Magyar Hírlap, 1975. május (8. évfolyam, 119-149. szám)

1975-05-18 / 136. szám

8 1975. MÁJUS 18. VASARNAP KULTÚRA-MUVESZ­E­T *________MfjGYjjR HÍRJBP ­^Dobai Péter: Naplemente egy ablakból Havanna novemberében Ritkuló, vörös égések, lila borúlátók. Furcsa, gyermekrajzszerű felhőzugok. A kivont­ kard-ciprusok már nem ciprusok, fénytelen fáklyái az éjszakának, fekete lángok. Színeket riad a tenger, fehéren repülnek a partok felé, mint a vonatok, a hullámok, a múlt a múlthoz, aztán egy színtelen ezüstben csak a hangok zúgnak tovább, mint egy pályaudvaron a kiáltások. Bertalan Tivadar rajza ­­rPatka László:­­j " Feliratok egy nem létező falvédőről levendula-kísértet tör a tűzhelyre roncstelepen rozsda ront a rezedára szél gazdái kémlelik a kéményeket mit terem a kályha kontyosodik-e a konyha — véres a víz kavarog benne madarak tolla fák seprik a hold udvarát felhő-vatta folyó sebét csillapítja lányok kiszikkadt kútját padok széles partja csalogatja kavicsok kacsáznak kezek küllői között csönd csapja csöpög homok hátán csalán csapkod ­ Novotny Vilmos : Ostor, fáklya Van már mitől félned mástól, félrevert sziv­kongatástól? Agyadban homokrajz-csöndtől, melyből, mint a hanglemezről, a volt vihar egyre bömböl? Gyomorszájütés-a jutástól. A korhadásig fásulástól. * Mint ostor, fáklya fél egymástól, fél halálod halálától. Mesterség és művészet Színészképzés egyetemi fokon Kevés olyan intézményünk van, amely a felszabadulás évétől számíthatja meg­alakulását. A Színművészeti Főiskola azért kezdhette meg működését a népi demokrácia születésével egy időben, mert felállításának eszméje már a Tanácsköz­társaság idején felvetődött, s a héttagú színésznevelési direktórium megkezdte a működési elvek kidolgozását is. A Főis­kola tervezetének részletes kidolgozása végül a harmincas évek végén és a negy­venes évek elején készült el az illegális kommunista párt kezdeményezésére és irányításával. Régi, nagy múltú, hatvan éve működő színésziskola nemes hagyo­mányaira építve, elavult módszereket fe­lülbírálva, a jókat megtartva, továbbfej­lesztve kezdhette meg munkáját 1945 őszén a mai Színművészeti Főiskola előd­je Hont Ferenc vezetésével. A főiskola el­ső igazgatója így emlékezett vissza az in­dulásra: — Amikor 1945-ben hazatértem a Szov­jetunióból, a Művészeti Tanács Somlai Artúr és Kárpáti Aurél ajánlására engem javasolt a Színművészeti Akadémia igaz­gatójául. Először egy tervezetet készítet­tem a Színiakadémiának — amely há­roméves színésziskola volt — Színház és Filmművészeti Főiskolává való átszerve­zésére. Már 1945 őszén — ha címében még nem is — ez a főiskola nyílt meg az egy­kori színiakadémia helyén. A hároméves tanulmányi idő négyre emelkedett, és je­lentős mértékben bővült a képzés anyaga és köre is. A régi színiakadémián csak színészeket képeztek — mindössze egy al­kalommal próbálkoztak tanfolyamrend­szerűen rendezőképzéssel is. Már 1945-ben hét szakon nyílt meg a főiskola. A drá­mai színészek mellett képeztünk énekes­táncos színészeket, film- és színházi ren­dezőket, dramaturgokat, táncrendezőket, ugyanakkor esti tagozaton a színházak adminisztratív és technikai vezetésével, irányításával foglalkozó szakembereket is. — Lényeges változás volt a színiiskolá­­nak főiskolai rangra emelése, amely ugyan hivatalosan csak 1948-ban követ­kezett be, de már az induláskor életbe léptettük a főiskolai szabályokat. Ilyen értelemben csak érettségivel rendelkező fiatalokat vehettünk volna fel. Igen ám, de mi az intézményt a nép főiskolájává­ akartuk átszervezni. (A régi színiiskolá­­ban a munkás-paraszt fiatalok száma el­enyésző volt.) Ezért a tanítás megkezdése előtt tehetségkutató kampányt indítot­tunk falvakban, üzemekben, s egymás után jelentkeztek a tehetséges, tanulni vágyó munkás és parasztfiatalok, akik viszont nem rendelkeztek érettségivel. Számukra az új főiskola — Magyarorszá­gon először — előkészítő tanfolyamot szervezett, ahol ezek a fiatalok szakérett­ségit tehettek, s ezután kezdhették meg főiskolai tanulmányaikat. A főiskola a fiataloknak ingyenes kollégiumi elhelye­zést, étkezést és ösztöndíjat biztosított. — Az induláskor a legfontosabb az volt, hogy lerakjuk az alapjait egy olyan szakmai-művészi nevelésnek, amelynek világnézeti alapja van. Bevezettük a Szta­­nyiszlavszkij módszeren alapuló oktatást. Ugyanakkor az elméleti problémák mel­lett gyakorlati nehézségekkel kellett meg­­küzdenünk. A színiakadémia rommá lőtt épületét a hallgatók segítségével építet­tük újjá. Mindenki dolgozott, csak így tudtuk elkezdeni a tanítást. Másrészt a tanároknak miközben tanítottak, tanul­niuk is kellett. Új módszereket vezettünk be, új szellemet, szemléletet alakítottunk ki s az értékes hagyományokat akartuk továbbfejleszteni ebben az új szakmai irányzatban. A főiskolának saját színháza volt — a Madách Színház — két tudomá­nyos intézete, a Színháztudományi és a Filmtudományi Intézet, s 1948-ban csat­lakozott a főiskolához a Filmgyár is. A Színháztudományi Intézetre hárult a pe­dagógiai módszerek kidolgozása, s az, hogy kiadványokkal segítse a tanulmányi munkát, helyettesítse — átmenetileg — a hiányzó tankönyveket. — A főiskola belső életének érdekes demokratikus szervezete volt a diákön­kormányzat, amelyen belül az úgyneve­zett diáktanács számos kérdésben döntési jogsal rendelkezett. Az első végzett évfo­lyam, amely kikerült a színházi életbe, már azzal a határozott világnézeti felfo­gással, szakmai-ideológiai és emberi-mű­vészi érettséggel rendelkezett, amelynek megteremtése a főiskolának alakulása percétől elsődleges célja volt. Ilont Ferenc 1948-ig vezette a főiskolát,­­ ekkor h°lvét Bányai Lajos vette át. 19­11-től 58-ig Simon Zsunsii igazgatása alatt jelentősen megszilárdult a szakmai­­politikai nevelés egysége 1­964-től tíz éven keresztül Nádasdy Kálmán főigazgatói működése során teremti meg a hagyomá­nyok és a legújabbkori eredmények egészséges szintézisét, s állítja helyre a gyakorlati és elméleti munka egyensú­lyát. 1971-ben vált egyetemi intézménnyé a főiskola, melynek rektora jelenleg Vár­­konyi Zoltán. A tanári kar túlnyomó többsége valamikor ezen a főiskolán sze­rezte diplomáját, s így jelenlétük egyfaj­ta folyamatosságot biztosít, a tradíciók átadását és egyben folytonos megújítását. Várkonyi Zoltán például Ódry Árpád nö­vendéke volt, s a rektorhelyettes és a szí­nésztanszak vezetője, Ádám Ottó pedig Nádasdy Kálmánnál tanult. De az ő nö­vendékeik, az utóbbi években végzett fia­talok is megtalálhatók a tantestület név­sorában. A főiskola jelenlegi munkájáról, s az el­múlt harminc év folyamatáról Vámos László beszélt. — 1946-ban, a felszabadulás után egy évvel léptem be először a főiskola kapu­ján mint rendezőszakos hallgató. Amikor 1950-ben végeztem, tanársegédként, majd később tanárként dolgoztam is, tehát lé­nyegében 29 éve élek az intézet falai kö­zött, s így tanúja lehettem annak a fej­lődésnek, amely ez idő alatt végbement. Növendékként nagyszerű tanárok irányí­tása alatt dolgozhattam, így elsősorban kegyelettel és tisztelettel szeretnék meg­emlékezni Márkus Lászlóról, az Operaház egykori igazgatójáról, majd az ő tárgyait átvevő Oláh Gusztávról, de legfőképp Nádasdy Kálmánról, akit mesteremnek vallok. A színésztanszakon Gellért Endre teremtette meg a modern színészképzés alapjait — tulajdonképpen ma is ő a mérce, és ma is azokon az alapokon állva tanítunk, amit tőle tanultunk. A módsze­res színészképzést tulajdonképpen az utolsó tizenöt évtől számítjuk; ennek oka az első 10—15 év boldog­ anarchikus álla­pota, amikor sok mindennel foglalkoz­tunk, amikkel ma, konszolidált körülmé­­nyek között nem kell foglalkozniuk a hallgatóknak. Éppen ezért akkoriban sok mindent nem csináltunk. Nem volt elég módszeres a mozgásoktatás, a beszédok­tatás, még egy kicsit le is néztük ezeket a tárgyakat, abban a tévhitben, hogy­ minden az átélés. Nem volt divat a szí­nészet mesterségbeli részét tudni, ezen a téren hozott óriási fejlődést az elmúlt 10 —15 év. Ma a mozgástréningek, beszéd­­gyakorlatok mindennaposak, tehát most sikerült tudatosítani a hallgatókkal azt, amit egy zeneakadémista , mondjuk egy énekes vagy zongorista kezdettől fogva tud, hogy mindennapi technikai gyakor­lás nélkül nem megy a pálya. A zenei képzés éppen Nádasdy Kálmán rektorsá­­ga alatt lett hallatlanul fontos­ a fülek művelése, a ritmusérzék és a zenében va­ló gondolkodás fejlesztése. Az oktatás elméleti-módszertani részé­ről szólva ma már kevesebbet beszé­lünk a Sztanyiszlavszkij-rendszerről, m­int az elmúlt időkben, de ennek alapján ta­nítunk. Azt hiszem, túl vagyunk a félre­értés és a fetisizálás korszakán, túl va­gyunk az ennek természetes reakciója­ként jelentkező elvetésen, és ma már le­szűrt és higgadt módon tudjuk alkalmaz­ni. De úgy hiszem, ma már nincs a világ­nak sem nyugaton, sem keleten olyan je­lentős színészképző intézete, amely ne a Sztanyiszlavszkij-módszer alapján állna — ezt mondhatom nyugat-európai és amerikai tapasztalataim után. Csak van, ahol még ott tartanak, ahol mi tartot­tunk az első időszakban. — Természetesen minden új áramlat hat a főiskolára, a növendékekre és a ta­nárokra is. Nagyszerű dolog, amikor meg­ismerkedünk valami újjal, de ilyenkor fennáll az a veszély, hogy mindent ki akarunk dobni az ablakon, ami addig tör­tént. Mindennel meg kell ismerkedni, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy mindennek az alapja a mesterség klasszi­kus elemeinek megtanulása. Illyés Gyula szavaival élve, csak az bontson formát, aki utána össze is tudja rakni. Nem sze­retném, ha a főiskolát bárki olyanfajta beporosodott akadémiának tekintené, ahová nem fújnak be az idők szelei. Rendszeresen vetítjük a világ különböző filmjeit, nagyszerű könyvtárunk van, a fiatalok rendszeresen olvassák a folyóira­tokat, tehát tudják, hol tart a világ szín­játszása. Nekünk inkább arra kell vi­gyáznunk, nehogy különböző divatoknak „felüljenek” és megfeledkezzenek arról, hogy nekik naponta az ábécét kell gyako­rolniuk^_____*________^Kordia Ágnes \^^óth^Bálint: Olyan e szerelem, mint a szabadság arca és oly bejárhatatlan, mint az ég síkságai, de benne ott sajog még az elnyomottak haragja, kiknek álmáig nyúlnak a rácsok árnyai Bitótól erdőt bújó bitang szegénylegény emeli fejét benne, áhítva tiszta sort. Olyan e szerelem, mint az oroszlán jegyén szisszenve átfutó vérespengéjű hold. Pardi Anna: És engesztelhetetlen, mint szétlőtt házak üszke, gerincbetört hidak, levert forradalom, olyan e szerelem, mint olajágak füstje, mint galamb árnyéka az égő városon. A jóhírt hozza meg, vagy fészkét nem érzed-e élő röptét karodban és karomban? Olyan e szerelem, mint nagy folyók futása, emberelőtti tűzvész lángja, olthatatlan. Olyan e szerelem találja? A pillanatnyiság A pillanatnyiság, kedves, a pillanatnyiság, a jellem fényfogyatkozása, a napfelkelte után rögtön a naplemente, az arc profilból, szembenézve, s emlékeztetve egy­másra, a pillanatnyiság, kedves, a pillanatnyiság, mindőnk veszte a valódi valószérütlemtve, a káprázat, mibe a két kéz fogódzva belehull s élő teherre görnyed az élő teher. Fűzfa Kőhegyi Gyula metszete

Next