Magyar Hirlap, 1899. június (9. évfolyam, 149-178. szám)
1899-06-01 / 149. szám
ségesebb életföltétele, mint Magyarországnak. Hogy a bankot tolják előtérbe, azt csak nem merik állítani, hogy a bank anyagi hasznának szempontjai fontosabbak Magyarország akszisztálásánál?! Az, hogy a csehek egy taktikai lépéssel várjanak vagy siessenek, csak nem ér föl annak a monarkiának fölbomlásával, amely nélkül e nagyzási hóbortba esett nép menthetetlenül elmerülne a szláv, vagy a germán, választására bízzuk, melyik tengerbe?! S hogy Kaizl úr fenegyerek legyen és Thun úr megmutassa, mit tud, csak nem elegendő ár mindannak az elbukásáért, amit a nemzetek legszentebb ereje s az igazi államférfiak legmélyebb bölcsessége teremtett ebben a zaklatott monarkiában?! Kötelesség, kötelesség, az állásuk, a császárjuk, a nemzeteik iránt való kötelességük tudatára kell ébredniük az uraknak. S takaródót fujniok, mentül elébb, amíg nem késő, s az ő értéktelen politikai életükkel valamivel külömb érdekeket is nem rántanak magukkal a bukásba. Nem izgatni, hanem leszerelni, nem bujtogatni, hanem észreléríteni, nem kicsinyeskedni, hanem a monarkia nagy szempontjaira emelkedni, egyszóval, nem azt tenni, amit eddig tettek, hanem ismételjük, jóvátenni, amit vétettek, elsősorban nem is ellenünk, hanem a maguk birodalma és koronája ellen: ez az ő föladatuk, amelyet el kell végezniök, ha a válluk nem is effélére teremtetett. Mégis csak különös volna, ha néhány rossz és rosszhiszemű politikai dilletáns miatt két korona, két birodalom, népek sokasága és negyven millió lélek kerülne válságokba és veszedelmekbe. Magyarország még mindig rendelkezésükre áll, Magyarország még mindig kész, mint eddig, elmenni az engedékenység végső határáig, csak az életét, s amik ezzel egyet jelentenek, a jogait nem hajlandó odadobni a Thun és a Kaizl úr szép szeméért. A politikában is van becsületkérdés: az, hogy ki mit vállalt, végbe is vigye. Erre Thun úrék még kísérletet sem tettek. Annyi csak illendő, hogy legalább is megpróbálják, s alágyék egyet: este felé fölkelhet s mehet játszani az uj darabban. Mondá a doktor s eltávozott a gépével együtt. És a feleségem az nap este egész erejével játszotta végig azt a nehéz szerepet az én uj darabomban. Ez pedig az első szótól az utolsóig igaz... De hát az ujabbkori orvosok nem ismernék ezt a csodatevő orvosi gépet ? MAGYAR HÍRLAP Budapest, május 31. A magyar lobogó. Annak idején megemlékeztünk arról, hogy az Albrecht-szobor leleplezésénél, valamint a kolini csata emlékünnepe alkalmával, az eddig követett gyakorlattal ellentétben, az osztrák zászlók mellett egyenlő számú magyar lobogót tűztek ki. Megírtuk azt is, hogy ez a király egyenes parancsára történt. Mint értesülünk, ez a két alkalom nem marad elszigetelten, mert a király határozott kívánságára és parancsára ezentúl a közös hadsereg minden hasonló természetű ünnepélyénél a magyar zászlókat az osztrák zászlókkal egyenlő számban fogják kitűzni. 1899. június 1. A vasmegyei szabadelvű párt meg alakulása. Szombathelyről táviratozzák: A vasmegyei szabadelvüpárt központi és járási választmányának tagjai, Ermissz Kelemen főrendiházi tag elnöklésével ülést tartottak, amelyen lelkesedéssel egyhangúan elhatározták, hogy július 6-ára ősszelhívják a párt nagygyűlését annak kimondása végett, hogy a vas megyei szabadelvű párt Széll Kálmán programmja alapján megalakul és e programra telj kés támogatására sorakozik. Az alsó-ausztriai tartománygyűlés mai ülésén a bejelentések között van Lueger dr.nak az a sürgős indítványa, hogy a község- és alkotmányügyi bizottság tegyen javaslatot arra nézve, hogy milyen rendszabályok alkalmazandók az Arbeiter-Zeitung ellen a tartománygyülési többség megsértése miatt. Lueger megokolja indítványát és cáfolja az Arbeiter-Zeitung támadásait. philippo Ivich azt mondja, hogy a tartománygyülés nem hivatott arra, hogy egyes lapos támadásaival szembeszálljon! A közigazgatási bíróság után meg akarják rendszabályozni a sajtót és szólásszabadságot. (Nagy zaj. Heves ellentmondások.) A szónok azt mondja, hogy az új választási eljárás megrabolja a munkásosztályt, ami megmagyarázza az Arbeiters Zeitung támadásait. Gessmann polemizál Philippo J tdck-csal. Az uj választási eljárás — úgymond — törvényesen jött létre. A tartománygyülésnek nincs oka, hogy a szocziáldemokratáknak kedvében járjon Auersperg herczeg ellenzi az indittvány sürgősségét. A tartománygyülés — úgymond — nem arra való, hogy a sajtót illemre oktassa. Noske a javaslat ellen beszélt. Gessmann kérdi, hogy azt a ficzkót, aki azt a czikket írta, nem kellene-e pofokkal és kutyakorbáccsal traktálni? Ha az intelligenczia képviselői így értelmezik a szabad bírálat jogát, revolverrel kell a gyűlésekre járni. Philippovich erre igy beszél: ki mondotta ebben a házban, hogy a zsidókat a villamos vezetékre kell felakasztani ? Gregorig: Ki izgatott a zsidók elleni polgárháborúra? Scheider? Ha itt ez a hang uralkodik, nem lephet meg, ha künn is történnek kihágások. A tartománygyűlés 29 szavazattal 18 ellenében megszavazta a sürgősséget. ~—--------- .. 1 -,1,=3t Thun újra tárgyal. — Saját tudósítónktól. — A király nem döntött a nagy pörben, melyben már nem is a két kormány, hanem a két állam áll egymással szemben. Ő Felsége ma újra fogadta a kormányelnököket, de ezúttal sem közölte velük döntő szavát, hanem Than grófot utasította, hogy lépjen a magyar kormánnyal újra érintkezésbe. Than kötelessége most, hogy olyan megoldást tegyen lehetővé, mely a monarkiáról a fenyegető veszélyeket elhárítja. Than izgatta fel Luegeréket, most, az ő kötelességévé tétetett, hogy a vad tömeget elhallgattassa s perfidiájának következményeit ártalmatlanokká tegye. A bankkérdés nem lehet ok arra, hogy a monarkia nagy létérdekét koczkára tegyük. Ha Thimék hamis jelszavakkal mégis ezzel ellenkező felfogást honosítottak meg az ellenünk összetoborzott féktelen táborban, most hadd törjék a fejüket, hogy ezt a zajongó tömeget mivel fogják észre téríteni. A két kormány közt ma este már újabb tárgyalások folytak. A tanácskozás eredményéről Széll azonnal jelentést tett a királynak. Hogy mi volt az eredmény, arról semmi hír sem szivárgott ki. A magyar miniszterek holnap is Bécsben maradnak, ami arra vall, hogy a tárgyalások nincsenek befejezve. MM>;;rTX^i»-TTBT«T-r--8r-TríiTTT||ffj A FÖLTÁMADÁS. Regény 50 irta Tolstoi Leó gróf. XXIX. Maszlva csak este 6 órakor tért haza czellájába, fáradtan és fájó lábbal, mert nem szokta meg, hogy tizenöt versztet gyalogoljon a köves után, továbbá megtörve is a váratlan szigorú ítélettől és éhesen. Mikor a börtönőrök a tárgyalási szünet alatt kenyeret és kemény tojást ettek, a nyál összefolyt a szájában és érezte, hogy éhes, de lealázónak tartotta, hogy kérjen tőlük. De amikor ez után még három óra elmúlt, az étvágya is elmúlt és csak gyöngének érezte magát. Ebben az állapotban hallgatta végig a váratlan ítéletet. Az első pillanatban azt hitte, hogy rosszul hallott, hiszen nem hihette el azt, mit hallott, a kényszermunka fogalmával nem tudott megbarátkozni. De amikor a bírák komoly, nyugodt arczát látta és az esküdtekét, akik ezt a hírt egészen természetesnek találták, méltatlankodva kiáltotta oda az egész teremnek, hogy ő ártatlan. De amikor azt látta, hogy ezt a kiáltást is természetesnek találják, olyannak, mi a reá váró végzeten mit sem változtathat, sírni kezdett, érezvén, hogy bele kell nyugodnia abba a kegyetlen igazságtalanságba, amely meglepte, amellyel sújtották. Különösen azon csodálkozott, hogy azok, akik elítélték, férfiak voltak, fiatal, nem öreg emberek, azok, akik mindig olyan barátságosan néztek rá. Az egyiket — a helyettes államügyészt — egészen más hangulatban látta. Miközben a rabok szobájában a törvényszékre várakozott, látta, hogy ezek a férfiak, mintha egészen más dolguk volna, a szünet alatt elhaladtak az ajtó előtt, sőt be is léptek a szobába, csakhogy őt lássák. És egyszerre csak ugyanazok a férfiak valami okból kényszermunkára ítélik őt, noha ártatlan abban, amivel vádolják. Sírni kezdett, de aztán elcsendesedett és a teljes fásultság állapotában ült a szobában, várva, hogy elküldjék. Most már csak egy óhaja volt: egy cigaretta. Ebben az állapotban találák Bocskoffné és Kartinkin, akiket az ítélet után ugyanebbe a szobába hoztak. Bocskoffné rögtön szidalmazni kezdte Maszlovát és a kényszermunkával csúfolta. — Na ? Eszedre tértél? Nem szabadultál ki, aljas! Megkaptad, amit megérdemeltél. A kényszermunkában remélhetőleg elmegy a kedved a puccsos ruháktól. Maszlova kezét a rabruha ujjába dugva, mélyen lehajtott fővel ült ott, két lépésnyire maga elé nézett az összetaposott padlóra és így szólt: — Én nem bántom magát, hagyjon békén maga is. Hiszen nem bántom magát —• ismételte még néhányszor és azután egészen elhallgatott. Csak akkor lett valamivel élénkebb, amikor Bocskofinét és Kartinkint kivezették és egy belépő börtönőr három rubelt adott neki. — Te vagy a Maszlova ? — kérdezte. Itt van, egy asszony küldi — mondta, míg a pénzt átadta neki. — Miféle asszony ? — Tedd el és hallgass! Még majd beszélgetek is veled! Ezt a pénzt Kitajeva küldte. Mikor a törvényszékről távozott, a felügyelőhöz fordult azzal a kérdéssel, hogy szabad-e a Maszkvának valamelyes pénzt adnia? A felügyelő igenlőleg válaszolt. Hogy az engedélyt megkapta, lehúzta kezéről három gombos dán keztyüjét, előkereste selyem alsószoknyájának hátulsó ránczai közül a divatos pénztárczát, a szelvények nagy csomójából, amelyet éppen most