Magyar Hirlap, 1894. augusztus (4. évfolyam, 212-242. szám)

1894-08-01 / 212. szám

1894 augustus 1. tjára. Útközben a miniszterelnök Szatmárt, hová vasárnap, 5-én reggel 6 órakor érkezik, ki fog szállni és három órai ott tartózkodás után tovább folytatja útját, úgy, hogy Nagybányára pontban déli 12 órakor érkezik meg. A miniszterelnök kíséretében lesz Gränsenstein Béla miniszteri tanácsos és Popovics Sándor osztálytanácsos, akik Budapestről 4-én indulnak el. A miniszterelnök csak Szolnokon fog a vonathoz csatlakozni, hova Dánosról Czegléden át érkezik. A miniszterelnök még vasárnap tartja beszámoló beszédét a vendéglő nagy dísztermében, hétfőn részt vesz a bányakongresszus kirándulásában és aznap este, 6-án, Lembergbe utazik, hogy a galicziai országos kiállítást megtekintse. Ezen útjában csatlakoznak hozzá Lukács Béla kereskedelmi miniszter, Josipovics Imre horvát miniszter és Bánffy Dezső báró, a képviselőház elnöke, valamint több országgyűlési képviselő. A miniszterelnök ez útjára magával viszi fiát, ifj. Wekerle Sándort is. A badeni ravatal. (Távirati tudósítások.) pályaudvarra, ahonnan egyenesen Schönbrunnba hajtat. Schönbrunnból Bécsbe utazik a király. Az uralkodóház tagjai most mindenfelől érkeznek vagy egyenesen Badenbe, vagy Bécsbe, hogy legalább a temetésen legyenek jelen. Ernő főherczeg ma Bécsbe érkezett. Ottó főherczeg, aki ma elutazott Sopronba, a temetésre szintén visszajön Bécsbe. Jenő főherczeg is Bécsben van és ma délelőtt Kálnoky gróf külügyminiszternél látogatást tett. Hohenlohe herczeg főudvarmester lseidből jött Bécsbe, ahonnan egyenes Badenbe utazott, hogy a halott elszállításáról gondoskodjék. Albrecht főherczeg, mint megírtuk, még tegnap akart Bécsbe jönni, de orvosai ezt nem engedték meg. Az öccse halála miatt teljesen megtört főherczeg holnap érkezik Suldenból Bécsbe. A részvét. A badeni ravatalra egyre jönnek a koszorúk, Erzsébet főherczegnő pedig szünetlenül kapja a részvét-táviratokat. Legújabban kondolálták: a német császár, az orosz cár, a szerb király, a cumberlandi herczeg stb. A királyné képviseletében Bolfras gróf főhadsegéd ma gyönyörű koszorút vitt Badenbe. A koszorú fehér rózsákból van fonva, nehéz aranyhimzéses szallagján a következő felírással: Hű barátomnak Erzsébet. A román király ma egy bécsi virágkereskedésben rendelte meg koszorúját, amelyet személyesen fog a ravatalra helyezni. Wasserburgar Pálné, egy bécsi műépítész felesége, akinek családjával az elhunyt az utolsó időkben bizalmas érintkezésben állott, gyönyörű koszorút tett a ravatalra. Ugyancsak megérkezett már a 2. tüzérezred tisztikarának gyönyörű koszorúja. A bolgár fejedelem is küldött ma koszorút. Mint a » Foss Ztg.” Mainzból értesül Gauner főpolgármester részvéttáviratot küldött Ferencz József királynak Vilmos főherczeg elhunyta alkalmából, ki mint Mainz egykori osztrák kormányzója, mindenkinek rokonszenvét bírta. Nagyszebenből telegrafálják, hogy Galgóczy táborszernagy, hadtestparancsnok, továbbá a 12. Hadtest tüzérségének ezredese több tüzértiszttel Vilmos főherczeg temetésére Bécsbe utaztak. A berlini udvar Vilmos főherczegért 14 napig tartó udvari gyászt rendelt el. * Az elhunyt főherczeg végrendeletét, hivatalos személyek előtt, ma délelőtt bontották fel. A végrendeletről másolatot vettek fel, az eredetit pedig elküldték leidbe a királynak. Míg a végrendelet vissza nem érkezik a királytól, addig nem szabad azt nyilvánosságra hozni. A főherczeg háztartását most természetesen feloszlatják. A főherczegi udvar öregebb szolgái nyugdijat, a többiek pedig végkielégítést kapnak. A főherczeg istállója — 24 hátas és hámos lóval — legközelebb eladásra kerül. Vilmos főherczeg badeni kastélyának dolgozószobájában fekszik a ravatalon. A barátságos kinézésű dolgozószoba tegnapról mára komor és gyászos lett. A falait, a bútorait feketével vonták be, közepén a katafalk emelkedik, beborítva feketével. A halott fejénél girandolok állanak, gyertyák égnek és a ravatal előtt ott van az egyszerű imazsámoly, amelyen a boldogult főherczeg ájtatosságát szokta végezni. Két apácza imádkozik a halottas szobában, ők állandóan ott vannak. Egyszer-egyszer benéznek a szobába férfiak, akik feltűnően hasonlítanak az elhunythoz: a Habsburg-ház főherczegei ők, utoljára nézik meg szerencsétlen végű rokonuk eltorzult, felismerhetetlen arczát. A ravatal szerdáig marad Badenben, ahol a holttestet még egyszer beszentelik és azután különvonaton Bécsbe szállítják. A holttestet hozó különvonat 11 órakor érkezik meg a bécsi pályaudvarra, ahonnan a holttestet egyenesen a Burgkápolnába viszik. A temetés ő felsége egyenes rendelkezése szerint, csütörtökön délután négy órakor megy végbe, nagy fényességgel. A temetésen, a királlyal élén, ott lesz az uralkodóház majdnem valamennyi tagja. A magyar kormányt Eötvös Loránd báró közoktatásügyi miniszter fogja a temetésen képviselni. A király holnap este érkezik meg Ischlből a pensingi Az eszelős (dúdolva jő) Csín csala, csin csala, csín csala vér! . . . Fuj, Valuta? mindenütt valutát látok! (Énekel:) Volt egyszer egy legény, Ki csak úgy játszott a pénzzel, Mint macska szokott az egérrel. Ha, ha, ha! (Oféliai kaczagások között, tántorogva el.) Hasznost Egyenest az Atlanti óczeánba megy, szegény ... De sajnálatomra, nyájas idegen, búcsút kell vennem Öntől. Inspekcziós vagyok a Proletárok nagy elete-bálján. Igaz, kegyed megtehetne nekem egy szivességet. Amott közeleg a vakok és siketnémák vig kompániája. Egy kicsit felöntöttek a garatra, szegény fiuk, s szeretnének kissé garázdálkodni. Mért ne tennék ? Hadd legyen nekik is egy kis örömük! Legyen segítségükre, kérem, hogy a vakok beverhessék a bénák mankóival az utczalámpásokat, s kiabáljon egy kicsit a szegény süketnémák helyett. Áldani fogják önt haló porában is ezért a kedélyes napért. De Isten Önnel, nyájas idegen. (El) Mr. Pickwick (Komoran). Már látom, hogy egy országgal tovább kell utaznom, ha szűkölködőket akarok találni. Ebben az Elysiumban én felesleges vagyok. (Lemondással:) De addig is tegyük meg, amit tehetünk. El a vakok, a siketnémák és a bénák után ! (Eltávozik. Szünet. Köd bocsátkozik le, egyre sűrűbb és vastagabb köd. A köd mögött, néhány pillanatra egy lágernek öltözött nyúl alakja látható, amint vadul üldöz egy kőzentrágerrá vált krinolint. Még sűrűbb köd, aztán teljes sötétség. Ferinc’(bred.) Masque. MAGYAR HÍRLAP 3 Petőfi halála. — 1849—1894. július 31. — Negyvenöt esztendeje immár, hogy Petőfit utoljára látták a szerencsétlen végű segesvári csatában. Azóta évtizedeken át bolygatta a nagy költő, a nagy szabadsághős iránt való hazafias kegyelet azt a kérdést, vajjon csakugyan ott veszett-e Petőfi a csatatéren s nem sínylődik-e valahol elfelejtetten, messze Szibériában. Nem csak a nép ajkán élt a biztató hagyomány, hogy Petőfi él, hogy Petőfi még visszatér, hanem az irodalom is még csak nem is oly régen komolyan foglalkozott e kérdéssel. A sajtóbeli fejtegetéseknek van eredménye. Egymásután nyilatkoztak azok, akik Petőfit utoljára látták, nyilatkozataik értékét megrostálta a nyilvánosság, a tévedések, félreértések felvilágosítást, magyarázatot leltek s ma már kétségtelen, hogy a magyar szabadságharcz Tyrteusa 1849. július 31-én adta ki nemes lelkét. Ma már kétségtelen, hogy Petőfi Sándort a Fejéregyház és Héjjasfalva közti országúttól jobbra eső oldalon orosz lovasok ölték meg 1849. julius 31-dikén esti 7 és 8 óra között. Az irodalmi fejtegetések, a szemtanuk nyilatkozatainak egybevetése annyira tisztázták a kérdést, hogy a tisztánlátást gátló tévedések már fel vannak derítve. Az az erdő felé futó »Petőfi«, akit az erdő szélén kutyák segítségével fognak el a muszkák, nem Petőfi Sándor, hanem Barthos Zsigmond volt. Egy szemtanú a csata folyama alatt «Petőfit» a Bem kocsijában betegen látta heverni. Erről is kiderült, hogy nem Petőfi, hanem Lőrincz József őrnagy, a Bem segéde volt, kit látván hogy beteg, maga Bem küldött hátra a kocsiba, hogy várja be a csata végét s ügyeljen az irományokra. Az az őrnagy, aki a muszka lovasság által körülfogatva magát agyonlőtte, nem Petőfi, hanem Daczó Zsigmond, a Kossuth-huszárok parancsnoka volt. A segesvári csata másik öngyilkos honvédtisztje, aki a kozákok közepette magát főbe lőtte, a Petőfit megmenteni iparkodó Zeyk Domokos volt. Petőfi halálának szemtanúi, akiknek vallomásai kiállták a történelmi kritika kereszttüzét, a következők: Lázár Albert gróf, Bem honvédaltábornagy törzskarához beosztott törzstiszt, aki 1884-ben halt meg Marosvásárhelyt, a következőket beszélte: Futás közben találkozott a szintén menekülni akaró Petőfivel is s mivel a kozákok már nyomukban voltak, odakiáltott neki: »Védd magad!« Petőfi hátra nézett és csak annyit felelt vissza: »Már késő!« Ekkor már be is érték a kozákok s a tóiéban. Nagyon elegáns és nagyon szőke volt. Majdnem olyan szőke, mint az a dress, amelyben a kis Cleminson a kétéves Daisy B.-t lovagolta. Azután voltak ott más hölgyek, szintén szépek és szőkék, de fehér atlasz-czipőcske nélkül, ami semmit sem vont le érdekességükből. Azután volt ott egy bájos, barna asszonyka, — végtelenül sajnálom, hogy a nevét nem írhatom ki — aki a futam legizgatóbb pillanatában hangosan elkiáltotta magát mellettem: — h be gyönyörű ! És megragadta a karomat és balra mutatott a lomniczi csúcs felé: — Nézze, nézze — mondta izgatottan — ott a hegyek között — lemegy a nap! Lóverseny a fellegek közt. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — írta: Heltai Jenő. II. Megvolt hát a tátra-lomniczi lóversenyek első napja. Megvolt a maga minden európai szenzácziójával: előkelő, közönség, izgató futamok, nagy meglepetések, véres bukás, lóhalál és más egyéb dolgok, amelyek a czivitizált versenypályák leltárában a nélkülözhetetlen dolgok közé iktatják. Ha megengedik, a krónika sorrendjében mindenekelőtt letárgyalom az előkelő közönséget. Neveket nem fogok említeni, mert a „jelenvoltak«-nak mindig kellemetlen azt látniok, hogy mások is voltak jelen és hogy a lelkiismeretes riporter ezekről is tudomást vett. Így tehát tisztán annak az elmondására szorítkozom, hogy aki elegáns dáma és finom ur csak volt a Tátrafüredeken, Barlangligeten, Felkán, Bártfán, Késmárkon, Tátra-Lomniczon, az mind találkozott egymással a nagy-lomniczi gyep beszentelési ünnepségén, a lomniczi csúcs tövében. Kis vidéki leányok, orczaikon az üde kárpáti levegő hamvas pírjával, össze-összebujtak a tribünökön és feltűnő hangosan kérdezték a környékbeli juunesse dorée előbbkelő tagjait: — Melyik az Üchtritz ? Hát a Péchy ? Azután sonkát ettek a gyepen és pezsgőt ittak hozzá. Majd meg elölről kezdték a fecsegést: — Mutassa meg nekünk a Daisyt! A szép Daisy ott sétált a gyepen, fehér atlasz czipőcske volt rózsaszínű harisnyába bujtatott * Hát nem impozáns dolog ez? Valaki két órai fárasztó utat tesz meg döczögős kocsin a lóverseny kedvéért és amikor odaér, hát a naplementében gyönyörködik! Ez a hátránya meg is fog maradni a lomniczi versenyeknek, a naplemente mindenkor erős konkurrencziát fog csinálni nekik. Szép is az, amikor a búcsúzó nap behinti aranyporral a hegyeket, mint a szerelmes patikus-segéd az utolsó levelet, amelyet kedveséhez ír . . . De hagyjuk ezt. Önöket a lóverseny jobban érdekli, főleg a 10.OCO koronás latrai handicap sorsa. Hát bizony a handicapot nem Märchen, nem Adonis, nem Almos, sőt még csak nem is Kis Ibhjff nyerte meg, hanem leide, ez az egyszerű és szerény állat, amely ez okon a tátrai legendák egyik előkelő alakjává nőtte ki magát.