Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1966
Arany János: Széchenyi emlékezete
160 9 Bizton, ezer bajunk közt, megtalálta Azt, ami 16. * mindent befoglaló: „Elvész az én népem, elvesz — kiála — Mivelhogy tudomány nélkül való.’' S míg kétle a bölcs, hátrált a tevékeny. Bújt az önérdek, fitymált a negéd, ő megjelenve, mint új fény az égen, Felgyújta az oltár szövétnekét. 15 S jön új idő — a régi visszaesőkként — Reményben gazdag, tettben szapora. A „kisded makk” merész sudárba szökkent; Ifjú ez a kor: „Széchenyi kora”. Nézd az erőt: hatása mily tömérdek — De ne imádj: a munka embere — Szellem s anyag, honszeretet s önérdek Mily biztosan lejt a közjó felé. 24 Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye. Amint időben, térben távozik; Melyhez tekint fel az utód erénye; Óhajt, remél, hisz és imádkozik. 25 Te sem haltál meg, népem nagy halottja! Nem mindenestül rejt a cenki sír; Oszlásodat még a család siratja — Oh, mert ily sebre hol van balzsamir?... Mi fölkelünk: a fájdalom vigasztal: Egy nemzet gyásza nem csak leverő: Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, Van élni abban hit, jog, és erő! (1860)