Magyar Hang, 2023. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)
2023-12-22 / 51-52. szám
Magyar Hang 2023. DECEMBER 22. - 2024. JANUÁR 4. MAGAZIN 39 Fehér Anikó Amikor először a kezembe adták, arra gondoltam: nem. Én ezzel már nem tudok mit kezdeni. Megijedtem. Nyaklik keze-feje-lába, el fogom elejteni, azt sem tudom, hogyan fogjam. Kicsit még tartottam, aztán visszaadtam a szüleinek, ott biztonságban lesz. Nem gondoltam, hogy - legalábbis egy ideig - tudok vele bármit is kezdeni. Majd később, ha már beszél, és főleg, ha majd egyenrangú társként tud velem vitatkozni, tárgyalni a világ dolgairól, ahogyan ezt most is teszi az eggyel korábbi korosztály. Hogyan is van ez? A nőbe a szülés pillanatában beköltözik valami. Olyan tudás, amivel meghallja a harmadik szobából is, ha a gyermeke más ritmusban veszi a levegőt. Érzi, mikor mi a baja. Nem tud csak úgy simán, mozdulatlanul megállni, ha gyermek van a kezében. Dajkálja, ringatja, lépked, táncol vele. Előfordul, hogy az üres babakocsival is ezt teszi, tologatja ide-oda, ha elfelejti, hogy nincs már benne az, akiért ezt tenni kell. Nincsen egyenesen álló anya. Az anya a gyermekkel mozog. Táncol. És honnan tanuljuk a pelenkázás, öltöztetés művészetét? Soha senki nem mutatja ezt meg. Mégis megy, mégis sikerül mindennap, sőt naponta többször is, pedig nem egyszerű művelet. Honnan tudja egy anya, hogy veszélyben van a gyermeke? Megérzi? Miből? Jól emlékszem magam is, hányszor vittem be dolgokat az iskolába, hátha csak véletlenül maradt itthon. Nem, éppen akkor kellett. Hányszor mentem ki elébük a buszhoz, vonathoz. - De jó, hogy jöttél! - Mi történt? És történt valami, igen, amit mihamarabb el kellett mondani. Ösztönösségnek nevezik az okosok mindezt. Nem tudom, jó-e ez a szó. Inkább lélek, szív. Inkább szeretet és mindenekfeletti odaadás van benne, az diktálja ezeket a mozdulatokat és cselekedeteket. Lehet ezen nevetniük a tudósoknak, meg lehet lila ködnek is nevezni. Úgyis csak az érti meg, akire rábízatik egy kis élet, akár belőle fakad, akár pedig ő akarja, hogy rá legyen bízva. Ilyenkor elindul ez a megérzés, ez a figyelem, ez a „bármi történjék is, ott leszek” dolog. És amikor elmennek, mert más lesz a feladatuk, és mások fognak nekik sokat jelenteni, akkor eszünkbe jut, mi mindent nem úgy tettünk, ahogyan kellett volna. Hogy hány felesleges hangos szó, mozdulat, oda nem figyelés volt az alatt a közel két évtized alatt, amíg tényleg a mieink voltak. És ezt nem lehet visszavenni, visszaforgatni, nem lehet meg nem történtté tenni. Ez már így ma Kisded vad. A gyermek hamarabb felejti, higgye el mindenki. Nekünk a nehéz, főleg azért, mert visszahozhatatlan... Nemzedékről nemzedékre mennek ezek a dolgok ugyanígy. Én tudom, hogy százszor odaadóbb és odafigyelőbb voltam a gyermekeimmel, mint amilyen az én anyám volt, vagyis lehetett velem. Akinek az én néhány hónapos koromban már mennie kellett dolgozni, csak etetni járhatott haza. És hát azt tanulta a saját szüleitől meg az akkori világtól, hogy csak szigorúan, semmi érzelem. Eladtak a háztól tizennégy évesen az azelőtt sosem látott városba, egy kollégiumba. Tudom jól, hogy e nélkül az intézmény nélkül nem az lett volna belőlem, aki, és sosem találtam volna rá arra, amire születtem. Az csak ott vált lehetségessé. Mégis rettenetesen nehéz volt. Hiányzott az én megszokott kis falum, a környezetem, a nagyanyám, aki mindig sütött nekem pogácsát, ahányszor csak kértem. Az enyéimet én már nem így neveltem, és mégsem volt az teljesen jó - legalábbis úgy érzem. Persze ők csak a szépre és a jóra emlékeznek, vagy legalábbis azt mondják. Ezt én mindig megköszönöm nekik. Kezemben a csöppség, elhódít az illata. Puha hajának érintése, bőrének finom melege. Szeme rajtam, utánoz, ha mosolygok, ő is azt teszi. És hallatja a hangját, mondja is nevem: Gyigyi. Persze párhetesen nyilván nem, de én mégis így hallom. Ő is azt mondja, amit a nővérkéi. Pár pillanat műve volt csak, hogy minden megváltozott. Mintha egy angyalszárny suhant volna el mellettünk, amikor megcsapott az illata. Hozzáértem az arcához, és valami mennyei finomságot éreztem. Mosolyra húzta volna a száját, ismerlek! Hallottam már rólad! Jókat fogunk bulizni! És ◄ Az anya gyermekeivel című alkotás agyagmintája Palotai Gyula műtermében, 1970-ben FORRÁS:FORTEPAN egyszerre minden megváltozott. Visszajött, aminek vissza kellett jönnie. Tudtam már, hogyan kell olyan biztonságosan fogni, hogy ő is úgy érezze, nem az én, hanem az Úristen tenyerén van. Mert ott vannak ők. Minden pillanatban. Nevezzük bárhogy is, a boldogság tengerén. Hogy hogyan is vannak a dolgok, vagy hogyan is voltak, azt csak a jövő mutatja meg. Rájuk kell nézni. Megfigyelni, ők hogyan bánnak a sajátjaikkal. Csodálatos dolog, hogy nem kapok utasítást, mit hogyan tegyek. Szó nélkül és szinte bármikor rám bízzák a sajátjaikat, nyilván azt gondolják, hogy ha egyszer már ment, menni fog most is. Talán velük is úgy tettem, ahogyan nekik a legjobb, a legbiztonságosabb. Ahogyan a kezembe kapom a csöppséget, a kis nyakló fejű, de napról napra erősebb és ügyesebb kis életet, érzem, hogy minden mozdulatom visszatér. Tudok mindent, már füröszteni is merem, és a ruháját is cserélem. Bennünk van ez a tudás, nőkben. Semmi sem irtja ki, az idő is inkább csak érleli. És jönnek a mesék, először róluk, aztán kitalált szereplőkről, Róka Rudiról és Roziról, aztán Csipkerózsikáról, egy kicsit másként, mint az eredetiben, és mindenről, mindenről. Mintha nem telt volna el vagy két évtized az első ilyen összebújások óta. Csak ők a fontosak. Minden más csak körítés, ráadás, lényegtelen, feledhető ajándék. Európa szelleme: Ursula von der Leyen élete és műve „Pusztító vihar közeleg”: Karagich István a magyarok vagyoni helyzetéről Élni és meghalni Izraelben: kibírja-e az ország Netanjahu háborúját? Kicsit inkább zsarnokság: kiért megy el a Szuverenitásvédelmi Hivatal? Váradi Balázs a politikai hazugságról Az úgy hagyott Zemplén Biorezonancia: a nagy átverés Banán terem Siófokon! Roger Corman pályaképe „Szüntesd meg a rendet" - Fenyő Miklós-interjú Szécsi Noémi a karácsonyi illemről KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! ÉLET És IRODALOM KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Negyvennyolc oldalas ünnepi számmal, benne bővített irodalmi összeállítással kíván kellemes ünnepeket olvasóinak az Élet és Irodalom. Előfizetési díj 1 évre 42 900 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben (1089 Bp., Magyarok Nagyasszonya tér 10.), valamint a lapterjesztes@es.hu és a es@es.hu e-mail-címen