Magyar Hírlap, 1983. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-02 / 155. szám

Kiállítás Varsóban Termeltetési bemutató külföldön • Kulcskérdés az alapanyag „Tetők vagyunk”-kiálltást szervezni Varsóban? Ez elsőre egy kicsit merész ötletnek tűnik, hiszen köztudomású, hogy a lengyelek vevők volnának szinte minden árucikkre... Ez a sajátos magyar kiállítás mégis sikerrel zárult, a kezdeményezés hasznosnak bizonyult. A Marszalkowskán hömpölyög a tömeg, az üzletek előtt még mindig hosszú sorok állnak, de ma már másért, mint tavaly júniusban. Leghosszabb a sor most a vodkáért és a miniszoknyáért, ez utóbbiért bent a Junior áruházban. A jegyre kapható ennivalóért nincs tolongás; amikor itt jártunk — június elején —, éppen akkor szüntették meg a jegyeket egy sor élemiszerre, cipőire. Meggondolt intézkedés volt — lehetett kapni mindenféle tejterméket és lábbelit is, jóllehet még a kicsiny választékban. Tésztaszúró, zsírosbödön A Fórum-szálló hallja tele turistákkal, a világ minden tájáról. Innen indulunk a magyar kirendeltségre, a Belkereskedelmi Minisztérium és a Konsumex kiállításának megnyitására. A Sznolezerov utca tíz szám gyönyörű épületébe tart a minisztérium delegációja, élén dr. Gábor Pál főosztályvezetővel, valamint nyolc nagykereskedelmi vállalat — a Ravill, a FER, a Centriket, a Corso a Triál, a Mobil, a Vidia és a Vasért képviselői. A Konsumex szakemberei már napok óta építik a kiállítást, délelőtt az utolsó simításokat végzik. Van itt szinte minden: locsolókarma, tésztaszűrő, tapéta, gyerekruhák, kések, porcelán étkészlet, szemetesláda, táskacsat, magnó, lemezjátszó, autóalkatrész, zsírosbödön, munkaruha, öngyújtó, fürdőszoba-felszerelés, demizson, bot, mixelő. Közben megérkeznek a lengyel tévések a stáb bevilágítja a termet. Alig férünk el a kirendeltség nagy tárgyalóiéban, vagy húsz újságíró jött el e sajtótájékoztatóra. Udvariassági formulák helyett kemény kérdések következnek: Magyarország tudna-e alapanyagot szállítani bizonyos termékekhez? Némelyikhez igen, bár mi sem vagyunk bővében az alapanyagoknak. Elképzelhető-e a tőkés alapanyaghányad devizában történő kiegyenlítése? (Sajnos, erre nemigen van mód, mi is devizaszűkében szenvedünk.) Bevonhatók-e a külföldi érdekeltségű Polónia vállalatok? (Nincs különösebb akadálya — attól függ, ők dollárban vagy rubelben számolnak-e.) Kis- vagy nagyüzemeknek szól-e a bemutató? (Elsősorban a kisüzemeknek, de ha nagyüzem vállalkozik aprócikk gyártására, annak is örülünk.) Más városokban is tervezik Hasonló kiállítás megrendezését? (Elvi akadálya nincs — ez a mostani kiállítás sikerétől függ.) Melyekvoltak * Vetők vagyunk Varsóban kiállítás előzményei? Nos, a magyar olvasóknak aligha kell bemutatni eme akciót, hiszen lassan egy évtizede, hogy a hiánycikkek, apró áruk, alkatrészek termeltetését szorgalmazzák a kereskedők. Az idén először nemzetközi kiállítást rendezett a tárca, abból a jó ötletből kiindulva, hogy miért ne kereshetnénk mi gyártót szocialista partnereink között? Ily módon bővülnének mindegyik ország piacai. Kisiparosok ? A februári magyar—lengyel belkereskedelmi miniszteri tanácskozáson Juhár Zoltán és Zigmunt Lakomiec belkereskedelmi miniszterek megállapodtak, hogy kiállítást kellene rendezni Varsóban, a lengyel szabad ipari kapacitások lekötésére, a nálunk hiányzó áruk termelésére, a választékcsere bővítésére. A sajtótájékoztató után röviddel megérkezett Zigmunt Lakomiec lengyel belkereskedelmi és szolgáltatási miniszter, Garamvölgyi József lengyelországi nagykövetünk társaságában. A miniszternek a kiállítás megtekintése közben tettem fel néhány kérdést. — Mennyire tartja, hasznosnak a kiállítást? — Igen jó kezdeményezés ez, az árukínálat bővítése minden országban fontos politikai feladat. — Képes lesz-e az itt látható tárgyak, áruk termelésére a lengyel ipar? — Biztos vagyok benne, annál is inkább, mivel jó néhány lengyel terméket, is látok itt, például a Prédám gyár készülékeit. A kulcskérdés az alapanyag. Lengyelország szűkében van több nyersanyagnak, és csak konvertibilis devizáért tudna vásárolni. Ezért azt javaslom bontsuk három részre a termékeket, attól függetlenül, hogy választékcserékben vagy" klíringben bonyolítjuk-e le az árucserét. Az első a lengyel alapanyagbázisra épülő termelés, a másik a bérmunka jellegű konstrukció, amikor mi csak munkánkat adjuk, és az alapanyag önöktől származna, a harmadik pedig a devizavisszatérítéses konstrukció lehetősége. A kiállítás megnyitása után néhány perccel már megérkeztek az első érdeklődők. A kereskedelmi kirendeltség előzetesen 240 cégnek küldött meghívót, köztük 114 kisipari és más szövetkezettnek, 89 vállalatnak és 34 Poloniacégnek. Olyanok is felkeresték —például maszek kisiparosok — a bemutatót, akik csak a sajtóból, a rádióból, illetve tévéadásból értesültek az eseményről. A kereskedelmi kirendeltségen talán soha nem volt akkora „belföldi” forgalom, mint június 6-tól 9-ig. Hogy lengyel partnereink menynyire komolyan vették e kiállítás jelentőségét, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy másnap a megnyitót követő napon ellátogatott és majdnem egy órát töltött ott Zénón Komander miniszterelnök-helyettes, pedig bokros teendői voltak akkoriban: a pápalátogatás előkészítése. Érkezésekor éppen telt ház volt: Harmath Béla, a Triál vezérigazgató-helyettese egy aranyos kis fajátékot próbált ki (tesztelés címén mindenki örömmel próbálta ki a kis masinát). Karácsonyi Tibor, a Ravill vezérigazgatója éppen egy magnószalagvágót vizsgált. Latzkovits Dezső, a Mobil osztályvezetője a Polski Fiatalkatrészek kiállításáról tárgyalt. Forgó Gergely, a Vidia tanácsadója egy lengyel termelőnek az asztali csősaturól szóló ajánlatát hallgatta. A teraszon női ruhamodelleket nézegetett Máy Ágnes, a Konsumex osztályvezetője és Nagy Lajos, a FER vezérigazgatója. Megindult tehát a hétköznapi munka. Hogyan vonhatnánk meg a kiállítás mérlegét? Hatszáz érdeklődő ipari,, kereskedelmi szakember jött el három nap alatt. Hetvenegy konkrétajánlat érkezett. Z. Lakomiec hármas csoportosítását figyelembe véve, döntő többségű azoknak a cikkeknek az aránya, ahol a vállalkozóig nem igényeltekmagyar alapanyagot. A bérmunka jelleg elsősorban a ruházati termékeknél fordult elő (itt mi adnánk az anyagot), például pamutpólók esetében. (Hogy megéri-e az oda-viszszaszállítás, garantált-e a minőség stb., az további tárgyalások, vizsgálatok kérdése.) Devizaviszszatérítés mindössze a farmernadrágoknál került szóba. Még a kiállítás időtartama alatt dr. Gábor Pál és Köncse Tamásné minisztériumi főelőadó a lengyel belkereskedelmi minisztérium szakértőivel tárgyalt. Újabb hasznos ötletek, javaslatok merültek fel. Hol, kiket, lehetne hosszabb, mélyebb termelési együttműködésre ösztönözni, miként lehetne a termeltetésben való érdekeltséget megteremteni. Amely cikkekre most nem sikerültgyártót találni, azoknak a sorsára viszszatérnek a Konsumexen, illetve a lengyel Torimex külkereskedéllfűi vállalaton keresztül. A mintákat továbbítás, a Torimex a gyártóknak — tanácsolta Z. Lakomiec. Bővülő kmélet Váratlan sikerként könyvelhető el, hogy a kiállításra ellátogatott Csehszlovákia lengyelországi kereskedelmi tanácsosa, aki megjegyezte, hogy hasonló jellegű kiállítások szervezését náluk szintén örömmel fogadnák. Ami olvasóinkat, a magyar vásárlókat talán ennél is jobban érdekli, azok a konkrét ajánlatok. Ezek összege eddig egymillió-háromszázezer rubel. Matchboxokból, húsgépekből, meggymagozókból, borsőrlőkből, zseblámpátokból, ütvefúróból, különféle szer-, számokból, levélládából több lesz a hazai üzletekben, mint eddig és talán a lengyel boltokban szintén bővül a kínálat. De nemcsak több apró cikket importálunk — talán „exportáltunk” is egy ötletet, kereskedelmünk áruteremtő kedvét. Elek Lenke A Lengyel Nemzeti Bank elnökének döntése alapjánjúlius 1-gyel módosították a zlotynak az amerikai dollárhoz viszonyítottalapárfolyamát. Az eddigi kurzus szerint, amely 1982. január 1-e óta volt érvényben, 1 dollár 80 zlotyt ért. Az új árfolyam: 95 zloty egy dollárért. Mint Stanislaw Majewski, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke a PAP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a döntésre jórészt azért volt szükség mert az utóbbi öt évben a dollár árfolyama állandóan változik, június utolsó napjaiban például az érvényes banktáblázatok szerint 1 dollár 88,09 zlotyt tett ki. Ily módon a 95 zlotys szint megállapítása a lengyel valuta 7,8 százalékos leértékelését jelenti. A zloty leértékelése — mondotta Majowksi — kedvezőbb anyagi feltételeket teremt a tőkés piacokra exportáló lengyel vállalatoknak. Zürichben befejeződtek a Lengyelországnak hitelező nyugati kereskedelmi bankok és a lengyel külkereskedelmi bank, a Handlowy között az idén esedékes banktartozások át ütemezéséről folytatott kétnapos tárgyalások. A nyugati magánbankokkal szemben idén esedékes mintegy 2,5 milliárd dollár viszszafizetési határidejének módosításáról a tárgyalásokat két hét múlva Varsóban folytatják Jerzy Malec, a lengyel küldöttség vezetője, a lengyel külkereskedelmi bank elnökhelyettese a PAP lengyel hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a zürichi tárgyalásokon, éppúgy, mint a korábban Bécsben tartott megbeszéléseken haladást értek el annak érdekében, hogy megállapodás jöjjön létre a lengyel tartozások törlesztési határidejének meghosszabbításáról. ( U 0 j ^7 Lengyel pénzügyek * ' XWLHiq - 6 1983. JÚLIUS 2. SZOMBAT ~ NÉPGAZDASÁG - VILÁGGAZDASÁG MflGYflR/HjRllP mdZo Nézőpont Mi tagadás, jó leckét kapott az e heti Mit üzen a rádió? című műsortól Ábrahám István, , egy szegedi szövetkezet szállításvezetője. Dióhéjban a történet: dél-magyarországi városunk szövetkezetétől néhány hónap alatt számos régi gépkocsivezető kilépett. Mentek egymás után, úgymond, az „embertelen hang miatt”. Az egyik panaszos szerint , ,,az ember szeme szinte könnybe lábadt” a történtek miatt. A szállításvezető nem védekezett, nem magyarázkodott, hanem sorolta a tényeket. Miután rájött, hogy két sofőr éppen dupla kilométerrel járja meg rendszeresen a Szeged—Budapest közötti távolságot, mint az valójában megjárható, feljelentést tett a csalók ellen. A bíróság elítélte a két fondorlatos kilométeróra manipulálót s ők természetesen nincsenek a szövetkezetnél. És azok sincsenek már, akik nem vették jó néven, hogy következetesen elszámoltatják őket a megtett úttal, üzemanyag-jeggyel, a rájuk bízott feladattal, a munkaidővel , micsoda eljárás! — Ábrahám még attól sem riadt vissza, hogy a túlfogyasztásra panaszkodó egyik gépkocsivezetőjének kifogásait, egyszerre három szervizben is megvizsgáltassa, helytállóak-e azok? Tucatnyi eset közül egyetlenben fogadta el a panaszt — a többiben nem. Nem fizette ki a megtakarításért járó prémiumot. A magnószalag hűségesen bizonyított. A szállításvezető, bevallotta — egyes beosztottjainak megismétlődő kifogásaival szemben az előírásokat tartotta fontosabbnak. Hajthatatlan volt,ha a benzin, illetve a gázolajnormáról volt szó, a kilométerekről. Még az apróságokat sem engedte el, „mereven” az üzemanyagmegtakarítási rendelet valamenynyi pontját betartotta, betartat- ta. Sokszor csakugyan hangosan vitázva, és az asztalt csapkodva,. Hogy miért elevenítem fel ezt a műsort? — a kommentárjáért. A hűvösen tárgyilagos szavak a szállításvezetőről elismerték, hogy „új seprő és jól seper” — de elmarasztalták azért, mert „nem megfelelő hangnemet” használ beosztottjaival szemben. Hogy az oldott, jó munkahelyi légkör érdekében keveset tesz, s lám, nem véletlen, ha ennyi ember elmegy egy munkahelyről pár hónap alatt... Azért is felelevenítem ezt a műsort, mert nekem ez a szállításvezető igen rokonszenves. Olyan, aki hajlandó és mer ütközni saját kollégáival „csak azért”, hogy életre fogható legyen egy állami intézkedés, amely mellesleg, közérdekű. Ezért vallatja a szembesítést a milliós közvélemény előtt, mi több, azt „meri” mondani — akinek nem tetszik a szövetkezetben a rend, almák valóban kint tágasabb! Úgy vélem, talán nemcsak én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja , ezek csakugyan kemény szavak, ám szükségesek lehetnek napjainkban. Sőt. Nemcsak e szavak, hanem az ezzel szinkronban járó tettek. És szükség van az Ábrahám Istvánokra, mert ők mintha pontosan érzékelnék az idők intő szavát. Hogy ezek után a gorombaság, a ridegség, a kíméletlenség megengedett lenne, hogy a cél szentesíti az ilyen eszközt is?. Erről szó sincs; nem, vonom kétségbe, hogy minden munkahelyen alapvetően fontos a tisztességes munkahelyi légkör, amelynek feltétele „az emberi hangú” vezetés. Csak hát végzetesen nagy hiba lenne mindezt úgy értelmezni, hogy munkahelyeinken ma az a legfontosabb, hogy kellemes, oldott, jó hangulat legyen. A mai idők, feladatok más fontossági sorrendet diktálnak. Ezek első helyén a szigorúan ellenőrzött munka áll, és a teljesítmény követelményeivel mérő, az embereket ennek alapján megítélő vezetői magatartás. A szövetkezet szállítási üzemegysége, vagy más munkahely nem azért szerveződik, hogy kellemes együttlétet teremtsen, hanem azért, hogy az egyre szigorúbb és keményebb világban értékeket hozzon létre Ezért értek nagyon egyet a szegedi szövetkezet főmérnökével, aki megerősítette állásában a szállításvezetőt. És engedtessék meg, hogy ennek kapcsán utóbb mégvalamivel megtoldjam az általam mindig szívesen hallgatott Mit üzen a rádió? — műsorét. Ha alaposabban belegondol a kommentátor, bizonyára rövid vizsgálódás után ráébred arra, hogy a szigorú szállításvezető nem elsősorban önmagáért szigorú, illetve e magatartásának hatásai nem rá nézve kedvezőek, hanem kenyéradó szövetkezetének, az ott dolgozó munkatársainak. A pénzt, a fegyelmet — ennek hasznát — ezúttal csak ők élvezik. Közvetetten a nagyobb közösség is, amelybe még a rádióműsor kommentátora is beletartozik.... Kár, hogy e haszon előnyeit a szállításvezető úgy tűnik, még kevéssé élvezi. Érdemes lenne e mulasztást pótolni — megérdemelné. Markó István Merev ember? Világélelmezési tanácskozás (( G 6) Az élelmiszer — emberi jog A tagországok a világ élelmezési helyzetének javításán fognak munkálkodni és a kérdést a nemzetközi közösség figyelmének középpontjában tartják — ezt tartalmazza az a zárónyilatkozat, amelynek elfogadásával csütörtökön az ENSZ székhelyén befejeződött a Világélelmezési Tanács (WFC) 9. miniszteri ülése. Az egyhangúlag elfogadott dokumentumban a 30 tagország állást foglalt amellett, hogy az élelmiszert nem szabad a politikai nyomás eszközeként felhasználni, és sürgették néhány fejlődő országgal szemben alkalmazott gazdasági korlátozó intézkedés visszavonását. A tanács aggodalommal állapította meg, hogy a fejlődő országok élelmezési célkitűzéseinek megvalósítását súlyosan akadályozza a tőkés világ gazdasági recessziója. A tanácskozáson általános emberi jogként ismerték el az élelemmel való ellátást, amelyet minden kormánynak garantálnia kell. A WFC aggasztónak tartja, hogy a nemzetközi gabonakínálat túlzottan Észak-Amerikában összpontosul és hogy a kereskedelem alakulását erősen befolyásolják kormányintézkedések. A dokumentum szerint a fejlett országokban bőséges az élelmiszerkínálat, de meg kell szervezni a jobb elosztást, hogy az élelmiszerhiánnyal küzdő fejlődő államok szükségleteit is ki lehessen elégíteni. A nyilatkozat fontosnak tartja a kisebb mezőgazdasá-■ gi üzemek támogatását, mert ezek — a részvevők szerint — javíthatnák a fejlődő országok élelmiszer-ellátását. A WFC a vidéki körzetekből való elvándorlásban, a kisgazdaságok eltűnésében látja egyik okát annak, hogy a 20 évvel ezelőtt még önellátó Afrika 1981-ben már 5,6 milliárd dollárt volt kénytelen élelmiszerimportra fordítani. A résztvevők támogatják egy új nemzetközi búzaegyezmény létrehozását, bár — mint ezt a dokumentum külön hangsúlyozza — az Egyesült Államok megkérdőjelezi egy ilyen egyezmény célszerűségét. A tanácskozás üdvözölte azt a tényt hogy a világ 59 országa a tavalyi év végéig rekord összeget, 993 millió dollárt ajánlott fel az összesen 1,2 milliárddollárosra tervezett világélelmezési segélyalap számára.