Magyar Hírmondó 12. (1797. július-december, 1-51. szám)

1797-08-08 / 11. szám

iy hogy az Ő roppant Birodalmának Örö­köse. Örököse lehessen az ő virtusainak is, és ekképpen egész jussal üljön bé maj­­dani a’ Tsászári székbe O utania; midőn szemléljük , hogy a’ tsendesen virágzó Dá­niának örökös Királyi Hertzege már is mu­tatja példás gyű­möltseit annak az áldott tudománynak, melyet a’ jó igazgatás iránt plántált Néhai el felejthetetlen érdemű Grie­hernstorf az ő szívébe: el nézzük másfe­lől a’ demokratizáló, az az, fő nélkül hánykodó Frantzia Nemzetnek rontásait és romlásait: — lehetetlen, hogy édes meg­rívagovással ne erősödjünk abban a’ meg­tartó politikai hitben (melynek igaz­­ságát magunkon is szerentsésen tapasztal­au­ít), hogy sokkal bátorságosabb oly Tár­saságban élni, &’ mely, egy jól formáltt örö­kös Fejedelem által igazgattatik , mint oly­­lyanban, a* hol, a’ magával nem bíró ’s szü­ntelenül változó és önnön veszedelmére is változtatható Nép, maga kebeléből akar elő­állítani magának ideig való kormá­­nyozókat. Ugyan­is ha csak egy kézi­me­­sterségnek illendőképpen való gyakorlásá­ra is tanulás által juthat rendszerint vala­ki, avagy nem kívántatnék el meg az elő­re való szorgalmatos készűlés, az Igazga­tásnak nagy mesterségéhez, mely, sok más hasznos esmeretek mellett, azt a’ nehéz de el múlhatatlanul szü­kséges esméretet is az Ember’ esmeretét kiváltképpen maga.

Next