Magyar Hírlap, 1989. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-08 / 158. szám
Schöner Alfréd főrabbi: „A külső és belső békesség zenei üzenete" Kimagasló kántorművészek küldetése E hét egyik kimagasló hazai kulturális eseménye volt az a kántorhangverseny, amit a fővárosban két helyszínen és Pécsett rendeztek. Schöner Alfréd főrabbit, országgyűlési képviselőt kértük meg, hogy értékelje ezt a nem mindennapi, és a kultúra, a művészet határain messze túlmutató jelentőségű eseményt. — Főrabbi úr! Hogyan jött létre ez a hangverseny? _ A Gila és Haim Wiener Alapítvány, amely egyesült államokbeli szervezet, a kántorművészet támogatására jött létre mintegy tíz évvel ezelőtt. Ez az alapítvány vállalja magára a támogatások anyagi oroszlánrészét, de szponzorokat is keres és talál persze. Mint például a New York-i Park East Synagogue kiemelkedő jelentőségű főrabbiját, Arthur Schneiert, aki Bécsben született, de az Anschluss után Magyarországra menekült és a budapesti zsidó gimnáziumban tanult (két éve az ELTE díszdoktorává avatták). — Mi a célja a Wiener Alapítványnak? — Kettős célja van. Egyrészt pedagógiai. Másrészt a zene összekötő erejében bízva szeretnék egymáshoz közelebb hozni a különböző világrészeken található zsidókat, a különböző világnézetű vagy gondolkodású embereket. Ezt Moses Rosen, Románia főrabbija úgy fejezte ki a bukaresti kántorhangverseny után, hogy mindenekelőtt a Tóra, tehát Mózes öt könyve képes összekötni az azonosan gondolkodó embereket, de mikor részt vett egy ilyen koncerten, meg kellett győződnie arról, hogy bizony a zsidó liturgiai zenének is van vagy lehet ilyen összekötő szerepe. Két esztendővel ezelőtt jöttek először kántorok Magyarországra: három kántor adott hangversenyt Budapesten, Miskolcon és Debrecenben. Akkor meghitt, közvetlen barátság alakult ki Haim Wiener úr és köztem. Megragadtam az alkalmat, hogy ezt a kapcsolatot sok szempontból tovább építsem, mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban. Felvetettem neki, hogy talán érdemes lenne Kelet-Európa más országaiba is betörni ezzel a művészeti ággal, amely a zsidóságon kívül általában nem ismert. Bizonyára ez is segítette őt abban, hogy felvegye Moszkvával a kapcsolatot és koncerteket adhassanak a Szovjetunióban. Az idei koncertkörút is Moszkvában kezdődött, majd Leningrádban és Odesszában folytatódott, rendkívüli sikerrel. Meg kell mondanom, hogy azok a kántorok, akiknek művészetét a magyar közönség is élvezhette, a világ leghíresebb kántorai közé tartoznak. Mindhárom magyar koncertnek más és más hangulata volt, hiszen a Vigadóban rendezett hangverseny olyan gondolatot akart kifejezni, hogy a világi enteriőrbe hogyan illik bele a kántorművészet. A Dohány utcai főzsinagógában rendezett koncert vallási környezetbe volt komponálva, akárcsak a gyönyörű, intakt pécsi zsinagógában rendezett hangverseny, amely külön misszió volt abban az értelemben, hogy a pécsi zsidóság nagyobb része elpusztult a második világháborúban. — Mi adja a kántorhangversenyek jelentőségét, súlyát? — Elsősorban az, hogy a kántorművészet kelet-európai indíttatású, jelentős részben XVII—XVIII—XIX. századi dallamokkal, amelyeket a modern kori kántorművészek saját érzelmeikkel és gondolataikkal gazdagítanak. Ezeket az ősi imákat, amelyeknek a nyelvét a laikus hívők ma már túlnyomó többségükben nem ismerik és nem is értik, zenéjükkel, dallamaiknak nemzetközi, nemzetek fölötti jellegével átívelnek a mutatkozó akadályok fölött. így érteni lehet a zenei üzenetet, amelynek központi gondolata a béke keresése, az ember belső békéje és a világ békessége, ahogy mi, hivő emberek ezt valljuk és tanítjuk. — Mi a kántorhangverseny másik fontos jelentősége? — Tel-Avivban létrehoztak egy kántorképző főiskolát. Azért van rá szükség, mert a holocaust után Kelet-Európából, az egykori nagy zsidó központokból az életben maradt kántorok jelentős része Izraelbe vándorolt. Zenei vonatkozásban egy addig sohasem látott kincsestár gyűlt össze ott. Később azonban a diaszpórában élő nagy közösségek elvonzották a világ négy tája felé ezeket a kiváló kántorokat, úgyhogy ma Tel-Avivban mintegy 850 zsinagóga működik, de mindössze háromnak van önálló kántora. Ugyanakkor Európában és az Egyesült Államokban is „hiánycikk” a kántor. A kántorművészet végül is egy különleges ága a zsidó zeneművészetnek, amely nélkül a zsidó liturgia elképzelhetetlen. A kántorképző főiskolának tehát az utánpótlás képzése a feladata. A magyarországi koncertút tehát ilyen értelemben is komoly misszió. S ha már küldetésről esik szó, akkor össze kell kapcsolni a Dohány utcai zsinagóga rekonstrukciójával. Wiener úr, aki a koncertkörút hatalmas anyagi áldozatát vállalta, azért tette ezt, hogy így, a maga eszközeivel segítse a rekonstrukciót, hogy hozzájáruljon anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt. Videofelvétel készült a zsinagógai koncentről, valamint a zsinagóga állapotáról, s ezt a felvételt a világ 850 zsidó közösségének küldi el azzal a kísérő levéllel, kérve e közösségeket: segítsenek hozzá minket a rekonstrukció befejezéséhez. — A kulturális és financiális jelentőségen túl milyen további, feltételezhetően magyar—amerikai—izraeli kapcsolatok erősítését szolgálta e hangversenysorozat? — Budapest az utóbbi évekbeli komoly kongresszusi világközponttá vált. Azt javasoltam Wiener úrnak, hogy fővárosunk legyen a kántorművészet egyik gócpontja is, s kértem, segítse ezt elő. Erre több lehetőségünk van. Már a jövő évi, 1990-es Tavaszi Fesztivál programjába be fog ékelődni a Gila és Haim Wiener Alapítvány programja. Ezen túl rendszeresen küldenek hozzánk kántorokat. Javasoltuk, hogy próbáljunk meg 2—3 évenként nemzetközi kántorfesztiválokat szervezni Budapesten, s ennek fontos idegenforgalmi jelentősége van. Az 1995-ös, Bécs— Budapest világkiállítással egy időben kántor-világtalálkozót lehetne szervezni, s ez szervesen beleillene a tervezett kulturális programokba. — Beszélhetünk- e a személyes, emberek közti kapcsolatok erősödéséről is? — Feltétlenül. Úgy gondolom, hogy napjaink egyik legnagyobb problémája: nem ismerjük kellőképpen egymást. Nemcsak egyik ország, egyik nép a másikat, hanem gyakran azt az embert sem, aki mellettünk áll, mellettünk él. Meggyőződésem, hogy a liturgias zene is alkalmas e feloldhatatlannak látszó probléma valamelyes megoldására. Nem véletlen, hogy a Dohány utcai zsinagógában tartott kántorkoncerten a magyar társadalmi élet három kiemelkedő képviselője (Straub F. Brúnó államelnök, Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke és Jakab Róbertné, az Országgyűlés alelnöke) mellett az első hívó szóra eljöttek a magyar történelmi egyházak, valamint a szabadegyházak magasan kvalifikált képviselői, s rajtuk kívül a hazai tudományos és művészeti élet jelesei; igen sokan megjelentek a Budapesten akkreditált diplomaták közül, s jó érzés volt látni, hogy egymás mellett ül például a kántorművészet iránt érdeklődő csehszlovák nagykövet és az olasz kulturális attasé. — Ennek szinte már politikai jelentősége van, nem? — A Gila és Haim Wiener Alapítvány azt mondja, hogy ők nem politizálnak, ők művészettel foglalkoznak. Azt mondják, hogy számukra az a politika, hogy bemutassák: mit tudott adni Közép-Kelet-Európa az egész világnak és ezen belül a világ zsidóságának. S hogy a világ bármely országában élő kántorok hogyan tudják ezt a gondolatot továbbfejleszteni, s mintegy főhajtással tisztelegjenek azok előtt, akik itt eresztettek gyökeret, ebben az országban. Még ha a kántorok nem értékelik is diplomáciai küldetésnek az ő missziójukat, tevékenységük mégis beleillik abba az újonnan kialakult fogalomkörbe, amit mostanában népi diplomáciának neveznek. Külön kiemelve kell szólnom a nálunk járt kántorművészek közül a magyar származású Moshe Sternről, akit a világ első számú kántoraként tartanak számon; ő Stern Róbertként Budapesten született és gyermekfejjel szenvedte végig a háborút, 14 évesen vándorolt ki Izraelbe, s még ma is úgy beszél magyarul, mintha az elmúlt 45 évben itt élt volna, árad belőle a pesti humor és büszkén vállalja kettős gyökerét, magyarságát és zsidóságát. KENESSEI ANDRÁS MTI Fotó: Manek Attila KULTÚRA - MŰVÉSZET . Megnyílt a moszkvai filmfesztivál Versenyfilmünk rendezője: Jancsó Miklós Moszkvai tudósítónktól: •Pénteken este megnyílt az idei moszkvai filmfesztivál. A hivatalos program jóval szűkebb, mint a korábbi időszakban. Két okból is. Először is a dokumentumfilmek és a tévéfilmek fesztiválját korábban megtartották Moszkvában, illetve Leningrádban. A másik ok pedig az, hogy a versenyfilmek bemutatóján mindössze húsz alkotást vetítenek. Annál gazdagabbnak ígérkezik a nemhivatalos program. A nemhivatalos- és közönségvetítések, a szakmai viták, filmklubok programjaira az egész város hivatalos, s mintegy kétszáz külföldi vendéget várnak. A nemhivatalosan bemutatott filmek listáján kétszáz alkotás szerepel. A hivatásos filmművészek nemrégiben felavatott klubjában, ahol az érdeklődők is bebocsátást nyerhetnek, szakmai és politikai vitákat rendeznek, egészen a késő éjjeli órákig. A filmklub július 18-ig, a fesztivál végéig a nemzetközi filmélet központja lesz. A zsűri elnöke Andrej Wajda. A magyar versenyfilm: Jancsó Miklós Jézus Krisztus horoszkópja című alkotása lesz. NSL Magyar Hírlap A szép Georges Lia élne, most talán a Szent ** István körúton sétáltatná a kutyáját, elegáns mozdulattal csókolna kezet, zsebében egy pakli Gitanes vagy Gauloise. Ha élne most lenne hetvenöt éves az, akit Párizsban úgy hívtak, „a szép Szekeres". Amikor 1965-ben megismertem, már tizenegy éve volt szabadlábon és néhány éve látta el az Európa Kiadó irodalmi vezetői posztját. Mindig úgy éreztem, hogy ott csak „gombfocizik”. 1973-ban a temetésén tudtam meg, hogy ő is világválogatott. No, nem futballpályán. Az adatok szintjén. Szekeres György, az első világháború kitörése előtt néhány nappal született Losoncon, amely később Csehszlovákiához került. A szülői háznak már diák korában hátat fordít, s a szlovákiai baloldali mozgalomhoz csatlakozik. Tudósítója a Magyar Nap című napilapnak, munkatársa a Gaál Gábor által szerkesztett Korunknak. Majd másfél évtized Párizsban. Feleséget talál, barátokra lel. Kitör a háború. Alapítója lesz annak a mozgalomnak, amely Liberation Sud néven a francia történelem dicsőségtábláján szerepel, ő szervezte és irányította a külföldi bevándorlók ellenállási akcióit is. A háború után Ellenállási Érem és Pálmákkal ékesített Hadikereszt. A Becsületrend lovagi címének átvétele helyett sürgősen hazautazik Magyarországra, és a Szabad Nép munkatársa lesz. Ezután diplomáciai szolgálat Rómában, ahonnan a Rajk-per előkészületei idején visszarendelik. Nem jön. Egyik hivatalos beadványából idézem: „1950 márciusában nem tértem haza, mert a Rajk-ügy légkörében — mint utólag kiderült, joggal — az volt a benyomásom, hogy a hozzám hasonló helyzetben lévő emberekkel méltatlan játékot űznek . .. 1950 őszén hazajöttem, mert még ennél, s a rám váró sorsnál is elviselhetetlenebbnek éreztem, hogy a népi demokráciával szemben ellenséges nyilatkozatokkal vagy cselekedetekkel vásároljam meg személyes biztonságomat." Rómából ugyanis Párizsba utazott, ahol egykori barátai és elvtársai, olyanok, mint Roger Vailland, Jorge Semprun és mások árulónak vélik, mert elhagyta a posztot, ahová a magyar párt állította. A francia katonai elhárítás információkért cserébe kínálta a menedékjogot. Szekeres nem kötött alkut kitoloncolják a francia ellenállás hősét, a magyar hatóságok kezére kerül. Négy év börtön következik, 1954-ben szabadul. Segédmunkás, ágyrajáró, álnéven fordít. Élete 1960- ban konszolidálódik, állást kap az Európa Könyvkiadónál, ahol később irodalmi vezető lesz. Újra nősül, váltás öltönnyel és garzonlakással rendelkezik. Távol a politikától, közel az Irodalomhoz. 1973-ban hal meg, hirtelen. Állva. S mi maradt utána? Lefordított művek sora, naplóbejegyzések, Bécsben, Párizsban és Prágában És legenda egy úriemberről aki szenvedéseiről nem beszél, még akkor sem, ha nem urakkal volt dolga. VBK Beszélgetés Donáth László lelkésszel A kétségbeesés hite A Temetésen, amit már csak így fogunk emlegetni, mindannyian tudjuk hogy Nagy Imre és sorstársainak temetéséről van szó, Donáth László evangélikus lelkész búcsúztatta az egyházi szertartáson Maléter Pált. Donáth László, Donáth Ferenc harmincnégy éves fia, egyike a „snagovi gyerekeknek”. Egy azok közül, akik a jugoszláv követség elől indultak 1956-ban a kétéves „társasutazásra”. — Az ön édesapja, Donáth Ferenc, kommunista-zsidó ember volt. Édesanyja, Bozóky Éva híres szász evangélikus család sarja, ön gyakran vesz részt zsidó—keresztény párbeszédeken, szertartásokon. Maléter Pált búcsúztatva elmondta, hogy ő kommunista is volt. Igen szép beszédében a főhangsúly nem ezen volt, de mégiscsak kimondta. A kommunizmus szerintem a hit egyik fajtája. Egyháza — mint más egyház is a történelem során — megerőszakolta az eszmét, és gyilkolt a nevében. Maradjunk a hitnél. Honnan tanulta, miből meríti? — Apám történetéből. Saját történetemből. Apáménál nagyobb hitet senkiben sem találtam Mert az a hit, amiben én „dolgozom”, Pál apostol, Ágoston, Luther vonalán halad. A hit, amelybe a kétely, a kétség, a teljes tagadásig való kétségbeesés is benne foglaltatik. Jeremiás és Jób hite. Jób a szenvedés kérdéseit leplezi le. Apám szembe tudott fordulni azzal a hittel, azzal az „egyházzal", amire csak az egész életét tette fel. De Jóbon keresztül értem meg saját magakat is. Mint említette, felemás családból származom. És nem tudom helyretenni nagybátyám halálát, akit a nyilasok öltek meg. S nem tudom feldolgozni nagyszüleim, apám, anyám, fivérem szenvedéseit, öt, akit félévesen elvisznek, anyám három és fél évesen kapja viszsza. És az öcsém, ő Bukarestben született — e felejthetetlen társasutazáson — s mai napig nincs a helyén. Nincs bocsánat arra, hogy valakit már méhen belül olyan életre kényszerítettek, ami sosem fog ráilleni. Amit Jób úgy vet fel, hogy hihető-e Isten igazságossága, az emberi szenvedés láttán, ez az a pont, ahonnan elindulok. S erre egyetlen hiteles válasz van: Jézusé Aki magára veszi a szenvedést. Mert a szenvedésben felismeri Isten jelenvalóságát. Túl vagyok már azon, hogy bosszúért kiáltsak, túl vagyok azon, hogy higgyek abban, lesz még igazságos társadalom. De azt tudom, a hit az egyetlen, ami az embert tökéletes fordulatokra kényszerítheti, képesítheti. Együttérzek, együtt éreztem apámmal. Érzékeny ember vagyok, talán azért is, mert nem látok egyik szememre. És ezért többet kell meglátnom. Megértettem, megláttam apám tökéletes belső fordulatát, ahogy leszámolt saját bolsevik múltjával. Apám temetésén 1986-ban Újhelyi Szilárd, Csoóri Sándor, Mécs Imre, Kis János és Hegedűs László beszélt. Mindegyik azt mondta a számukra adatott politikai örökségről, hogy egységüket meg kell őrizni. S nem telt el egy esztendő, és útjaik fájdalmasan szétváltak. Apám koporsójánál még azt mondták: lehetetlen, hogy egymás ellen forduljanak Apám annak idején óvott attól, hogy pap legyek. Jól ismert, tudta, szeretem ruhában, nőben, tájban, szivarban a szépet meg a jót. Tudta, engem csak a teológia tudománya izgat, és nehezen leszek szabályos egyházfi. Azt mondta, hogy ebben az országban, megterhelve egy olyan történettel, amilyen az enyém, bilincset cipelek magamon. S ha az egyház szolgálatába lépek, kettős bilincset hordozok majd. Ezt akkor mondta, meg 1974-ben, amikor elhatározásom megszületett. Halála előtt pedig ezt maradj ebben az országban, és ne hagyd el egyházadat. Az eltelt tizenkét év alatt, mikor is én elég sokat szenvedtem, mert nehezen fogadtak be — mert ezzel a komplikált hitemmel nehezen is vagyok befogadható —, nos, ez alatt a tizenkét év alatt apám megérezte, hogy hol a helyem. S amit mondott, életre szóló útmutatás. S bár neki semmi köze nem volt az én liturgiámhoz, amikor csak lehetett, eljött, meghallgatta prédikációimat, mi több, elhozta magával Rajk Júliát, Halda Alizt, és Haraszti Marikát is. — Hogyan készült a június 16-i temetésre? — Mindenképpen részt akartam venni, de némán. A szóból élek, a szó által élek, de végső helyzetekben be akarom fogni a számat. Csak a csöndet érzem hitelesnek. — De június 16-a az ön édesapjának temetését is jelentette. — Igen. Ezt akartam mondani ... — Végül is Maléter Pálné Gyenes Judit kérésének engedelmeskedett akkor, amikor a csend helyett mégis a beszédet választotta? — Gyenes Judit igazi keresztény. Nem egyszerűen tradícióból. Igazi keresztény mindannak ellenére, ami vele megtörtént. Mert nem képes nem hinni. _ Őrzök egy képet magamban. Ember Judit forgatott a 301-es parcellában, filmezte az exhumálást. A kép: Nemeskéri professzor hátulról megfogja Maléter Pál koponyáját, visszaigazítja a leesni akaró alsó állkapcsot, majd odamutatja Gyenes Juditnak. Eső asszonyt szeretettel, szerelemmel néz rá a koponyára. A legabszurdabb, legszebb szerelmi jelenet, amit valaha láttam. Arról szól, ha szeretek egy férfit, a megmaradt csontjait is szeretem. — Hadd mondjam el rá a rímet Órákon át beszélgettünk Gyenes Judittal. Nem a vezérkari tisztről, nem a hadügyminiszterről, nem a követről, hanem arról a férfiről, aki szép volt, magas, fiatal, akivel egy lugasban bort ivott, akivel a réten napozott, s akit talán ha két évig szerethetett. Szerethették egymást mindenki ellenében. Eltelt harmincegy év, s ez a csodálatos nő belekövült ebbe a szerelembe Én, a pap mondom: a szerelem az egyetlen, ami örök És nem akartam vállalni a prédikációt, elmondtam a püspökömnek is. De mégis ez a szerelem kényszerített arra, hogy Gyenes Judit mellé álljak és megszólaljak. És neki beszéljek Én beszéljek neki, annak a Donáth Ferencnek a fia, aki nem kereste meg Juditot, amikor kiszabadult a börtönből. A te apád sem jött el — mondta Judit —, s nekem ezt magamra kell vállalni , nyilván nemcsak ezt. Lehet, hogy apám hite tévhit volt, lehet, hogy álom. És én soha nem értettem egyet vele. De amíg a számat ki tudom nyitni, csak tisztelni tudom érte. Apámat is, Rajk Júliát is. Mert ez olyan hit volt, amiért kockáztattak, amibe bele is lehetett halni. S bár a kommunista szót nem írtam be Malétert búcsúztató beszédem soraiba, ez a szó mégis kibukott, kiszakadt belőlem. V. Bálint Éva