Magyar Hírlap, 1969. november (2. évfolyam, 302-330. szám)

1969-11-19 / 319. szám

V K Ü L F Ö L D I L A P O K B Ó L l’Unitá _ A lap keddi száma 'Nett'SDEUTSCHLAND vezércikkben em­lékezik meg a viet­nami háború elleni tüntetésekről, és elítéli az Egyesült Államok imperialista politikáját. Az „Agresszorok pellengéren” című ve­zércikk megállapítja, hogy az Egyesült Államokban és a világ más részein a né­pek tüntetésekkel válaszoltak az ameri­kai elnök cinikus és képmutató békeszó­lamaira. A lap hangsúlyozza, hogy Nixon háborús kabinetjének agressziós politiká­ja a világesemények valamennyi gyújtó­pontjában kifejezésre jut A cikk hivatkozik a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásának az amerikai imperializmusról szóló meg­állapításaira s rámutat, hogy az alapjai­ban megrendült imperializmus nem képes többé meghatározni az események mene­tét _ * • » Giuseppe Botta, az olasz kommunista napilap külpoli-­­ tikai szakértője azt vizsgálja cikkében, hogy ki „csinálja” Olaszországban a külpolitikát. Három évvel ezelőtt, egy nemzetközi kérdésekkel foglalkozó tanácskozáson e kérdésre azt válaszolta egy ismert és idős diplomata, hogy senki. A diplomata ter­mészetesen azt szerette volna, ha a kül­politika „csinálói” az ő kollégái lennének. Manapság azonban világjelenség, hogy a diplomáciának már nincs monopóliuma a külpolitikában. Még a kormányokban sem csupán az erre kijelölt miniszterek foglalkoznak vele, hanem sok más kollé­gájuk is. Voltak olyan időszakok, amikor egyenesen elmélet rangjára emelték, hogy a külpolitikát nem kell az illetékes mi­niszterre hagyni. (Hruscsov nyilvánosan jóindulatot mutatott e nézet iránt.) Kényes missziókat bíznak a „játékon” kívül álló személyekre, és erre a közelmúltból is vannak példák, így a Vietnam ügyében folyó tárgyalások. Üzletemberek tárgyal­nak saját kezdeményezésükre, és a kor­mányok jóváhagyják. Nagyjából ilyen a helyzet Olaszországban is. Nem kétséges, hogy 14 évvel ezelőtt egy messze tekintő olasz üzletember, aki elhatározta, hogy közvetlen kapcsolatot teremt szovjet gaz­dasági szervekkel, többet tett, mint az akkori hivatalos olasz nagykövet. Ma már közhely az a megállapítás, hogy az ENI első elnöke, Mattei, hatásosabban külpoli­­tizált, mint az összes akkori miniszter. Ezek a pozitív példák, de nemcak ilyenek vannak." A­­Fiatnak­­is van külpolitiká­ja: az Itálconsult, amely tőle függ, a har­madik világban bizonyosan aktívabb a hivatalos olasz szerveknél, de az eredmé­nyek sokkal kétesebbek a fentebb idézet­teknél. Kérdés, hogy a külpolitikát érintő kü­lönböző tevékenységek milyen mértékben vannak alávetve a nép választotta kép­viseleti szerveknek? Gyéren. A felelősség nem a képviselőké, különösen nem az el­lenzékieké, akik igen aktívak a szakbi­zottságokban. Olaszország külpolitikai tevékenységének az ellenőrzését veszik ki a parlament kezéből. Ellentétben más országokkal, még az „atlanti” Nyugatéi­val is, kivonják a parlament ellenőrzése alól a katonapolitikát, és a vállalkozások — különösen a magánvállalkozások — nemzetközi tevékenységét. Végül tény, hogy maguk a parlament tagjai is csak részinformációkat ismernek, és ezeket is gyakran közvetlenül ellenőrzi a kormány. De van-e olasz külpolitika? Erre a kér­désre nem lehet igennel felelni, de túlzott leegyszerűsítés volna az is, ha nemet mondanánk. Úgy tűnik fel, hogy embrio­nális állapotban létezik már, ha az olasz külpolitika nem is, legalább annak a tu­data — és nemcsak az ellenzékben —, hogy probléma van a külpolitikával, hogy a húsz évvel ezelőtt választott irány nem elegendő. Ebben sok dolog játszott szere­pet. Belülről a középbal válsága, kívül­ről pedig az, hogy olyan új problémák keletkeztek, amelyekre a régi sémák nem kínálnak megoldást. „Tanácsköztársaság Hessenben?” Le­esett az állam, majd nevethetnékem tá­madt, amikor ezt a vastag betűkkel sze­dett újságcímet olvastam. Akárhogy is van, de sem az NSZK-ban, sem annak e tartományában (székhelye Frankfurt) nem áll küszöbön a tanácsköztársaság kikiál­tása. Az idézett cím a Deutsche Nach­richtenben, az újnáci Német Nemzetide­mokrata Párt (NPD) lapjában jelent meg a választási kampány napjaiban. Az ok: Hessen szociáldemokrata hatóságai több választási gyűlésüket betiltották, a diá­kok pedig rendszeresen megzavarták az engedélyezett gyűléseket. A következő lapszám még feljebb is hangolta egy ok­távval e komikus demagógiát: „A CDU már nincs abban a helyzetben, hogy ered­ményesen föltartóztathassa államunk ro­hamosan kibontakozó vörös felbomlasz­­tását.” Komolyan vette-e valaki ezt a hiszté­riát és tömény ostobaságot? Néhány száz­ezren minden bizonnyal igen, de az idé­zett mondatok mindenképpen felvillan­tanak valamit nemcsak azoknak a na­poknak hangulatából, hanem az újnácik arcvonásaiból is. Ártatlanság képe Az újnácik rossz emlékeket idéző vá­lasztási stílusa olyan érdekes gesztussal párosult, amelyet a költővel így jellemez­hetnénk: ártatlanság képe, s bánaté. Adolf von Thadennek, elnöküknek hamburgi tömeggyűlésén minden széken röplapot találtunk, rajta a szöveg: „Hecc, hazugság, rágalom — ezek az NPD ellen­feleinek érvei — Német nép védd ma­gad!” Az NPD mártírképet öltött (a betil­tástól való félelmében), az alkotmányt tartotta maga elé pajzsul, ellenfeleit pe­dig igyekezett úgy beállítani, mint a pol­gárjogok üldözőit. Igaz, anarchista diá­koktól papokig és liberális polgárokig sok-sok­féle ember felsorakozott az NPD- vel szemben és sok helyen megzavarták gyűléseit, de mégiscsak von Thadden testőrparancsnoka lett Kesselben a tün­tetőkre — fölfedve egy pillanatra azokat az indulatokat, amelyek ebben a pártban rejlenek. Az NPD újfasiszta párt, de aki karlen­­c­ető, bárnál­ages rohamosztagokat keres körükben — téved. A huszadik század második felének fasizmusa külsőségeiben mindenképpen más, de részben tartalmá­ban is különbözik a múlttól, s minthogy nem a harmincas időket éljük, hatása is sokkal kisebb. De van. Mi a huszadik század második felének fasizmusa? Ilyen rövid riportban jóformán csak kérdés formájában lehet ezt érinteni: hagyomá­nyok és új megjelenési formák keveréke. Nép és a falai Itt van újra az ideológia, amely egy évszázada újra és újra megtermi gyü­mölcseit. Megjelent filozófiai szinten (egyetlen példát említendő) a misztifi­kált „nép és népiság” fogalom, a vérségi kapcsolat és a talajromantika, az egyén fölött álló ködös „közösség”. Ez a népi­­séget kifejező nemzeti konzervatív moz­galom, „a nemzet újjászületésének” gyűj­tőmedencéje, amely védelmet nyújt a kü­lönböző „idegen hatalmak” ellen. Ebből az ultranacionalista elragadtatásból kö­vetkezik az a történelemszemlélet, amely ellentmond egész Európa tapasztalatai­nak. A Deutsche Nachrichten szemptem­­ber 19-i számából idézek: „A világ min­den mélyen gondolkodó embere régen tudja, hogy az első világháborút nem Vil­mos császár és a másodikat nem Hitler ellen, hanem mindkettőt a német nép el­len vezették.” Ebben a (csak futólag érintett) filozó­fiában gyökerezik a párt politikai prog­ramja. „A kommunizmus elleni védőbás­tyának” nevezik magukat, de a nyugatiak felé is intéznek oldalvágásokat. (Von Thadden így kiáltott választási­ gyűlésén, amikor arra célzott, hogy Európa a né­meteket felelősnek tartja a második vi­lágháborúért és a koncentrációs tábor pe­rek folytatását követeli: „A német nem­zet ugyanannyi megbecsülést érdemel, mint a többi.”) A parasztságot nevezik nemzetfenntar­tónak, a nacionalizmusra hajlamos kö­zéprétegeknek udvarolnak, egyébként mindenkinek ígérnek valamit: a munká­soknak biztonságot, a kereskedőnek vé­delmet az áruházak ellen, a vállalkozó­nak védelmet a külföldi tőke ellen, a tő­kének lehetőséget külföldi beruházások­ra. Népszerűséghajhászás és demagógia bőven keveredik követeléseikbe: a csa­lád és a német asszony tisztasága védel­mének nevében elítélik a születésszabá­lyozást és azt mondják, hogy a régi náci bűnösök helyett a rendőrség inkább a sok mai kéjgyilkost kutassa fel. Izgalom a tv előtt Az NPD vezetői a nyáron még — kedv­csináló optimizmussal — azt mondták, hogy a választásokon 8—10 százalékot kapnak majd, s szeptember elején a 6—8 százalék még nem is látszott valószínűt­lennek. Nagy izgalommal ültünk hát szep­­temben 28-án a színes tévé előtt: meg­kapja-e az NPD a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot? Este nyolckor még nyílt volt a verseny. Kilenckor ezt láttuk az eredménytáblán: „NPD­­ 5?”. Tíz órakor azonban kiderült, hogy von Thadden leütötte a lécet: csak 1 millió 400 ezer szavazatot kapott. Csak? — vagy — Még így is? Semmiképpen nem megnyugtató ez a szám, s még kevésbé az, ha a részletes eredményeket vizsgáljuk. Négy tarto­mányban valamivel túllépték az 9 száza­lékos határvonalat és valamennyi tarto­mányban többet kaptak (átlagosan két­szer annyit), mint az 1965-ös általános választásokon. Ezzel szemben áll a másik tény: az 1987—1968-as tartományi válasz­tásokhoz viszonyítva nagyot estek. Az iparvidékeken és a nagyvárosokban keveset kaptak, a kisebb városokban és vidéken többet. Néhol 10 százalékot is. Kiderült, hogy a konzervatív nacionaliz­mus néhány (főképpen paraszti-protes­táns) vidéken virágzik, jobbára ott, ahol három-négy évtizeddel ezelőtt. A nem­zetidemokrata tájnak nevezett kisváros­ról, Heilsbronnról írta egy riporter: „Itt minden negyedik szavazó nemzetidemok­rata. Itt minden negyedik voltaképpen az, ami a másik három: nyárspolgár. És ez a három is az, ami a negyedik — po­tenciális NPD-szavazó. Kevés kivétellel.” J . , . Sok — nem sok Veszélyes-e az NPD? Másfél millió sza­vazó a többi harminc-egynéhányhoz mér­ve — nem sok. Nagy tömegek állnak határozottan szembe velük, és elterjedt vé­lemény szerint ez a párt túljutott a csú­cson, hanyatlik. Lehetséges, hogy így van, de a nemzeti konzervativizmus, az újfa­siszta ideológiára való hajlam nem kor­látozódik egy párt tagjaira, szavazóira. Eddig még minden parlamenti választás­ra alakult valamilyen szélsőjobboldali csoportosulás, a vereség után felbomlott, majd más néven újra megjelent. A nem­zeti konzervatívizmus egy-egy áramlata áthúzódik a keresztény pártiakhoz, az át­telepítettek szervezeteihez. A szélsőjobb- és a jobboldal között nincs éles határ, vannak közös vonásaik, szemléletükben is van, ami hasonlít: például a baloldal­­ellenesség, vagy a nemzeti ingerlékeny­ség. (Keresztényszociális politikus je­lentette ki beszélgetésünkkor: „Az NPD- szavazók joggal mondják, hogy a Közös Piacon csak fejik a szövetségi köztársa­ságot.”) A nemzetidemokrata, a sovinisz­ta szavazó tartalék felduzzadhat — mond­juk súlyos gazdasági válságok idején, hi­szen a szavazórezervoár csak részben áll az újnáci eszmék tudatos kép­viselőiből, sok közöttük az egyszerűen elégedetlen ember.. Van-e akkor egyáltalán hatása annak, ha betiltják az NPD-t? Feltétlenül van. Nem mindegy, hogy eltömik-e azt a mér­gező kutat, vagy legális pártként terjeszt­heti eszméit; nem mindegy, hogy erköl­csi megbélyegzés éri-e, vagy megkapja a szövetségi köztársaság lakói szemében so­kat jelentő törvényes pecsétet. Az NSZK- ban sokan követelik a betiltást és lehet­séges, hogy a kormány 1970-ben ilyen ér­telmű javaslatot terjeszt a parlament elé. Az NPD választási jelszava így hang­zott: „Biztonságot a jog és a rend útján.” Ennek azonban éppen a betiltás szerez­het érvényt. Tatár Imre (Következik: Pártközpont Düsseldorf­ban) Az NSZK a választások után és a változások előtt. V. (4?tr) 310 K( azok az újnácik )V- ~ Az NSZK ka­stern W áS^k flWJMi tanai hatóságai M E® J? J? megkezdték az NDK határai mentén húzódó rádiófelderítő szolgálatok kiszélesítését. A Lübecktől a bajor erdő­kig húzódó hálózat feladata „állandóan tájékoztatni a Bundeswehr vezérkarát az NSZK és az NDK határától keletre kiala­kult helyzetről” — írja a lap. A hírszerző szolgálatok — amelyek a legmodernebb radar- és elektronikus berendezésekkel rendelkeznek — értesüléseket gyűjtenek a csapatmozdulatokról, a repülőtereken és más katonai objektumokon való elhelyez­kedésükről. Ez a tevékenység a Bundeswehr mind­három fegyvernemére — a szárazföldi erőkre, a haditengerészeti flottára és a légierőkre — kiterjed. A légi kémkedést felderítő repülőgépekkel és Atlantic típu­sú, őrjáratot teljesítő repülőgépekkel vég­zik. A tengereken folytatott­ kémkedést a haditengerészet álcázott,­ kiílöttségét hajón végzik. Tevékenységük fő területe: a Bal­ti-tenger. ■y^1. f 2 1969. NOVEMBER 19. SZERDA NEMZETKÖZI POLITIKA M­AGYAR Hírlap Magyar felszólalás az ENSZ-ben a nácizmusról és a faji megkülönböztetésről (TASZSZ) Az ENSZ-közgyűlés hármas számú szociális, humanitárius és kulturá­lis bizottságában hétfőn felszólalt Budai Gyula, a Magyar Népköztársaság képvise­lője. A faji megkülönböztetés minden for­májának felszámolásával összefüggő prob­lémákról szólva megjegyezte, hogy egyes nyugati hatalmaik képviselői a „széles de­mokráciára” hivatkozva próbálnak védel­mükbe venni bizonyos országaikban mű­ködő fajgyűlölő és náci csoportokat. Meg­említette a nácizmus újjáéledését Nyugat- Németországban, s a különféle fajüldöző és náci csoportok tevékenységét az Egye­sült Államokban, Nagy-Britanniában és más nyugati országokban. Egyesek — mondotta — gyorsan megfeledkeztek a második világháború sok millió áldozatá­ról, akiknek emléke állandóan figyelmez­tet: a nácizmust és a fajgyűlöletet nem le­het a demokráciára való hivatkozásokkal igazolni. A magyar ENSZ-küldött elítélően nyi­latkozott a náci típusú apartheidpolitikát folytató Dél-afrikai Köztársaságról, amely a nyugati hatalmak akaratából tagja a vi­lágszervezetnek, míg az NDK — amely erélyesen elítéli a nácizmus és a fajgyűlö­let minden megnyilvánulását — már 20 esztendeje ki van rekesztve az ENSZ-ből. A Lengyel Népköztársaság állandó ENSZ-képviselőjének kérésére az ENSZ közgyűlésének hivatalos dokumentuma­ként tették közzé Otto Winternek, az NDK külügyminiszterének a közgyűlés el­nökéhez intézett levelét és az NDK kor­mányának nyilatkozatát a gazdasági és szociális tanács jelentésével kapcsolatban, amely a nácizmus és a faji megkülönböz­tetés ellen hozandó intézkedésekkel fog­lalkozik. Az NDK kormánynyilatkozata üdvözli azt a határozatot, amelyet a gazdasági és szociális tanárg fogadott el a háborús bű­nösök és az emberiség elleni bűntetteket elkövető személyek megbüntetésével kap­csolatban. A szavazáskor a nyugati hatalmaknak ismét sikerült az ENSZ-re erőszakolni ha­tározati javaslatukat, amely támogatja a „Korea egyesítésével és újjáépítésével” foglalkozó ENSZ-bizottság tevékenységét és elutasítja a szocialista országok és szá­mos más fejlődő ország igazságos, a ko­reai nép, a béke és a nemzetközi bizton­ság érdekeinek megfelelő javaslatait Befejeződött a „koreai kérdés" megtárgyalása Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsá­gában hétfőn véget ért a vita Koreáról. Malik szovjet delegátus az ülésen sajnál­kozását fejeite ki amiatt, hon a­ közgyű­­lés­­űlés Siffli Sinevről évre rá?(aatfé£azt a meddő vitát, amely nem enyhíti a nem­zetközi feszültséget Roscsin felszólalása a leszerelés vitájában Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsá­gában hétfőn megkezdődött az általános vita a leszerelésről. Az ülést Aga Sahi, a bizottság pakisztáni elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta a megvitatásra kerülő kérdések fontosságát és kiemelte, hogy a vita kezdete egybeesik a helsinki értekez­let megnyitásával. Roscsin szovjet delegátus, az első fel­szólaló rámutatott arra a nagy veszélyre, amelyet az imperializmus által kikénysze­­rített fegyverkezési verseny jelent az em­beriségre nézve. A Szovjetunió — tekin­tettel a vegyi és bakteriológiai fegyverek betiltása kérdésének különös jelentőségé­re, sürgősségére és fokozódó időszerűségé­re — más szocialista országokkal együtt a közgyűlés 24. ülésszaka elé terjesztett egy egyezménytervezetet, amely megtiltja a vegyi és baktériumfegyverek előállítását, gyártását és felhalmozását, és előírja e biológiai fegyverek megsemmisítését. A helsinki tárgyalások és a nukleáris és termonukleáris fegyverkezési verseny megszüntetésének kérdését érintve, a szovjet delegátus kijelentette: e téren ra­dikális intézkedésekre csak abban az eset­ben van lehetőség, ha azokat minden nuk­leáris hatalom megvalósítja. Az atomfegyver-kísérletek megtiltásá­nak kérdéséről szólva Roscsin megjegyez­te, hogy a moszkvai szerződés három kö­zegben megtiltja a nukleáris kísérleteket és a szovjet kormány kész szerződést köt­ni a föld alatti nukleáris kísérletek meg­tiltásáról is a nemzetközi észlelő és ellen­őrző eszközök felhasználásával. A Szov­jetunió támogatja azt az eszmét is, hogy atomfegyvermentes övezeteket teremtse­nek a világ különböző térségeiben. Ezután Tost amerikai delegátus szólt hozzá a vitához. Miután értékelte a fegy­verzet fölötti ellenőrzés­­területén elért legutóbbi pozitív eredményeket, kiemelte a helsinki tárgyalások fontosságát.

Next