Magyar Horgász, 1987 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1987. január / 1. szám
öt év után BESZÉLGETÉS KOVÁCS ANTALLAL, A MOHOSZ ELNÖKÉVEL. Minden új év kezdetén hagyományosan arról esik szó lapunk harmadik oldalán, mi történt a múlt időszakban, milyen feladatok várnak a horgászmozgalomra. Ezúttal Kovács Antalt, a MOHOSZ elnökét kértük fel, tájékoztasson, hogyan lehet értékelni a történteket, jelenlegi helyzetünket, s melyek a legfontosabb tennivalók. ■ Kovács Elvtárs! ön öt éve tölti be tisztségét, s ugyancsak öt év munkájára tekintett viszsza a júniusi országos küldöttközgyűlés. Hogyan értékelhető ez a fél évtized? Talán az egyik leglényegesebb, hogy a horgásztábor létszáma ebben az időszakban jelentősen, több mint 50 ezer fővel megnövekedett, ma már túl van a 300 ezren. Az egyesületek száma is lassan eléri a nyolcszázat. Mindez örvendetes, mert találkozik a párt és a kormány politikájával, amely fontosnak tartja, hogy az állampolgárok a szabadidejüket mind egészségesebb, kulturált környezetben töltsék. A növekedés ugyanakkor nehézségeket, gondokat is okozott. Lassan ránk illik majd a szólásmondás : sok az eszkimó, kevés a fóka. A horgászható vízfelület ugyanis nem nőtt arányosan a létszámmal. Nagy erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy ennek ellenére a fogás ne csökkenjen, a horgászok megfelelő körülmények között hódolhassanak kedvenc időtöltésüknek. Az egy főre eső fogás öt év alatt nem csökkent, sőt több, mint egy kilóval nőtt. Ez annak is köszönhető, hogy a haltermelést, az ivadéknevelést tervszerűen növeltük, öt év alatt csaknem ötven százalékkal. Ma már a telepítendő hal egyötödét magunk erejéből biztosítjuk. Bizonyára akadnak még gondok, amelyeket nem könnyű megszüntetni. Igen. Közülük az egyik a többezres tagsággal rendelkező nagy egyesületek helyzete. Ezekben a szervezeti élet nehezen alakítható ki, a tevékenység többnyire a jegykiadásra, az adminisztrációra szűkül, és ami talán a legfontosabb, a nagy létszám nem teszi lehetővé, hogy az emberekkel megfelelő kapcsolatot tartsanak, s a közösségi élet alakuljon ki. Ugyanakkor a létszám növekedésével romlott a horgászerkölcs, a morál. ■ A júniusi országos küldöttközgyűlésen a hozzászólók közül sokan felvetették az ifjúsági- és gyermekhorgászat helyzetét, s kérték a fokozott foglalkozást. Mit kíván tenni a szövetség? Elöljáróban annyit, hogy a szövetség, a szakbizottságok és az egyesületeknek körülbelül a fele eddig is rendszeresen foglalkozott a fiatalokkal, a munka színvonala évről évre javult. Az említett igény azonban jogos. Az egyesületek egy részénél még nem megfelelően foglalkoznak az ifjúsággal és a központi szervezésen is lehet még javítani. Az ifjúsági szakbizottság most azon dolgozik, hogy a közgyűlési határozat ide vonatkozó része mielőbb megvalósuljon, az ifjúsági munka korszerűsödjön, javuljon. A bizottság a javaslatokat és elképzeléseket rövidesen az elnökség elé terjeszti. Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a fiatalokkal való törődés, a velük való rendszeres foglalkozás döntően az egyesületekben kell, hogy történjen. Ha ott nem fordítanak kellő gondot erre a munkára, akkor megrekedünk az elhatározásnál. ■ A horgászok az utóbbi években sokat tettek a természet védelméért. Mit kívánnak a jövőben?A szervezett akciókat tovább folytatjuk és igyekszünk a résztvevők körét bővíteni. A közösségi vizeken szélesíteni akarjuk a védnökségi rendszert, s további egyezségek megkötésére törekszünk saját szerveink és más vízhasznosítók között. ■ ön az Országos Vízügyi Hivatal és a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke. A horgászok gyakran megemlítik, amikor vitás kérdések merülnek fel, hogy ön csak ritkán ad igazat a horgászoknak, amiből arra következtetnek, kettős helyzetében inkább vízügyipárti. A vízügyi szolgálatban az tartják rólam, hogy túlzottan horgászpárti vagyok. Tehát a megítélés nézőpont kérdése. A vízügy alapvető feladata, hogy kielégítse a társadalom víz iránti igényeit és a népgazdaságot megvédje a vízkároktól. Ebbe beletartozik a horgászok jó „halasvíz” iránti igénye is, de az összhang kialakításánál óhatatlanul helyenként és időnként feszültségek keletkeznek. Úgy tartom, hogy a helyi jelentőségű problémákat legjobb a helyszínen azon nyomban kivizsgálni és orvosolni. A MOHOSZ Környezetés Vízvédelmi Szakbizottságának kétharmada vízügyi szakember és egyben elkötelezett horgász. Az alkalmi gondokat megyei, ill. vízügyi igazgatósági szinten ők eddig eredményesen megoldották. Ami pedig személyes munkámat illeti, nem azt tartottam legfontosabbnak, hogy az egyedi panaszokat — a jogszerű elintézésen túl — magamra vállaljam. Számomra mindig az volt a fontosabb, hogy — az összefüggések lényegét feltárva — a problémák megoldására olyan folyamatok induljanak el, melyek megalapozzák s a fejlődés legjobb irányát és ütemét. Az elmúlt időszak tevékenységét mérlegelve ilyen jelentőségű, hogy előrehaladást értünk el a természetes vizek által nyújtott lehetőségek jobb kihasználásában. Ma már a „holtág” kifejezés nem egy halálraítélt folyószakaszt jelent, mert azokhasznosítását már vízügyi tankönyvek és tervezési irányelvek tanítják, sőt előírják. Ez a többsíkú, tehát műszaki és ökológiai szemléletű gondolkodásmód a biztosítéka a jó „halasvízeink” további gyarapodásának. Tudomásul kell azonban venni, hogy a fejlődő gazdaság nem tűri a vízellátási zavarokat, az árvízi fenyegetettséget. A biztonság megteremtése pedig olyan művek megépítésével lehetséges, amelyek megváltoztatják a halak számára oly kedvező, 200 év előtti ősállapotokat. Tehát a vizek, vízpartok élőhelyi feltétele javításával együtt a jövőben még nagyobb szerepet kell kapni a mesterséges ivadéknevelésnek. A konkrét kérdésekre azt tudom mondani, hogy a horgászok vízügyi kéréseit mindig megvizsgáljuk és ha lehetséges, teljesítjük. Példaként említhetem a Kiskörei tározó menti autóparkolók kijelölését, kiépítését, a tározó vízszintjének az ívás idejét figyelembe vevő kedvező stabilizálását, a Kis-Balaton egy részén (a zalaszabari közúti híd felett) a horgászat jövőbeni engedélyezését. Van példa arra is, hogy víztározók halászati hasznosítási jogát a horgásztársadalom kapta meg (Nagyteveli tározó). Megértést kell kérnem azért is, mert a vízügyi biztonság érdekei és a horgászérdekek néhol nem esnek egybe. Állami költségvetésből az árvédelmi gátak közúttá nem építhetők ki. Az autóközlekedés szempontjából veszélyes gátakon pedig a forgalom még abban az esetben sem engedhető meg, ha a horgászok a fenntartási költségek arányos részével ehhez hozzájárulnak. Mindezek mellett úgy ítélem meg, hogy a vízügyi apparátus rugalmasabbá vált. Nem a bürokratikus hivatalnokszemlélet érvényesül, és ott, ahol az emberi kapcsolatokra mindkét oldalról vigyáznak, együttes munkával jó megoldások születnek. ■ Mit üzen a Magyar Horgász olvasóinak, az egész horgászközösségnek ? Közös érdekünk, hogy rendet és tisztaságot tartsunk vízen és vízparton. A jóérzésű horgászok ne menjenek el szó nélkül a szemetelők, a vandál pusztítást végzők mellett. A horgászat sportszerű magatartást igényel, ez nem fér össze a gyakorta tapasztalható mohósággal. A túlzásba vitt beetetés, az általa okozott vízszennyezésen keresztül sok esetben több kárt okoz a halaknak, mint a rövid távon remélt haszon. Az új évben az egész horgászközösségnek szép horgászélményeket, jó pihenést és egészséget kívánok. ■ Köszönjük a beszélgetést. Péter Róbert 3