Magyar Hirlap, 1927. március (37. évfolyam, 48-73. szám)
1927-03-13 / 59. szám
Vasárnap a színházak mai műsora Operaház: Farsangi lakodalom (bérletszünet; 7). Nemzeti Színház: A velencei kalmár (3); Te csak pipálj, Ladányit (148). Kamaraszínház: A házi tündér (Va 4); Tanner John házassága (*/148). Vígszínház: A Noszty-fiú esete Tóth Marival (3); Nem nősülök (128). Magyar Színház: Játék a kastélyban (3); Csókról csókra (V28). Városi Színház: A zsidónő (3); A bíborruhás asszony (V28). Király Színház: Aranyhattyú (3); Repülj, Fecském! (3,8). Fővárosi Operettszínház: A második nászéjszaka (4 és 9). Belvárosi Színház: A fehér egér (V44); Lepketánc; Kék és piros;4 bor, az arany és az asszony (VáS). Budapesti Színház: Hazudik a muzsikaszó (4); Sárga csikó (V28). Andrássy úti Színház: Ringlispil; Az ázalag; A t. Ház büféjében; Mi történt Kelemennel; Marit összeírják; Ferencváros; Kökény Ilora, Békeffy konferál; Radó. Előadás kezdete/19-kor, vasárnap délután Via-kor. Terézkörúti Színpad: Kontra gyerünk; Hot cng, ellenzék; Hollywood ostroma; Sarzsi; Sárga-zöld-piros; A csók; Az államtitkár úr; Hirdetési verseny; Ping-Pong (Vá9). Royal Orfeum: Világvárosi varieté-műsor; Reso, a jelenkor legeredetibb táncos-komikusa; Berg medvéi, The Pattans, 3 Houston, Helgna et Jules Ivanoff, Rolf Hansen, Teddi és Jose; Atlas trio; Ossy Mári; Blitz és társa, ligeti móka; írta Vadnay László Solti Ilermin, Szokolay Olly, Dénes Oszkár. Előadás kezdete 8 órakor. Minden vasár- és ünnepnap délután fél 4 órai kezdettel mérsékelt helyárakkal. Kis Komédia: Mundi Rosenkranz, Kié a gyerek? Rott, Steinhardt, Türk (8%) fl Nem hirdetjük, mert minden gyerek I £&£ igazi gyerekszínház műsora a legjobb. „Dalos Palkó“ Mesejáték négy képben. „Suszterinas meg egy pár cipő“ Tréta — „Pub! nevelőnőt kap“ Vla. „Csipkerózsika“ Mesejáték négy kép- I ben. — „Az Igazmondó“ Tréta — „A vén óra“ Dalosjáték Vasárnap délután fél 4 órakor a Terézkörúti Színpadon. Olcsó helyárak! Telefon: 65—54 A SZÍNHÁZAK JÖVŐ HETI MŰSORA Operaház. Hétfő: Nincs előadás. Kedd: Hunyadi László (B. bérlet 22. sz.). Szerda: Carmen (Anday Piroska vendégfelléptével; A bérlet 22. szám). Csütörtök: A vvalkür (Leiter Hubert felléptével; D. bérlet 23. szám). Péntek: Mignon (Anday Piroska vendégfelléptével; E. bérlet 23. szám). Szombat: Don Juan (Takács Mihály síremléke javára, Telmányi Emil vezényletével; rendkívüli bérletszünet). Vasárnap: Petruska és Bajazzók (Leiter Hubert felléptével; bérletszünet). Hétfő, kedd: Pavlova Anna és társulata vendégjátéka (bérletszünet). *— Nemzeti Színház. Hétfő: Szeget szeggel. Kedd: Bánk bán. Szerda, csütörtök: Te csak pipálj, Ladányi. Péntek: A fehér szarvas (először: A bérlet). Szombat: A fehér szarvas. Vasárnap délután: Te csak pipálj, Ladányi, este: A fehér szarvas. Hétfő: A piros bugyelláris (A bérlet). Kedd: A fehér szarvas. — A Nemzeti Színház Kamaraszínháza. Hétfő: A házi tündér. Kedd: Kísértetek. Szerda: A diktátor. Csütörtök: A mizantróp és kénytelen házasság (a Moliére-ciklus I. estje). Péntek: Ahol unatkoznak. Szombat: Nem lehessen tudni. Vasárnap délután: A diktátor; este: Ahol unatkoznak. Hétfő: Tartuffe (a Moliére-ciklus II. estje). — Vígszínház. Hétfő, kedd: Nem nősülök. Szerda: A díszelőadás (először). Csütörtök, péntek: A díszelőadás. Szombat: Nem nősülök. Vasárnap délután: A Noszty-fiú esete Tóth Marival; este: A díszelőadás. — Magyar Színház. Egész héten minden este: Csókról csókra. Vasárnap délután: Játék a kastélyban. — Király Színház. Egész héten minden este: Repülj, Fecském. Vasárnap délután: Az aranyhattyú. — Belvárosi Színház. Hétfő, kedd, csütörtök, péntek, vasárnap: Lepketánc; Kék és piros; A bor, az arany és az asszony. Szerda, szombat, vasárnap délután: A fehér egér. — Városi Színház. Hétfő: A Don-kozákok kórusának hangversenye. Kedd délután: A Don-kozákok kórusának hangversenye (Vzö); este: I. Magyar dal. II. A bíborruhás asszony. Szerda: A Don-kozákok kórusának hangversenye. Csütörtök: A bíborruhás asszony. Péntek: Traviata (Ada Sari vendégfelléptével). Szombat: A bíborruhás asszony. Vasárnap délután: Csókos asszony; este: A bíborruhás asszony. Hétfő: Bohémélet (Ada Sari vendégfelléptével). — Fővárosi Operettszínház. Hétfő, kedd, szerda, csütörtök: A második nászéjszaka, péntek: Finom kis lakás (először). Szombat, vasárnap délután és este: Finom kis lakás. — Andrássy úti Színház. Egész héten minden este és vasárnap délután: Ringlispil. Mi történt Kelemennel?; Ferencváros; A t. Ház büféjében. Tréfák, magánszámok. — Terézkörúti Színpad. Hétfő: Hat. eng. ellenzék; Hirdetési verseny; Kontra, gyerünk!; Hollywood ostroma; Az államtitkár úr; A sarzsi. Tréfák, magánszámok. Keddtől kezdve: Új műsor. — Royal Orfeum. Világvárosi varieté-műsor; Reso, a jelenkor legeredetibb táncos-komikusa; Berg medvéi; The Pattans; 3 Houston; Helyna et Jules Ivanoff; Rolf Hansen; Teddie és Jose; Atlas-trió; Ossy Mák; Blitz és társa, ligeti móka; írta Vadnay László Solli Hermin, Szokolay Olly, Dénes Oszkár. Előadás kezdete 8 órakor. Minden vásár- és ünnepnap délután fél 4 órai kezdettel, mérsékelt helyárakkal. — Kis Komédia. Mundi Rosenkranz: Kié a gyerek? Rott, Steinhardt, Türk (8’A). (*) A díszelőadás főpróbája kedden délelőtt Vali órakor lesz a Vígszínházban. Minden jegy elkelt. HÍRLAP 1927 március 13. || i MIKSZÁTH g niHAi S“IVtlV és HIKUI IST LEPKETÁNC ^ BOR,«ARANY ÉS«ASSZONY j›f ZÁGON Csonna SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET A jubiláns Vízvári Mariska kétéves korában lekiabált a Nemzeti színpadára Mosolygó arccal szökken elembe Magyarország legfiatalabb jubilánsa, Vízvári Mariska, történelmi nevű nagy színészek leszármazottja, a színész-arisztokráciának rangban első sarjadéka, hiszen Szigeti József volt a nagyapja, Vízvári Gyula az édesapja és Szigeti Jolán az édesanyja. Ilyen „nemesi“ családjára nincs még egy színész, aki visszatekinthet. De Vízvári Mariska nem a nepotizmus dédelgető karján libegett a Nemzeti Színház deszkáira, — a saját tehetsége, öröklött színészvére és kultúrája emelte vezetősorba. Harminc esztendő művészmunkája kapcsolja össze a Nemzeti Színház múltjával és — nem tagadja — még csak negyvennyolc esztendős. A privátéletben két bájos csöppségnek, Kerpely Jenőék gyermekeinek a nagymamája és egy huszonnégy éves tálentumos színésznek, Tapolczai Gyulának a mamája. — Hogy lett színész? — kérdezzük, mintha nem is tudnánk, hogy az alakítóművészet két klasszikusának egyetlen, bálványozott gyermeke volt. — Kétéves voltam, amikor először vittek színházba. A Nemzeti Színház akkor még együtt volt az Operával. A Lilomfi-t játszották, édesapám volt a Szellemik Amikor a színpadon kihúzta a kardját, én éles gyerekhangon felsikoltottam. Ne bántsa apuka a rózsaszín babát! Szentül meg voltam győződve, hogy apám kivételével csupa baba mozog a színpadon és nagyon féltettem őket a kivont kardtól. Ettől az estétől kezdve tetszett meg nekem a színház annyira, hogy aztán mindig róla álmodtam. Mikor a Zirzen Janka-féle nevelőintézetbe jártam, engedély nélkül egy gyermekszerepben léptem föl a Nemzetiben. Nagy nehezen visszafogadtak az intézetben, ahol négy évet töltöttem és tizennégy és féléves koromban miniszteri engedéllyel vettek csak föl a Színiakadémiára, mert túl fiatal voltam. Ugyancsak engedéllyel két év alatt végeztem el a három éves tanfolyamot és 1896-ban a Nemzeti Színházhoz szerződtem. Apám nem engedte, hogy színésznő legyek, én azt mondtam: jó, ha ő nincs velem megelégedve, szót fogadok. Mikor játszani látott, egészen ellágyult. Nagyapám tizenkét éves koromban látott a színpadon és azt mondta: „Jó lenne már szakítani ezzel a családi betegséggel, legalább az unokám ne legyen színésznő.“ Én titokban betanultam egyik darabjának, A kolostor című egyfelvonásosának azt a szerepét, amelyet Szigeti József Prielle Kornéliának szánt és eljátszottam előtte. Ezzel le volt fegyverezve. Eleinte naiva szerepeket kaptam a színháznál, de már húszéves koromban az volt a vágyam, hogy komika lehessek. Majdnem tíz esztendőn keresztül úgynevezett csecsebabákat játszattak velem, míg végre Hevesi Sándor nagynehezen kitiport részemre komoly és vidám karakterszerepeket. Amennyire csak lehetett, már egészen fiatalon kihúztam magam a fiatal szerepekből. ■— Valahogy ösztönösen éreztem, hogy nekem más tennivalóm is akad a színpadon, mint az egyformára szabott társaságbeli csinos hölgyikék ábrázolása. Egy francia társalgási színmű, az Odette kis Berangére-jétől az orosz Vőlegény mulatságos menyasszonyáig mindenesetre nagy utat tettem meg, de csak az isten a megmondhatója, milyen szívesen tettem meg. Van néhány szerepem, amit nagyon szeretek. Ilyen: Zsuzsa a Figaró-ban, Artúr herceg a János királiy-ban, Raymondné az Ahol unatkoznak-ban, Patelinné a Dr. Patelin-ben, Bonivardné a Válás után-ban, Midgetné a Névtelen hajó-ban, Brazovicsné az Arany ember-ben, Krizsa a Tolonc-ban, Lady Markley Az eszményi férj-ben, Durieux báróné a Bábjáték-ban, Mrs Clandon a Nem lehessen tudni-ban. — Úgy látszik, csak szép emlékei vannak ... Vízvári Mariskának hirtelen elkomorul az arca: — Ö nem!... Volt két csúnya periódusom. Egyszer hat évig, másodszor öt évig ítéltek hallgatásra a színháznál. Hosszú, kínos, fájdalmas némaság volt ez ... De amióta a szerepkörömben, hogy úgy mondjam: a magam habitusában vagyok, mindent, mindent elfeledtem. — Mint komika, milyen színpad-esztétikai elvet követ? — A komika-szerepet egészen komolyan kell felfogni. Nem szabad úgy megjátszani, mint aki biztosra veszi, hogy na, most jön a nevetés. Sőt, éppen az a körülmény hat, hogy a komika nagyon komolyan csinálja a maga dolgát, csak a helyzet és a környezet az, ami mulatságossá teszi. Tehát nem szabad külső eszközökkel dolgozni. Hiába vág fintorokat az ember, ha nincs meg itt belül a kedély, a humor. — Melyik komikám nevet a legjobban? — Kiss Irén a legkülönb. Ha együtt játszunk és neki előbb van jelenése, mint nekem, sietek az öltözéssel, hogy a színfalak mögül hallhassam. Páratlan tehetség. Az a típus, amelyet ő képvisel, nincs sehol se. — Igaz, hogy olyan meseszerű gyorsasággal tanulja be a szerepeit? — Megtörtént, nem is egyszer, hogy délután kaptam szerepet és már este játszanom kellett. Egyetlen részpróba után szóról szóra elmondtam. Viszont mindig lámpalázam van, de mihelyt megszólalok a színpadon, mintha egészen kicserélnének. Az vagyok, akit játszanom kell. És akkor nem látok nézőteret, színpadot, azt se tudom, hogy színésznő vagyok. Arról beszéltünk most, hogyan kell viselkedni a színésznőnek a színpadon kívül. A művésznő élénken, ellentmondást nem tűrő határozottsággal mondja: — A színésznő divatban, viselkedésben se legyen még annyira se feltűnő, mint a polgárasszony. Ideális az volna, ha a publikum a színpadon kívül sohasem látná a színésznőt, hogy ne tudjon róla többet, mint amit a színjátszásán keresztül tudhat meg, hogy ne mutassanak belőle többet, mint amennyit éppen a színpadon a szerepe szeriit muszáj. Ha némelyik színésznő, aki a színpadon kívüli dolgaival szereti foglalkoztatni a közvéleményt, tudná, hogy mennyit árt ezzel magának, egyszers mindenkorra véget vetne ennek az abúzusnak. Hogy milyen illúziórombolás ez, hadd mondom el a régi Magyarország egyik leggyönyörűbb színésznőjének, Felekiné Munkácsy Flórának az esetét. Volt egy férfi, aki Felekiné minden felléptekor ott ült az első sorban. Ha Felekiné vidékre utazott, utána ment és megváltotta jegyét az első sorban. Egyszer bankettet rendeztek Felekiné tiszteletére egy vidéki városban és Feleki azt mondta a feleségének: „Hívjuk meg a Te ismeretlen rajongódat is!“ Meghívták. Az imádó nem akart Felekiné közelébe ülni, hanem az asztal túlsó végén foglalt helyet. Mikor megkezdődött a vacsora és a vendég meglátta, hogyan eszik a művésznő, úgy elszaladt, hogy soha többé nem lehetett látni Felekiné felléptekor a színházban. — Pedig mondanom sem kell, hogy Felekiné szépen, ízlésesen étkezett, de vannak rajongók, akiket minden prózai dolog kiforgat az illúziójukból. Ami pedig a divatos öltözködést illeti, azt mondom: mennyivel szebb, ha azt gondoljuk, milyen gyönyörű lehet az, amit a ruha takar, mintsem ha sok minden föl van fedve. Nem szép és nem is okos, ha túlságosan leomlanak a válaszfalak férfi és nő között. De ugyanígy vagyunk a lélekkel, a belsőséggel is. A nők manapság olyan szabados hangon beszélnek kényes témákról, hogy ne csodálják azután, ha a férfiak nem respektálják őket. Higgye meg, nem azért mondom ezt, mert — jubiláns vagyok, — én mindig így gondolkoz Kodály Zoltán a magyar énekstílusról (A Magyar Hírlap tudósítójától.) A jövő héten szerzői estje lesz Kodály Zoltánnak. Az ő szerzői hangversenyei nemcsak a sablonokba fúló koncertáradattól különböznek, de eltérnek az utóbbi időben feltűnően divatos tömeges szerzői estéktől. A Kodályhangversenyek propagandát szolgálnak, de elsősorban nem a magyar komponista műveinek ismertetését, mert hiszen ezek úgy itthon, mint a külföldön állandóan nagy sikerrel szerepelnek, hanem általános zenei feladatokat tűznek ki. És ezek között is főképpen a hamisítatlan magyar népzene, bemutatását, terjesztését. —. a hangversenyek rendezésénél egyik célom az — mondja Kodály munkatársunknak —, hogy munkálkodjam a magyar énekstílus kialakításán. Ilyen tudniillik még nincsen. Pedig a nemzeti vokális muzsika fejlődésének ez egyik legfőbb előfeltétele. Van olasz énekstílus, van francia, van Wagner Richard óta német, ha itthon még a kezdetnél sem tartunk. Németországban a különböző dialektusok között a prózai színpadon is megvan a megegyezés, a kötelező „Bühnendeutsch“. Nálunk a prózában sincsen semilyen megállapodás, az operáknál pedig a rossz fordítások, a rossz szövegmondások igazán nem alkalmasak a magyar éneksúlus kialakítására. Az utóbbi időben ugyan némileg segítettek ezen, mikor egypár régi operát új művészi fordításokkal láttak el (Harsányi, Lányi stb.) De mit csináljanak azokkal az eredeti operákkal, amelyek szerzői a magyar szöveggel úgy bánnak, mintha német volna? A közönség is lassanként annyira eltompul, hogy a nyelv legsúlyosabb sérelmére a szeme se rebben. Valószínű, hogy régebben sokkal helyesebben énekeltek magyarul, de a tizenkilencedik században végkép összezavarodott az éneklés. — Két nagy ragály lepte meg és át meg át sekélyesítette: a nyugateurópai versformák behozatala és a sok fordított dal meg opera. Hosszú idő fog még elmúlni, míg a közönség nyelvérzéke újra helyes irányban erősödik meg. Hogy ez megtörténjen, oda kell fordulni, hol a szöveg és dallam párosodása a legeszményibb a népdalhoz. A magyar nyelv teljesen eltérő hangsúlytörvénye mellett az idegen zeneművek még aránylag legtökéletesebb átültetésénél sem találkozik ideálisan a magyar szöveg a muzsikával és így az éneklésnél, vagy az egyiknek, vagy a másiknak van sérelme. Mikor kitűnő énekeseinkkel gyakrabban dolgozom, ők is tanulnak tőlem, én is tőlük, az eredmények pedig ezeken a koncerteken terjednek a közönség között és így talán megközelítjük a célt. — A másik kérdés, amelyik ezeknél a hangversenyeknél foglalkoztat, a gyermekkórusok problémája. A gyermekeknek azt kell adni, ami közel áll hozzájuk, ami nem lépi át az ő gondolat- és érzésvilágukat. Útmutatást ad erre a falu. A falusi gyermekek természetes ösztöne nyomán kell elindulni és ez minden teóriánál biztosabban vezet a helyes irányba. Azt hiszem, felesleges külön kiemelni, hogy a thagyar zenekultúrára milyen jelentősége van, hogy az iskolák azt kapják énekanyagnak, ami nekik való. De ezenkívül művészi szempontból is sokkal kedvezőbb hatást lehet elérni, sőt a legegyszerűbb eszközökkel a legnagyszerűbb hatást lehet kiváltani, ha megtaláljuk azokat a formákat, melyek a mindenkori előadókhoz alkalmazkodnak, így ha gyermekekről van szó, ezeknek hangjához, kedélyéhez. Megemlíti még a zeneköltő, hogy a mostani hangversenyen csaknem kivétel nélkül újdonságok lesznek. Két gyermekkórus, egyik közülük „gyermekjáték“, Borús Endre vezetésével a Wesselényi uccai fiúiskola előadásában. A dalokat Medgyaszay Vilma és Székelyhidy Ferenc mutatják be, a zongoradarabokat Kentner Lajos. (*) Révay uccai gyermekszínház (VI., Révay ucca 18. sz.) ma d. u. fél 4 órakor Álomország című nagy zenés tündérrege kerül színre. A főszerepben Forgács Rózsi. Rengeteg móka, gyönyörű dalok és táncok tarkítják a mulatságos darabot. Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt pompás szórakozás. Jegyek rendkívül olcsó helyárak mellett a pénztárnál válthatók. ^ ^ fj Síi tam, akkor is, amikor a nők túlnyomó többsége nem szolgáltatott okot erre a kritikára. — És a kritikusai? — A kritika mindig jobb volt hozzám, mint ahogy megérdemeltem. — És most, hogy jubilál, kikre gondol különösebb megilletődéssel? — A kollégáimra. Végtelen hálával gondolok minden kollégámra, aki tízhónapos koromban járni tanított és azokra, akik később a színpadon tanítottak járni. Nem ismerem az intrikát, még csak hallomásból sem és csodálkozom, amikor színházi intrikáról olvasok.• És e szókkal végzi: — Szeretek mindenkit, aki jó hozzám. Szeretem szegény jó Tapolczai Dezsőnek, első uramnak szép emlékét, szeretem az unokáimat, szeretem ... de ezt nem mondom ki, mert anynyira elcsépelték, hogy szinte már bántó ... egyszóval: imádom a színpadot, Molnár Jenő. KIS KOMÉDIA mundi Rosenkranz