Magyar Hírlap, 2002. április (35. évfolyam, 76-90. szám)

2002-04-16 / 88. szám

26 Magyar Hírlap SPORT - KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT Angol csődveszély, olasz adósságok Kedvezőtlenebb gazdasági körülményekre készülnek az európai futballcsapatok Szaporodnak a gazdasági válság jelei az európai labdarúgásban. Egyes feltételezések szerint az angol alsóbb osztályok után a Premier League tévés közvetítése is sokkal kevesebbet hoz majd a konyhára, Olaszország­ban késnek a fizetések, az Athletic Bilbao elnöke szerint a csőd szélén áll a spanyol bajnokság. Kiderült, hogy túl sok a futball­­közvetítés Európában, telített a piac, a rangos bajnokságok és ku­pák is könnyen felejthető szap­panoperákhoz hasonlítanak, ab­ban legalábbis, hogy egyik fejezet jön a másik után, naponta többet is látni, az ember azt sem tudja, melyik miről szólt, így aztán nem csoda, ha mindenki a tévés jog­díjak csökkenésére készül fel. A német Kirch médiacsoport - amely többek között a vb és a Bundesliga közvetítési jogát is birtokolta - összeomlása amúgy is megzavarta a jövőről szőtt ter­veket, Így hát a labdarúgócsapatok gazdasági problémája lett most a téma, mert a tévés bevételek vár­ható csökkenése ráébresztett mindenkit, hogy túl sok a klubok kiadása, ennyi pénzt nem lehet büntetlenül a játékosok átigazolá­sára és fizetésére költeni. Mert jó üzlet a foci, de ennyire azért nem. Angliában az ITV Digital té­vétársaság csődje miatt több má­sodosztályú klub került csődhely­zetbe, köztük olyan patinás csa­patok, mint a Queen’s Park Ran­gers, a Nottingham Forest vagy a Swindon. Az alsóbb osztályokból 30-50 klub tönkremenetele kép­zelhető el, mert az ITV nem ké­pes kifizetni a következő két évre a szerződésben lévő 178,5 millió fontot. Az elit, a Premier League még nem forog veszélyben, de 2004-ben, a szerződések újratár­gyalásakor a Sky Digital tévétár­saság valószínűleg le akar faragni majd a díjakból. Ha mindenki így tesz, miért éppen ő maradna ki? Egyre inkább terjed a vélekedés, hogy nem jó csomagban venni a bajnokságokat, mert a kisebb csapatok kevésbé érdekes mécs­eseinek a közvetítésén nagy a veszteség. Ekkor viszont - a Le Monde tippje szerint - a legjobb angol és skót klubok ismét meg­próbálnak létrehozni egy európai szuperligát, amely nyilvánvalóan vonzóbb lenne a tévétársaságok­nak, mint a változóbb színvonalú nemzeti bajnokságok. Ezzel az UEFA-tól független kupaformá­val már évek óta kísérletezgetnek vagy legalábbis fenyegetőznek a földrész elitcsapatai, de még nem sikerült összehozni, nem utolsó­sorban az európai szövetség el­lenállása miatt. Még az aranybányának tekin­tett spanyol bajnokság is a csőd felé tart - állítja az Athletic Bil­bao elnöke, Javier Uría az El Paísnak adott nyilatkozatában. Ő is a manapság már közhelynek számító kijelentéseket ismétli: túl sokat költenek a csapatok a já­tékosok fizetésére és az átigazo­lásokra. A spanyol klubok kollektív té­vés szerződése az idén jár le, Urra egyre kevésbé tartja valószínű­nek, hogy ismét együttesen álla­podjanak meg a csapatok a tévék­kel, vagyis a nagy klubok feltehe­tően önállóan próbálják értékesí­teni a közvetítési jogokat. Ha így lesz, a kis csapatok csődbe mennek, mert az ő bevé­teleiknek legalább 50 százaléka a közvetítésekből származik, és ak­kor az egész bajnokság befuccsol. A jelenlegi formájában biztosan. A szintén komoly pénzügyi prob­lémákkal küszködő olasz bajnok­ságban már tapasztalták a klu­bok, hogy milyen a piac törvénye: az első osztály fele nem tudott megállapodni a tévékkel, mert azokat csak a legmenőbb csapa­tok meccsei érdeklik. Helyzet van hát, s már ott tartunk, hogy a Serie A-ban sem tud néhány csa­pat fizetni a játékosoknak. A Gazzetta dello Sport nyilvános­ságra hozta, hogy a Fiorentina és a Venezia hónapok óta tartozik a labdarúgóknak, és a másodosz­tályban hat klub nem fizet január óta. Az olasz játékosok fizetése 32 százalékkal emelkedett a 2000/2001-es idényben, viszont a bevételek nemigen nőttek. A Se­rie A vesztesége így egy év alatt 35 millió euróról 133 millióra nőtt. Az egyik legjobban eladóso­dott klub, a Lazio már meghúzta a nadrágszíjat, csökkentette az ál­lományt, csak 25 játékost tartott meg, és évi 75 millió euróra vitte le az éves bérköltséget. De van ellenpélda is, a Juven­tus őszi nyeresége 37,3 millió euró volt, és az évek óta minta­gazdaság Manchester United is nemrég számolt be tavalyi 79 szá­zalékos nyereségnövekedéséről: 2001. január és 2002. január kö­zött 14 százalékkal, 118 millió dollárral növekedett a forgalma, adózás előtti nyeresége 44,1 mil­lió dollár, köszönhetően főként a sikeres játékoseladásnak. Persze ami neki bevétel, másnak kiadás, s a Manchester egyik legnagyobb vásárlója éppen a Lazio. KT Úgy tűnik, hogy csökkenni fog a játékosok keresete, de olyan rossz világ azért talán soha nem lesz, hogy a leg­nagyobb sztárok másodállást vállaljanak a megszokott életszínvonal tartásáért. A tavalyi arany­labdás, Michael Owen (Liverpool) éves keresete átszámítva egymilliárd-nyolcszázezer forint, a reklámbevételek nélkül 2002. április 16., kedd Ruud van Nistelrooy Anglia legjobbja Ruud van Nistelrooyt, a Manches­ter United holland csatárát válasz­totta Angliában az év játékosává a Hivatásos Labdarúgók Szövetsé­ge. A 25 éves csatárt tavaly április­ban brit rekordnak számító 27,29 millió dollárért vásárolta meg a manchesteri klub. Van Nistelrooy az Arsenalban játszó Thierry Henryt és Robert Pirest, két csa­pattársát, David Beckhamet és Roy Keane-t, valamint a Chelsea szintén holland légiósát, Jimmy Floyd Hasselbainket előzte meg a szavazáson. MTI Duatlon esőben és napsütésben A szakadó eső sem riasztotta el vasár­nap a 11. Canada Dry Duatlon Gála 700 résztvevőjét. Délelőtt 10-től az amatő­rök futamai haladtak a Duna-parton, a felnőttek versenyénél kisütött a nap, ám a junior és szenior férfiak zuhogó eső­ben értek célba. A profik kieséses versenyére elállt az eső. A 24 versenyző között ott volt Mol­nár Erika triatlonbajnok és Dmitri Gang triaton-világbajnok is. Csömör Erika tá­vollétében Molnár Erika győzelméhez nem férhetett kétség, a fiúk mögött fut­va, kerékpározva lerázta vetélytársait, és biztosan nyerte a gálát. A férfidöntő­be két TVK-s, Lehmann és Gang jutott be, valamint Varga, a Proform verseny­zője. A TVK-sok taktikáztak, hogyan tud­nák kiszorítani Vargát, ám a futás hajrá­ját jobban bírta a tavalyi győztes, s meg­védte elsőségét. A Budapest Sportiroda szombaton a Tavaszi Futógála keretében a Hungaro­­ringen várja a futókat. MH MI RTL KLUB TV2 DUNA TV M2 ____ HBO_______­ MAGYAR ATV 2 5.42 Hajnali gondolatok 6.30 Reggeli 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 5.10 A Vatikáni Rádió adása 5.42 Hajnali gondolatok 6.30 Ha eljön Joe Black 5.50 Nap-kelte 5.45 Agrárvilág 9.00 Ismétlések Benne: Faluvilág 5.30-8.30 Indul a nap 5.45 Agrárvilág Amerikai filmdráma 9.00 Napi 6.00 Ma reggel Receptklub 9.00 Délelőtt a TV2-vel 8.30 Műsorismertetés 6.00 Ma reggel 9.25 A legendás trombitás 120 perc 8.30 Topmodell 9.10 Top Shop Sonadoras­­ 8.40 Határok fölött­­Azonos az M1 Amerikai filmdráma : 11.00 Összefüggések Brazil tévéfilmsor: 9.25 Julieta Szerelmes álmodozók 9.10 Megmaradni műsorával­ : 11.25 Reggeli Einsteinnel : 11.30 Délidő 9.05 Naprakész magazin Mexikói tévéfilmsor. Mexikói tévéfilmsor. Magyar dokumentumfilm 8.30 Fogadóóra Am. családi vígjáték : 13.00 Újságíróklub 11.05 Örök időkre 9.50 Teleparti (játék) 9.45 Rosalinda ; 10.05 Verbunkoka Oktatási magazin : 13.00 Kortalan szerelem ; 14.00 Számháború... Portugál tévéfilmsor­ : 10.40 Top Shop Mexikói tévéfilmsor: Kárpát-medencében 9.00 Választás 2002 Am. romantikus film : 14.30 Művészdobogó 12.00 Híradó délben : 11.35 Delelő : 10.10 Ablak Európára­­ 10.15 Mozidélelőtt 9.55 Trópusi hőség : 15.05 Felvétel indul! : 15.50 Ingatlanpiaci 13.00 Srpski ekran Vidám show Életmódmagazin : 11.50 Híradó Kanadai krimisor. Filmmagazin körkép Szerb nemzetiségi ebédidőben : 10.40 Közvetlen ajánlat : 12.00 Műsorismertetés, vers Fonák helyzet : 15.30 Jóbarátok : 16.20 Nagyvizit magazin : 12.00 Híradó : 11.40 Mi, magyarok : 12.10 Ugrásváltás : 10.50 Vándorévek - Am. családi film : 16.45 Nap­nyugta 13.30 Unser Bildschirm­­ 13.10 Teleparti : 11.50 Riviéra. Koprodukciós sor. I 12.40 A tudomány kincsesháza vándorúton Főszereplők: Joey ; 17.50 Fradi TV • Német nemzetiségi Telefonos játék ; 12.00 Maggie. Amerikai vígjátéksor. I 13.10 A rigai legenda Czigány György köszöntése Lawrence, Andy Lawrence ; 18.50 Alapozó magazin • 14.00 Héléne és a fiúk • 12.45 Mozidélután Magyar ismerettel­, film • 12.00 Topmodell • 17.00 Ha eljön Joe Black I 19.00 Híradó 14.05 Tengerparti álmok Francia tévéfilmsor. Elefántjárat : 14.00 Magyarok az emberevők földjén ! Brazil tévésorozat Amerikai filmdráma Összefüggések Francia tévéfilmsor. : 14.30 Kalandos nyár Amerikai kalandfilm Magyar ismeretterj. film : 12.30 1100 év Európa közepén j 20.00 Trend : 20.00 Közhang 15.00 Betűvető Francia kalandfilmsor. | 14.40 Szeretni beindulásig ! 14.25 A holnap világa - A BBC Magyar kultúrtörténeti sorozat : Amerikai filmdráma ; 21.10 Reklám 15.30 Váratlan utazás • 15.30 Csak egy szavadba Spanyol-argentin népszerű tudományos sorozata­­ 13.00 Híradó délben Rendezte: Gregg Harnison ; 21.30 Látók: Kanadai tévéfilmsor. kerül! tévéfilmsorozat • 14.55 Katedra nélkül • 13.55 A Seuso-kincsek Főszereplők: Chris Ferre, szóljatok! A tiszteletesné Telefonos játék : 15.10 Kapcsoltam : 15.25 Heuréka! Megtaláltam! rejtélye ra: Elizabeth Sun, Steve : 22.00 Híradó 16.20 100 kép a 20. századból : 15.35 Receptklub : 15.30 Lucecita­­ 16.00 25. szélességi fok délre ; 15.05 Naprakész-magazin Van Wermer, Mackenzie­­ 22.40 Színházi 1961 - Falépítés: : 15.45 Milagros Argentin tévéfilmsor. ; 16.55 Ötórai zene ; 16.55 Nemzeti értékeink Fligens, Dimitri Ponce látcső Ugrás a szabadságba Perui tévéfilmsorozat ; 16.30 Barátok és szerelmek ■ 17.00 Kalendárium • 17.05 Iskola utca : 21.25 Mocsok macsók ! 23.10 Premier plan 16.30 Gyerekeknek!­­ 16.15 Csak egy szavadba Mexikói tévéfilmsor. : 18.00 Híradó, sport : Tizenévesek meséi 0.15 Híradó 17.00 Családfa kerül! ■ 17.00 Claudia­­ 18.30 Mese magazinja Am. vígjátéksorozat Összefüggések 17.30 Katolikus krónika ■ 16.20 Vad szenvedélyek Pikáns, pimasz, provokatív ; 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! ; 18.00 Határátkelő ; 21.55 Életem értelme 1.10 Közhang 18.13 MTV X. Nemzetközi Argentin tévéfilmsor. talk-show Liptai Claudiával • 19.00 Gazdakör ! 19.30 Esti mese Amerikai filmdráma 2.10 Színházi Karmesterverseny : 17.10 Mónika: Kibeszélőshow : 18.00 Aktív : 19.25 Jövőnk forrása : 19.40 Théma Főszereplők: Meryl Streep, látcső Győzteseink: : 18.00 Találkozások „Szerintünk a világ" : 19.30 Néhány perc Kabos Gyulával : 20.00 Híradó este Renee Zellweger, William Kesselyák Gergely Sztármagazin : 18.30 Tények Ötletparádé I.­­ 20.25 Sporthírek Hurt­­ Április 17-én szerdán reggel is Nap­ 18.20 Híradó : 18.30 Híradó : 18.55 Jó barátok Magyar tévéfilm : 20.35 Költészet: 0.00 A lé meg a Lola ■ kelte 5.50 és 9.00 óra között a Ma-18.20 Esti mese ; 18.55 Legyen ön is Am. vígjátéksorozat ! 19.45 A világörökség kincsei József Attila Német akciófilm­­ gyár ATV-n stúdióbeszélgetésekkel, 18.40 Chicago Hope kórház milliomos! I 19.25 Nincs kegyelem­­ ; 20.00 Választás 2002 | 21.00 Beszéljünk Főszereplők: Franka : szolgáltatásokkal, hazai és külföldi je-Amerikai kórházsor. Vágó István vetélkedője A leggyengébb láncszem Pártok, programok, jelöltek a jövönkről! Potente, Moritz Bleibtreu­­­lentésekkel Az igazság bajnoka­­ 19.25 Fókusz Kvízshow Máté Krisztinával ■ 21.25 Magia Sacra Balogh János műsora 1.20 Öld meg Rómeót! ! Műsorvezető: Aczél Endre 19.30 Híradó este Közszolgálat! magazin : 19.55 A L’art pour Tart Társulat Magyar filmetűd : 21.20 Szeretet a halál után Amerikai akciófilm I Hívható telefonszám az adás idején: 19.53 Sporthírek : 19.55 Barátok közt műsora : 21.45 Híradó, sport Olasz filmdráma 3.15 A végzet hollywoodi­­ 251-0519 20.05 Operett.hu Magyar tévéfilmsor. : 20.25 Forró nyomon : 22.05 Tálentum­­ 23.00 Záróra asszonyai Sorozat a műfajról 20.25 Vészhelyzet A megoldások magazinja­­ 22.35 Hosszú úton 0.00 Éjszakai telefon 3.45 Gyilkos látomások : Tervezett témák: 21.00 Millenniumi mesék Am. kórházsorozat Máté Krisztinával Görög játékfilm Fodor Jánossal : Amerikai thriller­­ - A kereszttűzben Kovács László, az Kákosy László egyiptológus Tinédzser Anubis ! 21.30 A kiválasztott : 00.30 Hírek 1.40 Éjszakai választék 5.25 Pokoli szerelem MSZP elnöke 21.30 Panoráma : 21.25 Szupermozi Az amerikai látnok : 00.35 Műsorismertetés, vers Aktuális Brit dok­film •­­ A Kereszttűz extrában Pokorni Zol-Benda Lászlóval Bilincsbe verve Am. akciófilm-sor.­tán, a Fidesz elnöke 1.55 Kárpáti krónika Whoopi Goldberg 3.20 Mi, magyarok­­ 11.30 Kutatás csodálatos állattörténetek Ausztrál ifjúsági sorozat ; -------------------------------------------—-— 2.05 Világhíradó ; 2.00 Fókusz (ism.) 3.40 Vers éjfél után kincsek után : 12.15 A sebesség titkai • 17.15 Jeannie, a házi szellem 6.50 Elképesztő : 12.00 A Titanic titkai • 13.15 A Brit-szigetek vadvilága • 17.45 T. J. Hooker ébresztő Dimim­Hend : 13.00 Oman tengeri : 13.15 Óriások Am. krimisorozat : 12.00,14.00 Visszaszámlálás RÁDIÓMŰSOR teknősei ; 13.45 Állatfajok őrangyalai ; 18.40 Star Trek­ ; 13.00 Hétutó-hételő ; 13.30 Mesék Belizből ; 14.20 Tökéletes gyermeket Deep Space Nine ; 15.05 Aerobik A Muázs . Amerikai akciófilm , Közben: Kenósorsolás . NATIONAL GEOGRAPHIC SPEKTRUM TV VIASAT3­­ ' 22.20 Híradó este : 23.10 Híradó : 23.30 Új sorozat­ : — ------■■■.............................——------ : ------ZS--------------------------------------— , -------------------------------------------------- : lat, az MESZ volt elnökét varjuk 22.30 Théma : Késő esti kiadás Dilbert 8.00 Oman tengeri 8.00 Mapungubwe 6.50 Gyerekeknek! •­­ A holokausztra emlékezünk Ran-22.45 Lendületben . 23.30 Művészbejáró Am. rajzfilmsorozat teknősei legendája ■ 13.50 Jeannie, a házi szellem dolph L. Braham professzor közre-23.15 Kultúrpercek Kísért a múlt ! 23.00 Jó estét, Magyarország! 8.30 Mesék Belizből 9.05 Az orosz avantgárd : 14.15 T. J. Hooker működésével 23.20 Zavaros jelentés Amerikai filmdráma : 23.45 Kék bársony 9.00 A szerelem ; 10.05 Állatcsaládok ; 15.10 Gyerekeknek! :­­ Ébredjen vidáman Megyesi Gusz­a világ végéről Rendezte: Rob Reiner Am. misztikus dráma tudománya­i 11.10 Kézművesek ; 16.00 Alfa csapat- tár jegyzetével Szlovák-cseh film­ Főszereplők: Alec Bald- 2.00 Háló@világ ■ 10.00 Hitler eltűnt tengeralattjárója­­ Franciaországban | Életmentők a műtőben dráma win, James Woods: 2.55 Aktív : 11.00 Szelek szárnyán : 11.45 Hihetetlen : 16.50 Hazai pályán BUDAPEST TV KOSSUTH PETŐFI : 14.00 A szerelem akarunk! Amerikai sci-fi sorozat : 15.15 Barangolás ........................................................................................................ .— -----------------——----------------------------------- | tudománya : 15.15 Globális zene Keleten A császár új álarca Magyarországon 5.00 Reggeli krónika 8.19 Mindennapi tudomány 9.00 és 4.32 Hajnali dallamok 6.03 Kívánságreggel 6.30, 7.00,­­ 15.00 Hitler eltűnt tengeralattjárója : 15.30 Szülők iskolája : 19.35 Egy rém rendes család : 16.00 Fekete-fehér minden órakor hírek, időjárás 9.04 Napközben 10.04 Dél­ 7.30 és 8.00 Hírek, időjárás, közlekedés 8.45 Sportreg- ; 16.00 Szelek szárnyán ; 16.00 Amerikai Egybesült Am. vígjátéksorozat filmkockák előtti krónika 11.04 Szonda 11.35 Alakok 11.51 Halotti gél 9.00 Délelőtt 9.01 Hírpercek 9.16 Stúdióbeszélgetés • 16.30 Kutatás csodálatos Államok Kelly, a szűzies (ism.) : 17.00 Napi beszéd: Kosztolányi Dezső verse 12.02 Déli krónika 9.50 Apró-cseprő 10.03 és 11.04 Közlekedés 10.10 A vér­­ kincsek után : 16.35 Az ezredfordulón túl : 20.05 Egy rém rendes család aktuális 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a remény szabad 10.45 Kelet kapujában 11.10 Gordiusz­­ 17.00 A Titanic titkai ; 17.10 A pszichológia ösvényein Ám. vígjátéksorozat : 17.15 Tabuk háznál 13.30 Tanúim lesztek 14.04 Társalgó 15.05 Vá­ plusz 11.38 Zöld jelzés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta ; 18.00 Hitler eltűnt tengeralattjárója . 17.45 Az álom bölcsessége­i 20.35 A Simpson család nélkül rasztás 2002 16.00 Délutáni krónika 16.20 „Magyarov- 13.00 Verkli 13.50 Vízállásjelentés 14.00 Csúcsforgalom I 19.00 Megfordulhat még a világ • 18.45 Ufók és mások Am. rajzfilmsorozat : 18.00 Zöme-zene szagról jövök" 17.05 Európa Klub 17.45 Kékbolygó 18.00 15.05 és 16.00 Közlekedés 17.00 Háztól házig 17.04 , 19.30 A vadvilág nyomozói : 19.45 Gladiátornők 21.00 Bűnös szándék : 19.00, 21.00 Kék hírek Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Közlekedés 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz-játék­tér ; 20.00 Munkakutyák ; 20.50 Mondén Amerikai krimi ; 19.10 Mesezug Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Aranyemberek 235 Szem­ 19.04 Sportpercek 19.15 Váltóhang 20.00 Hokipercek ; 20.30 Krokodilkrónika ■ 21.45 A föld gyomrában­­ 23.00 Egy rém rendes család ; 19.25 Torna üveg Toll néni orrára 21.05 Mesélő krónikák 21.32 Nép- 20.30 Zeneközelben a hallgató 2.21.04 Szent György ha- I 21.00 Eltűnt világok • 22.25 Olasz nemzeti parkokban Am. vígjátéksorozat. Rekviem • 19.30 Jóga dalok, népdalfeldolgozások 22.00 Késő esti krónika É­ra 2002 22.00 Tangó 22.25 Moziklub 23.00 Hírpercek : 22.00 Az afgán lány : 23.00 A Sinn Fein és az IRA : 23.30 Valódi szex : 20.15 Kimondva... 22.30 Tér-idő: Ex katedra 23.00 Hírek, közlekedés ideje- 23.30 Tele-stúdió Gőzön Ákossal 0.00-4.24 Éjfél után­ : 23.00 Hatalmas épületek - Kupolák : 0.05 Sztorivá lett 0.25 Ismétlések: Star Strek : 21.45 Létforrás rás: Kenő 23.04 Operákból daljátékokból és operettekből. Óránként hírek, időjárás 3.03 Gramofonslágerek-és rádió- ; 0.00 Eltűnt világok (ism.) , bűnügyek 1.15 Bűnös szándék • 23.00 Elképesztő Pánczél Éva és Csurja Tamás énekel 0.10 Himnusz slágerek 4.03 Jónás Mátyás zenekara muzsikál 1.00 Az afgán lány (ism.) 1.00 Kedvelt tengerpartok 2.55 Feketén-fehéren altató

Next