Magyar Hírlap, 2021. október (54. évfolyam, 228-252. szám)

2021-10-09 / 235. szám

Az előválasztási komédia folytatódik, a Gyurcsány őszödi beszédét dicsőítő, áljobboldali, zűrös hódmezővásárhelyi polgármester vette át a stafétát Karácsony megbukott, az új bohóc Márki-Zay Sütő-Nagy Zsolt Gyáva magyarázkodással jelentette be pártjának Karácsony Gergely, hogy félreál­lították a Gyurcsány-show-ban. Márki-Zay Péter még nála is jobb báb a bukott minisz­terelnök számára, hiszen nincs mögötte egyetlen párt sem. Karácsony Gergely tegnap közölte: visz­­szalép Márki-Zay Péter javára. A Párbeszéd- MSZP-LMP volt miniszterelnök-jelöltje csak romokat hagy maga után. Két éve választot­ták meg főpolgármesternek, és azóta csupán a karrierjét és miniszterelnöki vágyait építgette, ennek pedig a budapestiek itták meg a levét. Talán ha a főpolgármester kevesebbet Face­bookozik, és többet foglalkozott volna a fővá­rossal, akkor nem érte volna meglepetésként a szeptemberi iskolakezdés. Ráadásul csak akkor kezdett munkába, amikor már az elő­választásnak nevezett Gyurcsány - show-ra készült, így számos beruházást olyan rosszul időzített, hogy az autósok és a tömegközle­kedést használók számára is teljesen ellehe­tetlenítette a mindennapokat. Az állandósult dugók pedig maguk alá temették korábbi bu­dapesti népszerűségét, amit tovább gyen­gített, amikor kiderült, hogy munkaidőben otthon kávézgatva posztót a közösségi olda­lán, így elkerülve a szembenézést a budapesti valósággal. A korábbi kijelentéseiről, cselekedetei­ről rendre megfeledkező politikus a hazugsá­gok hálójában vergődik folyamatosan, így járt nyelvvizsgája, egyetemi alkalmazása és leg­utóbb a Márki-Zaynak tett ígéretei kapcsán is. Gyurcsány Ferenc az utóbbi időben több­ször is figyelmeztette, végül pedig Márki-Zayt választotta a színjáték folytatásához. Márki- Zay jelenleg hasznosabbnak tűnik Gyurcsány számára, mert rajta keresztül még olyan vá­lasztókat is elérhet, akik már kiábrándultak Karácsonyból. „Ez most a haza érdeke” - fo­galmazott Karácsony fellengzősen a tegnapi nagy bejelentésben, bár a hét elején még azt hangoztatta, hogy akkor lép csak vissza, ha elüti a villamos. Átvitt értelemben ez be is kö­vetkezett, amikor több villamosjárat leállá­sa miatt szerda reggel összeomlott Budapest közlekedése. Nem meglepő fordulat tehát, hogy Kará­csonyt félreállították. Gyurcsány számára Márki-Zay Péter a legjobb sakkfigura, nincs mögötte párt, nincs mögötte erő, könnyű megszabadulni tőle, bármikor eldobható. Márki-Zay vigaszként bejelentette, hogy belép a főpolgármester 99 Mozgalmába, amely hasonló aktivitást mutat, mint a hód­mezővásárhelyi polgármester Mindenki Ma­gyarországa Mozgalma, amelynek még al­­elnöke, Hadházy Ákos is hátat fordított. A zavaros múltú Márki-Zay igyekszik jobbol­daliként és az elmúlt harminc év politikájával szemben állóként bemutatni magát, miköz­ben Gyurcsány Ferenc őszödi hazugságbeszé­dét őszinte szembenézésnek tartja, továbbá készséggel elhiszi Gyurcsánynak, hogy mi­niszterelnökként a saját pártjával vagy koalí­ciós partnerével szemben is a korrupció ellen küzdött. Hódmezővásárhely polgármestere­ként a „szájzártörvénnyel” híresült el, amel­­­­lyel bírálóit igyekszik elhallgattatni. Az pedig különösen érdekes kijelentése, hogy hata­lomra kerülve a 2010 előtti politikusbűnö­zőket is elszámoltatná, miközben Gyurcsány Ferenc támogatása nélkül még baloldali vá­lasztási siker esetén sem dönthetne semmi­ről. Egyúttal támogatja Szombathelyen induló és már 2010 előtt is jogerősen elítélt bűnözőt, Gyurcsány ügyvéd-barátját, Czeglédy Csabát. A baloldali előválasztás bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc a legerősebb karakter, ab­szolút uralja a baloldalt, Jakabot és Feke­­te-Győrt partvonalon kívülre tette, pártjai­kat a DK alá rendelte, ahogy korábban már az MSZP-vel is megtette ugyanezt. Karácsony vesszőfutása azonban még jó ideig tarthat, hi­szen a kampányra és a hirdetésekre százmil­liókat költöttek, és az országutak mentén, a városok központi helyein tovább hirdetik a magabiztosra retusált plakátok. „Legyőzöm Orbánt! Ennek parafrázisaként a miniszter­­elnök közösségi oldalán tegnap közzétett egy képet, amelyen Karácsony plakátján az „El­marad” felirat olvasható, s ehhez a miniszter­­elnök annyit tett hozzá: „Pech.” Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely. Kaotikus végjáték volt ez a P­ MSZP-LMP exjelöltjétől Fotó: Papajcsik Péter Kocsis Máté: Nem mindegy, melyik báb lép fel Gyurcsány színpadára? „Na, van még bármi működőképes a baloldalon Gyurcsány Ferencen és pártján kívül? Nem telje­sen mindegy, hogy az általa épített színpadra éppen melyik báb lép fel?” - reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Megállapította: Gyurcsány minden­ Ha kit bedarál, „haldoklik az MSZP, elvérzett a Jobbik, vergődik a Momentum, az LMP nem létezik, ellenben a DK virágzik, el­dőlt, hogy nekik lesz a legnagyobb frakciójuk a baloldalon, nekik van saját médiájuk, országos pártszervezetük. Gyurcsány már bármit meg­tehet. Most épp leveszi a balfék havert.” Miután mindenki számára ki­derült, hogy Karácsony nemhogy egy ország, de egy város vezetésé­re is alkalmatlan, és vállalhatatlanná vált a szavazók előtt, Gyurcsány lecseréli. Van még két embere a színpadon, szóval nyugalom, tovább dübörög a Gyurcsány-show - folytatta Kocsis Máté, és jelezte, hogy a kormánypárti aláírásgyűjtés a történtek ellenére tovább folytatódik, hiszen „Gyurcsányt is meg kell állítanunk!” (KCI) „Megfontolhatná lemondását a főpolgármester Budapest vezetéséről is” Budapest lett a vesztese az elmúlt két évnek, míg Karácsony Ger­gely a miniszterelnöki ambícióit kergette - állapította meg a Fidesz fő­városi szervezete közösségi oldalán. Rámutattak, hiába a kampányra és a hirdetésekre költött százmilliók, Karácsony valójában megbukott, mert a baloldali szavazók sem tartják alkalmasnak még miniszterel­nök-jelöltnek sem. „Ezért azt javasoljuk a főpolgármesternek, kezd­jen el végre a fővárosért dolgozni, az elmúlt időszakban ugyanis Buda­pest koszos, szemetes lett és káoszba dőlt a közlekedés, már nemcsak az autósok, a kerékpárosok, hanem a közösségi közlekedést haszná­lók is csak bosszankodnak mindennap” - tették hozzá. Megjegyezték ugyanakkor: félő, hogy aki egyszer cserben hagyta a szavazóit, az meg­teszi újra, ezért Karácsony Gergely megfontolhatná a lemondását Bu­dapest vezetéséről és kereshetne magának ismét egy kényelmes sza­kértői állást, sok munka és felelősség nélkül. (KCI) 4 * A baloldal a politikai instabilitás mellett gazdasági visszaesést és társadalmi kiszámíthatatlanságot is magával hozna Kormányzóképtelen a szivárványkoalíció MH-összeállítás Kockázatot jelent az ország sta­bilitására nézve a XXI. Század Intézet szerint az, hogy Gyur­csány Ferenc látszik az elővá­lasztás győztesének. A jobboldali kormányzás teljesítményét ez­zel szemben az elmúlt tizenkét év eredményei igazolják. Miközben a baloldali politiku­sok egymással marakodnak és al­­kotmánypuccsra készülnek, ami­vel káoszba taszítanák az országot, a jobboldal gyarapodást, távlatos jö­vőképet és stabil, működőképes or­szágot tud felmutatni - összegzett Deák Dániel, a XX. Század Inté­zet vezető elemzője az intézet hon­lapján megjelent írásában. Kiemelte a gazdasági adatok önmagukért be­szélnek: jelentősen csökkent a sze­génység, az elmúlt egy évtizedben csaknem egymillió új munkahely jött létre Magyarországon, a koro­navírus -járvány jelentette válságból az elsők között lábalt ki Európában Magyarország, ami az szja-visz­­szatérítésnek, a fiatalok szja men­tességének, a béremeléseknek és a nyugdíjasoknak adott többletfor­rásoknak köszönhetően a lakos­ság számára a hétköznapok szintjén is érezhetővé válik. A baloldal ez­zel szemben a 2008-as válság során kudarcot vallott: az ország már le­gyengült állapotban sodródott bele, majd utána évekbe és súlyos meg­szorításokba került a kilábalás. Az elemző rámutatott: a baloldali pártok „rendszerváltásnak” titu­lált alkotmánypuccs lehetőségé­ben, nem pedig kormányváltásban gondolkodnak. A miniszterelnök­jelölt-jelöltek egyetértenek abban, hogy az elmúlt három ciklusban el­fogadott kétharmados törvényeket - egy esetleges szűk ellenzéki győ­zelem esetén - egyszerű parlamenti többséggel is megváltoztatnák, az új alkotmány elfogadásához pedig a rendszerváltozás óta egyedülálló módon nem tartják szükségesnek a parlamenti kétharmad támogatását. Az ellenzéki összefogás felelőtlen kampányígéreteivel és szélsőséges céljaival veszélyezteti a társadalmi békét - figyelmeztetett Deák. A baloldali pártok közötti mara­kodás azt is jól mutatja, hogy nem egy kormányzóképes koalícióról van szó - folytatta az elemző -, egy­másnak tett ígéreteiket nem tartják be, politikai ellentét feszül köztük, ez a koalíció pedig nem fog tudni hosszú távon kormányozni. Komoly kockázati tényező az ország stabili­tására nézve, hogy a Gyurcsány Fe­renc látszik az előválasztás való­di nyertesének. A jobboldal ezzel szemben gyarapodást és kiszámít­hatóságot kínál, az elmúlt tizenkét év eredményeit pedig adatok iga­zolják. Ezek közül is a legfontosabb mutató a munkanélküliek és a fog­lalkoztatottak száma, az elmúlt tíz évben csaknem egymillióval többen dolgoznak Magyarországon, a mun­kanélküliség pedig a válság ellenére is rendkívül alacsony. A 2022-es parlamenti választás egyik fő kérdése Deák Dániel szerint az lesz, hogy a szavazók többsége kitart-e az elmúlt tíz évben gyara­podást és stabilitást hozó jobboldali kormány mellett, vagy a bizonyta­lant választja a hatpárti szivárvány­koalíció javára, amely a politikai instabilitás mellett gazdasági visz­­szaesést és társadalmi kiszámítha­tatlanságot is magával hozna. Reakciók Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi fide­­szes polgármestere: Akkor lehet indulni ho­mokot rostálni! • Volner János, független országgyűlési képviselő, a Volner Párt elnöke: Gyurcsány lecserélte Karácsonyt. Látszólag nem várt for­dulat következett be a baloldali előválasztási mizériában. Jellemző Karácsonyra, hogy még a végtelenül elbaltázott kampányának főnö­két, Gál J. Zoltánt is Gyurcsány Ferenc biztosí­totta. Mindegyik baloldali miniszterelnök-jelölt ahhoz a szélsőliberális és újbaloldali hatalmi erőtérhez tartozik, amellyel nemzeti és kon­zervatív embernek semmi dolga sincsen. Mi továbbra is az eredeti Jobbik alapító nyilatko­zatának szellemében folytatjuk a közéleti tevé­kenységet, számunkra a szélső-liberálisokkal összeforrt kommunista utódpártok távoltartá­sa a hatalomtól jelenti a legfontosabb célt. • Dúró Dóra, független országgyűlési képvi­selő: Márki-Zay Péter igyekszik jobboldaliként és az elmúlt harminc évvel szembenállóként bemutatni magát, miközben Gyurcsány szövet­ségese, támogatja a homoszexuálisok házassá­gát, és cigány kvótát vezet be a saját listájukon, sőt a parlamentben majd az MSZP-vel köte­lékben létező Párbeszéd frakciójába ülne be, és büszke Dobrev Klárára. Ez mind a jobbolda­­liság ismertetőjegye, vagy lesz még más is? • Rétvári Bence, parlamenti államtitkár: STOP Gyurcsány! STOP Karácsony! Kará­csonyt megállítottuk, a munka fele elvégezve. De mi nem végzünk félmunkát! (LZ)

Next