Magyar Hírlap, 1971. január (4. évfolyam, 1-31. szám)
1971-01-14 / 14. szám
Magyar Hírlap HAZAI KÖRKÉP FÓRUM 11. JANUÁR 14. CSÜTÖRTÖK 3 Elutazott a VDK kormányküldöttsége Szerda délelőtt elutazott a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége, amely a magyar-vietnami gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság első ülésszaka és a két ország közötti segély- és hitelnyújtási megállapodás aláírása alkalmából tartózkodott hazánkban. A delegációt Le Thanh Nghi, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a VDK miniszterelnök-helyettese vezette. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormányelnökhelyettese, dr. Jávor Ervin, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Gyenes András külügyminiszterhelyettes, Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, Kardos János vezérőrnagy. Ott volt Hoang Cuong, a VDK budapesti nagykövete és Le Huu Var, a Dél-vietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A Varsóba továbbutazó vietnami küldöttség búcsúztatásánál jelen volt Tadeusz Hanuszek, Lengyelország budapesti nagykövete is. (MTI) Le Thanh , Nghi miniszterelnökhelyettes vezetésével szerdán délután Varsóba érkezett a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége. A küldöttséget a repülőtéren Mieczyslaw Jagielski miniszterelnök-helyettes fogadta. A WDK küldöttsége részt vesz az 1969- ben alakított lengyel—vietnami gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési bizottság ülésszakán. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Lukács József, a Világosság című folyóirat főszerkesztőjének eredményes munkája elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Várkonyi Péter, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Móna Gyula, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese. Bemutatkozó látogatás ■ Péter János külügyminiszter bemutatkozó látogatáson fogadta Ammad Gherth Abdullát, Kuwait állam új magyarországi nagykövetét, aki a közeljövőben adja át megbízólevelét. Marian Dmochowski elutazott Szerdán elutazott Magyarországról Marian Dmochowski lengyel külkereskedelmi miniszterhelyettes, aki Budapesten aláírta az 1971. évre szóló magyar—lengyel árucsere-forgalmi és fizetési jegyzőkönyvet. A Ferihegyi repülőtéren Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes és a Külkereskedelmi Minisztérium több vezető munkatársa búcsúztatta. Ott volt Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. Elutazott a kubai fiatalok küldöttsége Szerdán elutazott hazánkból a Kubai Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának négytagú küldöttsége, amely a KISZ KB meghívására tett látogatást Magyarországon. A küldöttséget Francisco Garcia, a kubai KISZ központi bizottságának titkára vezette. Itt-tartózkodásuk alatt a kubai ifjúsági vezetők a magyar fiatalok életével, mozgalmi munkájával ismerkedtek. Fogadta őket Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és dr. Horváth István, a KISZ központi bizottságának első titkára is. A francia nőküldöttség a SZOT-ban A Magyarországon tartózkodó francia nőszövetségi delegáció szerdán meglátogatta a Budapesti Csokoládégyárat. Délután fogadta a küldöttséget Gál László, a SZOT titkára, s rövid tájékoztatást adott a magyar szakszervezetek jelenlegi helyzetéről és a SZOT nőbizottságának munkájáról. A delegáció baráti eszmecserét folytatott a SZOT nőbizottság néhány tagjával a szakszervezeteknek a dolgozó nők érdekében kifejtett tevékenységről. A MIÉ közgyűlése Az iparjogvédelem erkölcsi és anyagi tényező Tegnap, szerdán délután, számos közéleti személyiség jelenlétében a Technika Házában tartotta évi közgyűlését a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület. Míg a meghívottak gyülekeztek, dr. Horváth Gyula, az egyesület főtitkára időt szakított a Magyar Hírlap részére. , — A gazdasági reform bevezetése a magyar iparjogvédelem újjászületését hozta — mondotta dr. Horváth Gyula főtitkár. — Egyesületünk taglétszáma 1968 közepe óta ötszázról több mint ezerszázra, jogi személy tagjainak száma pedig harmincról negyvennyolcra emelkedett. Ma már nyolc megyében — Borsodban, Bács-Kiskunban, Békésben, Győr-Sopronban, Szabolcs-Szatmárban, Fejérben és Csongrádban működik területi szervezetünk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az a konferencia, amelyet tavaly ősszel a Nemzetközi Iparjogvédelmi Egyesület (AIPPI) magyar csoportjával együtt rendeztünk az iparjogvédelem és az ipari fejlődés kölcsönhatását vizsgálva, új lendületet adott munkánknak. — Méltó helyére került-e már ez a jogágazat a szocialista gazdaságban? — Igen. Az erősödő iparjogvédelem nem csupán hazánk erkölcsi tekintélyét növeli a nagyvilágban, de ezzel szoros összefüggésben anyagi előnyökkel is jár. Mi versenyzőnk a tőkés államokkal, de ez egyáltalán nem zárja ki, hogy tanuljunk is kiváló szakembereiktől. Dr. Jochen Krieger az NSZK-ból és Florent Gevers Belgiumból — kapásból mondom a példát — fontos ismereteket közölt velünk a védjegy-figyelőszolgálatról és a számítógépek e területen történő alkalmazásának lehetőségéről. — Mi ad különös jelentőséget a mai közgyűlésnek? — Egyesületünk „Iparjogvédelmi emlékérmet” alapított, ezt évenként egyszer adományozzuk, az adományozásra ma kerül sor először. Nyugalmazott egyetemi tanár kapja e kitüntetést. Ő volt az, aki fáradhatatlanul szorgalmazta a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület megalapítását mindaddig, amíg ez 1958-ban megtörtént. Egyesületünknek hat éven át ügyvezető elnöke volt. Őszinte öröm számunkra, hogy az iparjogvédelmi emlékérem első tulajdonosa a magyar iparjog kiváló művelője, a nyolcvanöt esztendős dr. Beck Salamon, B. Z. A VDSZ elnökségének ülése • Munkaverseny a IV. ötéves tervben Tegnap tartotta ez évi első ülését a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége. Az elnökség foglalkozott a szakszervezet XXI. kongresszusának előkészítésével, majd megvitatta a szocialista munkaversenynek a 4. ötéves tervidőszakára és ezen belül az idei évre szóló főbb célkitűzéseit. A nehézipari miniszter és a szakszervezet vezetői kidolgozták a verseny irányelveit, amelyek a többi között kimondják, hogy a termelés hatékonyságának növelése érdekében a fő cél a munkatermelékenység javítása, a fajlagos anyagráfordítások csökkentése, az álló- és fogyóeszközök fokozott kihasználása, a termelési szerkezet korszerűsítésének meggyorsítása, a nemzetközi munkamegosztásban való részvétel fokozása, a tudományos eredmények gyors hasznosítása, továbbá a szakmai képzés, a szervezés és vezetés színvonalának emelése. Már az új ötéves tervidőszak első évében, tehát az idén is, fokozott feladatok hárulnak a vegyiparra, mint a népgazdaság kiemelt ágára. Míg az ipar egészének 6 százalékkal, a vegyiparnak mintegy 9 százalékkal kell növelnie termelését. A vegyipari dolgozóknak a tavalyinál 10,6 százalékkal több nitrogénműtrágyát és 6,6 százalékkal több foszforműtrágyát kell előállítaniuk. A gumiipar 16,7 százalékkal több személygépkocsi-abroncsot és 13 százalékkal több tehergépkocsi-abroncsot bocsát a felhasználók rendelkezésére. A gyógyszeriparnak az export fokvásával hozzá kell járulnia az ország devizabevételeinek további növeléséhez. Az elnökségi ülésen tárgyalt munkaversenycélokat a jövő hónap elején a szakszervezet a központi vezetőség elé terjeszti és ekkor vitatják meg a szakszervezetekre háruló közvetlen feladatokat. ■ / JÁTÉKSZABÁLY A történetet — mondhatnám — az egész ország ismeri. A televízió Kicsoda—Micsoda? című műsorának egyik adásában a játékvezető és a zsűri hibát követett el. Egy kérdésre megtévesztő választ adtak: sportnak minősítették a bikaviadalt. Így zsákutcába vezették a szimpatikus barkochbázót, aki ennek következtében kiesett a további küzdelemből. Az ügyet aztán vasárnap este a műsor szervezői-vezetői rendbe tették. Módot adtak a versenyzőnek, hogy ismét próbálkozzék a „harmadik menetben”, s ez — mint láttuk hallottuk — sikeres volt. Az egész dolog „sportszerű” voltát kedvesen színezte az a Kaján-karikatúra, amely, ezután mindig megjelenik a képernyőn (meg is jelent már egy ízben), amikor a barkochbázó játékos hibás vagy nem kielégítő választ kap. Az igazságnak tehát a zsűri és a játékvezető eleget tett, s nem is vesztegetnénk szót rá, ha nem szolgálna alkalmat néhány gondolattársításra. A hiba elkövetésekor seregnyi ember ugrott talpra, és igazságot követelt. Cikkeket, leveleket írtak, telefonáltak, sürögtek-forogtak, hogy az osztó igazság elégtételt szolgáltasson. Honnét, az emberi lélek milyen zugaiból szökken elő e jog- és igazságérzet? Mi táplálja a harci kedvet? Mi ad ösztönzést a cikkezéshez, a levélíráshoz, a telefonáláshoz az ilyen és ehhez hasonló ügyekben? A pszichológusok biztosan tudják. Jómagam csak következtetek. Úgy érzem, azért volt e nagy fölbuzdulás, mert sérelmet szenvedett a homo ludens, a játékos ember, mert sérelmet szenvedett a játék szabálya. Idézzük csak tanúnak gyermekkorunkat, a játékok sokféle fajtáját, a játékok törvényeit. Ki sérthette meg e törvényeket? Senki! A „Lánc, lánc, eszterlánc” így szólt: „ ... cérna volna, selyem volna, mégis kifordulna, forduljon ki az aranyos Józsika...” —, s a Józsika kifordult, mert ez volt a szabály, a játék szabálya. Vagy idézzük tanúnak felnőtt magunkat: ha valaki az ultiparti során nem tesz színre színt, hanem elvéti, már kórusban zúg a kiáltás, hogy p renonsz! De vajon mindig kiáltunk-e? Vajon mindig munkálkodik-e bennünk a jog- és igazságérzet? Vajon akkor is talpra szökkenünk-e, ha nem egy játék szabályait, hanem mindennapi életünk, munkánk szabályait sértik meg? Sokan kiáltanak, egyre többen vannak azok, akik érzékenyen reagálnak társadalmi és gazdasági életünk visszásságaira. A párt X. kongresszusa elé terjesztett beszámoló is utal erre: „Az állampolgárok jogait megalapozó és kiszélesítő szocialista demokrácia, az egyéni és közösségi érdeket jobban kifejező szocialista gazdaságirányítási reform a korábbinál jobban tudatosította a végzett munka és az össztársadalmi érdek közötti kapcsolatot, fejlesztette a tömegek igazságérzetét. Jobban meggyökereztette, hogy a szocializmusban a boldogulás alapja a munka, és az igazi személyes boldogulás csak a közösség érdekével összhangban kereshető. Ugyanakkor társadalmunk átmeneti talaján tovább élnek, részben újratermelődnek, illetve átmenetileg felélénkülnek még a polgári erkölcs maradványai. Az utóbbi időben fejlődésünk alárendelt kísérő jelenségként, de felerősödött az individualizmus, az egoizmus, az anyagiasság.” Fejlődő társadalomban élünk, e fejlődő társadalom törvényei, a szocialista állam által alkotott és szankcionált, a munkásosztály és a dolgozók érdekeit szolgáló magatartási szabályok szerint. E szabályok érvényre juttatása, valamint a dolgozók, az állampolgárok jogszerű magatartásának egyre általánosabbá válása jelenti együtt a szocialista törvényesség érvényesülését. Vannak tehát „játékszabályok” társadalmi életünkben is. Fejlődésünk során e szabályok maguk is fejlődnek. A társadalom előrehaladásának következtében a túlhaladott jogszabályokat újak váltják fel, és sorra rendeződnek mindazok a viszonyok, amelyek jelenleg csak hézagosan, nem eléggé áttekinthetően szabályozottak. Ez azonban meglehetősen hosszú folyamat, s rendkívül nagy körültekintést, alaposságot kíván a jog alkotóitól és gyakorlóitól egyaránt. De az élet nem szabályozható pusztán paragrafusokkal, s még sokáig találkozhatunk majd olyanokkal, akik megsértik szocializmust építő társadalmunk demokratikus játékszabályait. Lesznek a jövőben is, akik tétováznak szükséges intézkedések megtételével. Lesznek, akik az össztársadalmi érdek kárára mindenféle manipulációkkal igyekeznek többletnyereségre szert tenni, ahelyett, hogy a munkát szerveznék jobban, a termelékenységet növelnék, s az önköltséget hökkentenék. Találkozni fogunk a munkafegyelem lazítóival, akik mintegy szívességből járnak be munkahelyükre, s olyanokkal is, akik jogtalan haszonra tesznek szert. S élnek majd közöttünk ezután is karrieristák, talpnyalók, az utcák, utak akarnak, motorizált fenegyerekei, s olyanok is, akik alattomban mérgezik egy kisebb vagy nagyobb kollektíva életét. Lesznek gyermekeikkel nem törődő szülők, és szüleikkel nem törődő gyermekek. De — s ez a lényeg! — ezeknek a száma egyre csökken, méghozzá olyan százalékban, amilyen mértékben erősödik társadalmunkban a szocialista közszellem. A párt X. kongresszusa annak a közszellemnek az erősítésére szólított fel, amelyben a társadalom pozitív erői, a szocializmus hívei a hangadók, amely nem tűri el a társadalomellenes magatartást, a cinizmust, a fegyelmezetlenséget, a közösség megkárosítását, s — tegyük hozzá — az egyén megkárosítását. A meglevő, olykor kiigazításra szoruló, vagy még megalkotásra váró jogszabályok is sokat segíthetnek e közszellem megerősítésében. A jogszabály azonban csak akkor teljesítheti hivatását, ha az emberek tudnak élni e jogokkal, s ha azokat a szabályokat is természetesnek, kötelezőnek tekintik, amelyek nincsenek kodifikálva: a tisztességes, emberi magatartás etikai szabályait. Jó lenne, ha a lélek képernyőjén mindig megjelenne egy-egy figyelmeztető jel (mint az említett karikatúra a tv képernyőjén), amikor valaki vét mindennapi életünk játékszabályai ellen. S hogy ez így legyen, azért sokat kell tenni családnak, iskolának, társadalmi és tömegszervezeteknek egyaránt. A homo ludens kiáltson akkor, amikor játékról van szó, s a homo sapiens akkor, ha nehezebb és felelősségteljesebb, de becsületbeli dolog is kiáltani. PÉTERI ISTVÁN Javul a lakásállomány minősége Az 1970. január 1-i népszámlálás folyamatban levő részletes adatfeldolgozási kiadványaiból megtudhatjuk, hogy országunknak a fenti időpontban 10 millió 313 ezer 597 lakosa volt. Ez a több mint tízmillió hazánkfia 3 156 817 lakásban lakott. A fentiekből megállapítható, hogy a tíz év alatti 354 553 főnyi létszámnövekedésre 399 092 lakás jutott. Más szóval és goromba számítással 35 újszülöttre negyven új lakás jutna elméletben. Tehát minden nyolcadik új honpolgárra két új lakás is jutna. Pillanatig sem kétséges, hogy ez csak elméletben van így, mert a gyakorlatban a szaporulattal egy időben, ha nem is azonos számban, de mégsem elhanyagolható tényezőként, sok lakás használhatatlanná válik, más szóval szanálásra kerül. Másfelől sok az olyan lakásigénylő, aki eddig társbérletben vagy albérletben lakott, és most jutott önálló lakáshoz. Sokan költöznek az eddiginél nagyobb lakásba és átadják eddigi lakásukat olyanoknak, akiknek eddig nem volt saját lakásuk. Az elmúlt évtized alatt nemcsak a lakások száma növekedett, hanem a lakásállomány minőségi összetétele is lényegesen megjavult. 1960-ban még túlnyomó volt az egyszobás lakások száma. 1970-ben már — szerény mértékben ugyan — meghaladta a két- és többszobások száma az egyszobásakét. 1 583 691-pzel szemben 1 573 526 volt az egyszobás lakás. Ez az arány az 1970-es év folyamán még jelentősen tovább javult — bár a pontos adatokat még nem ismerhetjük —, mert az új lakások túlnyomó része már két vagy több szobával épül. A főváros lakásállománya tíz év alatt 535 858-ról 630 705-re emelkedett. Ha az 1970. évi szaporulatot is hozzászámítjuk, akkor a növekedés jóval meghaladja a százezret. A fenti állományból a fővárosban 317 739 volt az egyszobások és 312 966 — tehát egy árnyalattal kevesebb a két- és többszobásoké. 1960 óta a fővárosban is lényegesen javult a lakáshelyzet. Nagy városaink közül a lakásállomány aránylagosan Pécsett gyarapodott legélénkebben, és a minőségi összetétel is ott a legkedvezőbb. A lakások száma tíz év alatt 32 568-ról 44 352-re emelkedett. Ezek közül 17 128 az egyszobás és jóval nagyobb, szám szerint 27 224 a két- és többszobások száma. A megyék között is Baranya vezet a minőségi összetételben. A 79 873 lakásból kevesebb, mint egyharmad, pontos számmal 25 195 az egyszobás, a többi két-, három- vagy többszobás. Megyéink közül — ez idő szerint — Szabolcsban a legrosszabb a helyzet minőségi szempontból. A 158 466 lakás több mint a felének, 84 093 lakásnak csak egy szobája van.