Magyar Horgász, 1964 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1964. január / 1. szám
A vízben feloldott oxigéngáz a halak életben maradásának legfontosabb feltétele. Ez az éltető elem a természetben kétféle módon juthat a vízbe. A fontosabbik út a vízinövények oxigéntermelése. A másik forrás a levegő, ahonnét a víz kioldja az oxigént. A növények tevékenységéhez fény kell, a levegő pedig a vízzel minél nagyobb felületen érintkezve biztosítja jól az oxigénoldást. Mindennapi tapasztalatból tudjuk, hogy a folyadékokban a cukor vagy a konyhasó oldódása korlátozott, így van ez az oxigénnél is. Egy bizonyos határon túl a vízben oldott oxigén mennyisége nem növekedhet. Ez az oxigéntelítettségi állapot, a hőmérséklet csökkenésével növekszik a telítettséghez szükséges gáz mennyisége, tehát emelkedik a víz oxigénoldó képessége. (A só oldásánál ennek fordítottját tapasztaljuk.) A 0°-os víz 10 ml írm = milliliter; 11 × 1000 ml), az 5 C°-os 9 ml, a 10 C°-os 8 ml, a 15 C°-os 7 ml, a 20 C°-os 6 ml, a 25 C°-os 5,8 ml, a 30 C°-os pedig 5,3 ml oxigént képes feloldani literenként. Télen a víz, a lehűléssel párhuzamosan, egyre több oxigént oldhat fel. * Tartós hideg esetén a vízfelületet jégkéreg vonja be. A 80—100 cm vagy ennél mélyebb vizek nem fagynak be fenékig. Ennek oka, hogy a +4 C°-os víz a legnehezebb, tehát ez rétegződik legalul a fenék felett. A felszín felé haladva egyre hidegebb rétegeket találunk. Mélyebb vizeknél a fenéken levő -1- 4 C°-a réteg átfagyása csak nagyon nagy hőcsökkenésnél következhet be, ezért a teljes befagyás szinte lehetetlen. A jégkéreg elzárja a víz érintkezését a levegőtől. Ezzel az oxigénoldás egyik fontos módja válik lehetetlenné. Ha a jeget vastag hó _ _ _ mi UKRIÍMIK A JÉG MAIT! fedi és ezzel sötétség borul az alatta levő vízre, a másik lehetőség — a növények oxigéntermelése — is megszűnik. A tél és vele a jég tehát — annak ellenére, hogy az alacsony hőmérséklet következtében a víz sok gázt oldhat fel — az oxigénviszonyokat kedvezőtlenül befolyásolja. A vízi állatok alkalmazkodnak a téli oxigéncsökkenéshez; környezetük lehűlésével párhuzamosan csökken életműködésük, anyagcseréjük. Hidegben lassúbb a szívműködés, a lélegzés, az emésztés, a mozgás és így természetes, hogy kevesebb oxigén szükséges, mint nyáron a melegebb időszakban. A természet csodálatos összefüggései télen is biztosítják az élővilág fennmaradását. A tél folyamán a vizek gazdái nagy gondot vesznek a nyakukba a halak életben tartásán fáradozva. A természet ősállapotában sokkal ritkább volt a téli halpusztulás, mint manapság. Folyóink szennyezettek, tavaink, holtágaink összeszűkültek, feltöltődtek iszappal és sok bomló szerves anyag borítja az aljazatot. Sok-sok víznél felborult a halak téli oxigénellátását biztosító biológiai egyensúly. A szennyezés nyugtalanítja a halakat, nehezíti légzésüket és a bomlás miatt fogyasztja a vízből az amúgy is szűkös oxigénkészletet. Szerves anyaggal „telített” állóvizeinknél télen is folyik a baktériumok rothasztó tevékenysége és ez is nagy oxigéncsökkenéssel jár. Az iszapból kénhidrogén (záptojásszag) és más kártékony gázok szabadulnak fel és tovább nehezítik halaink lélegzését. A nyáron oly gazdag és termékeny víz ilyen körülmények között könnyen válhat a halak téli temetőjévé. Mindezek ellenére nem reménytelen a helyzet! Céltudatos és gondos beavatkozásokkal még az olyan szigorú teleken, mint az 1962—63-as tél volt, is megmenthetők halaink. Példa erre a bomló szerves anyagban dúsgazdag Velencei-tó, ahol a halászati termelőszövetkezet szívós munkájával elkerültük a katasztrófát. Mit kell tenni? Minden eszközzel biztosítani kell az oxigénpótlás két fontos lehetőségét: a levegő és a víz találkozását, valamint az oxigéntermelő növények működését. Nagyon fontos viszont az, hogy télen az életlehetőség határán levő halak légzését ne nehezítse a víz külső, ipari, vagy háztartásokból eredő szennyezése. Ha ez bekövetkezik, alig lehet védekezni. A levegőztetést lékeléssel oldjuk meg. A lékek számára nincs szabvány. Minél táplálékdúsabb a víz, és minél több benne a hal, annál több lék szükséges. Fontos, hogy naponta tisztítsuk a lékeket. Eközben figyelni kell a víz szagát, színét és azt, hogy nem jönnek-e lékhez rovarok és halak. Ha a hirtelen a felszínre bukkanó, majd a mélybe tűnő rovarokat látunk, ez arra figyelmeztet, hogy a fenéken már oxigénhiány van. Ilyenkor növelnünk kell a lékek számát és gondoskodni kell oxigénmérésről is. (A halászati felügyelőt értesíteni!) Ugyanezt tegyük, ha a víz erősen bűzös a kénhidrogéntől. A jég alatti víz csaknem mindig tiszta, átlátszó; színe barnás, de ez nem baj, mert ez a kevés fényt kedvelő, ilyenkor túlsúlyba jutó kovaalgáktól van. A levegőztetés leghatásosabb módja, ha friss és átszellőztetett vizet engedhetünk a jég alá. Külföldön eredményesen alkalmazzák a nagyteljesítményű kompresszorokat, amelyekkel levegőt préselnek a jég alatti vízbe. A növények oxigéntermelését a fény biztosításával segíthetjük. A jégről letisztítjuk a havat és ha ezt az első hóeséstől kezdve lelkiismeretesen elvégezzük, a legeredményesebben védekezhetünk halaink fulladása ellen. Társítva a lékeléssel — hacsak szennyezés nem jön — a bomló szerves anyagban legdúsabb vizekben is megmenthetjük a halállományt. Sok munkát és gondot ad a tél, de a fáradozás eredménye nem marad el. A vízben honos, megmentett halállomány sokkal értékesebb a telepítettnél és ez a különbség bőségesen fedezi a vizek téli kezelésének kiadásait. Tőrg István Egy Stuttgart környéki tavon tűzoltófelszereléssel juttatnak friss levegőt a jég alá (MTI Killi: Kipizot'l