Magyar Hirlap, 1850. szeptember (2. évfolyam, 244-268. szám)

1850-09-21 / 261. szám

1. Pécsett. Habár itt van egy bölcsészeti osztály, mely a gymnasiummal összeolvadhatna, a jelenlegi 6 osztályú gymnasium mégis csak 4 osztályúvá leendő átalakításra alkalmatos. — Ha egyszer a bölcsészeti osztályra nézve a kérdés akkop döntetik el, hogy Pécsett egy felső-gymna­­siummá alakíltassék át, könnyű leene azt az alsó­­gymnasiummal­ egyesíteni. Egyelőre Pécsett csak egy 4 osztályú alsó­­gymnasium rendeztethetik, mire semmi akadály nem forog fen. 2. Kőszegen a C osztályú gymnasium 4 osztályúvá leendő átalakításra alkalmas. 3. A keszthelyi szinte négyosztályuvá. 4. A komáromi szinte. Ezen intézet fen­­maradása és átalakítása annál szükségesebb, mi­vel különben a kath. közönség a nem-katholiku­­sokkal ellentétben minden nevelő és képző inté­zetet nélkülözni kénytelnék. 5. Sopronban a 6 osztályú gymnasium egy 4 osztályú alsógymnasiummá , de miután itt egy 8 osztályú gymnasium szükségessége forog főn, és ehhez pannonhalmi főtisztelendő főapát és cs. k. tanácsos R­i­m­e 1­y ur a még szükségelt 6 tanárt megajánlá, és a magas kormány egy 8 osz­tályú gymnasium alapítását kimondá, minden aka­dály leküzdetett, a még szükséges két iskolai ter­met, s a megkivántató physikai és mathematikai műszereket kivéve. Megjegyzendő azonban, hogy ezzel még csak az első szükségről van gondos­kodva, miután a gymnasium­i­ épület teljesen rész karban van, és egészen új építést igényel, mit a kormány különben minden nagy költekezés nél­kül eszközölhetne, ha hozzá, mint a méltányos­ság kívánja , Sopron városa a szükséges építési szerekkel járulni késznek nyilatkoznék. 6. A p­á­p­a­i négyosztályu gymnasium még alsó-gymnasiumnak sem alkalmas, de miután a pannonhalmi főtiszt, apát ur a kath. lakosság te­kintetbe vételével, mely a nem kath. collegium ellenében minden képző intézet nélkül maradva, a még szükséges két tanárról rendszeretetből gondoskodik, minden akadály mellőzve van és egy 4 osztályú alsó-gymnasium rendezésének mi sem áll útjában. 7. Győrben a bölcsészeti kar a 6 osztá­lyú gymnasiummal egybeolvadt és 8 osztályú felső-gymnasiumnak alkalmas. 8. Szombathelyen a bölcsészeti kar csak 4 tanárból áll ugyan, de miután a praemon­­strati kanonokok csornai prépostja a gymnasium 6 tanárához a szerzetből még 2 tanárt ad, a ta­nárok száma tizenkettőre ki van egészítve, mi által minden akadály mellőzve van, és így itt egy nagy 8 osztályú gymnasium bizton rendeztethetik. 9. Sz­é­k­es-F­eh­ér­vár o 11 a hatosztá­­lyu gymnasium négyosztályu algymnasiumnak al­kalmas. A fölnevezett gymnasiumok ilyetén átala­kításának semmi akadály sem áll útjában, az in­tézetek tanárai kijelölték, és türelmetlenül vár­ják mind Excellentiád elhatározását. Az igazga­tók mind kellőképen utasítják, minden kétség megszűnt, s mind alkalmas az új szervezet értel­mében teendő rendezetnek megfelelni. Végre az államra nézve mi költség sem hárul, azért alázat­­teljesen­ kérem excellentiádat a jóváhagyást ezek­re nézve, mennyire csak lehetséges gyorsítani, hogy e szép mű létesítéséhez még idejekorán le­hetne hozzá­fogni. Örvendve tudósítom Excel­lentiádat, miszerint a soproni katonai kerületben, idegen nézetek legcsekélyebb befolyása nélkül minta-gymnasiumok alakulandnak. D. Tanerők és elősegítő tanesz­közök. A nevezett 9 gymnasiumban papok tanítanak a benedek - cistercita és praemonstrati rendből, e tanárok mind teljesen hivatvák, s ha vannak is köztük gyöngébbek, ezek a legritkább kivéte­lekhez tartoznak, nagy része próbált erőket ta­núsított a magyar irodalomban, s bizonyosan a németül tanításban sem fog hátrább állani. A mű­velődést elősegítő eszközök nagy számmal van­nak s pedig a tudományok minden osztályában. Minden szerzetháznak több ezer kötetekre menő könyvtára van, s ezen kívül az anyakolostorokban Pannonhalmán, Zirczen, Csornán megbecsülhet­­len értékű könyvtárak léteznek, melyek közt a pannonhalmi több mint 60,000 kötetből állván a legnevezetesebb, és minden külföldről jövő uta­zó által csodáltatik. Ily segédeszközök mellett az illető egyének tudományos képzettsége fölött kétkedni sem le­het. Hogy ezen tanárok eddigelé kevésbbé ismer­tettek , ennek főképeni oka Magyarország volt szerencsétlen autonómiája, mely magában egy el­szigetelt világot képezett, másrészről a tanárok szerénysége, kik minden dicsergést kerültek, megelégedve a becsületesen teljesített kötelesség öntudatával,—végre a tanulmányi lélegzetnek bol­dogtalan kezelése Magyarországban, és az egye­tem egyedárusága, mely egy jó iskolai könyvnek fölmerülését örökké gátolá, ha a könyvboltokban még amazokból eladó találkozott. E. Ki nevezi ki a tanárokat és az igazgatót. A visszaállitási okirat értelmében az 1802 ik évtől, mikor a fölnevezett gymnasiumok a bene­­dek-cistercita és praemonstrati rendnek átadattak, az illető rendek elöljáróinak jogában áll az igaz­gatót és a tanárokat a gymnasiumokon kinevezni. Az akadémiákban és lyceumokban ha nem kizá­rólag egyházi testületeknek adattak át, az alapitó által fölhatalmazott személyek, tehát 1. a pécsi akadémiában b. Szepessy püspök alapítványi okirata értelmében mindig a pécsi püspök vagy helyettese nevez ki két ta­nárt a jogtudományi, négyet a bölcsészeti karba — a zirczi ciszercita­ apát kettőt a jogtudományi és szinte kettőt a bölcsészeti osztályba. A gymnasiumban a visszaállitási okirat ér­telmében az igazgatót és mind a 6 tanárt a cister­cita rendi zirczi apát nevezi ki. 2. Kőszegen a benedek-rendiek pan­nonhalmi apátura. 3. Keszthelyen a praemonstrati kano­nok csornai prépostja. 4. Komáromban a benedek - rendűek pannonhalmi apátura. 5. Sopronban ugyanez. 6. Pápán szinte. Valamint 7. Győrött a lyceum és gymnasiumban is. 8. Szombat­helyen a lyceumban a szent keresztről neve­zett cisterciták apátja mint alapitó, a gymna­siumban a praemonstrati kanonokok csornai pré­postja az igazgatót szintúgy mint a tanárokat. Azonban az uj szervezet bekövetkeztével a böl­csészeti kar a gymnasiummal egybeolvadván, és így az egész intézet különböző természetet nyer­vén, a 8. osztályú gymnasium igazgatója joggal nem egyedül a praemonstrati apát által neveztet­hetnék ki, és a kormánynak e részben az illeték­­telenséget megelőzve határozatot kellene hozni, hogy ezentúl Vas megye elnöke mint alapitótárs, a szent keresztről nevezett apát mint alapitó és a praemonstrati kanonok prépostsága mint a gym­na­­siumra nézve teljes jogában álló a fönnálló 12 tanárokból igazgatóul egyet egyet a kormánynak fölterjes­szenek, s a kormány aztán egyet a föl­­terjesztettekből kinevezne. (Folytatása következik.) Levelezések. Zalából. Önnek a remek szépségű Zalából szorgal­mas levelezője van, csak onnan nem mutathat föl egy drága sorocskát sem (Kehidáról), honnan már annyiszor epedve vártuk az üdvözítő szóza­tot ! Pedig nem régen hallottuk az isten igéjének hirdetése alkalmával olvastatni azon evangeliomot, melyben a szigorú gazda azt, ki a neki adott ta­­lentomokkal nem uzsoráskodott, kérlelhetlenül bírálja. A gazda a közvélemény, s azon férfiú előttem is, kinél, a sorok írójánál, neki szívvel lélekkel hőbb leventéje nem lehet, csak úgy ment­hető a hasonló bírálat szigora alól, ha hallgatnia jobbat eredményez, mint ha szólana­ ügy, de ha nem cselekszik is a közügyért, mint néhai igaz­ságügyi minister a mostani császári hasonló hi­vatalt viselő országjárnak megmondhatná: mi az igazság nem csak az ősiség, hanem az ősi alkot­mány ügyében is! Azonban hiszen ő ezen el­mulasztásért már szólott, még­pedig nyilván, s abból, mondaná valaki, kitetszik, hogy mit ő el­mulasztott, azt is jól tette! Nem olvastam a mini­­steri fölszólításra adott választ, de ha csak az a logikája, hogy mi alapban elhibázva volt, azon ö részletes, ha bár követendő tanácsadással, nem segíthet; más részről tőle talán csak úgy kérde­nének tanácsot, hogy az elfogadás és foganatosí­tás nem a kérőnek állván hatalmában, a tanács csak úgy követtetnék, ha ugyanaz lenne, mit a kérdezők akarnak, mert különben nem követnék! — e logika áll, de hát a lángoló hazafi kebel meg­­elégszik-e a hideg ész ilynemű okoskodásaival!? keblem sugallata azt tartja, mikép a mostani idő­ben, midőn annyi áldozat füstölgött a haza oltá­rán, egy bécsi út és ottani fáradozás nem lett volna még falra borsót hányás. De még ez is jobb a falakra és házakra vas- és ólomborsók hányá­sát maga után vonó táblabirói politikánál—mon­daná a­­ márt. 15-ike.‘ Ezen kimúlt ephemer tavaszvirág helyébe, mondja a mi nyári növényünk (jun. 13-ka) ott, hol most döntetik el a monarchia és az ország sorsa, már egy ízben a nemeslelkü kehidai hazafi világtalanná válandó barátja sorsán nem sok re­mény mellett sükerrel fáradozott, ott a haza sö­tét sorsán ha nem segíteni, legalább segítni akar­ni mindenkinek, legyen az kicsiny vagy nagy, oly hazafius szent kötelessége,mikép a süker leg­kisebb hajnalsugára nélkül is mindent elkövetni a drága alvajáró Hunnia fölébreszthetése és föl— gyógyítása végett, mindent megkísértsen, a mi embertől kitelhetik, és mit se mulaszszon el, mit ha neki mint Caesarnak Brutus, fia volnék is, meg nem bocsáthatnék, ha még egyszer úgy szólana is hozzám, mint már egy ízben, midőn még iga­zán csak adoptivus magzata valék; t. i. et tu mi fini Brute szavakkal tett nekem mellette ülőnek mosolyogva szemrehányást! Bár most is mosoly­gó kedél­lyel olvasná e sorokat az, kinek azóta fogadott fiából (mire is már büszke voltam, de iránta soha Brutus nem leendeztem, ha ő tudott volna is hazám Caesarja lenni) a fatamok ereje egy pályán küzdő hasonló érzésű és elvű, de a gyakorlati mezőn egymástól eltérő barátokká ne­velt bennünket. Ezen tényleges különbözés da­czára maradjon meg mindenikünknek a maga megggyőződése, s csak úgy rendeljük azt egy­másénak alá, ha a következmények egyikünkét a másikunké fölött igazolandják. A nevezetes 1840-diki országgyűlés alatt egy utón jártunk (maga mondá­n. barátom egy zala­ veszprémi úriembernek, ki a közöttünk tör­tént kibékülésről furcsán meglepő örvendezését jelenté : kivel ? A-lal békültünk-e ki? hiszen nem kellett kibékülnünk, mert mi folyvást egy utón jártunk, csak némelykor, például zivatarban tá­­vozunk rövid időre egymástól, ö ugyanazon ut mellett egyik, én másik fűzfa alá húzván meg ma­gunkat.) Idő múlva már nem csak ö mellette én, egy azon fa alatt meg nem fértünk, hanem ösvénye­ink, bár észrevétlenül elágazni, végre elválni kezdének ! Ö a dicsőség temploma felé magasz­tos lépésekkel közelgett, én az arany középúton elmaradt vándor nehéz ösvényen folytatám uta­mat, — sem a dicsőség temploma, sem a népsze­rűség bálványa felé nem is indulván, — az érdem templomához. Utam közbeni küzdelmeim minek valának ? azokat hazám szebb jövőjének reményei, ifjak! ti előttetek elhallgatom, de ha nekem is kerülend az osztó igazság kezéből egy szerény polgári érdem­koszorú, ha nem is a jelen, de az utóvilág meg­­tudandja, hogy az, ki e jelmondatot választá: „Semper idem“ minő vészes ösvényen járt, minő tövises pályán aratta a tölgykoszorút! Azonban nékem már­is jutott jutalom — de melyről a magyar azt mondaná: adtál uram esőt, de nincs köszönet benne, mert csöndes, meleg eső helyett pusztító jég rombolá el fáradozásaim már már élő gyümölcseit! Emlékezem hallottam, miszerint egy urnak junius havában mezejét elcsapván a jég, rozsait lekaszáltatta és oh csodás következés ! az előbbi­nél jobb terméssel jutalmaztatott eszélyes mun­kássága ! Én is tehát, gondolom hazafiui hévvel tet­tekre gerjedve : tu contra audentior­ito! a nekem jutott bár csekélyebb jutalmat nem ásom el mint az evangeliomi ember, sem vissza nem utasítom, hanem uzsoráskodni fogok vele, mint a kormány oly tisztviselőjéhez illik, ki a fejedelem iránti hű­séget a hazafiui szeretettől elkülönözni soha ké­pes nem volt, bármi óriás akadályokkal kellett is küzdenie. — A. P. Fővárosi napló. (Sept. 20.) — Mult hétfőn, f. sept. 17-kén itt Pesten egy sajnos kihágási esemény történt, melynek folyamát hiteles kútfőből merített értesülés után kívánjuk olva­sóinkkal közleni, annál inkább , mert az több lapok­ban nem egyformán , nem is mindenben az igazsággal megegyezőleg adatott elő, s igy egy különben is e­­léggé izgatott időben a fölvilágositás és megnyugta­tás helyett inkább a vélemény-félrevezetés eszköze lett. Egy csendőr — gens d’arm — egy korcsma előtt el­mentében fölszólittatott egy ott levő tolvajt, kiről azt állították, hogy lopott,­­ letartóztatni. A tolvaj en­nek ellene szegül és a csendőrtől nagy bajjal vitethe­tik tovább, ki kénytelen volt őt kardlapozáshoz nyú­lás által hajtani maga előtt. A tolvaj mind a mellett nyakas ellenszegülését folytatja és a hatvani utczában a Horváth házhoz beszalad , de onnan kihozatván , a bérkocsisok lovai elibe áll, s egyátalában vonakodik tovább menni, a csendőrt szidja és káromolja, sőt öklével meg is üti, mit a csendőr neki visszaadott, s miután darabig egymással házalkodtak — a csendőr, kit a tolvaj újra megütött, kardjával fejére rá­vágott, mire az első ugyan öszverogyott, de, mint a követ­kezés megmutatta, sebe azért mégis életveszélyes nem volt. E perczben a lármára öszvecsoportozott s mind nagyobb számmal gyülekező közönség a tolvaj ügyét pártolva, mind hangosabban kezd a csendőr ellen nyi­latkozni , azt szidja sőt megfogni akarja, ki látva ezt, a gránátos utczába befordul és gyors lépésekkel siet az aggkatonák laktanyája felé, de a néptömegnek fe­nyegető alakban utána rohanása következtében szala­­dásra veszi a dolgot , míg nem egy oda érkezett grá­nátos strázsamester ötét oltalmába veszi, és a főőr­helyre kiséri. Ez a tény egyszerű előadása, — mi né­mely a dolog történetéből önként folyó észrevételekre alkalmat nyújt. Örömest pártját fogjuk minden ártat­lanul szenvedőnek, és a méltatlan bánást — jöjön bármely oldalról — védni soha sem fogjuk, és azt a hirlap föladatával összeférőnek nem hisszük. De épen úgy nem véljük helyesnek és igazságosnak pártfogolni a tolvajságot, kivált hogy fővárosunk, mint tudva van, a másokét kivánó, ingyen élni szerető egyének híjjá—­val épen nincs. Hangos és sűrű panaszokat lehet hal­lani Pesten a vagyonbátorság hi­ánya, gyakori ház­­feltörések, tolvajságok ellen, azért kár valóban az ily bűnt követő részére nyilatkozni, és bár­kik tegyék azt, a polgári társaság legfontosabb érdeke ellen vét­­nek. Nem kell a tolvajt buzdítni és bátorítni, nem kell és nem helyes az ilyennek az igazság kezébe szolgál­tatni akaró , azért kötelességét teljesítő csendőrt ab­ban háborizni és akadályoztatni. Annál inkább , mert a fenforgó esetben, a tolvaj nemcsak ezen tettével, de az őt elfogni akaró csendőrnek elleneszegülésével, azt szidalommal, ütéssel, s igy személyes bántalom illetésével is kétszeresen bűnös volt. Több versen ki­­hirdettetett a katonai hatóságnak a kötelességében járó csendőrnek elleneszegülést szorosan tiltó, és a kö­zönséget engedelmességre intő figyelmeztető rende­let vez át, és Gugu, Muraru és Sard­o örökhavú oromgerinczeit, keletre Oláhország belsejébe s hegy tömkelegébe nyílik a látkör, délnek a szűk partok s fekete sziklafalak közé szorult Duna ro­han örült hahotával s vad örvényekben kanya­rog le Izlaszt, és Kazánt elhagyva a vaskapu fe­lé ; hullámait merész gőzös hasítja, útját maga után hosszú gomolygó füstszalaggal jelölve. Túl a Dunán Szerbia teréi, hegyei, várromjai sötét­lenek , közöttük a földön pásztortüzek, az égen csillagok gyúlnak ki.............. A teremtés első éjén nem lehetett ünnepibb a csend ; a sas odújába tért, szellő nem mozzan ------de halk ! mi volt a távolból tompán s von­tatva elöhangzó kiáltás ? s most ismét és ismét, tovább és tovább ? határőrök kiáltják s adják to­vább az egyhangú örszót, bár tudják hogy éjük nyugodt lesz, mert délkeletről a telihold sárga bus arcza emelkedik , s rezgő sugaraival behinti a szendergő földet; ilyenkor a csempész is la­kába vonul, s nem adja fejét merényletre, ha­nem bevárja a csillagtalan , felhős ködös éjjeket, melyeknek leple alatt bizton halad a csak általa ismert hegyi ösvényeken , az alig lépésnyi széles gyalogutakon, meredek mélységek fölött — s jaj annak , ki ekkor útjába jő ! (Folytatása következik.) 1170 Párisi tollrajzok. September 9. (Vége.­) Én valahányszor egy ilyen járda szélén ál­­lingálót látok, mindannyiszor megállok, mert nem kis mulatság ám látni, hogy mellette 10 párisi megy keresztül a kocsik legsűrűbb és gyorsabb haladása közt, mig ő neki vágtatni mer, hogy az egyetlen taligának rohanjon, melyen szemetet vonszol egy fontolva haladó ló. Egyébiránt most azon időt éljük, midőn a tengeri kígyó , a kétfejű gyermek és három lábú juh, a hat emeletbeli baj nélküli leesések, béka­­eső és kolera hírek lepik el a hírlapok kacsa­­ketreczeit, melyekből leghatalmasabban hápog elő a császárság kikiáltatásának bóbitás részéje , úgy, hogy ha szavaira kellene hitünket vesztegetni, azon este már fölrepülne a napo­leoni sas. Ma jön meg ugyanis — ha igaz — az elnök. A megérkezés azért tartatott ily titokban — úti dicitur — hogy a 10-iki decembristáknak, kik értesítve vannak , annál zavartalanabbul lehessen C­é­s­a­r­t kiáltani ki. Én azonban mégis csak azt hiszem , hogy a császári sas nem fog fölrepülni s ha fölrepül, még addig sem fog fönlebegni mint P­o i­t­e v­i­n­ni, ki most mint Sancho Panza egy szam­á­ron lovagolva emelkedik föl urának a szo­morú képű lovagnak és Dulcineának társaságában. Reményiem, hogy olvasóm ezt szó szerint s nem Bonaparte Lajost illető czélzásként veszi, kinek van ugyan Sancho Panza-ja s Dul­­cineája is akármennyi, de épen ezért soha eszébe sem jutna szélmalmok (nem a képviselőket értem) elleni harczát bármilyszerü fölemelke­déssel párosítani. A légha­józás azonban mind e Don Qui­­xotte-iadok mellett is veszteni kezdi von­zó ere­jét, s az utóbbi fölszállások nagyon is gyér kö­zönség előtt történtek , s az utczán sétáló Vater­­mörderek már nem szenvednek többé a kíváncsi­ság nyakfacsarásaitól: senki se veszi magának a fáradságot, hogy fölnézzen, mind a mellett, hogy Amelie művészlovagnő van feje fölött. „Arra, hogy az ember föltekintve valamit lásson, nagyon messze van, arra pedig, hogy mennyei gondolatokkal pillantsunk feléje, nagyon közel volt hozzánk.“ — mondá tegnap egy arszlán, ki classicus affectáltsággal egy apróságárus tolósze­kerének 13 garasos kincseit vizsgálgatá s a „vi­lágért föl sem pillantana“ barátjának azon figyel­meztetésére, hogy a badaudok a Hippodrom egy léghajóját bámulják. Egyébiránt meg is unja az ember azt a sok ko­moly eredmény nélküli L­uf­tb­a­l1 on-ozást. E lég­gömbök olyanok, mint egy félszegül dressírozott sólyom, mely a kalapnak fejéröli elvételére nyilt sebességgel üvölt föl föl a magasba, de itt aztán nem tudja mit csináljon, nem képes irányt venni s magának prédát kinézni képtelen lévén, czél és eredmény nélkül csap le a véletlenség helyére. Meddig ezen segítve nem lesz, addig az egészet csak úgy vehetjük, mint a Kabulok ugrándozását a circusban, mely az emberi tagok rendkívüli hajlékonysága miatt egy párszor bámulatra ragad, de többszörös látására nem ser­kent vágyat. Petin úr ugyan azt követeli a Pa­­lais Nationalban tartatni szokott magyará­zatain , hogy ő kitalálta a léghajó kormányozha­­tása titkát, de mielőtt véleményemet elmondanám követelésiről, meg akarom hallgatni leczkéjét. „Hallotta-e ön már, hogy Changarnier tábornok Champlatreu­x-ben volt Mólé úr­nál elhatározni, hogy a párisi gróf melyik nap jőjön vissza? — kérdezé egy tricolor képű, kék szemű, vörös orrú és fehér szakállú szomszé­dom“ — s hogy Bineau helyett Casablanca lesz minister ? „Rue Quincampoixit kiálta be a con­ductor, mielőtt emberemnek v ki a j­ól értesül­tek categoriájába tartozni látszott egy rövid „nem“-nél egyebet felelhettem volna. A rejtelmes utcza előtt állottam. Hontalan.

Next