Magyar Horgász, 2014 (68. évfolyam, 1-12. szám)

2014. január / 1. szám

Folytatás a 2. oldalról A VM: STRATÉGIAI PARTNER-TALÁLKOZÓ A Vidékfejlesztési Minisztériumban hagyományteremtő céllal megrendezett tanácskozáson Tóth Katalin helyettes államtit­kár köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy először 2012 őszén, majd idén tavasszal, legutóbb pedig az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) adott át a vidékfejlesztési miniszter civil szakmai szervezetek, intéz­mények és vállalkozások képviselőinek hivatalos partnersé­gi, valamint stratégiai együttműködésről szóló dokumentu­mokat. A konzultáció fontos területei közül példaként emlí­tette a jogszabályok előkészítését, az átfogó programok megalkotását, a stratégiai dokumentumok kidolgozását. Az együttműködés alapjaként a hatékony és kölcsönös informá­ciócserét és tapasztalatcserét jelölte meg. A tanácskozáson az országos szövetség képviselői is részt vettek. A MOHOSZ is stratégiai partnere a minisztériumnak, ennek következtében kapta meg időben a halgazdálkodási törvény és végrehajtási rendeletének tervezetét és tudott azok részleteiben állást foglalni. A kifejtett véleményére odafigyeltek a rendeletalkotók. MOHOSZ-közlemény ÜLÉSEZETT A BALATONI FÓRUM A MOHOSZ Balatoni együttműködési Fóruma nyolc szövetség képviselőiből áll. Ezek a szövetségek és egyesületeik különö­sen érdekeltek a tó horgászatában. A Balatoni Bizottság a tó melletti három megyei szövetség képviselőiből áll. A fórum már több mint tíz éve foglalkozik a balatoni horgászat kér­déseivel. A Balatoni Fórumot és Bizottságot 2013-tól Gécs Sándor MOHOSZ alelnök vezeti. November 12-én tanácskoztak a Fórum és Bizottság tag­jai és áttekintették horgászati, horgászszervezeti oldalról a tavat. Megállapították, hogy a balatoni területi jegyek forgal­mazása igen bürokratikus, sok bizományos ezért hagyott fel az engedélyek forgalmazásával. A halvédelemnek igen fontos szerepe van, ezért jó lenne, ha hatékonysága még jobb lenne a tavon. A 2013. év tavasza igen jó halfogásokat hozott, külö­nösen a ponty vonatkozásában. Sajnos a vízszint csökkenésé­vel a déli part sekélyvizű területén a horgászat lehetősége és eredményessége jelentősen csökkent. MOHOSZ-közlemény HORGÁSZAT A GYŐR PLUSZ TV-BEN A hetente megjelenő városi újság sportrovatán túl immár a televízió készülékek képernyőin is megjelenik a sporthorgá­szat Győrben annak, köszönhetően, hogy a városi médiához tartozó Győr Plusz televízió új műsort indított, amelyben komoly szerepet kap kedvelt hobbink. A havonta jelentkező huszonöt perces Zooo+ magazin­ban többek között a horgászegyesületi hírek, a telepítések, a halak, a horgászati környezet és a természetvédelem kap nyilvánosságot. A kisalföldi média az első epizódot október­ben tűzte műsorára. Azóta kiderült, hogy a növény- és állat­világhoz kapcsolódó tartalmak közül a horgászat váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. A műsor az interneten a www.gyorplusztv.hu internet címen nézhető meg. Nagy Csaba A FŐSZERKESZTŐ FELHÍVÁSA Szerkesztőségünk várja a horgászegyesületek, horgászszö­vetségek aktuális információit, híreit. Örömmel fogjuk meg­osztani azokat a Magyar Horgász olvasóival. NYITRAI ZSOLT ÉS SZŰCS LAJOS A MOHOSZ-SZÉKHÁZBAN „Az állam átadná a természetes vizek kezelését a horgászszervezeteknek annak érdekében, hogy azokon hor­gászati célú halgazdálkodás folyjon - közölte Nyitrai Zsolt, a Fidesz társa­dalmi kapcsolatokért felelős igazgató­ja az MTI-vel. Nyitrai Zsolt beszámolt arról, hogy a párt igazgatósága - amely a Fidesz, a kormány és civil szervezetek, illetve társadalmi cso­portok között közvetít - konzultációt kezdeményezett a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ), hogy meghallgassák tapasztalataikat a szeptember óta hatályos, új halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényről. A Fidesz fontosnak tartja, hogy a törvényhez készülő végrehajtási rendelet is a jogalkotó szándékát tükrözze: a halak élőhelyének védelmét, a halállomány ter­mészetes megújítását, valamint a horgászturizmus fejlesztését - hangsúlyozza közleményében a Magyar Távirati Iroda. „Az igazgató közölte: a tervek szerint horgászati célú halgazdálkodás lesz a természetes vizeken, „ez azt jelenti, hogy a természetes vizek kezelője az állam, de ezek­nek a kezelését át fogja adni horgászszervezeteknek”. Az elképzelés kedvező fogadtatásra talált a MOHOSZ-nál - mondta az igazgató.” A MOHOSZ székházban tett látogatás során a vendégek tájékozódhattak a horgásztársada­lom elmúlt évtizedekben elért eredményéről, majd ezt követően véleménycserére került sor a szeptember 1-vel hatályba lépett halgazdálkodási törvényről és a rövidesen megjelenő végre­hajtási rendeletéről. Szűcs Lajos képviselő, aki a törvény gazdája volt kifejtette, hogy a horgá­szat fejlődésére utat kínáló szabályozást követő végrehajtásnak is meghatározóan a horgászat és a horgászturizmus fejlődését kell és fogja szolgálni. A híresztelésekkel ellentétben a méret­­, és a tilalmi szabályozások, valamint a naponta fogható mennyiségek vonatkozásában nem lesznek drasztikus változások a korábbi előírásokkal szemben. A vízhasznosítóknak lesz meg az a lehetősége, hogy indokolt esetekben a rendeleti előírásoknál szigorúbb szabályokat vezes­senek be vizeiken. Dr. Szabó Imre, a MOHOSZ elnöke a vendégeket üdvözölve elmondta, nagyra értékeli azt, hogy a halgazdálkodási törvény előkészítésénél a Parlamenti Nyílt napokon lehetőség kínálko­zott a széles társadalmi érdekek, szándékok, javaslatok kifejtésére és a természetes vizek jövő­jét jól szolgálja a már hatályba lépett törvény. Kérte, hogy a törvény végrehajtása rendeletének készítésénél is figyeljenek oda a törvényben rögzített szándékok megvalósulására, illetve a horgásztársadalom széleskörű véleményére. Bokor Károly, a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének elnöke üdvözölte az új jogi szabályozást, melyből fakadóan a közhorgá­szok is optimizmussal tekinthetnek a horgászati lehetőségek várható bővülésére. Csécs Sándor MOHOSZ-alelnök kifejtette, hogy az országban még sok gazdátlan víz van. Ezek bevonása, hasznosítása is szélesítheti a horgászati lehetőségeket. Az ilyen vizek újra­élesztése és a halgazdálkodásba bevonása egyaránt komoly erőfeszítéseket kíván adminiszt­rációs, engedélyezési és anyagi ráfordítás oldalról. Ezeket a kezdeményezéseket érdemes lenne az állam részéről is támogatni. Fűrész György, a MOHOSZ ügyvezető elnöke rövid elő­adás keretében ismertette a horgászközösség által elért eredményeket. Majd a horgászegye­sületek civil szervezetként kifejtett tevékenységéről és annak néhány gondjáról adott tájé­koztatást. A megbeszélésen résztvevők hasznosnak ítélték a párbeszédet és a kölcsönösen kapott információkat. Végezetül dr. Szabó Imre, az országos szövetség elnöke a horgásztársadalom nevében oklevelet adott át dr. Szűcs Lajosnak a törvény előkészítésében, koordinálásában vég­zett felelős és eredményes munkája elismeréséül. (MOHOSZ­ közleménye) Dr. Szabó Imre (balról) oklevelet adott át dr. Szűcs Lajosnak (a képen jobboldalon Nyitrai Zsolt) KORMORÁN-MUNKACSOPORT A kárókatona probléma kezelését megalapozó szakértői munkacsoport III. ülését rendezte meg a Vidékfejlesztési Minisztérium. Jó hír, hogy az alapos felmérések már tisztázták a hazai költőhelyeket, 22 nagyobb költőhely van és részletes felmérés készült a folyók mentén töme­gesen használt beszálló, pihenő facsoportok helyéről is. A hazánkban élő és itt költő állományról egyre pontosabb adatokkal rendelkezik a minisz­térium és a témát vizsgáló nemzeti parkok, szakértői csoportok. A kormorán riasztásának és gyérítésének megvannak a rendeleti előírásai, melyek ma már a gyakorlatban is hoznak részeredményeket. Viszont a jövőben is egyre többet kell tenniük a tógazdáknak, a természetes vizek hasznosítóinak és a nemzeti parkoknak is a kormoránok okozta súlyos károk mérsékléséért. (MOHOSZ-közlemény)

Next