Magyar Hirlap, 1892. december (2. évfolyam, 332-361. szám)
1892-12-21 / 352. szám
1892. deczember 21 MAGYAR lUKLAJf 8 legtovább tartott a békesség a nemzet és a korona között. I De sietek megjegyezni, hogy ámbár a történeti tényeknek ez felel meg, én nagy szerencsétlenségnek tartanám, ha ez a hit tért foglalna a nemzet kedélyében. Én ezzel csak jelezni kívántam, hogy a kormányelnök úr könnyelműen odadobott argumentuma a tények világánál minő sikamlós talajra térítheti az országot. Az az egyetértés igenis fontos, becses, szükséges. Az ellenkező egyaránt káros a trónnak és a nemzetnek. Aki konkolyt hint, bűnös. Aki ápolja az egyetértést, becsületes feladatot teljesít. Hanem a miniszterelnök úr vagy igen sokat mondott, vagy semmit sem mondott. Mert ha tisztán csupán a jó egyetértést hangoztatja, akkor semmit sem mondott a nemzeti politikáról, mert — miként kimutattam — a kettő nem függ össze. Ha pedig a mindenáron való egyetértést értette, akkor megdöbbentőleg sokat mondott. Ismétlem, hogy a jó egyetértés becses. Szükségünk van rá a fejlődés minden ágazatánál. De cserébe nem adhatunk egyebet, mint becsületes hűséget. Mindig szabad nemzet voltunk, s annak akarunk maradni. Összegezve a mondottakat: A vita hangulata, menete sok szép reményre jogosította azokat, akik hittel vannak hazánk jobb jövője iránt. A miniszterelnök úr beszéde kiábrándított mindenkit. Egy darabig a rendes pálinka-politikát elemezte, később kötekedett csodálatos módon, s a végén úgy állította fel a nemzeti politika sarkalatos elveit, hogy azokat a legelvadultabb dákorománok is teljes joggal megtapsolhatják, így nem lesz kiépítve a magyar állam épülete. Bariba Miklós: * Tisztelt barátomnak ezt a czikkét, mely éles bonczoló tehetségéről, világos gondolkodásáról és megczáfolhatatlan logikájáról tesz tanúságot, nemcsak úgy közöljük, mint az ő egyéni nézetét, melynek belső tartalma és ragyogó irálya a közlést sajtónknak minden orgánumában biztosítja, hanem mint véleményt, melyet az első szótól az utolsóig magunkénak vallunk Horváth Gyula. Budapest, deczember 20. Vaszary Kolos bibornoksága. Rómából befejezett tény gyanánt jelentik, hogy XIII. Leó pápa jan. 16-án tartja meg a titkos konzisztóriumot, mely Vassary Kolost kardinálissá fogja kreálni. A két éves szolgálati idő. A «Nemzet» mai esti lapja megczáfolja a Wiener Tagblattnak» a két éves katonai szolgálati időre vonatkozó híreit. A két éves szolgálati idő eszméje különben nálunk nem újság; az 1874-iki delegáczióban Széll Kálmán és a Deák-párt több tagja követelte azt, hogy a pénzügyi viszonyok rendezése megkönnyíttessék. De természetesen nem úgy követelték azt, ahogy most Németországban tervezik, nem a létszám óriási emelésének ellensúlyozására követelték, hanem takarékossági szempontból. S csak ily értelemben kerülhet az most is szóba. Ha a német katonai javaslatokat elfogadja a birodalmi gyűlés, akkor, a dolgok természeténél fogva felszínre kerül nálunk is a két éves szolgálati idő kérdése, noha annak megvalósítása egyes fegyvernemeknél talán nehézségekkel jár is. De akkor hozzá kell látnunk nekünk is az ügy tanulmányozásához, mert nem maradhatunk el a jó példa követésében, ha annyiszor követtük Németországot a rosszban. E tárgyban a »Neue Freie Presse» útján a következő értesítést kapjuk: A kétéves szolgálati időnek Németországban napirenden lévő kérdése a mi katonai köreink figyelmét is felkeltötte. Különösen az tenné indokolttá nálunk e rendszert, hogy a szolgálati idő nálunk nagyon egyenetlen. Az esetleges új rendszer behozatala esetén a honvédség szolgálati idejét is két évre emelnék föl. A változás csak a honvédség létszámának emelésére vezetne, amennyiben a honvédség létszáma mostani 8—10 ezerről 50 ezerre emeltetnék. Az összes hadi állomány pedig a mostani 1.370,000 fő helyett 1.800,000 főre emelkednék. E nagy emelkedés természetes következménye volna a mostaninál is nagyobb tiszthiány, amin azzal akarnánk segíteni, hogy altiszteket is beosztanának olyan szolgálatokra, aminőket most csakis tisztek végeznek. A budget-vita véget ért s ezzel eljött az idő e vita jellemének megírására. Érdekes karakterisztikonja volt e vitának egyfelől Tisza István beszéde, mely objektiv és békülékeny hangjával kiderítette azt, hogy a képviselőházi engesztelhetlenek sora a gyűlöletben fürdőző Szilágyi Dezsőre s az ő, ezidő szerint egy-két hívére apadt. Másfelől azonban az ellenzék s kivált a nemzeti párt élesebben támadta a kormánypárt Tisza-pártját. Ebből származott azután a miniszterelnök mai beszédének érdes hangja, mely azt akarja elhitetni, hogy Apponyi nemgyönyörűségem lenne olvasni azt a polémiát, melyet a természetbúvár folytat a halászmesterrel, a tudományos biológus a gyakorlat emberével. És azt hiszem, a magyar halászatnak busás haszna lenne ebből a vitatkozásból. De hadd térek vissza a mi halpiaczunkra, ahol a bőség és vidámság nem vall erre a szegénységre és szomorúságra. Nem szólva a tengerparti városokról, mondhatom, hogy egész Európának alig van oly élénk és oly nagyszerű halvására, mint a mienk. És az édesvizek kincsei között egynéhány év óta megtalálni az Adria ajándékait is. Mióta a vasutak potom tizennégy óra közelségbe hozták a Quarnerót, a fiumei pescheria minden télen dicsekvőn küldi ide a tenger termésének színét. Jeges ládákban itt fehérek a hószínü, lapos marhanyelvhez hasonló sfoglia, a lepényhal, a tengeri süllő, a bramino (Labrax lupus; azért mondom deákul is, hogy a közönség még kevésbbé sejtse, mikor a Balatonból szinte végkép kipusztult fogas helyett tálalják az asztalára;) ott pompáznak a könyöknyi hosszú, sisakos, pánczélos vitézek, a tengeri rákok és a félelmes tengeri pók, a grancevola, az ő teljes fegyverzetében, valamint apróra tört jég között az átlátszó, szürke héjú crevette, velenczei nyelven gambari ezerei. Orrunkat megüti az olasz kikötővárosok poétikus bűze, az egyetlen poétikus bűz a világon. Egyszeriben ott termünk a Rialto végén, a Coldoro-val szemben és szinte meglep, hogy feketebozontú chioggiai halász helyett nyalka magyar legény tagolja a selyemfényű, zöldzománczos halakat, zeti politikája maga az illojalitás. Természetes, hogy ily körülmények között odaveszett sokak ábrándja: a fúzió. De mi, akik a fúziót sohsem akartuk, nem ezt sajnáljuk, hanem azt, hogy a Ház mostani bucsuízlése kelletlen hangulattal oszlott szét és e kelletlen hangulatnak keserű gyümölcsei alighanem ott szerepelnek majd az egyes resszort-budgetek tárgyalásában. A főrendiház decz. 23-án d. e. 11 órakor ülést tart. Napirend: 1. Elnöki jelentés. 2. Kereskedelmi viszonyainknak Spanyolországgal való ideiglenes rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A belügyminiszter mandátuma. Hieronymi Károly mától kezdve kétszeres képviselő-jelölt , amennyiben a Széll Ákos lemondása következtében megüresedett nagylaki kerület szabadelvű pártja is őt kiáltotta ki jelöltjének. A nagytapolcsányi szabadelvű párt ma értekezletet tartott, amelyen egyhangúlag a következő határozatot hozta: : A párt lelkes örömmel fogadja Hieronymi belügyminiszter azon elhatározását, hogy a kerület által neki felajánlott jelöltséget elfogadja, ezen jelöltséget a haza és a vármegye érdekében erkölcsi befolyásának egész súlyával támogatja és erről a minisztert táviratilag értesíti. Egyúttal határozott óvást emel az ellen, hogy a nyitra megyei szabadelvű párt neve és tekintélye felhasználhassék a miniszterrel szemben fellépett jelölt érdekében. A nagylaki kerületben ma búcsúzott el Széll Ákos a választóitól. Búcsúbeszéde után a pártgyűlés Hieronymi Károly belügyminisztert kiáltotta ki jelöltjévé. Szeberényi Andor elnök kérte a pártot, hogy a választás küzdelmeit minden félremagyarázható eszköz kizárásával harczolja meg. Széll Ákos figyelmeztette a választókat, hogy Hieronymi csak a legtisztább eszközökkel nyert mandátumot fogadhatja el és ez okból csak oly esetben jelöljék a belügyminisztert, ha választása tisztaságához gyanú vagy kétely nem férhet. A választók egyhangúlag újra Hieronymit kiáltották ki jelöltül és megalakították községenkint a végrehajtó bizottságokat. Felfüggesztett immunitás. A mentelmi bizottság a ház plénuma előtt Gyürky Ábrahám gróf mentelmi ügyének felfüggesztését fogja legközelebb indítványozni. Gyürky Ábrahám grófot a fineki járásbíróság kérte ki testi épség ellen elkövetett kihágás miatt. A folyó évben történt gőzkazán vizsgálat alkalmával ugyanis azt konstatálták, hogy a Gyürky gróf kisterelmei birtokos gőzgépeit oly egyének kezelik, a kiknek sem önálló gépkezelői, sem önálló fűtői képesítésük nincs; már pedig ez az 1879. XL. t. sz. 111. §-ába ütköző kihágást képez. A politikai újév szónoka. A szabadelvű párt újévi üdvözletei alkalmával Wekerle miniszterelnöknél a párt nevében valószínűleg Jókai Mór fog beszélni, csöndes nézelődésünkben «tetszik, ténsur?» kiáltásával háborgatván meg bennünket. Budapest gyomrában a halpiacz az, ami a Werthelip-szekrényben a trésor. A kincses rejtek, melyhez a szegény ember legfölebb a szemével férkőzhetik. Mert kinek telik ma egy főzet halra? Közönséges, nem-háziur halandónak bizony csak holmi harcsa-takarmánynak való szálkás, ösztövér keszeg, gazda, paduez és őn jut. Az úgynevezett jó hal ma már drágább, mint a vesepecsenye. És a hal nem hordja szájában a pénzt, mint mikor Jézus járt a földön, hanem épp ellenkezőleg, nekünk kell érte sok pénzt fizetni. De mikor nem lehet másképpen. Vizeink elnéptelenedtek; a halász a messze idegenben kénytelen kereskedni, hogy ne legyen üres a sátra és bizony nem nyer sokat. Amit egykor a természet ingyen adott, ma drágán kell megvásárolni. A hálón hiába van szerencse; ha puszta vizet kotor végig, bizony csak könnyen kerül föl. Ezért méltó a magyar halász mindnyájunk szeretetére és érdeklődésére. Egyik legősibb, legnemzetibb és legnagyobb mesterségünk, a halászat, kiveszőben van. A budapesti gazdag halpiaczon, melynek a világkereskedés ad elevenséget, szemmel még nem láthatók e szomorú jelek, hanem ha a drágaságban. De a Duna-Tisza mente és főképp a Balaton, ahol a mai halásznemzedék már csak tengődik és homokszállitással keresi a kenyerét! ... Jó és magyar embernek nagy bánat ezen gondolkodni, gazdagok engedhetnek meg maguknak. A Tiszánál most negyven esztendeje még sertéseket hizlaltak hallal, mint ahogy Indiában a hidas vályúját ananásszal tömik tele. A hetvenes években a magyar aldunai halászok még minden böjtszakán huszonöt-harmincz bárkát küldtek föl a fővárosba, egyenkint két-háromszáz mázsa hallal. 1884-ben már csak két-három bárka érkezett ide, alig hetven-nyolczvan mázsa terhet hozva. Ma már híre-hamva sincs e bárkáknak, amelyek a Duna hallal való bőségét hirdették. A magyar Duna ma már szegény, kipusztult. Most harmadéve az adventi böjtben 1400 métermázsa halat szállítottak a budapesti halpiaczra Oroszországból és a cseh haltenyésztőkből. A fővárosi halászok egymaguk minden évben legalább is 300.000 forintot fizetnek a külföldnek. Az egy-két haltenyésztő — Albrecht főherczegé, meg a tatai grófé — folyton szegényedik. A pusztulás általános és példátlan. Az oka (mindnyájan tudjuk) a vizek szabályozása, a rétek, berkek gátakkal való megvédése és a Balaton, ez egykor mesés népességű belső tenger lecsapolása. Mert a hal a sekélyes vizű, növényzettel teli ártereken ivik. Most meg nincs hol szaporodnia. Singhoffer József az ő érdekes, megragadó közvetlenséggel írott könyvében lerakja az ő egész halászgazdai tudományát és mikor a mai sanyarú állapotok megjavításáról beszél, igen erősen opponál a tudós ichthyológusoknak. Nem tudom, olvasta-e már Herman Ottó ezt a könyvet, melyben annyiszor van ő róla szó; csak azt tudom, hogy nekem nagy Tóth Béla,