Magyar Hírlap, 1971. szeptember (4. évfolyam, 243-272. szám)
1971-09-15 / 257. szám
K. Levél a vízügy clmére Évek óta tart a huzavona a Kolontó vize körül Augusztus 16-án kétségbeesett levelet írt K. Szabó a megyéhez, a szövetkezet és a legeltetési bizottság nevében. Engedjék meg visszatartani a tó vizét, ne folyjék el a semmibe, hadd zárják le a zsilipet, hiszen — úgymond —„a hosszan tartó szárazság, valamint az állandó nagy meleg hatására területünkön szemlátomást mennek tönkre a nagy pénzeken telepített új ültetvények, s veszélyben vannak a téesz 400 darabos, meg a legeltetési bizottság 500 darabos szarvasmarhaállományának legelői. A csordakutak annyira leapadtak, hogy a pásztorok nem tudnak vizet biztosítani a jószágnak...” Hosszú ügy, kínos ügy. K. Szabó azt mondja: — Nehogy a megyét, a járást hibáztassák! Ott nem tehetnek róla, hiszen egyet is értenek velünk. A Vízügyi Igazgatóságnak kellene közbelépni, megoldást találni. Azt már tudomásunkra hozták korábban, hogy a vízzel szabadon rendelkezhetünk, ha vállaljuk az anyagi felelősséget az esetleges áradás következtében fellépő károk megtérítéséért. De hogyan vállalhatnánk ezt?! „Azt reméljük, hogy a sok kérés után végre már intézkedés is történik ebben az ügyben...” — írják egy újabb levélben. Ugye nem túlzott a reménykedésük? Hogyan is lehetne az, amikor jó hét és fél ezer embert érint — a község egész lakosságát — a vízgazdálkodás egyensúlyba hozása. Ez az egyensúlyra való törekvés ilyenkor ősszel tetőzik közügyekben éppúgy, mint az egyéni sorsok esetében. Különben a nap minden órájában ez figyelhető meg a község minden sarkában-hajlatéban. Telek — egy forintért jöttünk Kecskemét felől s a dunaföldvári útról letérvén, elhagyva Ágasegyházát, ezt a zárt kapujú, zárt szívű kedves falut, egyszer csak látjuk, hogy valósággal „elébünk jön” Izsák. Pár év előtt ezen az úton minden átmenet nélkül értünk a település cereumába, most új 2 1971. SZEPTEMBER 15. SZERDA ( v ~ HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap Szeptember — őszelő Mi lesz a Kolontó vizével? \ \ ...... Nyitogatja az ősz a présházak ajtaját, ablakait. Készülődés — szüretre: jó helyet kell a boroknak készíteni. Bár ez a mostani szeptember adós maradt valamivel, még nem tudni pontosan, hogy mivel, és főként, hogy mennyivel. Csak azt tudhatjuk, hogy a számlát nincs kinek benyújtani. Az aszály az ok, a 80 napos aszály. Itt, Izsákon, a Sárfehér téeszben például 3600 mázsa a várt kiesés a tervhez képest. A hátralevő napok a szüretig még ronthatnak ezen. Igaz, javíthatnak is. Különösen izgalmas, mennyit hoz be a szőlő, ha mennyiségben nem is, cukorfákban legalább. Négyszázan „odakinn" Napsütés kellene minél több. Hűvös hajnalokon a nyárfákkal szegett, csodaszépen rendbetett majorba kifelé menet ezt óhajtja mindenki a „Sárfehér”-beliek közül, öt óra, fél hat tájban indulnak az emberek dologra. A tehenészek korábban. Rakodók, fogatosok, traktorosok és gépkocsivezetők, majd odakint a határban munkálkodók, ebből az egy közösségből szám szerint mintegy négyszázan, akik nem ismernek sürgetőbb időszakot az ősznél. Ilyenkor más években is minden sietős, bár ez a falu belterületének a képén nem nagyon látszik. A határból a majorok felé irányul a forgalom nagyja, s a majorok is kívülre telepedtek. A sietséget különösen indokolja, a szorgalmat egyenesen kézenfekvővé teszi, hogy az idén más ágazatokban kell behozni a szárazság okozta károkat. A termelőszövetkezet elnöke, K. Szabó Sándor, s a főagronómus Kiss Imre szerint ez lehetséges. Régen ez nem így volt: ha a szőlő nem úgy sikerült, rossz volt az esztendő mindenestül. Ma azt mondják: ott a jól fejlett állattenyésztés. Az például, hogy az előirányzottnál több hízómarhát adnak el. A kertészet is bővebben fizet. A melléküzemágak — főként a kereskedelmi, a szállítási és a lakatos részleg — is plusz jövedelemmel zár. Így a tagság évek óta biztosított 15—18 ezer forintos átlagjövedelme a közösből — a nyugdíjasok és járadékosok járandóságát is beleértve — meglesz az idén is. Ez a megállapítás pedig a helybeli másik két szövetkezetre is vonatkozik. Azt az emberek természetesnek veszik, hogy minden fillérért meg kell dolgozni, házak — villák inkább — alagsorral, pincével, rangos-gangos kerítéssel, portaelőtérrel fogadnak. Hosszában már kiterjeszkedett a község, most széltében növekszik. Negyven-ötven új házzal évente. Azt fölösleges is mondani, hogy ezeket a házakat — bár tisztes jómódra vallanak — nem milliomosok építik. OTP-kölcsönnel épülnek általában, tehát hosszú törlesztésre. Ez is nagy dolog persze, hogy egyáltalán nekivágnak. Nem érdekes különösebben, hány őszelő érleli meg az ilyen és hasonló elhatározásokat. Fő, hogy megszülettek, s az, hogy a biztos jövő tudata sugallta valahányat. És hát kétségtelenül a közösség jószívű segítsége. Jószívű, mert ugyan milyen más jelzőt használhatnánk, amikor tudjuk, hogy a Sárfehér Téesz egy forintért adja a házhelyet tagjainak a Kecskeméti út mentén. Később a tanácsházán megkérdeztem, jól értettem-e az egy forintot, s valóban ennyi-e a telek teljes ára? Ennyi. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezt a kedvezményt a fiataloknak nyújtja a közösség, hadd telepedjenek meg helyben, s lehetőleg ne kívánkozzanak el a faluból. Másrészt pedig a terület eléggé mély fekvésű, jócskán fel kell tölteni, mire elkezdhetik az építkezést. A feltöltés belekerül 10—15 ezer forintba. Még így is olcsó, kiváltképp ha tudjuk, hogy a szövetkezeti tagok 30 százalékos engedményt kapnak a szállításnál s a téesz szovjet gyártmányú markológépe (kezelője egy rendkívül talpraesett fiatalember, nemrég tért haza Jaltából, ott üdült jutalomként egy-kettőre elvégzi a feltöltést. Ilyen és hasonló példákból látható, hogy nincsenek egyedül az emberek Izsákon sem. Ha például megírnánk a mai nap teljes krónikáját, alkalmasint belekívánkozna ősz eleji körképünkbe az a végtelen igyekezet, amivel a bölcsőde átépítését, bővítését végzi az Aranyhomok Termelőszövetkezet építőbrigádja, társadalmi munkások százainak segítségével. Az egykori orvosi rendelő tömör vályogfalai teljesen átalakulnak a kicsik tiszteletére, új szárnyépület is épül még most, az őszi hajrában, az már téglából természetesen. Az egyébként vékonyan csörgedező községfejlesztésből jókora summát, 400 ezer forintot vinne el az építkezés (az évi községfejlesztési adó 600 ezer forint), ha nem lenne a közös gazdaságok hozzájárulása. Mindennapos gondok... A teremtő szorgalmat, a kifogyhatatlan építőkedvet naponta össze kell vetni a realitásokkal és aszerint módosítani. Másképp ez nem megy, mint türelemmel. S a türelemadta józansággal. Vannak Izsákon új utcák, ahol még nincs villany. Természetes, hogy sürgetik az ott lakók. Ki látott olyat, villany nélkül élni? De ki látott olyan éveket, mint a mostaniak, hogy ennyi legyen az új utca, szinte egyik évről a másikra? Győzheti-e a kívánt tempóban a villanybekötést az áramszolgáltató vállalat? Kérdezhetünk hát így is, úgy is. Szeptemberben, őszelő évadján, amikor vetni kell és a szürethez készülődni, mindennél fontosabb a határ üzenete, amely mindenkit hív, mindenkit biztat, ötvenegynéhány, az idén épült új ház áll előttünk. A legközelebbi, a Hornyák Józsefé már majdnem kész. Nem parasztház, városias villa. Messzebbről idekéklik a közös gyümölcsös. Az almafák a földig hajolnak a termés alatt. Kovács Imre : TiS ^ hogy igazat mondott-e, nem is tudom. De miért hazudott volna? Nem akart semmit, csak két villamosjegyet, azt is viszsza akarta hozni, de lebeszéltem róla. Ha két villamosjegygyel hozzásegítem, hogy megközelítse, vagy valamikor elérje, amit szeretne , az a két jegy igazán semmit sem számít. Feljött a szerkesztőségbe. Tiszta inget, viselte a farmert, és a Nagyvilág legutolsó számát hordta a felső karja alá szorítva. Leült, mint egy retikült, elővette a Nagyvilágot és fellapozta belőle a munkakönyvét. Maga elé terítette, és akárcsak egy regényből, felolvasta a történetét. Első munkahelye, Diósgyőr mellett egy csemetekertészet. Tizenhat múlt akkor, iskolai végzettsége öt általános. Ekkor már világlátott embernek számított, járt a Dunántúlon egy rokonnál, hetekig csavargott Pesten, pályaudvarokon, meg egy fővárosba hurcolkodott volt szomszédnál töltve az éjszakát. A csemetekertészetben nyolc napig bírta. A munka nehéz volt, meg egyhangú. Jelentkezett a papírgyárba, ez se tartott sokkal tovább, mint a csemetekertészet. A munkakönyvben szaporodtak a bejegyzések: kocsikísérő, konyhalegény, segédmunkás a vendéglátóiparban ... Itt tűnt el egy lány pénztárcája a mosdóban. Ki vihette el? Nyilván az a szőke srác, aki a múlt héten jött. Kihívatták a rendőrséget, vallatták — és másnapra meglett az igazi tettes. Söröslédákkal gurigázni különben sem leányálom — megsértődött, és hogy őt idézzem: „lelécelt”. Akkor ünnepelte a húszéves születésnapját. Húsz év nem sok, de ha az ember húsz év alatt öt általános iskolai osztályból szerzett bizonyítványt, hozzá egy nadrágot, két inget, és egy világosdrapp ballonkabátot — hát, nem olyan daliás érzés húsz évesnek lenni. Eltűnődött ezen, és feljött Pestre. Az építőiparba jelentkezett. A személyzetisnek megfogadta, hogy egy ideig békén marad, de öt nap múlva az Ecserin megismerkedett egy emberrel, aki megkérdezte, van-e kézügyessége, és akar-e sok pénzt keresni? Mind a kettőre igent felelt, sőt, a harmadik kérdésre is: volna-e kedve piros műanyag virágokat hajtogatni? Egy folyosóra néző, sötét konyhában, habszivacsból, rózsákat pöndörgetett, mikor megismerkedett Ilonkával. Ilonka a rózsák vásárlója volt, családi állapotát tekintve nagymama, de mindössze negyvenesztendős, vagyoni helyzetét nézve pedig, céllövölde tulajdonos. A céllövöldét vidéki vásárokon állította fel, amelyhez magától érthetődően nemcsak vásárok kellettek, de egy jó erőben levő fiatalember is. Ezt is megpróbálta, ezt is otthagyta. Egy ktsz-ben villanyszerelők mellett segédmunkás. A villanyszerelés nem is lenne rossz szakma ... aztán — nehéz ezt így utólag elmagyarázni — Kazincbarcikán találja magát. Egy hét után a munkásszálláson kapott két pokrócot, elzálogosítja. A munkalapját megterhelték hatszáz forint adóssággal, s azonnali hatállyal elbocsátották. Még jó, hogy ép bőrrel megúszta, mert az utolsó este olyan hangulat alakult, ki a munkásszálláson körülötte, hogy azt hitte: agyonverik. Aztán egy idősebb kőműves szétlökdöste a többieket. „Hagyjátok, holnap úgyis megy a fenébe”... Különben, ez volt az egyetlen törvénybe ütköző cselekedete, ezt is rendbehozta azzal, hogy kifizette a hatszáz forintot. A munkakönyvbe pótlapot kellett ragasztani, mert már nem fért bele a sok munkahely-változtatás. Most Budára megy, azért kellett a két villamosjegy, egy betegtologató állás van kilátásban. Nincs sok reménye rá tulajdonképpen, mert ha egy másik fickó jelentkezik véletlenül, kitűnő érettségi bizonyítvánnyal , akit az idén nem vettek fel az orvostudományba, jövőre is megkíséreli a felvételit, addig pedig eltologatja a betegeket — hát akkor mehet megint az építőiparba. Huszonnégy éves... — Nincsenek szülei, családja, nem vigyázott magára senki? — kérdem tőle. — Anyám meghalt... Aha, anya nélkül nőtt fel — gondoltam, és magamban mindjárt behelyettesítettem egy képletbe. Tovább beszélt magáról, s néhány percen belül kiderült, hogy kilóg a képletből. Tisztességes család, az apja jól kereső szakmunkás, három testvére közül a legidősebb fiú mérnök, az egyik nővére tanítónő, a másik könyvelő, mindig szerettek, mindig törődni akartak vele. Nem hagyta. — A mérnök bátyám, pedig nagy darab férfi, elsírta magát, mikor utoljára látott a télen. Kiskabátban csengettem be hozzájuk ... A tőke, keskeny arcú fickó. Különös ismertetőjele, hogy a munkakönyvét, és a Nagyvilág legfrissebb példányát hordja magával.. . — Mikor halt meg Móricz Zsigmond? — kérdezem tőle. — 1940 körül. — Ki festette a Mona Lisát? — Ne tessék viccelni ... Leonardo. — Maga elzálogosított két pokrócot a munkásszálláson .. . Ki az amerikai elnök? — Nixon. Mindig sokat olvastam, regényt, újságot, verset. Sok minden érdekel. És rosszul érzem magam mindenütt, ahova engem beengednek, öt osztályt végeztem. Nem vagyok senki, semmi. Mit csináljak, végezzem el a hatodik általánost? Aztán a hetediket, a nyolcadikat? És utána? Ez nem olyan kérdés, amelyre más adhat feleletet. Erre csak ő válaszolhat saját magának. Ha elég ereje van hozzá, még bármit felelhet. Odaadtam a két villamosjegyet, ő meg elment munkát keresni. Nyilván, talál magának. A mi társadalmunkban mindig van még egy lehetőség, aztán még egy, és megint még egy... De, ha ezzel valaki visszaél, menthetetlenül elfogynak alóla az esztendők. És hiába hivatott többre, szebbre, jobbra, csak az jut neki, ami megmaradt... Halasi Mária ------------------------------------Villamosjegy ----------------------------------------- Bencsik István a népfrontdelegáció jugoszláviai tapasztalatairól A Hazafias Népfront Országos Tanácsának delegációja, amely a Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetségének meghívására egyhetes látogatást tett Jugoszláviában, kedden délelőtt hazaérkezett Budapestre. A Bencsik István főtitkár által vezetett delegációt a Ferihegyi repülőtéren dr. Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, Barati József, az országos tanács titkára, Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács titkára fogadta. Megjelent a fogadtatásnál Svetozár Starcevic, a budapesti jugoszláv nagykövetség ideiglenes ügyvivője. Repülőtéri nyilatkozatában Bencsik István elmondta, hogy a látogatás során alkalmuk volt megismerkedni a Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetségének munkájával, országos szinten és területileg is, az egyes köztársaságokban, a fővárosban és tartományokban. A magyar delegáció találkozott és tárgyalásokat folytatott a jugoszláviai szövetség vezetőivel, Veljko Nilatovics elnökkel és Ali Sukrija főtitkárral. — Látogatásaink, személyes élményeink alapján meggyőződhettünk arról — hangsúlyozta Bencsik István —, hogy a Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége igen széles tömegbázisra támaszkodva rendkívül kiterjedt munkát végez, eredményesen mozgósítja a lakosságot a szocialista építés feladataira, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége programjának megfelelően. Olyan tapasztalatokat szerrezhettünk, amelyeket idehaza is jól kamatoztathatunk népfrontmunkánkban. A jugoszláv szövetség vezetőivel folytatott tárgyalásokon szóba kerültek a legfontosabb nemzetközi kérdések is. Mindenekelőtt az európai biztonsági értekezlet, amelynek összehívása érdekében sokat tehetnek a különböző országokban működő tömegmozgalmak. Egyetértés mutatkozott az indokínai népek szabadságküzdelmének támogatásában és a tekintetben is, hogy segíteni kell a haladó arab népek harcát. A széles körű külkapcsolatokkal rendelkező jugoszláv dolgozó nép szocialista szövetsége arra törekszik, hogy a jövőben még szorosabbra fűzze, elmélyítse kapcsolatait a Magyar Hazafias Népfront mozgalommal is — mondta befejezésül a népfront főtitkára. Megoldják Sopron vízellátását A város vízellátásáról, a Fertő tó fejlesztéséről tanácskoztak az illetékes szakemberek kedden Sopronban. A megbeszélésen részt vett Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Végen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke és Putz József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője. Sopron lakóinak az idén sok gondot okozott a tartós vízhiány, a leginkább vízigényes üzem — a sörgyár — pedig csak a kapacitásának az egyharmadát használhatta a legmelegebb időszakban. E kérdés végleges megoldását hozza majd a fertőrákosi vízmű megépítése. Behatóan foglalkoztak a tanácskozáson a Fertő tavi vízitelep fejlesztésének kérdéseivel is, ugyanis a fertőrákosi területet közigazgatásilag is a városhoz csatolták. ___________________________ KGST-tanácskozás Keszthelyen A keszthelyi Helikon Szállóban kedden megnyílt a KGST könnyűipari állandó bizottsága fafeldolgozó munkacsoportjának nyolcadik ülése, amelyen valamennyi KGST-ország delegációja részt vesz.