Magyar Hírlap, 1973. május (6. évfolyam, 119-148. szám)
1973-05-09 / 126. szám
2 1973. MÁJUS 9. SZERDA HAZAI KÖRKÉP _______________________________MAGYER HÍRÜSP Lehetőség a szabad utaknak Munka, bizalom, utógondozás „Egyre több helyen alakul ki közvetlen kapcsolat a bűnüldöző szervek és egyes vállalatok között a szabadultak elhelyezése, munkába állítása érdekében. E körben igen figyelemreméltó a Székesfehérvári Könnyűfémmű követendő példaként állítható utógondozási tevékenysége” — mondotta dr. Szénási Géza legfőbb ügyész az országgyűlés legutóbbi ülésszakán elhangzott beszédében. Kívülről lakóépület, belül munkásszállás. Nem szebb, nem szürkébb ház, mint a többi, észrevétlenül húzódik meg a KÖFÉM házgyári épületei között. Minden emeleten három összkomfortos lakás. A kisebb szobákban három, a nagyobbakban négy ágy. Aki ismeri a munkásszállások zsúfoltságát, itt, a szobákba lépve elcsodálkozik: legfeljebb hét ember birtokol egy-egy két szoba hallos lakást. Az ágyak fölött könyvespolc, a padlón szőnyeg. Beosztását tekintve is rendhagyó, a lakók összetétele is sajátos. Néhány hónapja még valamennyien szabadságvesztésüket töltötték. Sokan többszörös visszaesők. Van, aki már hatszor, sőt nyolcszor állt bíróság előtt. Legutóbbi tartózkodási helyük neve sokatmondó: Szeged, Vác, Állampuszta, Sopronkőhida, Sátoraljaújhely. Nem csalódott Sz. J. a váci fegyházból érkezett. Csontos, magas növésű, rossz fogú fiatalember. Délutáni műszakba készül, de készülődés közben szívesen szakít időt a beszélgetésre. Csenda Károly nevelési tanácsadó, ötven év körüli, halk szavú férfi is csatlakozik, s így már hárman iftják körbe az asztalt. A fiatalember Kossuthtal kínál, szemében enyhe gyanakvás, szavaiban érthető tartózkodás. Csak januárban került Fehérvárra. A Heti Híradóban, a börtönújságban olvasott először a KÖFÉM kezdeményezéséről. — Levelet írtam Karcsi bácsinak. Elmondtam, hogy miért nem maradhatok Pesten, s hogy soha többé nem szeretnék visszakerülni Vácra. — Mi miatt volt büntetve? — kérdezem. Szemét lesüti, válasza kitérő: • — Családi probléma ... — Nem csalódott Fehérváron? — A legjobb munkásszállás, amiben valaha laktam. A gyári portás sem tudja, hogy honnan jöttünk, akinek mégis elmondjuk, nem érezteti velünk. Ugyanazokat a kedvezményeket kapjuk, mint a gyár többi dolgozója. Lakásra is jogosultak vagyunk, ha a kollektív szerződés feltételeinek eleget teszünk. — S az anyagiak? — Adja-kifutja. Nősülni szeretnék. Kétezer forint körül keresek, de a családi munkásszálláshoz ötezer forint biztosíték kell előre. — Elneveti magát, és a váci argót használva folytatja. — Tudja, nekem most még nagyon lapos a zsebem, szinte éles. Majd felsérti a combomat... Huszonnyolc éves. Se pénze, se szakmája, csak józan tervei. Három hónappal a szabadulás után ez sem kis eredmény. Diagnózis és kezelés Utógondozás. Ez a szó az emberek többségében egészségügyi feladatok képzetét kelti. A bűnözés a társadalom ,,betegsége”, a Vádirat a diagnózis, a büntető ítélet tehát tulajdonképpen a gyógyító terápia kezdete. Maga a terápia pedig a büntetés. De sajnos kevés olyan gyógyító-nevelő intézmény van az országban, ahonnan annyian távoznának „gyógyulatlanul”, mint éppen a börtön. Az utógondozás gondolata abból a felismerésből fakad, hogy a visszaesésért nem csupán az elítélt jellembeli gyengesége, hanem a társadalom is felelős. Az utógondozás „gazdái” jelenleg a tanácsok szociálpolitikai szervei. Segéllyel, munkahelyszerzéssel, társadalmi pártfogók megbízásával, beszélgetésekkel igyekeznek a szabadulók lelkére hatni — sajnos vajmi csekély sikerrel. A büntetés végrehajtása utáni gondozásra nincs megfelelő személyzet, a szervezeti adottságok sem kedvezőek. Nem szolgálják egyértelműen a megelőzés céljait. Az egykori elítélt számára egy pillanatnyi megingás is elég, hogy ismét a régi életmódot válassza. Ha valaki időben segítene nekik, visszafordulhatnának ezen az úton. Fehérváron épp ezt akarják elérni. A KÖFÉM munkát és perspektívát ígér a szabadulóknak. Csenda Károly levélkötegeket, jegyzőkönyvmásolatokat tesz elém. A kezdeményezés megvalósulásának dokumentumait. 1972 tavaszán a megyei pártszervek foglalkoztak a bűnözés helyzetével. Juhász János, a KÖFÉM igazgatója mindenkit meglepő javaslatot tett. fölajánlotta: ha az illetékes szervek is támogatják, a vállalati kollektíva túllép az eddigi kereteken, a „kötelezőn”, s megszervezi a szabadulók utógondozását. Kezdetben 40—50 fővel, öt év múlva 3—400-zal. A javaslat valamennyi megyei szerv támogatását elnyerte. Hamarosan elkészült a tervezet,amelynek kedvező fogadtatása után cikksorozat indult a fehérvári tervekről a börtönújságban. Az érdeklődők levéláradata — szálkás, néha gyerekes írású sorok, komoly elhatározások bizonyítékai — nem kis gondot jelentett Csenda Károlynak. Valamennyire válaszolt, majd a jelentkezőkkel személyesen is felvette a kapcsolatot. Záporoztak a kérdések: „Mondja, ez a szálló amolyan börtönféle lesz?" ..Mennyi a fizetés, a lakbér, az ebédpénz?" „Mik a feltételek?” „Feltételeink nincsenek!” — nyilatkozott az igazgató. A gyárnak egy kívánsága volt, a becsületes munka. Hamarosan beköltöztek az első lakók, volt, aki csak körbenézett és továbbállt, mert rájött, hogy itt dolgozni is kell. Másokat a kollektíva, a szállóbizottság így tanácsolt el: „Nem szeretnénk, hogy néhány rendbontó miatt ideszokna a Dózsa.” A túlnyomó többségre azonban semmi panasz. Szorgalmasan dolgoznak, a vállalat dolgozói befogadták őket. Délután két óra. Műszakváltás. A gyár bejárata előtti téren százak várnak a buszra. Egy népesebb csoport a munkásszálló felé tart. Néhány perccel később együtt beszélgetünk. Tréfálkoznak, jókedvűért. Többségük egy brigádban dolgozik. L. F. Sátoraljaújhelyről jött. Segédmunkás, 2900 forintot keres. Szabad idejét többnyire alvással, olvasással tölti. Ritkán jár szórakozni. Szabadsága annyi nap, ahány hónapot ledolgozik. P. T. Szegedről. Három évet ült szemérem elleni erőszakért. Azt mondja, ha nem áll helyre a családi élete, itt fog letelepedni: „össze kell magát húzni az embernek. Különösen akkor, ha »feltételesen« van. Sok nekem az a 16 hónap, ami még vissza van.” Egy képeslapot mutatnak: „Egyik szobatársunk küldte Agárdról. Kőműves a szakrpája, most a vállalati üdülő építésén dolgozik.” Cs. L. Sopronkőhidáról szabadult. Súlyos testi sértésért ítélték el. Fekete hajú, erős szakállú, mindig a földre néz. „Háromszáz forinttal többet keresek a társaimnál. A márciusi béremelésből a brigád tagjainak órabérét kilenc forintról kilenc negyvenre emelték. A központi alapból harminchat, a vállalati két és fél százalékból csak négy fillér jutott. Amikor megtudtam, ki akartam lépni... Az „esetekről” nem szívesen beszélnek, akkor meg minek is firtassák ?! • Azt mondják, hátat akarnak fordítani a múltnak, s ezt a szándékukat csak tisztelni lehet. . Meg elősegíteni. Bodnár Lajos NEMRÉGIBEN dr. Kovács Sándor, a SZÖVOSZ elnökhelyettese tájékoztatta a sajtó képviselőit arról, hogy az úgynevezett vállalati lakásépítő alapból 1971-ben 255 millió, 1972-ben pedig 321 millió forint maradt felhasználatlanul. Ez azt jelenti, hogy nem mindenütt jártak el olyan kellő gondossággal, mint az említett vállalatoknál. A negyedik ötéves tervben a vállalatok kétmilliárd forintot költhetnek lakásépítésre, s ebből 25—26 ezer lakás felépítését támogatják. A munkáslakás-építés szövetkezeti formája legjobb követendő példájaként a XV. kerületi Centenárium ifjúsági és munkáslakás-építő szövetkezetet említette, amelyhez az Ikarus, a Ganz-MÁVAG és az ÉRDÉRT vállalat ad komoly segítséget. Berényi Csaba, a Centenárium ifjúsági és munkáslakás-építő fenntartó szövetkezet műszaki igazgatója előbb a lakótelep impozáns makettjét mutatta meg. — A lakótelep 16 hektárnyi területen épül. Százhuszonkétmillió forintot kaptunk a fővárostól a közmű- és a kapcsolódó beruházásokra. Az első időszakban 1357, a másodikban 1200 lakást építünk fel 1978-ig — mondotta. — Hat épületet, 114 lakással, legkésőbb novemberben átadunk. 1974-ben 284, 1975-ben 300 —350, 1976-tól pedig évente 500 lakást adunk át. A lakótelep a KISZ budapesti bizottsága és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa védnökségével, társadalmi összefogással épül Mátyásföldön, a Gizella úton, s része annak az egymillió lakásnak, amelynek felépítését az MSZMP és a forradalmi munkás-paraszt kormány 15 éves lakásfejlesztési programjában meghatározott. — Kik lehetnek a lakásépítő szövetkezet tagjai? — A LEGFONTOSABB: utcáról senki sem jöhet be, még a legrászorultabb fiatal sem. A tagokat, vagyis a lakástulajdonosokat a KISZ és a szakszervezet jelöli ki méltányossági alapon. — Milyen lakások épülnek? — A legkisebb egyszoba, étkezőfülkés, 38,4 négyzetméteres, a legnagyobb: 2 szoba és 2 és fél szoba, étkezőkonyhás, 72 négyzetméteres. — Mennyibe kerül a lakás? — Egy átlagos — 1 szoba, plusz két fél szoba, étkezőfülke — kétszázötvenezer, a 72 négyzetméteres körülbelül 315 ezer forint. Ebből a fiataloknak, ha nem kapnak vállalati támogatást, ötvenezer forintot kell készpénzben lefizetniük, vállalati támogatás esetében a fele is elegendő. — Mennyit és hány évig kell fizetni a törlesztést? — Harmincöt évig, havonta körülbelül 300—400 forintot. A 6/73-as rendelet értelmében ez a legkedvezőbb szövetkezeti építési forma. — Mi lesz az üzemeltetéssel, a karbantartással? — A beköltözés pillanatától minden lakó havonta üzemeltetési költséget fizet. Ebből tartjuk majd fenn a karbantartó műhelyt. A Centenárium lakóteleptől nem várhattunk csodát, ahogy Berényi Csaba mondotta, de két és fél ezer fiatal lakásgondját öt esztendő alatt megoldja. Enyhítenek a gondon a többi alakuló szövetkezetek is: Csepelen 247 lakás építésére és további, körülbelül ezer lakás építésére alkalmas terület előkészítésére alakult szövetkezet. Angyalföldön pedig, a Madarász utcában 18 vállalat épít dolgozóinak 300 szövetkezeti lakást. A LAKÓTELEPEKEN természetesen a lakóházakkal együtt épül az iskola, az óvoda, a bölcsőde, a szolgáltatóház, az áruház stb. A fészekrakó fiatalok sorsán eltöprengve arra a következtetésre jutottam, hogy nincs értelme, sőt helytelen olyan KISZ- lakótelepeket építeni, ahol csak fiatalok kapnak lakást. A számítások szerint tíz év múlva üresek lesznek a bölcsődék, az óvodák, aztán az iskolák. Az akkor élők, az akkori vezetők azon töprenghetnek majd, hogyan hasznosítsák az épületeket: kiadják üzemnek, kisz-nek vagy lebontsák és a helyét parkosítsák? Ezekkel a gondolatokkal kerestem fel a KISZ budapesti bizottságán Bokros Vilmost, az ifjúmunkás osztály vezetőjét. — Ezen mi is töprengtünk már — mondotta Bokros Vilmos. — Ezért is született meg az a határozat, hogy nem szabad csak KISZ-lakótelepet építeni. Idősebbek, fiatalok együtt dolgoznak, együtt is kell hogy éljenek az új lakótelepeken is. — Hogyan történik a lakások elosztása? — Egyénileg hozzánk senki sem adhatja be lakáskérelmét. A lakásokat a szakszervezetek és a KISZ budapesti bizottsága osztja szét a vállalatok között. Az a vállalat kap több lakást, amely nagyobb összeggel járul hozzá a munkáslakás-akció keretében épülő lakásokhoz. Körülbelül 50 ezer fiataltól érkezett be lakáskérelem Budapesten. A legnagyobb gond az elosztás. Mindenesetre a jó termelési eredményeket elérő vállalatok dolgozói hamarabb jutnak lakáshoz. Más szavakkal: dolgozó, segítsd a gyáradat, hogy tervét teljesíthesse, hogy ő is segíthessen téged! — Az akció során szocialista szerződéses rendszerrel biztosítjuk a vállalatok anyagi-technikai eszközeinek bevonását — folytatta Bokros Vilmos. — A terveket a legtöbb helyen társadalmi munkában készítik el. A járulékos beruházáshoz anyagi támogatást kérünk a vállalatoktól, amit a vállalatok a fejlesztési alapból utalnak át a tanácsnak. — Milyen célra? — EBBBŐL JÁRULNAK hozzá az óvoda-, bölcsőde- és iskolaépítéshez, illetve a tervezettnél nagyobb befogadóképességhez, amelyben a gyár kötelezi magát, hogy milyen összeggel segíti az építkezést és ennek fejében hány lakást kap. — Mik az elosztás irányelvei? — Amikor már épül a ház, amikor már a dolgozók megnézhetik, melyik épület hányadik emeletén, melyik lakást kapja. — Mi nehezíti az elosztást? — A követelmény teljesítése: a lakások kétharmad részét munkások, illetve ötven százalékát fiatalok kaphatják. Lakást csak az kaphat, akit a vállalat igazgatója, szakszervezeti, párt- és KISZ-titkára arra érdemesnek tart. A szociális körülményeket, a gyermekek számát, a munkában eltöltött időt mindenkor figyelembe kell venni. Szeretném megjegyezni, hogy az OTP 3500 lakást épít, ennek 80 százalékát a tanácsok, illetve a vállalatok kapják meg, és csak 20 százalékát értékesítik öröklakásként. Jelentős segítség ez is. A gondok mindenki előtt ismeretesek, de a vállalatok összefogással, szövetkezéssel segíthetnek a fiatalok lakáshelyzetén is. Természetesen nem úgy, hogy külön rezervátumot építenek számukra, hanem az idősebb dolgozók lakásgondjainak megoldásával párhuzamosan. Az MSZMP Központi Bizottságának 1972 novemberi határozata hangsúlyozza: „...A IV. ötéves tervben elhatározott 400 ezer lakás felépítése összességében 1975 végére teljesíthető, ami a lakáshelyzet lényeges, javítását eredményezi... Biztosítani kell, hogy a lakásépítési terv keretében a Budapestet és az öt kiemelt várost arányosan megillető lakások felépüljenek. ... A lakásépítő szövetkezeteknél a készpénz-előtörlesztés összegét lakásonként átlagosan 20 ezer forinttal csökkenteni kell, több gyermekes munkáscsaládoknál egyedi elbírálás alapján az előtörlesztést teljesen el lehet engedni. Ösztönözni kell a vállalatok munkáslakás-építési akcióit. Arra kell törekedni, hogy a munkások tehervállalásának mértéke kisebb legyen, mint a lakásépítő szövetkezetekben.” MINDEN JEL arra mutat tehát, hogy, ha nagy erőfeszítések árán is, de megvalósulnak a reális tervek, és a lakáskérelmek folyamatosan csökkennek majd. . . Bába Mihály Fészekrakó fiatalok N. Y 'W\ A lakótelep nem rezervátum Magyar—finn útügyi tapasztalatcsere Egy hétig tartózkodott hazánkban Martti Niskala, a finn közlekedésügyi minisztérium út- és vízépítési főigazgatóságának vezérigazgatója. A két ország közlekedésügyi minisztériumai 1967-ben együttműködési egyezményt kötöttek azzal a céllal, hogy országaik közlekedési adottságainak ismeretében tapasztalatcseréket és konzultációkat folytassanak a közlekedés különböző területeinek problémáiról. Az együttműködés megkötése óta a két ország közlekedésügyi szakemberei minden évben ellátogatnak egymáshoz, megismerik a legújabb eredményeket, kicserélik azokat a tapasztalatokat, amelyek mindkét országban előnyösen befolyásolhatják a közlekedési hálózat fejlesztését. Martti Niskala mérnök, közlekedésügyi szakember, másodízben járt hazánkban, s elutazása előtt munkatársunknak nyilatkozva elmondotta, hogy rendkívül hasznosnak tartja a közös konzultációkat és a rendszeres tapasztalatcserét. — Együttműködésünkben — mondotta a többi között Martti Niskala — jelentős területet ölelnek fel a közúti közlekedés témái. A magyar és a finn szakembereket egyaránt foglalkoztatja például az úthálózatok fejlesztése, különös tekintettel az autópályák építésére. Mindkét országnak az az érdeke, hogy a közeli és a távolabbi jövő úthálózatának megépítésében a legkorszerűbb tervek álljanak rendelkezésre. Ebben sokat segítünk egymásnak. Rendszeresen kicseréljük tapasztalatainkat, a meglevő úthálózatok karbantartásában is, valamint az útépítés és útfenntartási munkálatok gépesítésében. Konzultációink kiterjednek az útépítés környezetvédelmi szempontjainak vizsgálatára is. Az utak tervezésénél figyelembe vesszük a táj jellegét, az utaknak a környezetre gyakorolt hatását, a sűrűn lakott területeken a maximális biztonság mellett igyekszünk megóvni az embereket a közlekedés káros hatásaitól. Rendkívül eredményes tapasztalatcserét folytatnak szakembereink az utak téli karbantartásáról, a fagyhatás elleni védekezés feladatairól. A magyarországinál jóval hidegebb éghajlatú Finnországban a téli útfenntartás gazdag tapasztalataival rendelkezünk, és az ezzel kapcsolatos technológiánkat, a fagyhatás elleni védekezés bevált módszereit magyar barátaink rendelkezésére bocsátjuk. A két ország szakembereinek együttműködéséhez — mondotta befejezésül Martti Niskala — kitűnő alapot szolgáltatnak az azonos jellegű problémák és feladatok, hiszen Magyarországon és Finnországban egyaránt gyors ütemben történik az úthálózatok fejlesztése. P. I.