Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1966
Garai Gábor: Hazám (vers)
GARAI GÁBOR: Haránt Véremben öt vagy hat népfa) vegyült el. De a vér nem beszél, csak kicsordul, ha megvágom az ujjam, különben hallgatag üzemanyag, — szót fogad kormányosának, a szívnek, mely anyanyelvemen diktálja, hogy: magyar vagyok; oly természetesen, ahogy a tiszamenti baljós réteken pálma nem, csak parázsló fű terem. Gépen is szálltam már e föld felett, rögeivel is már-már elvegyültem; urak bűnét s szegények vágyait hoztam őseim emlékezetéből, jóvátenni valóm van hát elég, s van évezredes éhségem a jobbra. Vezekeltem együtt a vétkesekkel, fölnettem együtt a föltámadókkal, Világos szégyenét meg nem bocsájtom s nem felejtem Tizenkilenc kudarcát; gyerekként néztem, tétlen és tudatlan, hogy csalta a Dúvad vérszagra népem javát s szemetjét szinte észrevétlen ... Dadogva szólok, nem mint kenetes pap vagy haragos próféta, úgy beszélek, ahogy tudok, gyermeki kérleléssel: Szétfolyó csepp a térképen, hazám, nem óvnak meg téged bérces határok, sem a gőg, sem a múlt, sem az erőszak, ép határod csak a határtalanság; nincs tengered, hogy ússz a messzeségbe, nincs aranyad, hogy zárulj önmagadba, reménységed csak a tiszta magasság, oltalmad csak egy világ-nagy közösség, s csak a szövetség terít néked asztalt! Vessen szemet más nagy hírre, haszonra, terelje jószágát más zárt szigetre, te a kerek föld s a testvér-szabadság sokaságával jársz jegyben örökké! Te már letörlesztetted vétkeid, szájára versz benti barbáraidnak s tiszta homlokkal lépsz a kinti fénybe; szíved kétéltű cselt már nem melenget, szád is megnyílhat hát bátor beszédre.