Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1966
Hegedüs Géza: A 80 éves Lukács Györgyről
HEGEDŰS GÉZA A nyolcvanéves Lukács Györgyről 1965-ben lett nyolcvanéves, ugyanakkor jelent meg a nagy összefoglaló műnek szánt Esztétika első két kötete. Nagy alakú — negyedlétforma — könyvek, összesen mintegy 1600 oldal. Ez a készülő mű első harmada: „Az esztétikum sajátossága”. Minden bizonnyal ugyanannyi lelkesedést, ellentmondást, vitát, bírálatot fog kiváltani, mint Lukács György legtöbb műve.. . immár több, mint félévszázada. Mert Lukács György még harmincéves sem volt, amikor gondolkodói híre túlterjedt már a magyar ország- és nyelvhatárokon. Harmincéves fővel odatartozott a tudományban megöregedett hírneves filozófusok közé. A nyolcvanesztendősen — oly sok mindennel a háta mögött — még mindig az ifjak életerejével, elmebeli frisseségével munkakedvével írja a nagy összefoglalást, amelynek íme itt van első harmada, míg ő lankadatlanul dolgozik a folytatáson. Lukács Györggyel vitatkozni szoktunk, nem egyszer kemény bírálatok pergőtüzében áll, tudományos eredményeinek egy része gazdagít valamennyiünket, más részével sehogyan sem tudunk egyetérteni. Elmélettei olykor belső, önmagával folytatott disputákra ingierlálk az olvasót hiszen saját magunkban kell tisztáznunk, hogyan is állunk a Lukácselemezte kérdésekkel. És így gyakorta neki köszönhetjük azt is, hogy amiben nem értünk vele egyet, világossá válik bennünk. És minden bizonnyal így kívánja ő maga is. A gondolat önállóságának ez a bajnoka helyeselné a legkevésbé, ha gondolkodás nélkül utánamondanák az igéit. Nem fejbólintást vár el olvasóitól, hanem az értelem viadalrakészségét és a művészi alkotások bonyolult összefüggéseinek minél alaposabb megértését És talán az egész század esztétikai és irodalomszociológiai irodalmában nincs és nem is volt senki más, aki ennyi ekneerősítő izgalmat adott volna, mint a mi Lukács Györgyünk. Még akkor is, ha végső állításaival nem értettünk és nem értünk egyet. Mert tanítónak nem mindenben fogadjuk el, de gondolkodásra késztető nevelőnek mindig. Vitatkozunk vele, ellentmondunk neki... és nagyon büszkék vagyunk rá. A sokáig oly sivár magyar filozófiai irodalomban eleddig ő emelkedett a legmagasabbra, ő mondotta a legtöbbet az egész világ számára, eddig ő az egyetlen művészetbölcselő, aki kilépett szellemi udvarházunkból a népek fórumára. Még nem akadt, aki összefoglalta