Magyar Hirlap, 1934. május (44. évfolyam, 97-121. szám)
1934-05-01 / 97. szám
!Kecd mn-cmn HM 1934 május % 3 Baltazár püspök és Hegymegi Kiss Pál vezetésével egységes táborba tömörült Debrecen polgársága A szociáldemokraták kívülről támogatják az új alakulást megalakulását, melynek elnökévé Baltazár Dezső püspököt, társelnökévé pedig Hegymegi Kiss Pál országgyűlési képviselőt és Jóna Istvánt, a debreceni gazdatársadalom régi és tekintélyes vezérét választották meg. A hármas elnökség fogja a szövetség vezetését irányítani s eldönteni, hogy kiket vesznek fel tagokul. Debrecenből jelenti a Magyar Hírlap tu-örömmel üdvözölték a szövetség eszméjét. Jósilója: Debrecenben a szombati közgyűlés Majd egyhangúlag kimondottak a szövetségben kirobbant ellentétek után egyáltalán nem ültek el a szenvedélyek, hanem drámai gyorsasággal következnek olyan érdekes politikai események, amelyek a jelek szerint Debrecen közéletének egész arculatát meg fogják változtatni. Hétfőn délután a városháza kistanácstermében Debrecen közéletének igen sok reprezentánsa gyűlt össze, hogy részt vegyen annak az új szövetségnek alakuló közgyűlésén, amely pártkülönbség nélkül tömöríteni akarja Debrecenben mindazokat, akik a város ősi szellemében kívánnak küzdeni Debrecen érdekeiért és önkormányzata szabadságának megóvásáért. A megjelentek között az egységes pártnak, a pártonkívüli és az ellenzéki polgári városatyáknak rendkívül sok tagja jelent meg. Baltazár püspök nyitotta meg az értekezletet, aki elmondta, hogy a szombaton lefolyt közgyűlés tanulságai élesen rámutattak arra, ami eddig is mindnyájuknak fájdalmasan esett, hogy semmiképpen sem vezethet jóra, ha egy város életében a vezetéspolitikai pártok kezébe kerül, hiszen egészen természetes dolog, hogy az ember indulatai legkevésbé a pártpolitika terén tudják megőrizni a maguk tárgyilagosságát, ami a város egész életét megmérgezi és megakadályozza a békés és józan együttműködést. Főleg az szokott lenni a baj, ha egy politikai párt veszi kezébe az uralkodást, hogy ennek a vezére mindig a kormányhatalom exponense, nevezzük nevén: a főispán szokott lenni. — Hogyan néz ki egy város önkormányzatának védelme — kérdezte Baltazár püspök —, ha a közgyűlésen egy hatalmas többséggel rendelkező olyan politikai párt irányítja a dolgokat, amelynek koronázatlan fejedelme éppen az a főispán, aki állását a kormánytól kapta és aki éppen ezért becsületbeli kötelességének tartja, hogy a kormány iránt szolgai engedelmességgel viseltessék. — Én és barátaim ezért úgy találtuk, hogy Debrecen közönségének az elmúlt események után le kell vonnia a helyzet következményeit és olyan szervezet alapjait kell megvetni, amely szívesen lát soraiban minden, bármely politikai párthoz tartozó polgárt, de elvárja minden egyes tagjától, hogy a közgyűlésen Debrecen érdekeit, önkormányzati szabadságát megvédelmezze és érvényesíteni igyekszik egyfelől azt, hogy nem ismeri a társadalmi, politikai és felekezeti megoszlásokat, másrészt összefogja a polgárságot és tűzön-vízen át megvédi azt a hagyományos debreceni szellemet, amelynek nemcsak az országban, de a külföldön is híre van. Baltazár Dezső püspök után Hegymegi Kiss Pál országgyűlési képviselő szólalt fel, aki lelkesen csatlakozott Baltazár kijelentéseihez és saját pártja nevében bejelentette, hogy belépnek a szövetségbe, annak célkitűzéseit támogatják és igyekezni fognak odahatni, hogy az új törvényhatósági választások után, amelyeknek időpontja már igen közel van, a valóban tőzsgyökeres debreceni polgárság kelő számban képviseltesse magát a közgyűlésen, mert a jelenlegi közgyűlésen aránytalanul nagy számban vannak idegen származású tagok, akik nem tudtak eddig teljesen hasonulni a város igazi mentalitásához és ez okozta mindig az ellentéteket és bajokat. Több felszólalás hangzott még el s a felszólalók — pártonkívüliek, egységespártiak, polgári ellenzék tagjai — valamennyien Debrecen lakosságának nagy zöme óriási örömmel fogadta az alakulás hírét. A szociáldemokraták nem vettek részt ebben az alakulásban, amely kizárólag polgári alapokon nyugszik, de valószínű, hogy benn a közgyűlésen adott esetekben a szociáldemokraták kívülről fogják támogatni ezt az alakulást. Debrecenben egyébként az a hír terjedt el, hogy báró Vay László főispán lemondott a tiszántúli református egyházkerület főgondnoki tisztéről, miután a szombati közgyűlésen legélesebb ellentétbe került Baltazár püspökkel. A Magyar Hírlap tudósítója a főispán környezetétől azt a felvilágosítást kapta, hogy a főispán lemondásának híre egyáltalán nem felel meg a valóságnak, mert a főispánnak sem oka, sem szándéka nincs, hogy lemondjon a főgondnoki tisztségről. Barthou római útjának terve a francia sajtóban A lapok rokonszenvvel fogadták a tervezett utazást Párizsból jelentik. A politikai érdeklődés előterében Barthou külügyminiszter római útjának terve áll. Barthou, mint ismeretes, azt mondotta a prágai újságírók előtt, hogy komolyan foglalkozik a római út gondolatával és belátható időn belül ellátogat az olasz fővárosba. Barthounak ez a kijelentése élénk visszhangra talált a francia sajtóban és a lapok rámutatnak arra, hogy az elmúlt években a világnak majdnem minden államából jártak felelős politikusok Rómában, csak francia miniszter nem volt közöttük sohasem. Az Agence Economique et Financiére római tudósítója hosszabb cikkben buzdítja Barthou külügyminiszter a római útra és azt írja, hogy a francia külügyminiszter római látogatása a jelenlegi nemzetközi helyzetet tekintve rendkívül nagy jelentőségű lehetne, mert lehetővé tenné a személyes érintkezést, ami alapvető feltétele a francia-olasz viszony megjavulásának és a két állam közeledésének. A lap római tudósítója ezután hosszasan foglalkozik Olaszország politikájával, amely az egyensúly fenntartására irányul és amely lehetővé tette Mussolininak, hogy Európa legelső államférfiainak sorába emelkedjen. Olaszország nem akar sem németbarát, sem franciabarát politikát folytatni és minden lépésének alapja az olasz nemzeti érdek. Miután az olasz érdekek igen sokban azonosak Franciaország érdekeivel, semmi akadálya sincs, hogy a két ország politikája egy irányban haladjon. Az őszinte és hathatós együttműködés megszervezése könnyű feladat lenne. Vidéki ezredekkel erősítették meg a párizsi helyőrséget Nagyarányú Intézkedések május elseje alkalmából Párizsból jelentik: A francia fővárosban minden intézkedés megtörtént a május elseje nyugodt lefolyásának biztosítására. A párizsi hatóságok ugyan fölöttébb optimisták és azon a véleményen vannak, hogy sem komoly zavargások nem lesznek, sem nagyobb sztrájkkal nem kell számolni, mindamellett felkészültek minden eshetőségre. A Párizsban összpontosított karhatalom oly erős — mondják a rendőrségen —, hogy minden zavargást csírájában elfojthat. Úgy Párizsban, mint az elővárosokban katonasággal egészítették ki a rendőrséget és a párizsi helyőrségek csapatain kívül a vidékről is érkeztek gyalog- és tüzérezredek, nem is szólva a motorizált osztagokról. A május elsejei karhatalmi készültség csapatai hétfőn délután díszszemlén vettek részt az Invalidusok terén és elvonultak a katonai készültséget vezénylő két tábornok előtt. Amint ez már a februári zavargások idején is igen hathatós intézkedésnek bizonyult, a kormány most újból gyarmati csapatokat rendelt Párizsba. A díszszemlén mintegy 12.000 főnyi katonaság vonult fel. A szélsőbaloldali agitáció az utóbbi napokban egyébként szemmel láthatóan alábbhagyott és most már a kommunisták sem hirdetnek hosszabb időre szóló általános sztrájkot. A kommunista párt mindössze a vincennesi erdőben tart tömeggyűlést, míg a szociáldemokraták kizárólag zárt helyiségekben gyűléseznek. A hatóságok véleménye szerint a közlekedésben sem lesz fennakadás és legfeljebb a taxik forgalma bénul meg, mert a taxisofőrök, mint minden évben, úgy az idén is sztrájkolni akarnak május 1-én. Május elsejei nemzeti ünnep Németországban Berlinből jelentik. A birodalmi elnök és a birodalmi kormány a május elsejei nemzeti ünnep alkalmából a következő közös felhívást teszi közzé: Történelmünkben első ízben sikerült kiküszöbölni a testvérviszályt és elérni valamennyi német egységét, így valósággá vált, amit atyáink évszázadok óta kívántak. Ezen az alapon a német nép egy év alatt hatalmas teljesítményt végzett. A béke fegyvereivel győzelmes csatákat vívtunk a szükség és nyomor, a munkanélküliség és kétségbeesés ellen. A mai nemzedéket az a büszke érzés töltheti el, hogy teljesen megtette kötelességét és így megállhat a német történelem ítélőszéke előtt. Ezért a minden időben példátlan teljesítményért az egész német népnek köszönetünket fejezzük ki. A nemzet május elsejei nemzeti ünnepnapját büszkeséggel és belső elégtétellel ülheti meg. Kétszázötvenezer főnyi tömeg vonul fel New Yorkban New Yorkból jelentik. A newyorki rendőrség nagy készültséggel várja a május 1-i nagyszabású kommunista és szociáldemokrata tüntetéseket, amelyeken az eddigi jelentések szerint több mint 25000 főnyi tömeg fog felvonulni. A kommunisták állítólag tiltakozó küldöttségeket menesztenek a német és a kubai konzulátusra. Tömegfelvonulásuk vörös zászlók alatt történik, a menet élén a Scotts korában halálraítélt öt néger anyja halad. akiket 3000 gyermek követ. A rend fenntartására 1175 rendőr áll sorfalat. A menet célja az Union Square lesz, amely egyike New York legnagyobb tereinek. Itt gyülekezznek a kommunisták, míg a szocialista szakszervezetek tömeggyűlésének színhelye a Madison Square lesz . Május 1-én estére tüntető színielőadást terveznek a Madison Squaren hevenyészett színpadon, mely alkalommal Gorkij Maxim: Viharmadarak színművét adják elő. Gömbös és Imrédy válaszol a költségvetési vita szónokainak A képviselőház kedden folytatja a költségvetés általános vitáját. A házszabályok értelmében az általános vita tíz napig tarthat és ebből még csak négyet használtak fel, úgyhogy a szónokoknak még hat nap áll rendelkezésre. Lehetséges azonban, hogy nem veszik a rendelkezésre álló időt mind igénybe s a vita már a hét végén befejeződik. Egyelőre úgy a bal-, mint a jobboldalról számosan iratkoztak fel. Politikai körökben azt beszélik, hogy a keddi ülés ellenzéki szónokai többek között szóvá akarják tenni az úgynevezett dumpingsajtó kérdését is. A vita végén úgy Imrédy Béla pénzügyminiszter, mint Gömbös Gyula miniszterelnök válaszol az elhangzott felszólalásokra és a vitában felvetett kérdésekre. Hír szerint Gömbös Gyula többek között nyilatkozni fog a dumpingsajtó ügyéről is. A felsőház kedden délelőtt tart ülést, amelyen a képviselőház által legutóbb elfogadott kultuszjavaslatokat tárgyalja. Egyetlen olcsó és sikerdús a gyógyulás céljából való tartózkodás Luhacovice-fürdőn, Csehszlovákiában. Felvilágosítást nyújt a Magyar-Cseh Iparbank, Budapest, Nádor u. 6. vagy a fürdőigazgatóság. Tanácskozások Berlinben a transzferkérdés ügyében Berlinből jelentik. A német hosszú- és középlejáratú külföldi adósságok hitelezőinek képviselői és a német birodalmi bank kiküldöttei hétfő délelőtt tizenegy órakor Fraser Leó elnöklete alatt ismét értekezletre ültek össze. Az értekezleten folytatták a transzferkérdés különböző részleteinek megvitatását. A következő ülés május 1-én, kedden délelőtt tíz órakor lesz. Az albizottságok munkálataikat délután tovább folytatják. Valószínű, hogy az albizottságok jelentéseit a szerdai értekezleten szét lehet osztani. Az Havas-iroda berlini tudósítója szerint nehézségek merültek fel Németország és hitelezői között. A szakértők most nagy gonddal tanulmányozzák mindazokat a jogi és statisztikai adatokat, amelyek elősegíthetnék a helyzet tisztázását. Minden jel arra mutat, hogy a hitelezők komolyan szembeszállnak Schacht felfogásával. Tőzsdei körökben híre jár annak is, hogy Schacht lemond, ha nem tesznek eleget kívánságainak. Ezeknek a híreknek azonban a tudósító szerint nem kell túlságosan nagy fontosságot tulajdonítani. MA MEGNYÍLIK A MARGITSZIGETI PALATÍNUS HOTEL — SZANATÓRIUM - GYÓGYFÜRDŐ. Páratlanul szép az óriási uzsonnázó és vacsorázó terrasz. Ha legalább 1 pengő árát fogyaszt a Palatinus-üzemekben, nem fizet szigeti belépőjegyet. Fogyasztási jegyek kaphatók: a hídvámnál és a 26-os autóbuszon.