Magyar Hang, 2023. április-június (7. évfolyam, 15-26. szám)

2023-04-14 / 15. szám

10 PUBLICISZTIKA • VENDÉGOLDAL___________________________ _________________2023. április 14-20.­­ Magyar Hang Pelle János zen a csodás, vulkanikus szigeten, mintegy ezer kilométerre a kontinens­től a portugál tengerészek a kései középkorban vizet és friss élelmet vettek fel, aztán vissza­fordultak, gyakorolták a távolsági hajózást. Csak a XV. században né­pesült be, és még a XX. században is nehezen lehetett megközelíteni. Az 1945 óta ellenzékben politizáló Winston Churchill 1951-ben, 77 éve­sen úgy döntött, hogy visszavo­nul Madeirára, és a továbbiakban a festészetnek szenteli magát. Ek­kor azonban az addig kormányzó Munkáspárt vereséget szenvedett, és az alsóházban úgy döntöttek, hogy visszahívják miniszterel­nöknek. Mivel az idő sürgetett, hidroplánt küldtek érte, amely az óceánra szállt le, és visszavitte Londonba. Churchill állítólag csak néhány napot töltött a festői ha­lászfaluban, Camara de Lobosban, amely az utóbbi évtizedekben vele is csalogatja a turistákat: szob­ra - festőállvánnyal, ecsettel a ke­zében - a kikötőben áll, és a nevét több kocsma is viseli. Tovább, de nem túl soká tar­tózkodott az „örök tavasz szi­getén” az utolsó magyar király, IV. Károly, aki második, sikertelen visszatérési kísérlete után 1921. november 19-én érkezett a Cardiff brit könnyűcirkáló fedélzetén, és a spanyolnátha szövődményként a követező év április 4-én meg is halt tüdőgyulladásban. „Vele” többet találkozhat a turista, mint a brit miniszterelnökkel: Funchal­­ban a hegytetőn áll az emléktemp­loma, benne a sírja, előtte a szobra, rajta magyar nemzetiszín szalag. Minden madeirai templomban látható a képe a boldoggá avatott, szerencsétlen uralkodónak, aki­nek jó szándéka ellenére sem volt esélye az Osztrák-Magyar Mo­narchia megmentésére. Gondoljuk csak meg: ha Ferenc József képtelen volt egyenlő jogokat biztosítani birodalma függetlenségre vágyó nemzetiségeinek, hogyan sikerül­hetett volna ugyanez ifjú örökösé­nek a vereségbe forduló világhábo­rú közepén? Persze a csodálatos klímájú, botanikus kertnek is beillő szige­ten - amelynek a repülőterére na­ponta érkeznek a turistákat szállí­tó gépek - a napi politika is jelen van. „Melhor Madeira!”, olvasható a politikai óriásplakátokon. A por­tugál nyelvű jelszó annyit jelent: Jobb Madeirát. Fölötte egy szim­patikus szakállas, mosolygó ember látható, bizonyos Sérgio Goncalves, a portugál Szocialista Párt (Partido Socialista, PS) képviselője. Rövid madeirái látogatásom során több­ször is találkoztam a plakáttal, s magamban összevetettem a por­tugál politikát (amelyről meglehe­tősen keveset tudok) a magyarral (amelyről talán túlságosan is so­kat). Eltűnődtem azon, hogy egy XXI. századi modern baloldali mé­diapárt (és a PS tudomásom szerint az) miért nem használ ennél tar­talmasabb jelszót, miért elégszik meg egy ennyire semmitmondó szlogennel? Hiszen az országnak, ahol a párt által vezetett Baloldali Blokk most is hatalmon van, 2015 óta csak annyit üzen: „Juntos fa­­zemos Portugal meibhor!”, vagyis: Együtt jobbá tesszük Portugáliát! Vele szemben a fő ellenfél, a (nevé­vel ellentétben) jobbközép irányza­tú Szociáldemokrata Párt jelszava: „Paz, Pao, Povo e Libertade!”, azaz Béke, kenyér, nép és szabadság! A sört poharazgató, Madeirán időző brit nyugdíjasok között elve­gyülve, a kora tavaszi napsütést él­vezve azon tűnődtem, hogy a balol­dali pártoknak Európa-szerte, így nálunk is, az egyik legfőbb gond­juk, hogy ha többséget szereznek a választásokon, utána már nincs mit mondaniuk a szavazóiknak. Előzőleg, a választási kampány­ban kíméletlenül ostorozták a ha­talmon lévő jobboldali politikusok korruptságát és inkompetenciáját, felhívták a figyelmet a szociális egyenlőtlenségekre és a társadal­mi igazságtalanságokra, kiálltak a kisebbségek jogai mellett. Ha­talomra kerülve azonban a közvé­lemény szembesülhet azzal, hogy alapjában véve semmi sem válto­zott, a gazdagok ugyanolyan gaz­dagok, mint azelőtt, és a szegények és a kisebbségek sorsa sem javult. Magyarországon is ez történt 2002 és 2010 között, igaz, erre az időre esett a 2008-as gazdasági világ­válság is, amely egyenesen lehe­tetlenné tette, hogy Gyurcsány Fe­renc és kormánya ígéreteinek akár egy részét is valóra váltsa. Fel lehet tenni a kérdést: miért nem kop­tatja el Magyarországon a politikai „amortizáció”, vagyis a szociális és gazdasági ígéretek buborékjának kipukkanása a jobboldali Fidesz- KDNP kormány és személy szerint Orbán Viktor népszerűségét? Lehet, hogy a választási siker kulcsa nem a mindig kétségbe vonható, a legtöbbször nem is tar­tós eredményeket hozó ígéreteken múlik? Hanem azon, hogy a kam­pányok visszhangot keltenek-e a választók „kollektív tudattar­talmaiban”, és hangot adnak-e elfojtott, illetve csak szűk körben megnyilvánuló vágyaiknak és fé­lelmeiknek. Ez utóbbiak „hasz­nosításához” ellenségképre van szükség, mégpedig olyanra, amely iránt az emberek többsége addig is ellenszenvet érzett, és a politikusok szavai, illetve az azokat közvetítő média csak felerősíti amúgy is lé­tező, elfojtott indulataikat. A jobb- és baloldali politikusok kézenfekvő céltáblái a gazdagok, a luxusban lubickoló nagyvállalko­zók, akiknek korruptságáról, kétes üzelmeiről a közvélemény akkor is meg van győződve, ha nincs rá semmiféle konkrét bizonyítéka. Csakhogy számolni kell azzal is, hogy a szegények, illetve a megél­hetési nehézségekkel küzdő töme­gek egy idő után elfásulnak, egyre kevésbé hat rájuk a „szociális de­magógia”. A NER milliárdosaira is érvényes az, amit a XX. század eleji Amerikában fogalmazott meg John D. Rockefeller, amikor az első milli­ója eredetét firtatták: „Csak arról ne kérdezzenek!” A Fidesz-KDNP 2010 óta kül­földi, illetve a határokon túlról fenyegető ellenségképekkel moz­gósítja a választóit. (Lásd: Brüsszel és az Európai Unió, a Nemzetkö­zi Valutaalap, migránsok, Soros György, illetve az Egyesült Államok demokrata politikusai). Ezekről a propagandájában nem hajlandó lemondani, annak ellenére sem, hogy emiatt Nyugaton rendre „populistának” bélyegzik. A köz­vélemény-kutatások szerint a kor­mányzat „pávatánca”, a különböző hatalmi központok közötti ellen­­súlyozás, bár tagadhatatlanul koc­kázatos, népszerű a közvélemény számára. A magyar „néplélek” többre tartja, mint a szétforgácsolt baloldali ellenzék propagandáját, amely a Nyugathoz, az EU-hoz való teljes igazodás szükségességét hangsúlyozza, de ugyanúgy hiány­zik a bizalmat keltő jövőképe, mint a „populistáknak”. Portugáliának nincsenek ilyen gondjai, politikusai békén hagyják választóik „nemzeti büszkeségét”, ide, az ibériai félsziget nyugati szélére soha nem jutott el a kelet-európai háborúk szele sem Portugáliának nincsenek ilyen gondjai, politikusai békén hagy­ják választóik „nemzeti büszke­ségét”. Ide, az Ibériai félsziget nyugati szélére soha nem jutott el a kelet-európai háborúk szele sem. Történelme folyamán mindig bősé­gesen volt ideje arra, hogy igazod­jon a világpolitikai széljáráshoz, és hagyományos, akár tespedtségnek is minősíthető nyugalom érződik a bel- és külpolitikáján. Ezt nekünk sajnos nélkülöznünk kell. És egy olyan csodálatosan szép, utó- és előszezonban kedvezménnyel él­vezhető szigetünk sincs az Atlanti óceánban, mint Madeira. Madeirai anzix A magyar kormány „pávatánca” kockázatos, de népszerű a közvéleménynek Camara de Lobos halászfalu kikötője Madeira szigetén. Idilli táj, nyugodt közélet FOTÓ: AFP VIA EUf­OPRESS/RIEGER BERTRAND (VJ Szabó Antal A hamis gulyásleves azért hamis, mert nincsen benne hús. Tipikus men­zakaja, szűkebb idők ideális levesmegoldása, némiképp átverés, de telíti azért a gyomrot, és kellőképpen magyaros, hovato­vább nemzeti eledel. Ha zöldséges, paprikás sós lére vágyunk, tápláló béltartalom nélkül, remek választás a hamis gulyásleves, fogyasztható kormányinfó előtt, után, sőt helyett is, ez utóbbi főleg azok számá­ra hasznos ajánlat, akiket nem en­gednek be erre a heti-kétheti „one man show”-ra, no de erről később... A hamis Gulyás első számú fellelhetősége a kormányszóvivői tájékoztató! A kormánypropagan­da csinált, csinál folyamatosan cir­kuszi bohócmutatványt ebből a más országokban közszolgálati jelleggel megtartott informatív eseményből. Hamis Gulyás amelyhez lassan öt éve már Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter asszisztál porondmes­terként vagy inkább bohócként (hogy is énekelték annak idején Bergendyék: „Szervusz Gergely, illetve Szergej”, bocsánat!). Az úgy szokott történni, hogy lemegy a kormányülés, aztán jön a poszt a Facebookon, hogy hama­rosan kormányinfó, halálra ideges­kedj­ük magunkat, mi történhetett a nagy pogácsazabálás közepette: hadat üzenünk az Egyesült Álla­moknak, vagy álstopos lesz a la­pos tévé, netán betiltja a kormány a nyári záporok utáni szivárványt mint LMBTQ­-propagandát, nem tudjuk, mi lesz, izgulunk, felajzó­­dunk, várjuk a döntéseket. Aztán jön Gergely („Szervusz Gergely! Szervusz Gergely!”), és indul az élő hírfolyam, minden elképzelhető platformon. Az adófizetők pénzé­nek Bermuda-háromszöge (Hír Tv, M1, Magyar Nemzet nevű sajtóter­mék) megkezdi az alákérdezést olyan hevességgel, hogy szinte be is esnek a hatalom alá. Rendsze­rint az ellenzéket gyalázzák, a va­lós történések nem igazán érdeklik a Duracell-nyusziként dollárbalol­­dalazó billentyűkalapálókat, a vég­termék pedig azon nyomban ezer weboldalon jelenik meg, közvet­lenül a cicis cikkek alatt. Beindul a Facebook-kommandó is, ahol meg a hárommondatos „cikkeket” írogató Bohár-félék gúnyolódnak a kormányinfó nem baráti részt­vevőin. Nem tudom, van e még ország, ahol a megye kettes szint kritizálja az országos első osztályt habzó szájjal? A maroknyi független (értsd: paywallból fennmaradni próbá­ló) sajtó is próbál kérdezni, ne­kik aztán olyan svunggal hazu­­dozik a kormányszóvivő, hogy abba a mikrofon és a pulpitus is belepirul, Gergely természetesen nem. Ő faarccal, pókerarccal, nagy arccal válaszolgat, gúnyolódik, be­lül heherészik, bár érződik, hogy ez csak álca, illetve egy mesteri fogás a kényelmetlen kérdések kikerü­lésére. (Néha visszasírom a nagy előd, Lázár János ravasz mosolyát, nála nem lehetett kiszámítani min somolyog, a közelgő kastélybuli jutott-e eszébe, vagy éppen landolt az utalás a számláján, és pittyent egyet a telefonja.) Aztán persze ott vannak (illetve nincsenek, ez a lényeg) azok a la­pok, híroldalak (közöttük a Magyar Hang is), amelyek meg sem jelen­hetnek ezeken a szeánszokon. Fél tőlünk a hatalom, fél tőlük a ha­talom, ami akár dicséret is lehet­ne, de ezzel az elismeréssel nem lehet hiteles tájékoztatást nyújta­ni. Heti tízezres nyomtatott lap­eladást, hírportált negligál ezzel a kormány, miközben valószínű­leg Bayer Zsolt Bádog-blogja is en­gedélyt kapna a részvételre, ha az írója egyet csettintene valamelyik állófogadáson Gergelyünk felé... Szóval így megy mifelénk a kor­mányinfó. Hamis az egész, hiányzik belőle minden, ami miatt közszol­gálati lehetne, hiányzik belőle az igazság, a „hús”, de megszoktuk, mert szeretjük a hamis gulyást, kellőképpen magyaros, és telíti a gyomrot. Meg az agyat...

Next