Magyar Hírlap, 1984. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-01 / 205. szám
2 1984. SZEPTEMBER 1. SZOMBAT 10^ _NEMZETKÖZI POLITIKA ( ^ ) MGYAR HÍRLAP Az el nem kötelezettek 23 éve Nélkülük nem lehet AZ EL NEM KÖTELEZETTEK mozgalma megőrizte erejét és tevékeny nemzetközi szerepét tavalyi új-delhi csúcsértekezlete óta, amelyen helyesen értelmezték a világ politikai és gazdasági válságának okait, bár a nemzetközi helyzet az eltelt évben tovább romlott — állapította meg a hét elején Indira Gandhi indiai miniszterelnök, az el nem kötelezett országok mozgalmának soros elnöke és vendége, Veszelin Gyuranovics jugoszláv államfő. India és Jugoszlávia 23 év előtti vezetője, Nehru kormányfő és Tito elnök, továbbá Nasszer egyiptomi, Szukarno indonéziai elnök, mint „alapító atyák” fémjelzik a mozgalom első lépéseit: ők kezdeményezték a ma 23 éve Belgrádban összeült csúcsot, amelyen 25 állam-, illetve kormányfő kinyilvánította az el nem kötelezett országok csoportjának mozgalommá alakulását. Az esemény a, akkor világtörténelmi közelmúltat, a gyarmati világrendszerek felbomlását tükrözte: a 25- ből 23 állam volt ázsiai és afrikai, egy — Kuba — nemrég győzedelmeskedett a diktatúrán, és az egyetlen európai ország, a vendéglátó Jugoszlávia volt. A mozgalom gyökerei az 1955-ös bandungi afroázsiai konferenciáig nyúlnak, amelyen megfogalmazták a békés együttélés és együttműködés alapelveit. Ezt Belgrádban egészítették ki azzal, hogy a résztvevők távoltartják magukat a katarijai tömörülésektől. Az el nem kötelezettek csoportja kezdettől tarka képet mutat: egy részük történelmi okok, politikai megfontolások, vagy gazdasági kénysor folytán továbbra is szorosan kapcsolódik a tőkés nagyhatalmakhoz, mások a szocialista társadalom felépítését tűzték ki célul. Abban azonban mind egyetértenek, hogy a béke ügyét szorosan összekapcsolják a társadalmi haladással, a gyarmati és új gyámmá, tarsító törekvések elleni összehangolt fellépéssel. A politikaifüggetlenség általánossá tétele mellett követelik annak kiegészítését a gazdasági függetlenséggel, és állást foglalnak a nemzeti felszabadító mozgalmak, az apartheid elleni küzdelm támogatása mellett. Vagyis az el nem kötelezettek a legfontosabb kérdésekben kezdettől elkötelezettek. A MOZGALOM TARKASÁGA olyan mértékben fokozódott, ahogyan további országok csatlakozásával mind frissebb színek és árnyalatok kerültek a csoport palettájára”. Újabb államok függetlenné válásával mind több lett az átfedés,az el nem kötelezettek és a fejlődő országok csoportja között. Bel- és külpolitikájuk szorosan függ gazdaságuktól, sőt többségükre vonatkoztatva bizton állíthatjuk: gazdasági elmaradottságuktól és népeik szegénységétől. Az el nem kötelezettek krónikája — egyszersmind korunk világtörténelméé is. 1964-ben Kairóban a második csúcson a résztvevő államok száma már 47 volt, köztük a függetlenségét közben kiharcolt Algéria, az akkoriban kezdődött USA-agresszió áldozata, Vietnam. Ennek is volt köszönhető a korábbinál élesebb antiimperialista légkör. Az 1970-es harmadik csúcson képviselt 53 állam fogadta el a sokatmondó című. ,,A béke, függetlenség, fejlődés, együttműködés, a nemzetközi kapcsolatok demokratizálásának nyilatkozatát”. Lusakában állást foglaltak a nagyhatalmak idegen földön lévő katonai támaszpontjainak ellenőrzése és eltávolítása, a palesztin nép államalapítási joga mellett, és elítélték az Egyesült Államokat a Vietnam elleni agresszió és Dél-Afrika támogatása miatt. Az Algírban, 1973-ban tartott csúcson, a 75 állam által elfogagadott politikai nyilatkozat tükrözte a szocialista államokkal mind szorosabbá váló kapcsolatokat. Több NATO-államot név szerintelítélt, amiért akadályozza a nemzeti felszabadító harcot, és egyidejűleg támogatta az európai enyhülés irányában tett pozitív lépéseket. Itt álltak elő nézeteikkel a kínaiak a gazdag Északról és a szegény Délről, magukat a harmadik világ vezető tényezőjének feltüntetni igyekezve, a szuperhatalmak elleni küzdelemben. Az elfogatdott okmányok ebből semmit sem tükröztek. A colomból, 1976-ban rendezett csúcs bizakodó hangulatát az indokínai népek önvédelmi harcának győzelme, a portugál gyarmatbirodalom szétesése, Európa Helsinkiben kodifikált együttműködése határozta meg. A 86 résztvevő állam minden korábbinál nagyobb fontosságot tulajdonított az új, igazságos nemzetközi gazdasági rend követelésének, amit szoros összefüggésben elemeztek a nemzetközi feszültséggócok felszámolásával, az enyhülés elmélyítésével. A legintenzívebb imperialista aknamunkának az 1979-ben a szocialista Kuba fővárosába összehívott hatodik csúcs volt kitéve. A támadások fő célpontja a némely afrikai, ázsiai és latin-amerikai államnak nyújtott kubai segítség volt. Az immár 94 állam vezetőinek havannai tanácskozása egyben súlyponteltolódást is jelzett: mind több latin-amerikai állam csatlakozott az el nem kötelezettekhez, S kiéleződött a szembenállás Közép- és Dél-Amerika haladó erői, valamint a reakció „fővédnöke”, a térség nagyhatalma, az Egyesült Államok között. ÚJ-DELHIBEN TAVALY a VII. csúcsértekezleten már 101 állam, továbbá számos nemzetközi, illetve felszabadító szervezet képviseltette magát. A vitában, az okmányok megfogalmazásakor ezúttal is érvényesült a két évtizedes, s a növekedéssel mind nehezebbé váló gyakorlat: kölcsönös engedményekkel, türelemmel megtalálni a konszenzust, a szavak, sőt árnyalataik közül úgy válogatni, hogy az érvényesüljön, ami összeköti a kölcsönös-érdek, az emberiség érdeke. Csupán így vált lehetségessé, hogy a lényeg Delhiben sem sikkadt el: meg kell óvni a békét, meg kell fékezni a fegyverkezési hajszát, megakadályozni a nukleáris katasztrófát, újjáéleszteni az enyhülést Európában és másutt is, és mindent meg kell tenni a világ politikai és gazdasági válságának leküzdéséért, mert ezek következményei is leginkább a fejlődő országokat sújtják. Az el nem kötelezettek túlnyomó többséget alkotnak az ENSZ- ben. Egyenkénnt, csoportosan vagy kollektívan rendszeresen nyilvánítják véleményüket minden nemzetközi kérdésben. A vezető tőkés országok, amelyek két évtizede még alig figyeltek e csoportba, újabban mind intenzívebben „foglalkoznak velük"’. Mindent megtesznek megosztásukért. Egyrészt megpróbálják meglovagolni a bizonyos kérdésekben ellentétes érdekű (többnyire szomszédos) államok közötti vitákat, olykor konfliktusokat. Másrészt elszigetelni-a mozgalmon belül a szocializmus, a szocialista országok erőihez húzókat. A soros elnök, Indira Gandhi ennek kapcsán kifejtette az olasz Corriere della Serának: Az el nem kötelezettség nem ellentétes a „szocialisták természetes szövetségesek” gondolattal, ha azt vesszük figyelembe, kinek a támogatására számíthattak a szabadságukért, függetlenségükért küzdők. Gyakran vádolnak azzal bennünket, hogy az ENSZ-ben a Szovjetunióval szavazunk. Nem mi szavazunk a Szovjetunióval, hanem a Szovjetunió szavaz velünk” — mondta. A VILÁG — A BÉKE — SZÁMÍT, számíthat a jövőben is az immár 23 esztendős el nem kötelezett mozgalomra, amelynek egysége a legfontosabb. Az alapkérdésekben mindvégig felül is tudott kerekedni a megosztása irányában ható tényezőkön. Egyetérthetünk Gandhi asszony és Gyuranovics hét eleji megállapításával: a nagy nemzetközi problémákat nélkülük nem lehet megoldani. Molnár S. Edit Gdanski megemlékezés (MTI, PAP) Pénteken Gdanskban megemlékeztek a lengyel kormány és a gdanski Lenin hajógyár üzemközi sztrájkbizottságának képviselői által négy évvel ezelőtt aláírt gdanski megállapodásról. Az évforduló alkalmából az 1970. évi gdanski és gdyniai tragikus események során életüket vesztett hajógyári munkások emlékére emelt obeliszknél pénteken virágokat helyezett el a Hazafias Nemzeti Újjászületési Mozgalom (PRON) gdanski tanácsának és a helyi nagy ipari üzemeknek a küldöttsége. A gdanski Lenin hajógyár munkáskollektívájának nevében virágot helyezett el az emlékműnél a gyárigazgatóhelyettese, a LEMP gyári pártbizottságának titkára, a dolgozók tanácsának titkára, a PRON üzemi szervezetének elnökhelyettese és a lengyel szocialista ifjúsági szövetség gyári szervezetének elnöke. Gromiko a szovjet-japán kapcsolatokról (MTI) Andrej Gromiko szovjet külügyminszter ismét megerősítette, hogy a Szovjetunió kész gyakorlati lépéseket tenni Japánhoz fűződő kapcsolatainak megjavítása érdekében, ha hasonló szándékkal találkozik japán részről is. Az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese pénteken Moszkvában fogadta Szakuraucsi Jositót, a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt vezető politikusát, a Japán parlament, Japán—Szovjet Baráti Társaságának elnökét. , Szakuraucsi Josito a találkozón kifejtette, hogy az általa vezetett baráti társaság a japán—szovjet kapcsolatok fejlesztésének elősegítésében,a két ország közötti párbeszéd, fent zártá*«**» «útja célját. Valászábari Andrej Gromiko kijelentette, hogy a Szovjetunió híve a párbeszédnek, de csak abban az esetben, ha az elmélyíti a kölcsönös megértést és ösztönzi a kétoldalú kapcsolatok fejlődését. A szovjet külügyminiszter felhívta vendége figyelmét arra, hogy az utóbbi időszak tényei a japán militarizmus szellemének újjáéledéséről, a más országokkal szembeni területi követelések felújításáról tanúskodnak.Japán egyre nagyobb mértékben kapcsolódik be azoknak az amerikai imperialista terveknek a megvalósításába, amelyek célja a fegyverkezési hajsza erősítése, a nemzetközi helyzet élezése. Mitterrand Lisszabonban (MTI. Reuter, UPI) — Francois Mitterrand francia elnök csütörtökön este villámlátogatásra Lisszabonba érkezett. Rögvest találkozott Mário Soares portugál kormányfővel. A francia elnök előzőleg II. Hasszán marokkói királlyal tárgyalt Rabatban. A Reuter brit hírügynökség értesülése szerint Mitterrand és Soares találkozóján feltehetően a Szocialista Internacionálénak és a dél-afrikai „frontállamoknak” a jövő héten a tanzániai Arusában tartandó konferenciájáról volt szó. A francia elnök rabati kormányforrások szerint a hét végén visszatér a marokkói fővárosba, ahol — mint előző látogatásán — elsősorban, a marokkói—líbiai államszövetségről tárgyal. Az utóbbi ügyben tapasztalt francia diplomáciai élénkség jele, hogy Claude Cheysson külügyminiszter csütörtökön este egynapos látogatásra Algériából Tunéziába érkezett. A párizsi diplomácia vezetőjének tuniszi tárgyalásai középpontjában ann anak a szerződésnek a kérdése áll, amelyet Marokkó és Líbia kötöttek egymással az államszövetségről. Claude Cheysson a tervek szerint tárgyal Faruk Kaddumival is. Világrekord Dél-Afrikában E Nemcsak országos, hanem bizonnyal világrekordot döntöttek meg a Dél-afrikai Köztársaságban az egy hét leforgása alatt két menetben megrendezett parlamenti választásokon. Aligha valószínű ugyanis, hogy bárhol másutt a világon feljegyezhettek volna a múltban olyan távolmaradási arányt, mint most, az intézményesített apartheid államában. Augusztus 22-én a regisztrált félvér választóknak mindössze a 30 százaléka járult az urnákhoz, hat nappal később pedig a voksolásra jogosult ázsiaiaknak (főleg indiaiak) csupán, a 20 százaléka adta le szavazatát. Pedig Botha kormánya éppen a választási komédiával kívánta demonstrálni a dél-afrikaiaknak és a világnak, hogy Pretoria ezúttal valóban megindult a reformok útján, amelynek csupán első állomása az új, három házból álló parlament létrehozása. Az indiaiak (900 ezren vannak) 45 fővel, a 2,8 millió félvér 85 taggal képviselteti magát az új törvényhozó testületben, míg a 4,5 millió fehér 178 honatyát küldhet a saját képviselőházába. Sajátos módon azonban a 22 milliós fekete őslakosság ezúttal sem kapott semmilyen képviseletet. A hivatalos magyarázataz afrikaiaknak ott vannak a bantusztánok, az ország távoli területein létrehozott törzsi rezervátumok érezzék ott jól magukat, gyakorolják ott apolitikai jogaikat. A feketék kirekesztésével életre hívott új parlament is természetesen tipikusan pretoriai, apartheid-megoldás. A félvérek és az indiaiak ugyanis nyugodtan hozhatnak törvényeket, élvezhetik a „demokrácia” áldásait, csakhogy a fehérek kamarájának jogában áll felülvizsgálni a másik kétház bármely döntését, sőt, afehérek kormányozhatnak is a „színesek” nélkül. Mindezek után nem csoda, hogy a Botha-kormány ellenzéke felismerte a választások kirakat-jellegét, és előzetesen bojkottra szólított fel. A taktika valamelyest különbözött, mert míg a félvérek már a választási listák összeállítását is bojkottálták, jóllehet a kormány büntetést helyezett kilátásba a fel nem iratkozókkal szemben, addig az ázsiaiak csupán a szavazástól való távolmaradásra hívták fel a jogosultakat. Az utóbbi eljárás mögött tudatos politikai számítás húzódott meg, hiszen magának a voksolásnak a bojkottja alacsonyabb részvételi arányt eredményezett. Jellemző, hogy „az alkotmányos fejlődés minisztere” — mert ilyen is van Dél-Afrikában! — egy tv-interjúban úgy nyilatkozott, hogy a bojkottálók azok mellett vannak, „akik forradalmat akarnak, nem pedig békés változást”. Az apartheidrendszer azonban nem elégedett meg a szólamokkal: számos embert letartóztatott a bojkott mellett tüntetők közül, sőt a legfontosabb ellenzéki vezetőket már „preventíven” börtönbe vehette, meghatározatlan időre, természetesen ítélet nélkül. Az erőszakos lépések, a megfélemlítés és a hivatalos propaganda-kampány ellenére a bojkott — mint a számok bizonyítják — gyakorlatilag sikerrel járt, s politikai győzelemmel ér föl a „színesek”, egyúttal a feketék számára. Az abszurd választási eredményekkel a Bothakabinet aligha büszkélkedhet. Volt olyan választókörzet például, ahol a félvér jelölt US szavazattal jutott be a parlamentbe, s lehet képviselő 24 ezer angol fontnak megfelelő évi fizetéssel. Az új dél-afrikai törvényhozás ** szeptemberben megkezdi ugyan a működését, ez azonban aligha változtat a teher „reformerek” szempontjából aggasztó tényen. Azon, hogy az apartheiddel szembeni, ellenállás egyre inkább kiterjed immár az ázsiai és a félvér lakosságra is. Különösen figyelemre méltó a félvérek fapmizálódása, hiszen ők adják például Cape Townnak, a Dél-afrikai Köztársaság második legnagyobb városának a munkásságát. Jól szervezettek, szakszervezetekbe tömörülnek, s mind öntudatosabbak. Ez pedig egyben jelzi a jövendő harcok új frontvonalait. K. G. Craxi hajója ( bár Rómában még javában tart ) a politikai vakáció — a kormány és a törvényhozás csak az elkövetkező napokban lát munkához —, augusztus utolsó hetében máris föllobbant a pártközi viták parazsa. Ezúttal az ürügyet Szardínia szigete szolgáltatta. A 24 ezer négyzetkilométeres, csaknem kétmillió lakosú sziget 1948 óta autonómiát élvez. Cagliariban székelő önálló helyi kormányzatában 35 éven át az Olasz Kereszténydemokrata Párt vitte a vezető szerepet. Ám a két hónapja tartott választásokon a Democrazia Cristiana (DC) erőteljesen visszaesett, az Olasz Kommunista Párt pedig megerősítette pozícióit. S akárcsak országosan, az Európa-parlament olasz tagjainak június 17-i újraválasztásakor (OKP: 33,4 százalék), Szardínia szigetén is a kommunisták kapták a legtöbb szavazatot. Egyedül azonban a szárd kommunisták nem tudtak volna működőképes helyi kormányzatot életre hívni. Ezért hosszú tárgyalások után a szocialistákkal léptek koalícióra, s kisebb baloldali csoportosulások képviselőivel szilárd többségre támaszkodhatnak. Más sem hiányzott a DC-nek! Rómában valósággal fölbolydult a kereszténydemokrácia. A szabadságról már visszatért vezetőik vasárnap óta egyik heves támadást a másik után intézik Bettina Craxi szocialistái ellen, akik — mint a DC lapjában, az U Popolóban közzétett nyilatkozatok és cikkek fogalmaznak — elárulták az ötpárti koalíciót, szembefordultak legtekintélyesebb szövetségesükkel. Círiaco De Mita, a DC főtitkára kilátásba helyezte, hogy a szardíniai eset kapcsán Craxi kormányfői posztját is megkérdőjelezi a kereszténydemokrácia, amely „nem tűri el a hasonló nyílt lázadást”. Arról persze megfeledkeznek, szándékosan hallgatnak a DC politikusai, hogy a cagliari önkormányzat új összetétele korántsem kirívó, egyedi példa. A húsz olasz tartomány, valamint a megyék, járások és városok közül jó néhányat baloldali, vagyis kommunista—szocialista vezetésű tanács (giunta) irányít. Elegendő két példát idézni: Emilia-Romagna tartományét és székhelyét, Bolognáét, ahol a kommunisták mellett szocialisták is hozzájárulnak az önkormányzat példás működtetéséhez. Aligha kétséges, hogy a rendkívül heves kirohanások, sz éles hangú vádaskodások azt a régóta lappangó törekvést illusztrálják, amely a bársonyszékek újrafelosztására irányul. Craxi már több mint egy éve áll a koalíció élén, s az utóbbi hónapokban kormányát többször is leszavazták. Noha ehhez az olasz törvényhozásban meghonosodott páratlan gyakorlat, a szenátorok és a képviselők távolmaradása is hozzájárult — olykor szinte kong az ürességtől a terem, s a legtöbb polgári párt padsoraiban alig lézeng néhány bóbiskoló honatya —, a jelenség mégis arra utal, hogy a szocialista miniszterelnök és politikája iránt megrendült a bizalom. Az ősz tehát viharosnak ígérkezik Itáliában. S Craxi hajója — nemcsak Szardínia vizein — alattomos zátonyokra tévedhet. Gyapay Dénes