Magyar Hírlap, 2017. október (50. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-02 / 230. szám

Belföld 3 2017. október 2., hétfő Hétértékelő Botka László nem tudott eredményeket felmutatni, akit ő választott, nem kért belőle Összefogás helyett szétesés a baloldalon Baranya Róbert A DK és az LMP hét végi bejelen­tésével tovább aprózódott az ellen­zéki oldal, a Jobbik pedig beleragadt egy kilencvenes évekbeli rögeszmé­be - mondta hét értékelőjében Ki­­szelly Zoltán politológus. Egyértelmű helyzetet teremtett­­ a baloldalon a DK, amely szomba­ton bejelentette, hogy megelégelve az MSZP követhetetlen álláspontját, külön listát állít a jövő évi válasz­táson - mondta lapunknak Kiszelly Zoltán politológus. Visszatérve még a hét elején történtekre, az MSZP újabb ötletéről az elemző elmondta: Botka László nem tudott eredmé­nyeket felmutatni, akit ő választott, az őt nem választotta, a hétfői aján­latát órák alatt visszautasították. A háttérben pedig - folytatta Ki­szelly - elkezdték a koordinált in­dulás felé tolni a DK-t és az MSZP-t, megteremtve a helyet egy új pólus­nak. Bár a héten még úgy tűnt, hogy lesz egy MSZP-DK-lista, amelybe beveszik Gyurcsányt is, és lesz egy LMP vezette lista, amelybe még be­tagozódhatnak más, kisebb pártok. Előbbire a 2010 előtti kormányzás hívei szavazhattak volna, utóbbi­ra az azt elutasítók. Az LMP a hétvé­gi kongresszusán egyértelművé tet­te a külön listát, egyelőre azonban még csak arról van szó, hogy Géme­­si György pártjával, az Új Kezdettel fogjanak össze. A DK bejelentésével ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy tovább aprózódik az ellenzé­ki oldal, és ezzel a Lattmann Tamá­sék által elképzelt terv megbukott. „A DK áttolta Fekete Pétert az MSZP hez, és azt gondolják, hogy ők pro­fitálhatnak a szocialisták zuhanásá­ból” - fogalmazott a politológus. Kiszelly Zoltán a Jobbikkal kap­csolatos történésekre úgy reagált: a Jobbik egy kilencvenes évekbeli rögeszme rabja, amely szerint kell egy saját média. Pedig már a 21. szá­zad számos választása és tavaly Do­nald Trump is bebizonyította, hogy médiaellenszélben is lehet nyerni. A plakátbotránnyal pedig - amely már akár a színlelt szerződések gyanúját is felveti - a korrupció­mentesség és a tisztakezűség míto­sza vész el. A politikai elemző a múlt hetet értékelve kitért Kósa Lajos minisz­teri kinevezésére is, amely azt jelzi, hogy a fejlesztések valóban elkez­dődnek vagy folytatódnak. Kósának nagy lesz a felelőssége, hiszen már nem lehet csak papíron felmutatni az eredményeket, azoknak valóban meg kell történniük - mondta. A németországi eseményekről a politológus megjegyezte: Wolfgang Schäuble helyett új ember kerülhet a pénzügyminisztérium élére, ami egyúttal jelzés is lehet a franciák fe­lé. Egy pragmatikusabb miniszter­rel könnyebben lehet majd együtt­működni. Dömötör Csaba, Hadházy Ákos,Gulyás Márton és Fekete-Győr András is tett már „forradalmi” nyilatkozatokat az idén Erőszakra buzdító, agresszív ellenzék Számos ellenzéki nyilatkozat utal arra, hogy a baloldal egyre agresszí­vabb akciókkal próbálja elfedni, el­lensúlyozni saját megosztottságát - hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba államtitkár. A baloldal egyre agresszívabb ak­ciókkal próbálja elfedni, ellensú­lyozni saját megosztottságát, az ellenzéki szereplők az elmúlt hóna­pokban számtalan alkalommal buz­dítottak erőszakos cselekedetekre - hívta fel a figyelmet egy parlamen­ti kérdésre adott írásbeli válaszában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Felidézte, Hadházy Ákos, az LMP egyik társel­nöke korábban kijelentette, ha nem sikerül a kormányváltás, „akkor már csak a forradalom jöhet”. Tor­dai Bence, a Párbeszéd szóvivője egy interjúban azt mondta, ő nem tud­ja elítélni, ha szimbolikus épületeket valamilyen fizikai behatás ér, meg­érti azok lelkiállapotát, akik „a dü­hüket így mutatják ki”. Gulyás Már­ton mozgalmár, a Kossuth téri Agóra kezdeményezője azt üzente egy po­litikustársának, hogy ő is „jó lesz” a munkatáborokba. De nem maradt le Fekete-Győr András sem - folytatta Dömötör aki szerint csak egy forradalom, vagyis nem egy választás „állíthatja meg a miniszterelnököt”. Ő egyéb­ként biztos abban, hogy egy forra­dalomban a momentumosok az „első sorban lennének”. Szigetvári Viktor az Együtt elnökeként az ATV-ben azt a véleményét hangoztatta, hogy „ezt a kormányt nagyon nehéz lesz bé­kés eszközökkel eltávolítani”, az el­lenzéki, illetve az ellenzéki sajtó ál­tal kifejezetten a békés megoldások híveként lefestett szerb Szrgya Po­­povics kapcsán pedig beszédes tény, hogy az Agóránál a polgári engedet­lenségi mozgalmak főszervezőjeként mutatták be - véli az államtitkár, aki szerint tevékenységével kapcsolat­ban könyvének címe az irányadó: Útmutató a forradalomhoz. Dömötör Csaba „sokatmondó fej­leménynek” tartja, hogy az LMP Ron Werbert választotta kampány­tanácsadónak. „Ron Werber volt az MSZP tanácsadója, amikor a szocia­listák huszonhárommillió román munkavállalóval riogatták a magyar embereket, amikor magyart fordí­tottak szembe magyarral a gyaláza­tos 2004. december 5-i népszavazá­son, és akkor is, amikor Gyurcsány Ferenc azt mondta a 2006-os válasz­tási kampányban, a kormányfőjelöl­tek vitáján, hogy nem fognak kór­házi napidíjat és vizitdíjat bevezetni, majd a választások után mégis így tettek” - sorolta a politikus. Álláspont Bukók és buktatók Kacsoh Dániel lapszerkesztő Ötös skálán négyes alá. Hiller István választmányi el­nök ekkorára értékelte a pártján belüli kavarodás szint­jét az MSZP alapításától számítva. Nekünk inkább ötös­nek tűnik, mert amit az elmúlt napokban műveltek a kommunista utódpárt környékén, olyat csak a legzava­rosabb és legintrikusabb szappanoperákban lehet látni. Hovatovább Sherlock Holmes-i képességek kellenek az események és a fordulatok követéséhez, vagyis ez am­olyan többműfajos eseménysor. Tragikomédia a javából. A nevezett exminiszter egyébként még mindig azt mantrázza, hogy a szocialisták miniszterelnök-jelöltje Botka László, mindenki ehhez tartsa magát. Csakhogy csütörtök reggel a mindig fess Horváth Csaba komiku­san ható határozottsággal fejtegette ugyanabban a tévé­stúdióban, hogy aki nem támogatja Gyurcsányt, az Or­bánt segíti. Vagyis elköveti a balos ősbűnt, az ellenzéki politikusnak felróható legnagyobb vétket: cimborát a patás ördöggel. Avagy: kollaboráns. Csupán annyi ma­radt le a vérfagyasztónak szánt tirádából, hogy az ilyet ki kell vinni a város szélére, és eltemetni a sivatagban. Ezek szerint ez a kitétel magára Hillerre is vonatkozik, pláne Botkára, hiszen ők hivatalosan még a bukott kor­mányfő negligálásával, a szocialista párt ernyője alatt kialakítandó „megaszövetséggel” képzelik el a jövőt. És szerintük éppen azok akadályozzák a kormányvál­tást, avagy azok a kollaboránsok, akik ebben nem vesz­nek részt. Erről még egy mókás táblácskát is készítettek a héten a XI. kerületi irodácskában. Az eb heves karó­hoz kötése annak tükrében különösen is véleményes, hogy egy pártközlemény már haloványan utalt arra: ha a jövendőbeli, a Botka-féle mestertervre azonnal ne­met mondó „szövetségesek” elfogadják Gyurcsányt, az MSZP hajlandó nyitni az eddig a „többet visz, mint hoz” elve alapján körön kívül tartott DK-elnök felé. Persze min csodálkozunk? Ha Fletót kirakják az aj­tón, bemászik az ablakon, láttunk már ilyet. De olyan fordulatot, mint amilyet a hírportál- és mozgalom­alapító Tarjányi Péter behúzott, talán még nem. A saját bevallása szerint „kakaskodásra hajlamos”, titokzatos biztonságpolitikai szakértő mások mellett azzal a Latt­mann Tamással kezdeményezett tisztázatlan értelmű, mindenesetre a történelmi népszerűségvesztést pro­dukáló Botka lekavarását célzó szerveződést, aki ép­pen a minap jelentette be, hogy már a DK és az MSZP, sőt, más pártok is rábólintottak korábban a személyére mint közös baloldali kormányfőjelöltre. De aztán jött a szegedi polgármester, és mindent lenullázott. Mostan­ra a pártját is. Nehéz nem észrevenni a gy­urcsányi furfangot az egész mögött, persze nem elhanyagolva, hogy a sok, pozícióra éhes szájtulajdonos akciózását sem lehet figyelmen kívül hagyni a mindig forrongó szocialistáknál. Hab a tortán, hogy a hétvégén a DK mégis behisztizett, mondván, ak­kor ők indulnak egyedül. Azért várjuk ki a végét! így már csak mínuszos hír, hogy az egyre zsugoro­dó Momentum is százhat önálló jelöltben gondolkodik, akárcsak az Együtt, bár ők azért létrehoznának valami­féle rivális ernyőszervezetet a „múlt pártjaival” szem­ben. Ez csak kicsit vonzó a werberizmusban lubickoló LMP-nek, de az egyszázalékos szinten tanyázó Liberá­lisok és a Párbeszéd, no meg a Bokros Lajos-féle MoMa hangzatos jelszavak mentén azért hajlandó beérni egy­két listás hellyel. Közben felkészül a Jobbik, plakátok­kal vagy azok nélkül a Simicska oldalán, némi balliberá­lis stílussal. Mindezek tetejébe egyfajta szimbolikus lépésként már bontják is a Kossuth téri Agórát, így egészen látvá­nyos az ellenzéki leépülés. És mégis: ők mind vezetnék ezt az országot. Kár lenne hagyni. Futóverseny, röptetés és bontás Néhány százan jelezték részvételi szándékukat az újabb tiltakozó megmoz­dulásra, amelyet október 14-re a Kossuth térre szervezett egy Facebook-cso­­port. Az ötlet lényege, hogy a kiküldött nemzeti konzultációs kérdőívekből pa­pírrepülőket hajtogatnak és megdobálják vele a Parlamentet. Előzőleg, október 8-án a Közös Ország Mozgalom a választási rendszer aránytalanságai ellen rendez futóversenyt, szintén szerény érdeklődéssel. Mindazonáltal Gulyás Márton korábban azt ígérte, ha a Fidesz nem fogadja el a nyolcpárti választá­si javaslatot, hamarosan komolyabb eszközökhöz nyúlnak, polgári engedetlen­ségi akciók is következnek. Az Agóra elnevezésű színpadot eközben elkezd­ték bontani, bár korábban Gulyásék még azt ígérték, október 23-ig ott lesz, sőt, sajtóhírek szerint egészen 28-ig kértek területfoglalási engedélyt. (KD)

Next