Magyar Honvéd, 1994. július-december (5. évfolyam, 26-52. szám)
1994-12-23 / 51-52. szám
„Az elmúlt négy évben rehabilitált katonák közül néhányan elhatározták, hogy a katonai rehabilitáció emlékére - azt megörökítendő - Kard és könny címmel emlékkönyvet készítünk, amelyet elküldünk minden rehabilitációban részesült bajtársunknak. Az emlékkönyv elkészítéséhez megkaptuk a miniszter úr hozzájárulását. Ismereteink szerint közel ötezren vagyunk, akiket az elmúlt négy évben visszafogadtak a katonák közé. Ennek az évtizedeken át vérző szívvel várt eseménynek nem szabad a feledés homályába vesznie. Úgy gondoljuk, hogy az emlékkönyv mindannyiunknak örök mementóul szolgál, az elszenvedett megaláztatásokért.” Takácsy Elek rehabilitált ezredes, volt hadapródiskolai tanár, háromezerkétszáz bajtársához intézett leveléből idéztük a fenti részletet. Válaszul több mint háromezer levél és több mint 800 ezer forint támogatás érkezett a jövő év tavaszára tervezett könyv megjelentetéséhez. - Ezt a könyvkiadási akciót csak az nevezi csodának, aki még nem ismeri méltatlanul meghurcolt katonatiszt bajtársaim lelkivilágát - mondta Takácsy Elek nyolcvannégy éves, nyugállományú ezredes, aki négy idegen nyelvet beszélő, művelt vezérkari századosként került 1945 tavaszán amerikai hadifogságba. - Amikor 1946 tavaszán hazakerültem a fogságból, az új honvédségben nem volt számomra hely, s ráadásul 1950-ben három évre kitelepítettek a Hortobágyra. Takácsy Elek, a barátok és ismerősök népszerű Lexi bácsija, ma már úgy beszél kemény megpróbáltatásairól, mint valami kalandos utazásról, amely számára - a megalázottság mellett - felejthetetlen élmény is volt. - Annak idején mivel érdemelte ki ezt a kitaszítottságot? - Pontosan ezt sohasem mondták meg nekem, csupán annyit közöltek, hogy pillanatnyilag megbízhatatlan vagyok. Én kiváló eredménnyel végeztem a Ludovikán - 1934-ben - és négy évvel később sporttanári oklevelet szereztem. Kiemelkedő lövészeti és vívóeredményeim alapján jogosult voltam a Sportbajnoki jelvény viselésére. Évekig a soproni hadapródiskola sporttanára voltam s csupán 1944-ben kerültem a Hadiakadémiára, majd hamarosan a Vezérkari Főnökség nyilvántartási osztályára. - Ezek szerint megúszta a frontszolgálatot? - Rövid ideig a keleti fronton voltam az 1. hadsereg 7. hadosztályánál teljesítettem szolgálatot, 1944 őszén a Kárpátok előterében. Mint századparancsnok egy bravúros kitörésben is részt vettem, amiért a legmagasabb katonai kitüntetésre is felterjesztettek. Ekkoriban azonban haslövést kaptam és már csak a Felvidéken tudtam csatlakozni a magasabb egységem törzséhez. 1945. május 10-én kerültem amerikai fogságba. - S mivel érdemelte ki a politikai megbízhatatlanságot? - Ez is rejtély maradt, hiszen bizonyítékaim voltak arról is, hogy politikailag sohasem tartoztam a szélsőségesekhez, s amint egy hivatalos igazolópapíron is olvasható: „Takácsy Elek százados úr az 1944. évi zsidó üldöztetések idején a legmesszebbmenően támogatta az üldözött hittestvéreinket és mindent megtett a megmenekülésükért.” Takácsy Elek tartalékos tiszti rendfokozatától is megfosztva - évtizedekig fordítóként kereste a kenyerét és három évvel ezelőtt, 81 éves korában (!) munkatársa lett a Kárpótlási Hivatalnak. Hozzáértésével és legendás szorgalmával ő foglalkozott a rehabilitált katonák anyagi kárpótlási ügyeivel és most - a Kard és könny című emlékkönyv kiadásának szervezésével - a lelki kárpótlásukért buzgólkodik. Meggyőződése, hogy ez is gyógyír lesz az elszenvedett megaláztatásokért. K.L. Archív fotók A LELKEK KÁRPÓTLÁSÁÉRT Kard és könny 40