Magyar Hírmondó 1. (1792. január-június)

1792-01-27

Ditsekedtem, hogy meily nagyon használt a’ por. Hogy most már jól esik mind étel, mind a’ bor. Ezt halván, közzűlök négyen menyre földre kértek, hogy tekintsek beteges ügyökre, Mert szörnyen szenvednek lábokra ’s fejekre, Ezen porral legyek én segedelmekre. Szívessen, Barátim! feleltem, s­zolgálok, Hog­­i jobban lesztek, a’ mellett is állok, Ha el­fogy is , Bécsben majd frisset találok, örültek : beszédem kedvet nemzett nálok. Az Iskátulát itt mindjárt elő­­­vettem , Négy seres pohárba jó négy dózist tettem, Friss vizet reájok , mint szükség , öntöttem, Porc­elán tác­ákkal azokat be­­­fedtem. Vacsorálván szóltam : ne muzsiká­ljátok , Ma néhány szép Legyel tánc­okat vo­njatok, Majd mingjárt nektek is, ennetek adatok, Kívánom azután, hogy jól nyugodgyátok. Lengyel tánc­ vonáshoz, hozzá is fogának Négyet is­ok egybe, öszve kavarának , De nem volt itt, K­ijja, a’czigány ezifrának, Újjal húrokon is , gyakran pattogának. Egy tánczot el­vonván, meg mondák hogy kié, Uram ! ím’ ezs a’ tántz, Fiscáriusunké, Ezs a’ tojás pediglen, mi Kasznár Urunké, E’ pedig a’ hídnál lakó Vámosunké. Ezek után mondám : me­nyetek már enni, Jöjjetek el korán , orvosság­ba venni: Mert én a’ fürdőbe , jókor fogok menni, Majd megint estvére, vigan fogunk lenni. Regvel öt órakor’ már Konyhámba áltak, Mig. Kávémat ittam, udvaron sétáltak, Lát.

Next