Magyar Hírlap, 1973. augusztus (6. évfolyam, 210-239. szám)

1973-08-01 / 210. szám

Magyar Hírlap KÖZÉLET­I DIPLOMÁCIA Az MSZMP Központi Bizottságának üdvözlete A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága táviratban üdvözölte a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságát az Oroszországi Szociálde­mokrata Munkáspárt II. kongresszusának 70. évfordulója alkalmából. Állami vezetők fogadták első bangladesi nagykövetünket Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fo­gadta Bozi Lajost, hazánk Banglades Né­pi Köztársaságba kijelölt első nagyköve­tét, aki a közeljövőben utazik állomáshe­lyeire. Üdvözlő táviratok Losonczi Pál, az Ein­öld Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Svájc nemzeti ünnepe alkalmából Roger Bon­tannak, a Svájci Államszövetség elnöké­nek. Választávirat Georges Pompidou, a Francia Köztár­saság elnöke táviratban mondott köszö­netet Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének, Franciaország nemzeti ünne­pe alkalmából küldött jókívánságaiért. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Soó Rezső kétszeres Kossuth-díjas akadémi­kusnak, a növényföldraj­z területén kifej­tett tudományos munkásságáért, 70. szü­letésnapja alkalmából a Munka Érdem­rend arany fokozata kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Szentágothai János, az MTA alelnöke kedden adta át a Ma­gyar Tudományos Akadémián. Gáspár Sándor nyilatkozata : Genfben találkoznak az európai szakszervezeti vezetők Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára új­ságíróknak nyilatkozott a bécsi szakszer­vezeti megbeszélésekről, amelyen szov­jet, NDK-beli, magyar, svéd, brit és NSZK-beli szakszervezeti központok ve­zetői az európai szakszervezetek együtt­működését érintő kérdésekről tárgyal­tak. Elmondotta, hogy a bécsi megbeszélés részvevői első ízben két évvel ezelőtt, a finn szakszervezetek kongresszusán ta­lálk­oztak. Az volt az első alkalom, ami­kor a különböző ideológiai alapon álló szakszervezetek szervezett kontaktust te­remtettek,­ s azóta — legalábbis kétoldalú formában — a kapcsolatok fejlődtek. Bécsben elvi egyezség született arról, hogy a jövő év elején Genfben, a nem­zetközi munkaügyi szervezet konferen­ciája keretében összehívják az európai szakszervezeti vezetőik találkozóját. Sajtóközlemény a látogatásról Kurt Waldheim elutazott hazánkból A főtitkár nyilatkozata a Ferihegyi repülőtéren (F­oly­tatás az 1. oldalról) A főtitkárt elkísérte Magyarországra felesége és Bohdan Lewandowski főtit­kárhelyettes, valamint Georg Hennig, a főtitkár titkárságának vezetője. A hiva­talos látogatás során a főtitkár­ral megbeszéléseket folytatott Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Péter János külügyminiszter.­A megbeszéléseken ismertették egymás­sal a nézeteiket a nemzetközi helyzetről, valamint több, mindkét felet érdeklő té­máról, beleértve olyan kérdéseket, mint az Egyesült Nemzetek Szervezete szerepe a nemzetközi kapcsolatok további meg­javításában, az európai helyzet, különö­sen az európai biztonsági és együttműkö­dési konferencia, a közel-keleti és a dél­kelet-ázsiai helyzet­, a leszerelés és számos más kérdés, különös figyelemmel a so­ron következő ENSZ-közgyűlés napirend­jén levő fő témákra. Foglalkoztak a magyar részvétel növe­lésével az Egyesült Nemzetek Szervezete és a vele összefüggő szervezetek tevé­kenységében. A Budapesten és vidéken tett látoga­tása során a főtitkárnak alkalma volt ta­pasztalni a magyar népnek az Egyesült Nemzetek Szervezete iránt tanúsított ko­moly érdeklődését. Kurt Waldheim elutazása előtt az MTI tudósítójának kérdéseire a következő in­terjút adta: Hogyan értékeli főtitkár úr magyar­or­szági látogatását és itteni megbeszéléseit? — Mindenekelőtt szeretném felhasz­nálni az alkalmat arra, hogy melegen megköszönjem a magyar kormánynak, a magyar politikai vezetésnek az igen ba­ráti fogadtatást, amelyben részem volt az önök országában mind a politikusok, mind a lakosság részéről. Bármerre jár­tam, rendkívül szívélyesen fogadtak. Úgy hiszem, hogy a látogatás rendkívül sikeres és gyümölcsöző volt. Nagyon beható esz­mecserét folytattam az Elnöki Tanács el­nökével, a miniszterelnökkel és természe­tesen a külügyminiszterrel. Megbeszélé­seinken foglalkoztunk a nemzetközi hely­zettel, s egy sor olyan konkrét kérdéssel, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetét jelenleg foglalkoztatja, és előreláthatólag a következő közgyűlésen is napirendre kerül. A jelenleg tapasztalható nemzetközi enyhülés vajon csökkenti vagy növeli-e az ENSZ szerepét az alapokmányban meg­határozott olyan célok megvalósításában, mint a nemzetközi béke és biztonság fenn­tartása, a népek közötti együttműködés fejlesztése? — Meggyőződésem, hogy a nemzetközi politikában jelenleg tapasztalható enyhü­lés nagyon pozitív fejleményt jelent. Mi üdvözöljük ezt az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Meggyőződésem, hogy ez a tendencia, nevezetesen a nagyhatalmak jobb együttműködése, előnyére válik a többi országnak is, a kis és közepes állar­moknak is, és ebből az enyhülésből mi feltétlenül profitálunk az ENSZ-ben. Hogyan látja ön az európai biztonság ügyének fejlődését az ENSZ működése szempontjából? — Az európai biztonsági konferenciát nagy előrehaladásnak tekintem a nemzet­közi­ kapcsolatokban. Az ENSZ alapok­mányában szó van az egyes földrészek, földrajzi egységek regionális együttmű­ködéséről, s mi üdvözöljük az ilyen regio­nális együttműködést, hiszen ez kétségkí­vül szolgálja az ENSZ érdekeit is, segít a világszervezetnek a problémák megoldá­sában. Nagyon pozitívan ítélem meg az európai biztonság ügyének fejlődését. A két német állam tagsága az ENSZ- ben milyen tekintetben jelent i­ozitívu­­mot? — Az ENSZ-ben mindig az egyetemes­ség álláspontját képviseltük. Más szavak­kal: mindig célunk volt a világszervezet tökéletes egyetemessége. A két német ál­lam felvételével újabb nagyon pozitív lépés történik. Bizonyossággal várható, hogy szeptemberben, a közgyűlés kezde­tekor a két német államot felveszik az ENSZ-be. Ezzel a felvétellel a világszer­vezet csaknem eléri az egyetemességet. Nemrégen történt meg a Kínai Népköz­­társaság felvétele, amely ugyancsak rend­kívül pozitív lépés volt az ENSZ történe­tében, és remélem, hogy a még kívülálló megosztott országok szintén felvételt nyernek. Hogyan várhatnánk el például, hogy a leszerelés nagy problémáját vagy a környezetformálás, a környezetvédelem kérdését a világ valamennyi államának részvétele nélkül tudjuk megoldani ? Min­denekelőtt a nagy államoknak van ki­emelkedő jelentőségük ebben a tekintet­ben. Magyarország tevékenységét az ENSZ- ben miként ítéli meg a világszervezet fő­titkára? — Magyarország igen pozitívan járul hozzá az ENSZ munkájához. A magyar küldöttség a világszervezetben nagyon te­vékenyen dolgozik, újra és újra konkrét javaslatokkal él, és arra törekszik, hogy a válságos helyzetekben is segítsen a kü­lönbségek kiegyenlítésében. Ilyen módon a magyar delegáció segíti az Egyesült Nemzetek Szervezetének a béke és a nem­zetközi biztonság érdekében kifejtett te­vékenységét — fejezte be az interjút Kurt Waldheim. Az ENSZ főtitkára Prágába érkezett Kurt Waldheim a csehszlovák kor­mány meghívására kedden, hivatalos lá­togatásra Budapestről Prágába érkezett. A vendéget a prágai repülőtéren Bohus­­lav Chnoupek csehszlovák külügyminisz­ter és más vezető személyiségek fogad­ták. FORUM 1973. AUGUSZTUS 1. SZERDA 3 IDŐHASZON E­gy ismerősöm — megbecsült, családos szakmunkás — nemrégen került egyik olyan üzemünkbe, amely évenként, karbantartási okokból, egy hónapra sza­badságolja dolgozóit. Régebbi munkahe­lyén tetszés szerint vette ki s osztotta be szabadságát, az éppen időszerű „fusi­munka” vagy az otthoni igények szerint, kisebb részletekben. Most viszont a di­lemma elé került ember tanácstalansá­gával kérdezte: mihez kezdjen egyszerre annyi ráérő idejével?__ Mit válaszoltam volna? Esete megle­hetősen sajátos, egyedi­ problémája, kér­désfeltevése mégis jellemző, időszerű. Nemcsak az egyben vagy részletekben igénybe vehető, fizetett szabadságról van itt szó, nem is a mind több dolgozónak kijutó, szabad hétvégéről, amit — több más réteg után — újabban az államigaz­gatás dolgozói is élvezhetnek. Inkább magáról a folyamatról, módunkban áll már csökkenteni a munkaidőt, s ezáltal növelni a pihenésre, kikapcsolódásra for­dított órák, napok, hetek számát. Társa­dalmi-gazdasági fejlődésünk teszi ezt fo­kozatosan lehetővé, s úgy illenék, hogy mindennek hasznát is — a munkaerő minőségében — egész társadalmunk és gazdaságunk lássa. A jelek viszont — a szabad idő felhasz­nálásának eddig nálunk kialakult szo­kásai — nem biztatnak egyértelműen ez­zel. Való­ban egyre többen érnek rá, és egyre hosszabb időt fordíthatnak arra, hogy fizikailag és szellemileg regenerá­lódjanak, felfrissítsék erejüket, munka­­képességüket. De e „ráérők” közül so­kan egyáltalán nem vagy pedig igen hányaveti módon, meggondolatlanul él­nek az alkalommal. Most, a nyári idény derekán, amikor sok tízezren élvezik jól megérdemelt pihenésüket, minduntalan visszacsenig bennem egy ré­gebbi, néhány hónapja hallott rádióadás: az Életünk minősége című sor­ozatban az úgynevezett szabadidő-ártalmakról esett szó. Üdülőhelyi orvosok számoltak be szomorú tapasztalataikról: hajnalig nyú­ló kártyacsaták után fellépett infarktus­ról, az idegfeszítő munka utáni, mohó „lazítás”, az igénytelen időtöltésbe fúló, mértéket nem ismerő „kikapcsolódás” káros köv­etkezményeiről. E példákat — noha országos nyilvá­nosságot kaptak — bizonyára az ,,ext­rém” esetek közé sorolhatjuk, s nem is ebben rejlik a fő veszély. Ám mégis — sok más tünettel egyetemben — nyoma­­tékosítják a tanulságot: a megnövekedett szabad idő helyes felhasználásának útját még sok megértő türelemmel, jó tanács­csal kell egyengetnünk — s ebben külö­nösen a közművelődés munkásaira vár jelentős feladat. M­it tettünk eddig ezért? Felsorolni is hosszú lenne. Már 1966-ban foglal­kozott a kérdéssel a Munka és művelődés címmel összehívott országos konferencia, amikor nálunk a munkaidő-csökkentés még csak igen keveseket érintett. Azóta ismét sokat fejlődött a világ, de a budapesti konferencia alapvető meg­állapításai változatlanul érvényesek. Így igaz — a többi között — az, hogy a dol­gozók növekvő szabad ideje a művelő­dés új lehetőségeit teremti meg. De ugyancsak mai tények támasztják alá azt a felismerést, hogy az emberek — haj­lamuk, adottságaik szerint — különböző­képpen használják fel szabad idejüket, és igen sokan közülük nem tudnak vele helyesen élni. Megfontolandó azonban — vetődik fel sokakban az aggály —, hogy szabad-e ebbe beleszólni; ez esetleg az „egyéniség szabadságának” megsértését jelentené, elvégre pihenőidejét minden­ki arra fodítja, amire akarja. Akarja? Pillanatnyilag még — mind a­­­ hazánkban és testvérországokban, mind a tőkés államokban — a szabad idő növekedése nem jár szükségszerűen együtt a művelődési igény növekedésé­vel; másodállás, mellékfoglalkozás, a ház körüli és a családi jövedelmet gyarapító különmunkák veszik igénybe a munka korszerűsítése révén felszabaduló idő jó részét. De amíg mindezt kapitalista kö­rülmények között a legtöbb dolgozó ré­tegnél gazdasági kényszer motiválja, ad­dig nálunk jobbára szemléletről és élet­­felfogásról van szó. Esetenként egyesek­nek a múltból örökölt, szellemi igényte­lenségéről, és a korunk „fogyasztói tár­sadalmának” illúziójából táplálkozó, kis­polgári szerzésvágyról. „Jobbára” és „esetenként” — e szava­kat hangsúlyoztuk. Mert beleszólnak eb­be az elméleti problémába olyan, „föld­hözragadtan” gyakorlati kérdések is, mint például a dolgozó asszonyok házi munkáját segíteni hivatott szolgáltatások színvonala, a szociális létesítmények, a helyben kínálkozó, valóban vonzó műve­lődési, szórakozási alkalmak. Minden, a megnövekedett szabad­idő előnyeit han­goztató buzdítás ugyanis holt szólam marad, ha nincs mögötte az intézménye­sen megteremtett körülmények aranyfe­dezete. Gazdasági fejlődésünk során — több más európai szocialista országgal együtt — mostanában értünk el oda, hogy egyre szélesebb dolgozó rétegek munkaidejét csökkentsük, népgazdasá­gunk egyensúlyának minden kára nél­kül. De az újonnan kapott lehetőséggel élni is kell tanulni, s a legtöbb érdekel­tet szinte váratlanul éri ez — az élet­­színvonal emelését­­is jelentő — könnyí­tés. Módja nyílik ezáltal addig megszo­kott életformájának bizonyos átalakítá­sára; ám ehhez esetleg tanácsra, segít­ségre is szüksége van: baráti szóra, amely eligazítja az új adottságok között; meg­győzésre, hogy ráébredjen, milyen le­hetőségek kínálkoznak számára, és hogy azokat érdemes kihasználnia. A szocia­lista állam fontos feladata — s egyúttal érdeke is —, hogy korszerű oktatás- és közművelődés-politikával, a nevelés egész eszközrendszerével helyes irányba befolyásolja a fejlődést­ ezen a területen. A két év előtti, nemzetközi konferen­cia óta is újabb erőfeszítéseket tettünk arra, hogy a dolgozókat — ráérő idejük­ben — megnyerjük a művelődésnek, az igényesebb szórakozásnak, egyéniségük kifejlesztésének. A tervek szerint jövőre ismét Budapesten­ gyűlnek össze a szabad idő és a művelődés összefüggéseit kuta­tó szakemberek a világ minden részéből. Reméljük, hogy hazai tapasztalataink, közművelődési szerveink erőfeszítései hozzájárulnak majd más országok ilyen jellegű problémáinak megoldásához is. G. SZABÓ LÁSZLÓ Átadta megbízólevelét Japán új magyarországi nagykövete Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kedden fogadta Fo­kura Eiji rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, Japán új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Pesti Endre vezérőrnagy és Tóth Ray­mond, a Külügyminisztérium protokoll­­osztályának helyettes vezetője. Tokura Eiji nagykövet megbízólevelé­nek átadásakor a következőket mondotta: — Japán és a Magyar Népköztársaság 1959. a diplomáciai kapcsolatok helyre­állítása óta állandóan fejlesztette barát­ságát. A kapcsolatok — főleg gazdasági és kulturális téren — az utóbbi években egyre szorosabbá váltak. Különösen Péter János külügyminiszter úr őexcellenciájá­nak áprilisi japáni látogatása jelentett a két ország közötti barátság és kölcsönös megértés elősegítéséhez nagy hozzájáru­lást. — Országom külpolitikája a­lap el­vének tartja a minden országgal való baráti kap­csolatok fejlesztését — tekintet nélkül azok politikai és társadalmi rendszerére. S az ön országa is mindig törekedett ba­ráti kapcsolatok kiépítésére valamennyi országgal, hogy ily módon is elősegítse a nemzetközi légkör enyhülését. Losonczi Pál a nagykövet beszédére válaszolva hangsúlyozta: " Osztom véleményét az országaink kö­zötti sokoldalú együttműködés és baráti kapcsolatok fokozatos és örvendetes fej­­­lődéséről. Kormányunk nagy fontosságot tulajdonít a magyar—japán kapcsolatok széles körű fejlődésének, amelyben a ma­gas szintű személyi találkozók és eszme­cserék különös jelentőségűek.­­ A Magyar Népköztársaság kormá­nya, külpolitikai alapelveiből követke­zően, szerény lehetőségeinek megfelelően törekszik a nemzetközi viszonyok javítá­sára, a különböző társadalmi rendszerű országok közötti megértés és a kölcsönö­sen előnyös együttműködés továbbfejlesz­tésére. — Nagyra értékeljük országának azt a törekvését, hogy baráti kapcsolatokra tö­rekszik más országokkal. Örömmel vesz­­szük tudomásul, hogy nagykövet úr itte­ni tevékenységével az országaink közötti megértést és együttműködést kívánja elő­mozdítani. A megbízólevél átadása után a nagy­követ bemutatta Losonczi Pálnak a kísé­retében megjelent Tsunoda Katsuhiko első titkárt, Hotta Isoyuki első titkárt, Na­kamura Seiichi első titkárt, Dekiba Ma­saru attasét és Higo Kínzó attasét. Az Elnöki Tanács elnöke szívélyes be­szélgetést folytatott a nagykövettel, aki ezek után a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét.

Next