Magyar Hang, 2023. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)

2023-12-22 / 51-52. szám

Magyar Hang 2023. DECEMBER 22. - 2024. JANUÁR 4. MAGAZIN 39 Fehér Anikó A­mikor először a kezembe adták, arra gondoltam: nem. Én ezzel már nem tudok mit kezdeni. Meg­ijedtem. Nyaklik keze-feje-lába, el fogom elejteni, azt sem tudom, hogyan fog­jam. Kicsit még tartottam, aztán visszaadtam a szüleinek, ott biztonságban lesz. Nem gon­doltam, hogy - legalábbis egy ideig - tudok vele bármit is kezdeni. Majd később, ha már beszél, és főleg, ha majd egyenrangú társ­ként tud velem vitatkozni, tárgyalni a világ dolgairól, ahogyan ezt most is teszi az eggyel korábbi korosztály. Hogyan is van ez? A nőbe a szülés pil­lanatában beköltözik valami. Olyan tudás, amivel meghallja a harmadik szobából is, ha a gyermeke más ritmusban veszi a leve­gőt. Érzi, mikor mi a baja. Nem tud csak úgy simán, mozdulatlanul megállni, ha gyermek van a kezében. Dajkálja, ringatja, lépked, táncol vele. Előfordul, hogy az üres baba­kocsival is ezt teszi, tologatja ide-oda, ha el­felejti, hogy nincs már benne az, akiért ezt tenni kell. Nincsen egyenesen álló anya. Az anya a gyermekkel mozog. Táncol. És honnan tanuljuk a pelenkázás, öltözte­tés művészetét? Soha senki nem mutatja ezt meg. Mégis megy, mégis sikerül mindennap, sőt naponta többször is, pedig nem egyszerű művelet. Honnan tudja egy anya, hogy veszélyben van a gyermeke? Megérzi? Miből? Jól emlék­szem magam is, hányszor vittem be dolgo­kat az iskolába, hátha csak véletlenül maradt itthon. Nem, éppen akkor kellett. Hányszor mentem ki elébük a buszhoz, vonathoz. - De jó, hogy jöttél! - Mi történt? És történt valami, igen, amit mihamarabb el kellett mondani. Ösztönösségnek nevezik az okosok mind­ezt. Nem tudom, jó-e ez a szó. Inkább lélek, szív. Inkább szeretet és mindenekfeletti oda­adás van benne, az diktálja ezeket a mozdula­tokat és cselekedeteket. Lehet ezen nevetniük a tudósoknak, meg lehet lila ködnek is ne­vezni. Úgyis csak az érti meg, akire rábízatik egy kis élet, akár belőle fakad, akár pedig ő akarja, hogy rá legyen bízva. Ilyenkor elindul ez a megérzés, ez a figyelem, ez a „bármi történjék is, ott leszek” dolog. És amikor elmennek, mert más lesz a fel­adatuk, és mások fognak nekik sokat jelente­ni, akkor eszünkbe jut, mi mindent nem úgy tettünk, ahogyan kellett volna. Hogy hány felesleges hangos szó, mozdulat, oda nem figyelés volt az alatt a közel két évtized alatt, amíg tényleg a mieink voltak. És ezt nem lehet visszavenni, visszaforgatni, nem lehet meg nem történtté tenni. Ez már így ma­ Kisded vad. A gyermek hamarabb felejti, higgye el mindenki. Nekünk a nehéz, főleg azért, mert visszahozhatatlan... Nemzedékről nemzedékre mennek ezek a dolgok ugyanígy. Én tudom, hogy százszor odaadóbb és odafigyelőbb voltam a gyerme­keimmel, mint amilyen az én anyám volt, vagyis lehetett velem. Akinek az én néhány hónapos koromban már mennie kellett dol­gozni, csak etetni járhatott haza. És hát azt tanulta a saját szüleitől meg az akkori vi­lágtól, hogy csak szigorúan, semmi érzelem. Eladtak a háztól tizennégy évesen az azelőtt sosem látott városba, egy kollégiumba. Tu­dom jól, hogy e nélkül az intézmény nélkül nem az lett volna belőlem, aki, és sosem találtam volna rá arra, amire születtem. Az csak ott vált lehetségessé. Mégis rettenete­sen nehéz volt. Hiányzott az én megszokott kis falum, a környezetem, a nagyanyám, aki mindig sütött nekem pogácsát, ahányszor csak kértem. Az enyéimet én már nem így neveltem, és mégsem volt az teljesen jó - legalábbis úgy érzem. Persze ők csak a szépre és a jóra em­lékeznek, vagy legalábbis azt mondják. Ezt én mindig megköszönöm nekik. Kezemben a csöppség, elhódít az illata. Puha hajának érintése, bőrének finom me­lege. Szeme rajtam, utánoz, ha mosolygok, ő is azt teszi. És hallatja a hangját, mondja is nevem: Gyigyi. Persze párhetesen nyilván nem, de én mégis így hallom. Ő is azt mondja, amit a nővérkéi. Pár pillanat műve volt csak, hogy min­den megváltozott. Mintha egy angyalszárny suhant volna el mellettünk, amikor meg­csapott az illata. Hozzáértem az arcához, és valami mennyei finomságot éreztem. Mo­solyra húzta volna a száját, ismerlek! Hal­lottam már rólad! Jókat fogunk bulizni! És ◄ Az anya gyermekeivel című alkotás agyagmintája Palotai Gyula műtermében, 1970-ben FORRÁS:FORTEPAN egyszerre minden megváltozott. Visszajött, aminek vissza kellett jönnie. Tudtam már, hogyan kell olyan biztonságosan fogni, hogy ő is úgy érezze, nem az én, hanem az Úristen tenyerén van. Mert ott vannak ők. Minden pillanatban. Nevezzük bárhogy is, a boldog­ság tengerén. Hogy hogyan is vannak a dolgok, vagy ho­gyan is voltak, azt csak a jövő mutatja meg. Rájuk kell nézni. Megfigyelni, ők hogyan bánnak a sajátjaikkal. Csodálatos dolog, hogy nem kapok utasítást, mit hogyan tegyek. Szó nélkül és szinte bármikor rám bízzák a saját­jaikat, nyilván azt gondolják, hogy ha egyszer már ment, menni fog most is. Talán velük is úgy tettem, ahogyan nekik a legjobb, a leg­biztonságosabb. Ahogyan a kezembe kapom a csöppséget, a kis nyakló fejű, de napról napra erősebb és ügyesebb kis életet, érzem, hogy minden mozdulatom visszatér. Tudok mindent, már füröszteni is merem, és a ruháját is cseré­lem. Bennünk van ez a tudás, nőkben. Semmi sem irtja ki, az idő is inkább csak érleli. És jönnek a mesék, először róluk, aztán kitalált szereplőkről, Róka Rudiról és Roziról, aztán Csipkerózsikáról, egy kicsit másként, mint az eredetiben, és mindenről, mindenről. Mint­ha nem telt volna el vagy két évtized az első ilyen összebújások óta. Csak ők a fontosak. Minden más csak kö­rítés, ráadás, lényegtelen, feledhető ajándék. Európa szelleme: Ursula von der Leyen élete és műve „Pusztító vihar közeleg”: Karagich István a magyarok vagyoni helyzetéről Élni és meghalni Izraelben: kibírja-e az ország Netanjahu háborúját? Kicsit inkább zsarnokság: kiért megy el a Szuverenitásvédelmi Hivatal? Váradi Balázs a politikai hazugságról Az úgy hagyott Zemplén Biorezonancia: a nagy átverés Banán terem Siófokon! Roger Corman pályaképe „Szüntesd meg a rendet" - Fenyő Miklós-interjú Szécsi Noémi a karácsonyi illemről KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! ÉLET És­­ IRODALOM KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Negyvennyolc oldalas ünnepi számmal, benne bővített irodalmi összeállítással kíván kellemes ünnepeket olvasóinak az Élet és Irodalom. Előfizetési díj 1 évre 42 900 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben (1089 Bp., Magyarok Nagyasszonya tér 10.), valamint a lapterjesztes@es.hu és a es@es.hu e-mail-címen

Next