Magyar Hírlap, 1980. június (13. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
KÜLFÖLDI LAPOKBÓL IlPfiBAfl A moszkvai Pravda azt a megállapodást kommentálja, amelynek értelmében amerikai hadi felszerelést szállítanak Kínának. Az SZKP központi lapja megállapítja: az Egyesült Államok saját — egyre inkább újjáéledő — világcsendőri szerepének aktív részesévé kívánja tenni a Kínai Népköztársaságot. Washingtonban azt bizonygatják, hogy Keng Piaónak, a kínai államtanács alelnökének látogatásakor kötött egyezmény „nem irányul valamely harmadik ország ellen”. Valójában ez az együttműködés jelentős mértékben hozzájárul Kína militarizálásához, és egyúttal szélesre tárja a kaput azok előtt az amerikai nagyvállalatok előtt, amelyek hadifelszerelést gyártó üzemeket akarnak létesíteni Kínában — mutat rá a Pravda. jrSchiraco /rorV SunTimes A miami néger gettóban végrehajtott atrocitások illusztrációja: — Ugyan kérem, hol itt a rendőri erőszak? hrrrr«Nuvam Xcralb^afe^tribuuic . e.MWfc.8 wttk Th« Na« Varit float and Tb. WaaMmhaa Patt Sz,adut Hifik Egyiptom és Izrael kapcsolatairól, valamint a Közel- Kelet ügyében várható nyugat-európai kezdeményezésről nyilatkozott. A Páriákban megjelenő amerikai lapnak adott interjújában Szadat emlékeztetett arra, hogy országa jelentős engedményeket tett Izraelnek a két ország kapcsolatainak normalizálásakor. Hangoztatta, hogy Egyiptom eltökélt szándéka az egyiptomi-izraeli békszerződéshez csatolt palesztin önkormányzati keretmegállapodás végrehajtása is. Ezzel kapcsolatban elismerte, hogy Izrael álláspontja Jeruzsálem és az arab területeken létesített zsidó települések ügyében kedvezőtlen helyzetet teremtett a háromoldalú tárgyalások folytatásához. Szadat elnök szerint Egyiptom csak olyan új megközelítést fogad pozitívan az Egyesült Államok nyugat-európai partnereitől, amely a „közel-keleti átfogó rendezés sarkkövének” tekinti a Camp David-i megállapodásokat és az egyiptomi—izraeli békeszerződést, tekintetbe veszi a térségre vonatkozó, megállapodásokat, szerződéseket, valamint a jelenlegi helyzetet. Párizs Afrika-politikája Jaguár és segély TÖBB AFRIKAI TANÁCSKOZÁS zajlott le az elmúlt hat hétben. Két közös vonásuk volt: mindegyiken gazdasági kérdésekről esett szó,s egyikre semengedték be az új libériai rendszer képviselőit. A második momentum talán elhanyagolható lenne, különösen azért, mert a belépési tilalom leginkább csak a megnyitókra vonatkozott, mégis érdemes megemlíteni, hogy az Afrikai Egységszervezet, amelyre végső fokon valamennyi tanácskozás valamilyen formában hivatkozott, nem ismeri a nem alkotmányos úton hatalomra került kormányok el nem ismerésének gyakorlatát. A másik említésre méltó mozzanat az, hogy az elmúlt héten az új libériai külügyminiszter az etiópiai fővárosban tett látogatása alkalmával kijelentette: a Libériában nemrég lezajlott események nem tekinthetők pusztán a katonai hatalomátvétel következtében lezajlott kormányváltozásnak, hanem a kizsákmányoló osztályok ellen, a demokratikus társadalomért, és a tömegeknek a társadalmi-politikai életben való részvételéért vívott népi felkelést kell látni bennük. Ha ez így igaz, amiről csak a későbbiekben győződhetünk meg, akkor a libériai fordulat annak a dilemmának az egyik megoldási módozataként fogható fel, amely a harmadik évtizedébe lépő afrikai függetlenség legégetőbb kérdését feszegeti. Ez pedig, különböző okoknál fogva, a néptömegek viszonylag növekvő nyomora, amit az okok tüzetesebb elemzése nélkül — amire egyébként itt mi sem vállalkozhatunk — általában és jelszószerűen „a gazdasági problémák megoldásával” vélnek orvosolhatónak. A dilemma pedig tulajdonképpen az, hogy 1. ez a tőkés világgazdaság vérkeringésébe való Szorosabb bekapcsolódás, a vele való összefonódásrévén valósuljon-e meg, vagy 2. azon az úton,amelyet a rövidség kedvéért a második, a gazdasági függetlenség kivívásának szoktunk nevezni. Ez az állami, a „zászló-függetlenséget” kiegészítve vezetne el ahhoz, a tényleges politikai függetlenséghez, amely egyúttal a társadalmi problémákat is feloldva alkalmassá válnék arra, hogy megszüntesse az említett,a viszonylag növekvő nyomor ugyan gazdasági eredetű, de egyes részleteiben nem gazdasági jellegű összetevőit is. Ennek ígéretét tartalmazza a libériai külügyminiszter Addisz Abeba i nyilatkozata. A másik, illetve felsorolásunkban az első megoldás szorgalmazása felé mutat a május első harmadában egyidőben megtartott két népesebb konferencia: a’ Hetedik francia—afrikai, értekezlet Nizzában és az EKR ACP tanácskozás Nairobiban. Ez utóbbi az Európai Közösség kilenc, valamint Afrika, a Karib-tenger és a Csendes-óceán térsége összesen öt államának képviselőit ültette egy, alighanem hatalmas asztalhoz. Első a másodiknak kicsinyített, Afrikára kivetített mása volt: részt vett rajta egy közös piaci ország, Franciaország és 23 afrikai ACP- ország (valamint Marokkó és Tunézia). A NIZZAI ÉRTEKEZLET többi résztvevőjét sem érdektelen talán felsorolni, méghozzá egy — mondjuk — harmincéves térkép jelölései alapján: volt: francia gyarmatok — Közép-Afrika, a Comoreszigetek, Dzsibuti, Gabon, Egyenlítői Guinea, Mali, Niger, Szenegál, Csád, Elefántcsontpart, Felső- Volta, Mauritánia, Benin (az egykori Dahomey). Kongó; volt angol gyarmatok és mandátumos területek: Burundi, Mauritius-szigetek, Rwanda, Sierra Leone, volt portugál gyarmatok, Bissau-Guinea, a Zöldfoki szigetek, Sao Tomé és Principe, végül Szomália, a volt olasz és Zaire, a volt belga gyarmat. Mint látható, messze vagyunk a néhai Pompidou elnök által kezdeményezett és mondhatni klasszikus neokolonialista célkitűzéstől, a volt francia gyarmatbirodalomnak független államok laza szövetségeként való újjáélesztésétől. Az újgyarmatosítás új korszakával kell szembenéznünk. Hiszen a résztvevőknek több mint egyharmada soha semmilyen formában sem kötődött a francia impériumhoz. Ráadásul számos volt francia hódoltsági terület kezdettől fogva hallani sem akart —de ma sem akar — erről az értekezleti szervezetről. Ugyanakkor szembeötlő, hogy Gabon kivételével valamennyirésztvevő ország, roppant szegény- Az ilyenkormérvadónak tekintett egy főre jutó nemzeti jövedelem alig egy-kettőjüknél haladja meg az évi hatszáz dollárt, a többségnél az 500 alatti sávban van. A kétezren fölüli irreális gaboni átlagot is csak a hirtelen felfuttatott olajtermelés és az ugyanolyan véges uránkészletek felszínre hozatala produkálja, ami viszont csak névleg számít az ország saját gazdagságának, értéke, haszna valójában a külföldi, elsősorban francia monopóliumok zsebébe vándorol. Ilyen körülmények között — amelyeket csak hangsúlyosabbá tesznek a Világpiaci árarányok torzulásai, az Olaj, az élelmiszerek, a stratégiai nyersanyagok és a modern ipargazdálkodásban ma már nélkülözhetetlen fejlett technológiák aránytalandrágulása, az egyéb nyersanyagok és közepes színvonalú késztermékek viszonylagos elolcsóbbodásának rovására, vagy abban tükröződve — tehát érthetővé válik, hogy az ezen országok részvételével megtartott értekezleten előtérben kellett állniuk a gazdasági kérdéseknek. A francia jelenlét pedig azt determinálta, hogy e kérdésekre Nyugat- Európának is megfelelő válaszvázlatokat dolgozzanak ki, néhány évvel ezelőtt — amikor az amerikai külpolitikát Kissinger neve fémjelezte és Ciscard d’Estaing francia államelnök feltűnő atlanti hajlamokat árult el — úgy tűnt föl, hogy Párizs NATO-munkamegosztás keretében cselekszik (természetesek saját érdekeivel párhuzamosan ■ azáltal, hogy bizonyos paternalisztikus szervező szerepet vállal egykor volt afrikai gyarmatainál, és a hozzájuk csatlakozó országoknál. Indokolta ezt akkoriban— két évvel ezelőttig — a francia ihletésű afrikai haderő ötlete, amely az AESZ hasonló elnevezésű tervezett intézményével szöges ellentétben a meghatározott, és egyébként ma is létező francia intervenciós keretet kívánta volna feltölteni afrikai ágyútöltelékkel hogy — rendeltetése szerint — megvédje vagy hatalomra segítse a tőkés normáknak megfelelő kormányokat. Ez a terv részben megbukott, részben helyettesítőtlön. Megbuktatta az AESZ ellenállása, amelynek fő jelszava — „Afrika az afrikaiaké” — azóta több visszaélés forrása lett. Helyettesítette pedig maga Franciaország, amely repülőgép-típusáról elnevezett Jaguár-politikájával, mintegy hazai erőforrásaiból oldotta meg a nagyobb arányú munkanélküliségek idején nem is olyan nyomasztó létszámgondokat. A megoldás egyik velejárója a kétoldalú védelmi"■" szerződések formáját öltötte, amelyek keretében Franciaország — a tőkés világ második fegyverszállítója — egyfelől maga küld instruktorokat a vevő országokba (aki látta az Államérdek című filmet, tudhatja: akár egyszerre is a szembenálló felekhez), másrészt hazai kiképző táboraiban fogad megfelelő számú tanoncot. A Le Monde tavaly decemberi adatai szerint 1500 francia katonai szaktanácsadó működik Afrika-szerte és 2806 afrikai ösztöndíjas tanul francia katonaiskolában. Ezenkívül mintegy 8000 főre tehető a személyzet az afrikai területeken létesített francia katonai támaszpontokon, amelyek „hátországát” a korlátlan légi és haditengerészeti támogatással rendelkező 9. tengerészgyalogos hadosztály (Bretagne-i székhellyel) és a csádi, zaire-i összecsapások révén hírhedtté vált, korzikai székhelyű 11. ejtőernyős hadosztály alkotja. A katonai személyzettől függetlenül manapság több a francia hivatalos, állami alkalmazott Afrikában, mint a gyarmatosítás virágkorában volt. Számula csak az úgynevezett frankofon, vagyis franciaajkú Afrikában meghaladja a 150 ezret. Talán ez a szám, és az afrikai haderő végső soron francia (atlanti? — ma nem lehetne teljes bizonyossággal megmondani) megoldása tette lehetővé, hogy a nizzai értekezletet szinte kizárólag a részt vevő afrikai országok gazdasági problémáinak szenteljék. VÉGKÖVETKEZTETÉSEI kísértetiesen egybecsengenek a nairobi tanácskozáson kifejezett igényekkel. És mivel a prímet mindkét helyen az Európai Közösség képviselői vitték, nehéz megszabadulni a feltevéstől, hogy ők is sugallták. Ez pedig a tőkés pályán való maradás, feltéve,hogy a segélyek megnövekednek és a szóvivői igény mérséklődik. Szalay Handa (^) 3Vk 2 ?30.JÚNIUS 1.VASARNAP NEMZETKÖZI POLITIKA MfJGYQR HÍRL1P heti világhíradó . • HETI VILÁGHÍRADÓ • heti világhíradó 1, BAJKONUR: Hétfőn este szovjet—magyar páros, rajtolt a Szojuz 361 űrhajóval a Szovjetunióból. Valerij Kubaszov parancsnok és Farkas Bertalan kutató űrhajós a hét közepe óta a Szaljut 6. űrállomáson együttes munkát végez Leonyid Popovval és Valerij Rjuminnal. 2. MOSZKVA: Ali Nasszer Mohammed Hasszani dél-jemeni állam- és kormányfő Moszkvában Leonyid Brezsnyegvid folytatott megbeszé-.léseket. 3. BONN: A héten illást tartott a gazdasági, a műszaki és tudományos együttműködéssel foglalkozó szovjet—nyugat német vegyes bizottság. A tanácskozáson Nyikolaj Tyihonov első miniszterelnök-helyettes vezette a szovjet delegációt. 4. TOKIÓ: Japán—kínai csúcstalálkozót, tartottak. Hua Kuo-feng pártelnök és kormányfő, a tanácskozást arra használta föl, hogyszovjetellenes összefogásra buzdítsa Japánt. 5. IVASHINGTON: Katonai küldöttség élért az USA-ban tárgyalt Keng Piao,kínai miniszterelnök-helyettes. 6.SZÖUL : Miután a dél-koreai hadsereg a felkelőktől, visszafoglalta Kvang Zsü várától, az ország irtás pontjain robbantak ki tüntetések. 1. TEHERÁN: Megkezdte ülésszakát az iráni parlament. A héten elutazott Teheránból a Szocialista Internacionálé túszügyben közvetítő küldöttsége. Szovjet-dél-jemeni tárgyalások A héten tartott szovjet-dél-jemeni legmagasabb szintű tárgyalások kiemelésre kívánkoznak a két ország immár hagyományosnak számító érintkezéseinek sorából. Ali Nasszer Mohammed Hasszani dél-jemeni állam- és kormányfő, a Jemeni Szocialista Párt KB főtitkára ugyan nem először járt Moszkvában — legutóbb miniszterelnökként vett részt a tavaly októberi megbeszéléseken —, országa legfőbb vezetőjeként azonban most tett látogatást első ízben a szovjet fővárosban. Ali Nasszer Mohathmed Hasszani április végén vette át a párt- és állami vezetést elődjétől, az egészségi okokból lemondott Abdul Fattah Iszmailtól, s mint ilyen esetekben általában, ekkor is azonnal megjelentek a politikai irányvonal változására vonatkozó találgatások a nyugati sajtóban. A kommentátorok zöme tudni vélte, amire vágyott, hogy az új dél-jemeni vezetés esetleg lazít majd a Szovjetunióhoz fűződő barátság kötelékein. A héten lezajlott csúcsszintű megbeszélések csattanós választ adtak ezekre a feltevésekre. A dél-jemeni vendég a tárgyalások során több ízben is hangsúlyozta, hogy a két ország barátsága és együttműködése szilárd alapokon nyugszik és töretlenül fejlődik tovább. Ennek jele a többi között, hogy a fjulstani látogatás idején több gazdasági jellegű államközi megállapodást írtak alá. A tárgyalások végeztével nyilvánosságra hozott közös közlemény más nyugati találgatásokra is megfelelt. A dokumentum aláírói ugyanis megerősítették, hogy különleges jelentőséget tulajdonítanak „a Közel- Keleten megjelent kapituláns irányvonal elleni harcnak". A közös közlemény másik okkal hangsúlyos mondata szerint pedig a „Szovjetunió elégedetten nyilatkozik” a..két Jemen kapcsolatainak békés fejlődéséről. Jumán Erőzakhullám Dél-Koreában A dél-koreai Kvangzsuban a hadsereg kedden erőszakkal vetett véget a kormányellenes felkelésnek. A tegnap nyilvánoságra hozott hivatalos verzió szerint a kvangzsui összecsapásoknak 170 halálos áldozatuk volt, a sebesültek száma 380. Dél-koreai ellenzéki források sokkal több áldozatról számoltak be. A szöuli kormány azonban nem lehet nyugodt. Az elégedetlenség fokozódó hullámával kell szembenéznie. Kvangzsol után a 200 ezer lakosú Mokpo kikötővárosból a letartóztatott ellenzéki vezető, Kim De Dzsung szülőhelyéről jelentettek a hírügynökségek újabb tiltakozó megmozdulásokat. A helyzetet a Newsweek amerikai hírmagazin legújabb száma joggal összegezte így: „A tábornokok könyörtelenül teljes hatalomra törnek, ám teljes káosszal kell szembenézniük.” Az Egyesült Államok, a dél-koreai rezsim legfőbb szövetségese okkal aggódik. A washingtoni külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy kérték a szöuli kormányt, fokozza erőfeszítéseit egy széles népi támogatásra épülő polgári kabinet, megalakítása érdekében. A dél-koreai tábornokok azonban ezúttal mintha nem hallgatnának Washingtonra. A legfrissebb hírek arról számoltak be, hogy „nemzetbiztonsági intézkedések különleges bizottsága” néven Szöulban új testületet hoztak létre. Ennek vezetője formálisan Csei Kju Ha államfő, megfigyelők szerint azonban ebben a juntűszerű szervezetben is a titkosszolgálat igazgatója, Csen Tu Hvan altábornagy az igazi „erős ember”, E. G.