Magyar Hirlap, 1892. december (2. évfolyam, 332-361. szám)

1892-12-21 / 352. szám

1892. deczember 21 MAGYAR l­UKLAJf 8 legtovább tartott a békesség a nemzet és a korona között. I De sietek megjegyezni, hogy ámbár a történeti tényeknek ez felel meg, én nagy szerencsétlenségnek tartanám, ha ez a hit tért foglalna a nemzet kedélyében. Én ezzel csak jelezni kívántam, hogy a kormányelnök úr könnyelműen odadobott argumentuma a tények világánál minő sikamlós talajra térítheti az országot. Az az egyetértés igenis fontos, becses, szükséges. Az ellenkező egyaránt káros a trónnak és a nemzetnek. Aki konkolyt hint, bűnös. Aki ápolja az egyetértést, be­csületes feladatot teljesít. Hanem a miniszterelnök úr vagy igen sokat mondott, vagy semmit sem mondott. Mert ha tisztán csupán a jó egyetértést hangoztatja, akkor semmit sem mondott a nemzeti politikáról, mert — miként ki­mutattam — a kettő nem függ össze. Ha pedig a mindenáron való egyetértést ér­tette, akkor megdöbbentőleg sokat mon­dott. Ismétlem, hogy a jó egyetértés becses. Szükségünk van rá a fejlődés minden ága­zatánál. De cserébe nem adhatunk­ egyebet, mint becsületes hűséget. Mindig szabad nem­zet voltunk, s annak akarunk maradni. Összegezve a mondottakat: A vita han­gulata, menete sok szép reményre jogosí­totta azokat, akik hittel vannak hazánk jobb jövője iránt. A miniszterelnök úr be­széde kiábrándított mindenkit. Egy dara­big a rendes pálinka-politikát elemezte, ké­sőbb kötekedett csodálatos módon, s a vé­gén úgy állította fel a nemzeti politika sar­kalatos elveit, hogy azokat a legelvadultabb dákorománok is teljes joggal megtapsol­hatják, így nem lesz kiépítve a magyar állam épülete. Bariba Miklós: * Tisztelt barátomnak ezt a czikkét, mely éles bonczoló tehetségéről, világos gondolkodá­sáról és megczáfolhatatlan logikájáról tesz tanú­ságot, nemcsak úgy közöljük, mint az ő egyéni nézetét, melynek belső tartalma és ragyogó irálya a közlést sajtónknak minden orgánumá­ban biztosítja, hanem mint véleményt, melyet az első szótól az utolsóig magunkénak vallunk Horváth Gyula. Budapest, deczember 20. Vaszary Kolos bibornok­sága. Rómából befejezett tény gyanánt jelentik, hogy XIII. Leó pápa jan. 16-án tartja meg a titkos konzisztó­­riumot, mely Vassary Kolost kardinálissá fogja kreálni. A két éves szolgálati idő. A «Nemzet» mai esti lapja megczáfolja a Wiener Tagblattnak» a két éves katonai szolgálati időre vonatkozó híreit. A két éves szolgálati idő eszméje különben nálunk nem újság; az 1874-iki delegáczióban Széll Kálmán és a Deák-párt több tagja követelte azt, hogy a pénzügyi viszonyok rendezése megkönnyíttessék. De természe­tesen nem úgy követelték azt, a­hogy most Német­országban tervezik, nem a létszám óriási emelésének ellensúlyozására követelték, hanem takarékossági szempontból. S csak ily értelemben kerülhet az most is szóba. Ha a német katonai javaslatokat elfogadja a birodalmi gyűlés, akkor, a dolgok természeténél fogva felszínre kerül nálunk is a két éves szolgálati idő kérdése, noha annak megvalósítása egyes fegy­vernemeknél talán nehézségekkel jár is. De akkor hozzá kell látnunk nekünk is az ügy tanulmányozá­sához, mert nem maradhatunk el a jó példa köve­tésében, ha annyiszor követtük Németországot a rosszban. E tárgyban a »Neue Freie Presse» útján a kö­vetkező értesítést kapjuk: A kétéves szolgálati időnek Németországban napirenden lévő kérdése a mi katonai köreink figyel­mét is felkeltötte. Különösen az tenné indokolttá ná­lunk e rendszert, hogy a szolgálati idő nálunk na­gyon egyenetlen. Az esetleges új rendszer behozatala esetén a honvédség szolgálati idejét is két évre emel­nék föl. A változás csak a honvédség létszámának emelésére vezetne, amennyiben a honvédség létszáma mostani 8—10 ezerről 50 ezerre emeltetnék. Az ös­­­szes hadi állomány pedig a mostani 1.370,000 fő helyett 1.800,000 főre emelkednék. E nagy emelke­dés természetes következménye volna a mostaninál is nagyobb tiszthiány, amin azzal akarnánk segíteni, hogy altiszteket is beosztanának olyan szolgálatokra, aminőket most csakis tisztek végeznek. A budget-vita véget ért s ezzel eljött az idő e vita jellemének megírására. Érdekes ka­­rakterisztikonja volt e vitának egyfelől Tisza István beszéde, mely objektiv és békülékeny hangjával kiderítette azt, hogy a képviselőházi engesztelhetlenek sora a gyűlöletben fürdőző Szilágyi Dezsőre s az ő, ezidő szerint egy-két hívére apadt. Másfelől azonban az ellenzék s kivált a nemzeti párt élesebben támadta a kor­mánypárt Tisza-pártját. Ebből származott azután a miniszterelnök mai beszédének érdes hangja, mely azt akarja elhitetni, hogy Apponyi nem­­gyönyörűségem lenne olvasni azt a polémiát, melyet a természetbúvár folytat a halászmes­terrel, a tudományos biológus a gyakorlat em­berével. És azt hiszem, a magyar halászatnak busás haszna lenne ebből a vitatkozásból. De hadd térek vissza a mi halpiaczunkra, ahol a bőség és vidámság nem vall erre a sze­génységre és szomorúságra. Nem szólva a ten­gerparti városokról, mondhatom, hogy egész Európának alig van oly élénk és oly nagyszerű halvására, mint a mienk. És az édesvizek kin­csei között egynéhány év óta megtalálni az Adria ajándékait is. Mióta a vasutak potom ti­zennégy óra közelségbe hozták a Quarnerót, a fiumei pescheria minden télen dicsekvőn küldi ide a tenger termésének színét. Jeges ládákban itt fehérek a hószínü, lapos marhanyelvhez ha­sonló sfoglia, a lepény­hal, a tengeri süllő, a bramino (Labrax lupus; azért mondom­ deá­kul is, hogy a közönség még kevésbbé sejtse, mikor a Balatonból szinte végkép kipusztult fogas he­lyett tálalják az asztalára;) ott pompáznak a kö­­nyöknyi hosszú, sisakos, pánczélos vitézek, a ten­geri rákok és a félelmes tengeri pók, a grance­­vola, az ő teljes fegyverzetében, valamint apróra tört jég között az átlátszó, szürke héjú crevette, ve­­lenczei nyelven gambari ezerei. Orrunkat meg­üti az olasz kikötővárosok poétikus bűze, az egyetlen poétikus bűz a világon. Egyszeriben ott­ termünk a Rialto végén, a Col­doro-val szemben és szinte meglep, hogy feketebozontú chioggiai halász helyett nyalka magyar legény tagolja a selyemfényű, zöldzománczos halakat, zeti politikája maga az illojalitás. Természetes, hogy ily körülmények között odaveszett sokak ábrándja: a fúzió. De mi, akik a fúziót soh­sem akartuk, nem ezt sajnáljuk, hanem azt, hogy a Ház mostani bucsuízlése kelletlen hangulattal oszlott szét és e kelletlen hangulatnak keserű gyümölcsei alighanem ott szerepelnek majd az egyes resszort-budgetek tárgyalásában. A főrendiház decz. 23-án d. e. 11 órakor ülést tart. Napirend: 1. Elnöki jelentés. 2. Kereske­delmi viszonyainknak Spanyolországgal való ideig­lenes rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A belügyminiszter mandátuma. Hieronymi Károly mától kezdve kétszeres képviselő-jelölt , amennyiben a Széll Ákos lemondása következtében megüresedett nagylaki kerület szabadelvű pártja is őt kiáltotta ki jelöltjének.­­ A nagy­tapolcsányi szabadelvű párt ma értekezletet tartott, amelyen egyhangúlag a következő határozatot hozta: : A párt lelkes örömmel fogadja Hieronymi belügyminiszter azon elhatározását, hogy a kerület ál­tal neki felajánlott jelöltséget elfogadja, ezen jelölt­séget a haza és a vármegye érdekében erkölcsi be­folyásának egész súlyával támogatja és erről a mi­nisztert táviratilag értesíti. Egyúttal határozott óvást emel az ellen, hogy a nyitra megyei szabadelvű párt neve és tekintélye felhasználhassék a mi­niszterrel szemben fellépett jelölt érdekében. A nagylaki kerületben ma búcsúzott el Széll Ákos a választóitól. Búcsúbeszéde után a pártgyűlés Hieronymi Károly belügyminisztert kiáltotta ki je­löltjévé. Szeberényi Andor elnök kérte a pártot, hogy a választás küzdelmeit minden félre­magya­rázható eszköz kizárásával harczolja meg.­­ Széll Ákos figyelmeztette a választókat, hogy Hieronymi csak a legtisztább eszközökkel nyert mandátumot fogadhatja el és ez okból csak oly esetben jelöljék a belügyminisztert, ha választása tisztaságához gyanú vagy kétely nem férhet. A választók egyhangúlag újra Hieronymit kiáltották ki jelöltül és megalakítot­ták községenkint a végrehajtó bizottságokat. Felfüggesztett immunitás. A mentelmi bi­zottság a h­áz plénuma előtt Gyürky Ábrahám gróf mentelmi ügyének felfüggesztését fogja legközelebb indítványozni. Gyürky Ábrahám grófot a fineki járásbíróság kérte ki testi ép­ség ellen elkövetett kihágás miatt. A folyó év­ben történt gőzkazán vizsgálat alkalmával ugya­nis azt konstatálták, hogy a Gyürky gróf kis­terelmei birtokos gőzgépeit oly egyének kezelik, a kiknek sem önálló gépkezelői, sem önálló fűtői képesítésük nincs; már pedig ez az 1879. XL. t. sz. 111. §-ába ütköző kihágást képez. A politikai újév szónoka. A szabadelvű párt újévi üdvözletei alkalmával Wekerle miniszterelnöknél a párt nevében valószínűleg Jókai Mór fog beszélni, csöndes nézelődésünkben «tetszik, ténsur?» kiál­tásával háborgatván meg bennünket. Budapest gyomrában a halpiacz az, ami a Werthelip-szekrényben a trésor. A kincses rej­tek, melyhez a szegény ember legfölebb a sze­mével férkőzhetik. Mert kinek telik ma egy főzet halra? Közönséges, nem-háziur halandó­nak bizony csak holmi harcsa-takarmánynak való szálkás, ösztövér keszeg, gazda, paduez és őn jut. Az úgynevezett jó hal ma már drágább, mint a vesepecsenye. És a hal nem hordja szá­jában a pénzt, mint mikor Jézus járt a földön, hanem épp ellenkezőleg, nekünk kell érte sok pénzt fizetni. De mikor nem lehet másképpen. Vizeink elnéptelenedtek; a halász a messze ide­­­genben kénytelen kereskedni, hogy ne legyen üres a sátra és bizony nem nyer sokat. A­mit egykor a természet ingyen adott, ma drágán kell megvásárolni. A hálón hiába van szerencse; ha puszta vizet kotor végig, bizony csak kön­­­nyen kerül föl. Ezért méltó a magyar halász mindnyájunk szere­tetére és érdeklődésére. Egyik legősibb, legnemzetibb és legnagyobb mesterségünk, a ha­lászat, kiveszőben van. A budapesti gazdag hal­­piaczon, melynek a világkereskedés ad eleven­séget, szemmel még nem láthatók e szomorú jelek, hanem ha a drágaságban. De a Duna-Tisza mente és főképp a Balaton, ahol a mai halász­nemzedék már csak tengődik és homokszálli­­tással keresi a kenyerét! ... Jó és magyar embernek nagy bánat ezen gondolkodni, gazdagok engedhetnek meg maguknak. A Tiszá­nál most negyven esztendeje még sertéseket hizlaltak hallal, mint ahogy Indiában a hidas vályúját ananás­szal tömik tele. A hetvenes évek­ben a magyar aldunai halászok még minden böjt­­szakán huszonöt-harmincz bárkát küldtek föl a fő­városba, egyenkint két-háromszáz mázsa hallal. 1884-ben már csak két-három bárka érkezett ide, alig hetven-nyolczvan mázsa terhet hozva. Ma már híre-hamva sincs e bárkáknak, a­me­lyek a Duna hallal való bőségét hirdették. A magyar Duna ma már szegény, kipusztult. Most harmadéve az adventi böjtben 1400 méter­mázsa halat szállítottak a budapesti halpiaczra Oroszországból és a cseh haltenyésztőkből. A fővárosi halászok egymaguk minden évben leg­alább is 300.000 forintot fizetnek a külföldnek. Az egy-két haltenyésztő — Albrecht főher­­czegé, meg a tatai grófé — folyton szegényedik. A pusztulás általános és példátlan. Az oka (mindnyájan tudjuk) a vizek szabályozása, a rétek, berkek gátakkal való megvédése és a Balaton, ez egykor mesés népességű belső ten­ger lecsapolása. Mert a hal a sekélyes vizű, növényzettel teli ártereken ivik. Most meg nincs hol szaporodnia. Singhoffer József az ő érdekes, megragadó közvetlenséggel írott könyvében le­rakja az ő egész halászgazdai tudományát és mikor a mai sanyarú állapotok megjavításáról beszél, igen erősen opponál a tudós ichthyoló­­gusoknak. Nem tudom, olvasta-e már Herman Ottó ezt a könyvet, melyben annyiszor van ő róla szó; csak azt tudom, hogy nekem nagy Tóth Béla,

Next