Magyar Hírlap, 2002. április (35. évfolyam, 76-90. szám)
2002-04-16 / 88. szám
2002. április 16., kedd KULTÚRA A gimnazista Anne-Sophie Brasme regényét kevesebb mint egy év alatt 15 nyelvre fordították le Tizennyolc évesen a világhírnév felé A két nap múlva kezdődő IX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége lesz a 18 éves Anne- Sophie Brasme, akinek első regénye tavaly augusztusban jelent meg Franciaországban hatalmas sikert aratva. A könyvből három nap alatt 5 ezer példány fogyott el, egy év alatt pedig 33 ezer. Azóta 15 nyelvre fordították le, de külföldön először magyar kiadó, az Ulpius-Ház adja ki, méghozzá a könyvfesztivál alkalmából. Kozár Alexandra A még gimnazista Anne-Sophie Brasménak kísértetiesen hasonló sors jutott, mint annak idején Framjoise Sagannak, aki szintén 18 évesen robbant be az irodalomba, s első regénye, a Bonjour tristesse (Jó reggelt búbánat) szintén világsiker lett. Brasme azonban őt is lekörözte: még csak 17 éves volt, mikor a francia Fayard kiadónál megjelent könyve, a Respire (Lélegezz). A két barátnő szenvedélyes, de teljesen egyoldalú kapcsolatát leíró történet tragikusan végződik: a folyton megalázott, megszégyenített Charléne megöli barátnőjét, Sarah-t, akinek árnyékában teljesen elveszett saját személyisége. Charléne börtönben van, itt emlékezik vissza, s meséli el élete történetét egész kiskorától. Az első igazi barátnőt, Vanessát, majd Sarah-t, a végzetes, ám semmiféle testiséggel nem járó szenvedélyt, mely első szerelmi kapcsolatában, a Maxime-mal kialakuló viszonyban is gátolja őt. A két kamaszlány kapcsolatában az elnyomó és elnyomott, az úr és szolga relációjával állunk szemben. Charlene-nek mindenképp szüksége van egy erős személyiségre, akitől függhet, akire kivetítheti szeretetét, Sarah-nak meg szüksége van arra, hogy hatalmát úton-útfélen érzékeltesse. A megaláztatások egyre gyakoribbá válnak, míg egy szilveszteri estén elérik csúcspontjukat. Sarah-t mindenki ünnepli, míg Charlene-t a kutya se veszi észre. A lányok táncolnak, Sarah pedig egy durva nyilvános megszégyenítés után - megdermedve, véresen fekszik a hideg padlón. Úgy tűnik, kínálkozna egy kiút ebből az őrült betegségből, az önkéntes függésből. Maxime, a kezdetben jelentéktelennek tűnő osztálytárs, aki végre odafigyel Charlene-re, megérti és szereti őt. Gyengéd kapcsolat szövődik közöttük, de közben Sarah elveszti minden hatalmát az osztályban, és segítségért fordul a lányhoz: ő örömmel megadja neki azt, de mihelyt helyreáll a korábbi egyensúly, újra átnéz rajta, sőt porig alázza. Ekkor érlelődik meg Charléneben a végső elhatározás, egyetlen kiút van: megölni Sarah-t. „A regénynek természetesen vannak önéletrajzi elemei, egy valóban létezett barátság képezi alapját, mely a valóságban azért nem volt ennyire szélsőséges. Mindenesetre semmiképp nem akartam ily módon bosszút állni, a Sarah alakját ihlető lányt már három éve nem láttam, nem beszéltem vele. Az is lehet, hogy nem is olvasta a regényt.” Anne-Sophie Brasme regényét eddig tizenöt nyelvre fordították le, a közeljövőben többek között Angliában, Oroszországban, Hollandiában, Horvátországban, Szlovákiában, Olaszországban és Koreában jelenik majd meg. Nálunk az Ulpius Kiadó jelenteti meg a könyvfesztiválra Laky Krisztina fordításában. Az írónő személyesen is eljön a Budapest Kongresszusi Központba, hogy regényét maga mutassa be. Ám utána egyből vissza kell repülnie, hisz az iskolából nem maradhat el. Brasmét a siker nem szédítette el, tanárai ugyanúgy kezelik, mint eddig, és ő sem gondolja, hogy ez az ünneplés bármire is feljogosítaná. Metzben él szüleivel, idén fog irodalmi érettségit tenni. Tanulmányait a bölcsészkaron szeretné folytatni, részben azért, hogy íráskészsége még jobban fejlődjön. E célból a Sorbonne-t szemelte ki. „Nagykorában” pedig irodalomkritikus vagy kulturális újságíró szeretne lenni. És persze író. „Hatéves koromtól fogva gondolok arra, hogy író leszek, és írtam is rengeteget, de eddig sose fejeztem be semmit. Ez a regény az első, amit igazán fel tudok vállalni. Apámnak mutattam meg először, ő az első számú kritikusom. Aztán pedig Élise Ficher írónőnek, akit szintén a Fayard ad ki. Vele a metzi könyvfesztiválon találkoztam először, és kértem, olvassa el a kéziratomat. Megígérte, de nem biztatott semmivel, hiszen évente mintegy 300 kézirat érkezik hozzá. Amikor aztán elolvasta, nagyon tetszett neki, és ő ajánlotta a kiadónak. Múlt nyáron pedig, mikor épp egy olaszországi vakációról jöttem haza, nagyon kellemes hír várt az üzenetrögzítőmön: a Fayard volt az, és közölték, hogy kiadnak.” Az elsőkötetes írókat azonban sokan próbálják befolyásolni. „Egyik kritikusom, szintén egy író, azt tanácsolta, mindenképp legyen a két lány között szexuális kapcsolat, mert ez így nem eladható. De ezt visszautasítottam, ugyanis egyáltalán nem erről van szó, hanem egy erőteljes lelki-szellemi függésről, egy felemésztő szenvedélyről, mely minden fokozaton, fázison keresztülmegy.” A könyvben a főhősnő, Charlene kamaszkoráról beszélve elmondja, gyakran az írásba menekült, mert érezte, annyira más mint a többiek, annyira külön világ, és egyedül papíron tudta elfojtásait, vágyait igazán kiírni magából. „Én azért nem vagyok annyira patologikus eset, mint a regényben szereplő Charlene. Igaz, kamaszkoromban nekem is kevés barátom volt, nem jártam egyáltalán szórakozni, ezért inkább írtam. De 15-16 éves koromtól ez megváltozott, én is normális lettem, mint a többiek. De természetesen most is szükségem van izolációra, nyugalomra, és ezt csak az írás tudja megadni.” Anne-Sophie Brasme a könyvet rekordidő alatt írta, mindössze két hónapot töltött vele. Ekkor persze csak a szereplők léteztek számára, az iskolába járást leszámítva semmi mással nem foglalkozott. „A kiadó gyakorlatilag nem változtatott a művön, de azt javasolták, néhány részletet, ami nem vitte igazán előre a történetet, hagyjak ki, én pedig egyetértettem. Néhány szereplőt is kihagytam a végső változatból, akik szintén nem adtak különösebb többletet. Meg egy ilyen történet nem lehet kétszáz oldal. De a végső változatot teljesen magaménak fogadom el.” Anne-Sophie Brasme rengeteg mesét, verset írt, regényekbe kezdett bele. A későbbiekben színdarabot is szeretne írni, bár tudja, a dramaturgia teljesen más kvalitásokat igényel, mint a regényírás. „Az ember 17 évesen még nem író. Ahhoz még sok időnek kell eltelnie. Második művemet nem fogom elkapkodni, mindenképp egy érettebb, megfontoltabb regényt akarok.” Aki azonban elolvassa a könyvet, ellenkező véleményen lesz. Brasme, 18 év ide vagy oda, bizony már író lett. Anne-Sophie Brasme hatéves kora óta tudja, írnia kell „Nagy vetítés” a MEO-ban A MEO - Kortárs Művészeti Gyűjtemény a videoművészet nemzetközi sztárjainak ad otthont május 12-éig. A nagy vetítés című bemutató kivételes abban a tekintetben, hogy Magyarországon még nem rendeztek ilyen széles körű, kizárólag videoalkotásokat felvonultató kiállítást. Dudás Éva Bár a nagyobb külföldi művészeti seregszemléken a kiállított műremekek komoly hányadát a videoalkotások teszik ki, nálunk viszonylag még ismeretlen ez az új művészeti ág, így A nagy vetítésre szánt alkotások kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a nemzetközi videoművészet élvonalának aktuális és progresszív műveit vonultassák fel a közönség előtt. A kiállított alkotások tematikájukban a kortárs művészet olyan aktuális kérdéseivel foglalkoznak, mint a fogyasztói társadalom, a kisebbségi lét, az elmúlás, a nőiség és a szexualitás, a művészek által használt filmnyelv pedig a moziszerűtől a lírai dokumentációig terjed. Az egykori bőrgyár központi termében e modern művészeti ág egyik legismertebb alkotója, Bill Viola filmje, a The Passing pereg. A filmről - melyben a művész egyébként saját családtagjait szerepelteti - azt tartják, hogy Viola legpoétikusabb munkája. Ezt a hosszabb lélegzetű alkotást Tracey Moffat ausztrál származású videoművész filmje, a Night Cries: A Rural Tragedy (Éjszakai kiáltások: falusi tragédia) követi, mely Moffat első komoly visszhangot kiváltó alkotása. Az 1990-ben Cannes-ban díjat kapott film egy teljesen izolált, szürreális tanyán játszódik, ahol egy középkorú, bennszülött ausztrál nő ápolja haldokló, fehér bőrű édesanyját. A nevelt lány arca mély gyűlöletet tükröz, mely valójában arra az asszimilációs törvényre utal, mely alapján Ausztráliában a bennszülött gyermekeket fehér nevelőszülőkre bízták. A MEO felső termében a progresszívebb munkák kaptak helyet, mint például Chris Cunningham alkotásai, akinek neve talán nem ismeretlen a hazai közönség előtt sem. Első rövidfilmje, „A flex” szándékosan agresszív alkotás, mely fizikai erővel kíván hatni az érzékekre a film és a zene eszközével. Cunningham másik filmje, a Come to Daddy (Gyere apucihoz) számos díjat és elismerést kapott - mondhatjuk, hogy nem véletlenül - és ma is ez minősül a legsajátosabb zenés videofilmnek. A művész harmadik videója, mely A nagy vetítésen szerepel a Windowlicker (Ablaknyaló), a sztereotip rapklippek paródiája. A filmet sokan rasszistának minősítették, ám Cunningham azt vallja, sokkal inkább nevezhető szexistának, de még így is jóval kevésbé az, mint más hasonló témájú videók. Cunningham mellett a felső teremben Pipilotti Rist és Janine Antoni filmjei peregnek. A svájci származású Rist munkáinak témája a női lét, nem csoda, hogy alkotásai hemzsegnek a nőiséghez társított szimbólumoktól, hasonlóan Antonihoz, aki a női szexualitás keresésében olyan anyagokat használ a nőiség metaforájaként, mint a zsír, a hajfesték vagy a csokoládé. Ezzel a nőiség társadalomban megítélt helyének, illetve csapdáinak üzen, illetve a fogyasztást és a fogyasztói létet támadja. Nemzetközi videoművészeti seregszemle Magyarországon HANGLEMEZ Kamarazene dzsesszörökzöldekkel Örömmel hallgattam két magyar dzsesszénekesnő, Tisza Bea és Vadon Irén új lemezét, amelyeken úgynevezett standardek, vagyis a műfaj amerikai örökzöldjei szerepelnek, a megszokottól néha kissé eltérő, néha viszont nagyon is hagyományos hangszerelésben. Jó újra hallani ezt a repertoárt, mert a fiatalabbak már egyáltalán nem ismerik, az idősebb nemzedékben pedig minden bizonnyal kellemes emlékeket ébreszt. És jó hallani azért is, mert mindkét lemez jól felkészült előadók színvonalas produkciója. Magyarországon egyébként a dzsesszéneklésnek közel sincs olyan hagyománya, mint a hangszeres játéknak. Ez talán azzal is magyarázható, hogy az ország évtizedeken át el volt zárva az angolszász kultúrától, s maga a vokális dzsessz is tiltott, majd éppen csak megtűrt műfajnak számított. Több énekesgeneráció nőtt fel úgy, hogy esélye sem volt felzárkózni a nyugat-európai és tengerentúli színvonalhoz. A kilencvenes években mindenesetre megindult egy pozitív folyamat, amit Bódy Magdi, Bontovics Kati, Berki Tamás produkciói mellett olyan énekesek feltűnése jelez, mint Téli Márta, Winand Gábor, a tavalyi rádiós dzsesszénekverseny fiatal győztesei vagy éppen Tisza Bea és Vadon Irén. A vokális dzsessz persze továbbra sem tartozik a támogatott zenei irányzatok közé. Vadon Irén A Song For You (Egy dal neked) című CD-jén a derűs, kiegyensúlyozott karakterek dominálnak: az elmúlt években színpadon is ilyennek ismertük meg a belvárosi Jazz Garden klub háziasszonyát. Az album meglepően szélesre nyitja a műfaji határokat: a szó szoros értelmében vett dzsessz mellett megjelenik a középtempójú, „levegős” blues (Peel Me A Grape), a leginkább Aretha Franklin által sikerre vitt autentikus soul (Dr. Feelgood), a gospeltradícióból táplálkozó populáris amerikai zene (Ray Vadon Irén: A Song for You Tisza Bea: Island 2002 Charles: Hallelujah I Love Him So), a korai funky-jazz (I Don’t Need No Dr.), sőt a rockos hangzás (a többek között Joe Cocker által sikerre vitt Unchain My Heart) is. Ez az eklektikus repertoár azonban nem rontja az összképet, sőt kifejezetten jót tesz, mert az énekesnő sokoldalúságát mutatja. Vadon Irént egy jól bevált, régóta összeszokott csapat, a Creative Art Trio kíséri, amelyben Vukán György zongorázik, Berkes Balázs bőgőzik és Balázs Elemér dobol. Különösen szépen és meggyőzően szól előadásukban a CD nyitószáma, Gibbon klasszikusa, a Garden in the Rain. Tisza Bea lemeze sokkal egységesebb, ha úgy tetszik, szűkebb spektrumban mozog, de ez semmiképpen sem negatív vonás, mert az évtizede koncertező - bár még mindig nagyon fiatal - énekesnő ebben a finoman hangszerelt, kamarazenei jellegű stílus- és hangzásvilágban hallhatóan otthon érzi magát. Nem tudom, hogy a CD létrehozói és a közreműködő muzsikusok - Nagy János (zongora, szintetizátor), Frei György (bőgő), Elek István (tenorszaxofon) és Kovács Zsolt (dob) - mit szólnak hozzá, de az Island (Sziget) című lemez engem leginkább Diana Krall itthon is kedvelt albumaira emlékeztet. A többnyire ugyancsak standardeket megszólaltató kanadai énekes-zongorista példát mutat kolléganőinek, hogy egy igazi művésznek nemcsak saját szólamára kell koncentrálnia, hanem a többieket is érzékenyen kell figyelni. Ez az érzékeny figyelem Tisza Bea előadásmódjának is sajátja, de zenésztársai is kitűnően érzik az örökzöldek hangulatát, „feelingjét”. Retkes Attila Magyar Hírlap 13 Dialektusfesztivál az Urániában (MTI) Dialektusfesztivál címmel indul a néprajzi tárgyú filmek seregszemléje Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban holnap. A négynapos eseményen 29 film indul a versenyben, további 44 alkotást információs vetítésen tekinthetnek meg az érdeklődők. A magyarországi alkotók mellett a határon túlról, Romániából, Szlovákiából, Jugoszláviából, illetve az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek filmek. A fesztivál filmjeit öttagú zsűri - Boglár Lajos, Kömczei Csilla, Lammel Annamária, Péterffy András, Sárkány Mihály - szemlézi. Elhunyt Nagy Miklós irodalomtörténész (MTI) Hosszan tartó betegség után, életének 78. évében, szombaton elhunyt Nagy Miklós irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár, a XIX. századi magyar próza kutatója. Nagy Miklós 1949-től 1984-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem, majd azt követően tíz éven át a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem XIX. századi magyar irodalmi tanszékén tanított. 1962-től Jókai Mór összes művei kritikai kiadásának sorozatszerkesztője volt, s monográfiát írt Jókai Mórról és Kemény Zsigmondról. A helyzet (MH) Tamás Gáspár Miklós A helyzet című kötetét ma délután öt órakor mutatják be az ELTE BTK (Bp. Múzeum körút 6-8.) Buzágh Aladár termében. Az Élet és Irodalom gondozásában megjelent kötetet György Péter esztéta méltatja. Meghalt Szegvári Károly festőművész (MTI) Életének 83. évében, vasárnap elhunyt Szegvári Károly festőművész, VI. Pál pápa aranyérmével kitüntetett alkotó, Tószeg díszpolgára; temetéséről később intézkednek. Szegvári Károly 1968-ban Terra di Madre képével első díjat nyert az itáliai Fermóban. Munkáit bemutatta többek között a budapesti Csók Galériában, valamint láthatták képeit martfűi, nyíregyházi, pécsi és debreceni egyéni kiállításokon. Szegvári Károly alkotásai megtalálhatók például a londoni National Galleryben és a vatikáni múzeumban. A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (Mahasz) hivatalos eladási listáját a 14. héten készült felmérések alapján a következő előadók és albumok vezetik: 1. Princess: A hegedű hercegnői 2. Mária: Judit és a zenemanók (aranylemez) 12. Robbie Williams: Swing When You’re Winning 13. Modern Talking: Victory 14. Nagyecsedi Fekete Szemek: Bilincs a szívemen (aranylemez) 15. Fiesta: Hozzám tartozol (platinalemez) 16. Kylie Minogue: Fever 17. Linkin Park: Anastacla: Freak of Nature A harmonikás (dupla platinalemez) 3. Romantic: Nap, Hold, csillagok (aranylemez) 4. Filmzene: Valami Amerika 5. Anastacla: Freak of Nature 6. Celine Dion: A New Day Has Come 7. TNT: Unplugged (aranylemez) 8. Shakira: Laundry Service 9. Filmzene: A gyűrűk ura 10. Zanzibar: Nem vagyok tökéletes 11. Földesi Judit: Hybrid Theory (aranylemez) 18. Britney Spears: Britney 19. Filmzene: Szerelem utolsó vérig 20. Tankcsapda: Baj van!