Magyar Hírlap, 2007. október (40. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-06 / 234. szám

________ BELFÖLD Elnökével és az MSZP-vel küzd az SZDSZ Önhatalmúlag leváltotta a Demszky-csapat húzóemberét Kóka János, magára haragít­va ezzel párttársait. A fővárosi SZDSZ-nek nemcsak saját veze­tője, az MSZP is gondot okoz. ZSIDAI PÉTER Egy ismeretlen pártkatonán, Pave­­tits Tamáson kaptak össze a fővárosi szabadelvűek. Pavetits budapesti szervezőként Demszky Gábor csapa­tát erősítette, és a 2006-os választá­son az SZDSZ budapesti listájának 69. helyén szerepelt. John Emese fő­városi frakcióvezető lapunknak azt mondta, hogy nem volt vele semmi baj, mindig minden segítséget meg­kapott tőle. Kóka János pártelnök nem így látta, az Index információi szerint utasította bizalmi emberét, Horuczi Csabát, hogy (rossz munká­ja miatt) váltsa le. Az SZDSZ szer­vezeti igazgatója ezt meg is tette, és Jónás Ferenc korábbi ferencvárosi képviselőben találta meg az utódot. Szabadai Viktor fővárosi elnök maga állt a Kókával szembefordulók (köztük a főpolgármester helyette­se, Ikvai-Szabó Imre, John Emese és még sokan mások) élére, mind­nyájan aláírták azt a levelet, amely­ben sérelmezik, hogy nélkülük dön­töttek. Ez figyelemre méltó, mert Szabadai az Új Generáció tagjaként Kóka tavaszi elnökké választása után lett a fővárosi SZDSZ-szer­­vezet elnöke. Kóka jobbnak látta a Gizella utcai központba egyeztetés­re hívni a fővárosi kerületek veze­tőit és a választmányi elnököt. Úgy tudjuk, az elégedetlenkedők nem tudtak kellő egyetértésben fellépni, így sikerült elfogadtatni a szervező menesztését. Nemcsak az SZDSZ-en belül nő a feszültség, hanem a koalíciós pártok között is, erre utalnak La­kos Imre (SZDSZ) legutóbbi szavai is. A városüzemeltetési bizottság elnöke a BKV járatritkítási tervei kapcsán arról beszélt, hogy a vál­lalat kommunikációs igazgatója, Regőczi Miklós a főpolgármester és városüzemeltetési helyettese, Ha­gyó Miklós (MSZP) közötti játszma szereplőjévé vált. Lakos kérdésünk­re nem részletezte, miben áll az ellentét, csupán annyit mondott, jó lenne, ha erről ők beszélnének. Azt azonban furcsállja, hogy a BKV második embere meghazudtolhatja Demszkyt, és ezt Hagyó szó nélkül hagyja. A szocialista politikus kér­désünkre azt mondta, nem akar fő­polgármester lenni, nincs közöttük ellentét, nem igaz, hogy egyéni sze­replésre vágyik. A nyilatkozatokon túl tény, hogy a koalíciós pártok egyeztető tanácsa hónapok óta nem tud összeülni az ellentétes érdekek tisztázására. Pedig lenne miről be­szélni, így a koalíciós szerződésben rögzített programpontok végrehaj­tásának csúszásáról. Bőhm András azt mondta, itt az idő megtalálni Demszky utódját, mert ténykedése idején végképp hi­telüket veszítették. „Sok olyan ügy van, amelyet nehéz vagy lehetetlen megmagyarázni, és ez már az egész SZDSZ-re rossz fényt vet.” ■ MAGYAR HÍRLAP , 2007. OKTÓBER 6., HÉTVÉGE vezető szerkesztő: Petán Péter, e-mail: petan.peter@magyarhirlap.hu Kifogásolják, hogy Bajnai „barátai, korábbi üzletfelei” megbízást kaptak Fidesz: hajdú-bétesek a kasszánál A Fidesz kifogásolja, hogy Bajnai Gordon önkormányzati minisz­ter egykor felügyelt cége, a Hajdú- Bét kommunikációs tanácsadói is megbízást nyertek az európai uniós források pályáztatásának megismertetésére. PINDROCH TAMÁS_________________ „Két olyan vállalkozás került ki győztesként az Új Magyarország fejlesztési terv kétéves kommu­nikációját szervező és lebonyolító közbeszerzési pályázaton, amely a Hajdú-Bét-botrány kapcsán vált ismertté” - hívta fel tegnap a figyel­met Pelczné Gáli Ildikó, a Fidesz alelnöke. Az érintett vállalkozások a Café PR Kommunikációs és Szol­gáltató Kft. és a Café Reklám Kft., a központjuk egy helyen, a Váci út 141. alatt található. Pelczné Gáli szerint míg a Café PR a Hajdú-Bét kommunikációjával tévesztette meg az állattenyésztőket, addig a Café Reklám felügyelőbizottsági tagja az a Nagy György, aki egy­kor a Hajdú-Bét igazgatósági tagja volt. Pelczné Gáli szavaiból kiderült, hogy az egész céghálót Bajnai Gor­don önkormányzati miniszter sze­mélye kapcsolja össze. A politikus ezért hangsúlyozta: az uniós forrá­sok felhasználása kapcsán a tiszta­ság kérdése az elsődleges, de a kor­mánytól már megszokhattuk, hogy a pályáztatásokon előnyben részesítik a barátaikat, korábbi üzleti kapcso­lataikat. Tárcavezetőként ugyanis Bajnai felügyeli azt az Új Magyaror­szág fejlesztési tervet, amely az ösz­­szességében hárommilliárd forintot kitevő pályáztatást elindította. Bajnai 1999 és 2005 között a Wallis Rt. vezérigazgatója volt. A cég nyolc éve lett többségi tulaj­donos a Hajdú-Bétben. A debreceni vállalkozás elleni felszámolás ma is tart: 2001-ben eredményes volt a mérlege, de két év múlva csődbe jutott. A cég azóta sem fizetette ki a beszállítók szerint nekik járó ösz­­szesen 5,5 milliárd forintot. Több libatartó gazda emiatt öngyilkos lett. A Café PR Kft.-nek 2001- 2004 között valóban ügyfele volt a Hajdú-Bét Rt., amelynek - több más ügyfélhez hasonlóan - kom­munikációs tanácsadói szolgálta­tást, majd válságkommunikációs tanácsadást nyújtott. „Ám ennek a ténynek semmi köze nincs a fenti tenderen történő elindulásunkhoz és eredményes szereplésünkhöz” - írta a cég. ■ Áprilisi népszavazás? Hétfőn még biztosan nem hozza meg döntését az Alkotmánybíróság a Fidesz- KDNP három népszavazási kérdéséről, de ebben a hónapban biztosan megszü­letik a határozat - mondta el lapunknak Sereg András, az Alkotmánybíróság szó­vivője. A három kérdés a tandíjra, a vizit­díjra és a kórházi napidíjra vonatkozik. Az „ebben a hónapban" meghatározás vagy október 15-re, vagy október 30-ra vonat­kozhat. (pt) Kifehérítené a fővárost a KDNP, várja a bejelentéseket Fehér dobozt helyezett a fővárosi KDNP a frakcióhelyiség ajtajára, hogy a városháza visszaélésgya­nús dokumentumait bárki névte­lenül elhelyezhesse. MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS A Fővárosi Ellátási és Gazdasági Szolgálat (FEGSZ) működésének visszásságaira a közelmúltban egyre-másra hívta fel a figyelmet a KDNP fővárosi szervezetének frak­ciója. Mivel újabbnál újabb gyanús dokumentumok kerültek elő, úgy döntöttek, érdemes egy postaládát helyezni a frakció ajtajára, amelybe bárki névtelenül beteheti a birtoká­ban lévő dokumentumokat. Wertán Zsolt KDNP-s képviselő a Magyar Hírlapnak azt mondta, nemcsak a FEGSZ, hanem bármelyik fővárosi tulajdonú társaság működésével kapcsolatban várják az információ­kat. Ha hitelesek a dokumentumok, a visszaélések tisztázása céljával felvállalják az ügy képviseletét. Bagdy Gábor, a KDNP frakció­­vezetője Wertán Zsolttal közös elő­terjesztést nyújtott be a Fővárosi Közgyűlés múlt heti ülésén, amely a FEGSZ átvizsgálását, majd janu­ártól a megszüntetését célozza. Az ügyesen megfogalmazott ellenzéki javaslat elnyerte a többség tetszé­sét, így jelen pillanatban a FEGSZ feladatait vissza kell szervezni a vá­rosháza ügyosztályaira. A FEGSZ-et 2005-ben éppen azért hozta létre a főváros, hogy a karbantartással, felújítással, mű­ködtetéssel, ingatlanhasznosítás­sal, rendvédelemmel foglalkozó egység kiszervezése után hatéko­nyabban működhessen. Ennek az ellenkezőjét érték el, kitűzött fejlesztési, felújítási feladatainak 2005-ben három, 2006-ban kilenc, míg az idén eddig négy százalékát tudta elvégezni. Ugyanez az arány a fővárosi önkormányzatban har­minc százalék. Mivel a közgyűlés a mai napig nem jelölte ki felügye­leti szervét, az igazgató kontroll nélkül dönt a rá bízott 3,5 milliárd forinttal, ami egyedülálló a fővár működésében. A városházán önál­ló életet élő intézményt a koalíciós képviselők is támadták, köztük Gy. Németh Erzsébet (MSZP). ■ Fehér ládába várják a gyanús ügyek jelentését foto hegedűs mírta Tarlós: szédítik a közvéleményt a bürokrácia útvesztőiben A fővárosi Fidesz-szervezet sze­rint elfogadhatatlan, hogy a BKV egyik vezetője politikai véleményt formáljon, miközben szédíti a köz­véleményt. „Az ellenzék közvetve is magára vette a BKV kommuniká­ciós igazgatójának szavait, ennek megfelelően fogunk fellépni vele szemben” . - mondta lapunknak Tarlós István, a fővárosi Fidesz- KDNP-frakciószövetség vezetője a BKV kommunikációs igazgatójá­nak ténykedéséről. Tarlós szerint jó lenne már tudni, mi a BKV járatrit­kításokkal kapcsolatos szándéka, miért szédíti a közvéleményt. Azon kivált csodálkozik, hogy Regőczi Miklós élő adásban letagadhatja Demszky Gábor járatritkítással szemben tett korábbi nyilatkozatát. A frakcióvezető azt is kifogásolta, hogy tudomása szerint a kommuni­kációs igazgató egy megbeszélésen közölte, nem hajlandó foglalkozni a Fidesz és az ellenzék kérdéseivel. „Tűrhetetlen, hogy egy köztisztvise­lő politikailag megnyilvánuljon. Azt sem tudjuk elfogadni, hogy a BKV belső lapjában egymás után szere­peltetik a kormánypárti politikuso­kat” - tette hozzá. Lakos Imre (SZDSZ), a BKV-t el­lenőrző fővárosi szakbizottság elnö­ke kérdésünkre azt mondta, nem kí­vánják előmozdítani, hogy Regőczi Miklós távozzon a vállalattól, még az után sem, hogy meghazudtolta a főpolgármestert. A következő bi­zottsági ülésre meghívót kapott An­tal Attila vezérigazgatóval együtt, hogy tájékoztatás adjanak a járatrit­kítás szakmai előkészítéséről. Regőczi Miklóst tegnap többször kerestük, ám elérhetetlen volt. A provokatív és a tényeknek el­lentmondó sajtónyilatkozatok, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület hazug kijelentései miatt a BKV jogi lépéseket tesz - tudatta közleményében a társaság. ZSP Információink szerint a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium hát­térintézményének (Mobilitás) jog­utódjánál, az Európai Szociális Alap (ESZA) Kht.-nél őrzik a tárca által kiírt pályázatok dokumentációját. Megírtuk: a GYISM-nél 2004-ben 122 millió forintot osztottak szét, egyebek között olyan szerveze­teknek, amelyeket a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség is vizsgál a Zuschlag-botránnyal összefüggés­ben. A megszűnt sportminisztérium feladatait részben átvevő Szociális és Munkaügyi Minisztériumban nem tudtak tájékoztatást adni arról, hogy hol vannak a szakértői vélemé­nyeket is tartalmazó jegyzőköny­vek. Az ESZA viszont azt közölte, hogy bármilyen iratot, így az ifjúsági programok támogatására vonatko­zó anyagokat is csak a minisztérium utasítására adhat ki. Két független szakértő lapunk­nak elmondta, hogy a GYISM fel­ső vezetésének sugallatára voltak kénytelenek több esetben döntést hozni alapítványok, egyesületek tá­mogatására. Volt olyan eset, hogy a szakértők tiltakozásul kivonultak a bizottsági ülésről. A Népszabadság tegnap arról írt, hogy a Zuschlag-hálózatnak juttatott állami támogatások ösz­­szege elérheti a százmillió forintot, arra azonban nincs adat, hogy eb­ből a pénzből mennyit használtak fel szabályosan. A támogatás teljes összegét azért nem lehet pontosan meghatározni, mert a kedvezmé­nyezett szervezetek és az állami pénzelosztó helyek többször is át­alakultak vagy elköltöztek. így fordulhat elő, hogy nincs meg az összes pályázati dokumentum, köztük egy Szilvásy György volt if­júsági minisztériumi közigazgatási államtitkár által aláírt irat, amely a hálózatnak kétmillió forintos tá­mogatást juttatott. (mh)

Next