Magyar Hírlap, 1972. január (5. évfolyam, 1-31. szám)
1972-01-31 / 31. szám
Magyar Hírlap Saját(os) hírmagyarázatunk Hej, halászok, horgászok Azt olvasom röviden, nagyon röviden, hogy tanácskozván a horgászok, főtitkári beszámoló hitelességével és súlyával kifogásolták, miszerint „a halászati Felügyelőség a MOHOSZ (M—Magyar, O— Országos, HO—Horgászati, nem H, mert akkor esetleg halásznak lenne értelmezhető, Sz—Szövetség) megkerülésével olyan rendelkezéseket dolgoz ki és terjeszt a MÉM (a minisztérium) illetékesei elé, amelyek sem erkölcsileg, sem gazdaságilag nem szolgálják a horgászat fejlődését”. Szívesen olvastam volna arról, hogy melyek ezek a megkerüléssel születő rendelkezések, de erről a hír nem szól. Így hát marad szíves tudomásulvétel céljaira a hír lényege: népen belüli ellentét alakult ki a Halászok és Horgászok között. Most aztán töprenghetek, hogyan, miképpen, mi módon. Nem akarok dicsekedni, de e töprengésre kiválóan alkalmas vagyok, mert objektivitásom abszolút. Ugyanis sem horgászott, sem halászott halat nem fogyasztok. Tehát: mi a különbség H és HO között, amely ellentétek forrásává növekedhet? Az első, kézenfekvő különbség az, hogy a horgászok norgot használnak, továbbá kukacot, gilisztát, legyet, műcsalit és mindennek eredményeként a hal átfúrt szájjal rántódik ki a vízből — míg a halászok hálót vesznek igénybe, avagy varsát, pákát, és a hal, állagában mit sem változva, egyszerre csak azon veszi észre magát, hogy kinn van a vízből, ami számára korántsem olyan örvendetes állapot, mint számunkra. Ám lehet-e ez a módszerbeli különbség ellentétek forrása? Aligha. Más oldalról megközelítve a problémát, ígéretesebb ösvényre jutunk. A horgász kistermelő. Ül hosszú, méla lesben, hosszabban és mélábban, mint a vadász, és szemgúvadva ügyeli, rezzen-e az úszó. Ha rezzen, ránt. Ha nem rezzen, akkor is ránt. Ha kirántja a horgot, vagy van rajta hal, vagy nincs. Ha van, vagy kicsi, vagy nagy. Ha kicsi, visszadobja, vagy felszúrja csalinak, a nagy hal felfalja a kis halat, benne a horgot, amely esetben vagy kirántják, vagy elszakítja a zsinórt, amely összeköti a horgot a horgásszal. Termelékeny módszer ez? Nem, barátaim, ez nem termelékeny módszer. Mit tesz ezzel szemben a halász? Beruház. Csolnakja ring a vizen, rajta háló. Sok csónak ring a vizen, rajtuk kerítőháló. Hajó is nekiered, gépek, csőrlők, nagyhálók, tucatnyi halász, pöfögés, húzd meg, vond ki, emeld ki, és a csónakok, hajók gyomra tele lesz fickándozó halakkal. Kárász keszeg, süllő, ponty, gazda, fogas, compó, harcsa — egyre megy, áru lesz belőlük. Látni való tehát — itt maradi kisüzem, ott fejlődő nagyüzem. Sőt, itt sportolókikapcsolódó amatőr életforma, ahol nem lehet akkora nagy halat fogni, hogy kétszer annyiba ne kerülne a rezsi, ott gazdasági számítások. Ez bizony már ellentét a javából. „Én telepítem a halat, te horgászod? Hess!” „Én fizetek partbérletet, horgászati engedélyt, tanyát építek, te meg hálóba csalod a zsákmányt előlem? Mi dolog ez?” „Amatőr! Én dolgozom, te meg dicsekszel!” „Profi! Hol az az Avery Brundage, ide jöjjön, tiltson el téged!” Igen, a rövid hírben életformák összeütközése és válsága tükröződik. Gazdasági ellentétek? Persze, a nagyüzem ki akarja szorítani a kisüzemet, kell neki minden hal, minden part, nagy H-hal fel akarja falni a HO-kishalat. Erkölcsi ellentétek? Igen, az amatőr lenézi a profit, a termelő viszont lenézi az élvhajhászt, aki nem a dolgozó társadalom asztalára, legfeljebb saját üdülőházikója konyhájára viszi a halhúst. El tudom hát képzelni azt is, hogy a H-k olyan intézkedéseket javasolnak, amelyek a HO-kat sértik. Ilyen lehet „gazdaságilag,’ a partok elsajátítása, a halastavaktól való eltiltás, meg még sok minden, amit az emberi érdek és értelem kifőzni képes. Hanem, hogy „erkölcsileg” mit tudtak a H-k kitalálni a HO-k ellen — ezt bizony nehéz elképzelni. Ámbátor tudok elgondolni ilyeneket. Például 1. a horgászok kötelesek minden horgásztanyán feltűnő helyen transzparenseket kifüggeszteni: „Üdvözlet a halászoknak! Le velünk!” felírással. 2. Keresztcsíkos ruhában kötelesek horgászni, a ruha hátán figyelmeztető felírással: „Én csak horgász vagyok”. 3. A horgászok kötelesek minden esztendőben Szent Sebők napján hódoló küldöttséget meneszteni a halászokhoz, amely küldöttség megviszi az évi adót, nevezetesen tíz tarka bárányt, három süldő süllőt, két köböl szóló szőlőt, hat szekér lágy kenyeret, nyolcvankét aranyforintokat és öt vég pántlikát a halászok női családtagjai örömére, és díszülésére. Ha erről van szó, mindent értek. Ha nem, rövidellem a nyújtott felvilágosításokat és véleményezem, miszerint a nagyközönség állásfoglalása és mozgósítása a HOHO ellentét ügyében kellő orientálás híján nem lesz eredményes. Gombó Pál HUMOR 1972. JANUÁR 31. HÉTFŐ 9 TOLLHEGYEN A NYELV LOGIKÁJA Antialkoholista cikkben olvastuk: „Elgyönyörködtem magamban a magyar nyelv szépségén és alkotóerején; milyen logikus, hogy azokat a kocsmákat, ahol nem lehet leülni, talponállónak nevezte el.” — De vajon minek kellene elnevezni a logika alapján azokat a kocsmákat, ahol le lehet ülni? SZINDBÁD: A HAJÓS Interjú kapcsán panaszképpen említette egy hajóskapitány: „A családos hajós élete: tízévi házasságból hat évet távol ...” Nem is olyan rossz foglalkozás. MADÁCHI PROBLÉMA Cipőipari hír: „A dunaújvárosi gyermekcipőüzemben műfókaszálas gyermekcsizmákat gyártanak, eddig már százezer darab elkészült, de ez sem elég.” Sok a gyermek, kevés a műfóka.