Magyar Horgász, 2017 (71. évfolyam, 1-12. szám)
2017. január / 1. szám
58 HUNYADY ATTILA – ÁGAK, ÖBLÖK, ÁRTÉRI VIZEK, HOLTÁGAK A Gabriella-gurgyó alakulnak ki, ahol a sodró, valamely akadályon megtörő, visszaforgó víz egyre mélyebben belemar a viszonylag lazán felhordalékosodott partosba. Amikor már öbölszerűvé bővül a marás, körbe forgó vize tölcsérszerűen mély kürtőt váj a mederbe, de a partot is tovább nyaldossa, így nem csak mélyül, tágul is. E folyamatba a vízügyiek akkor szoktak beavatkozni rézsű- illetve depónia-kövezéssel, amikor az öblözet kezdi kritikusan közelíteni az árvízvédelmi töltést. Az efféle öblözetek (gurgyók) a természetes folyóvízi haltartók legjobbjai közé tartoznak. Ahelyett, hogy általánosságba bocsátkoznék, megpróbálom megjeleníteni a Mohács alatti Duna számomra egyik legkedveltebb horgászvizét, a Gabriella-gurgyót. A szigetet ölelő Duna egykor, úgy középtájon nagyot „harapott” ki homokos partosából, egész erdősort a mélységek mélységébe temetve, amíg meg nem kövezték. Ha már a mélységeket említettem az öblözet kősarkantyúra törésénél 200 cm-es mohácsi vízálláskor 13, úgy középtájon pedig 15 méteres mélységet mértek vízi rendőr barátaim. Alaprajzát és haltanyáit az 1. ábrán mutatom be. Az észak felől beszakadt erdősáv akadós ugyan, de süllőket (s), sudárpontyokat (po), csukákat (cs) és még ki tudja miféle halak sokaságát tartja. Kifelé a mederbe nyúló jégkoptatta kősarok a vízválasztó. A megdobott, megvezetett víz aztán nagy ívben körbe forog a félig rézsűzött partos mentén, majd a vízbe szakadt erdőt nyaldosva vált vissza a főmederbe. A tizenöt méter mély „kürtőben” számos szép harcsát, s amíg lehetett, bő méretes kecsegéket fogtam, a helyre vezető védett, tehát retúr bucófélék horogra kerítése nyomán. Az öblözet alsó részén a csendesülő víz cukorsüvegszerű porongot épített, finomszemcsézetű homokpadját a kőrézsű nyúlványa osztja ketté. A porong szakadásba nyúlik. A mélyén süllők találnak les- és búvóhelyet. Húzósabb vizében márnák (m) izmosodnak, a víztetőn pedig szinte állandó a balinok (b) őrjárata. Álmaim vize. Kőspiccén 1983. november 10-én fogtam 10,30 kg-os rekordsüllőmet – ezt azóta se szárnyaltam túl. MESTERSÉGES ÖBLÖK Főleg a rendszeres hajóforgalomba vont Dunán és a Tiszán kotortak, baggeroltak efféle kikötő öblöket, téli hajókikötőket. Néhány ilyen ismertebb dunai vízállás: a Pilismaróti-öböl, az újpesti Foka-öböl, a részben mesterséges Hajógyári-öböl, Csepelen a Szabadkikötő. Kiemelt jelentőségű ezek közül a Pilismaróti-öböl, amely kellő halasítottsága mellett a Duna süllőinek, csukáinak balinjainak „átjáróháza”, némelyikőjüknek aztán esetleg tanyája is. Partja kavicsos, medre martalkás, vize sok horgásznak nyújt kellemes szórakozást. Jól kialakított kőspicce olykor süllőzők, harcsázók „sündisznóállása”. ÁRTÉRI VÍZÁLLÁSOK Azt hihetnénk, hogy a folyó partján véget is érnek horgászati lehetőségeink, pedig az árvízi védgátig húzódó hullámtér, az ártér is tartogathat számunkra keresnivalót. Vegyük csak sorra az ártéri vízállásokat: morotvák, murvák, időszakosan nyitott holtágak, kopolyák (egyes Duna-menti területeken kobolyák), kubikgödrök. Megannyi haltartó. MOROTVÁK A mentetlen terület (ártér) vizei. A pusztító áradások során kivájt állandó vagy időszakos vízállások, általában vízi növényzettel benőttek, malátcserjékkel övezettek. Fő haluk a csuka, a compó, a kárász, a ponty és a keszegféle. (2. ábra.) Közismertek Sarud, Poroszló térségében a Tisza-tavi, továbbá az alsó dunai morotvák. MURVÁK Védgáttal átvágott folyómedrek mentetlen kiágazásai a murvák. A folyó felé nyitottak, vízjárásuk azzal megegyező. Bár vízingadozásuk jelentős, parti- és vízi növényzettel eléggé benőttek, medrük iszapos. Vizükben a morotvákéhoz hasonló halfauna mellett a folyóból időszakosan beváltó fajok élnek. Egy be- és kiágazó murva alaprajzát mentett holtágával együtt a 3. ábrán mutatom be. A Körösök vidékére jellemzőek. NYITOTT HOLTÁGAK Az ártéren húzódó kiterjedtebb holtágak, amelyek a folyó felé időszakosan nyitottak. A sok közül kiragadom az egyik legnevezetesebb horgászkezelésű ilyen vizünket, a Mártélyi-holtágat. Jól halasított vízébe áradásai során a Tisza is „besegít”, igaz, apadáskor visz is. KUBIK-GÖDRÖK, KOPOLYÁK A folyó árvízi védgát-építéséhez rengeteg földet kell kitermelni, kibaggerolni. Nyomukban maradnak a gödrök, amelyek előbb-utóbb megtelnek vízzel, medrüket, partjukat felveri a növényzet. Ki tudja honnan, még a mentettekbe is megtelepülnek a vörösszárnyúak, a naphalak, a törpeharcsák, és még folytathatnám. Gyermekek számára pecálóhelynek nem is rosszak. Komolyabb, akár horgászható vízállásoknak mondhatók a kopolyák vagy ahogy a középső Duna vidékén nevezik, a kobolyák. Ezek keletkezhetnek az ártéri kubikok „kimosásából”, de a pusztító áradat is kivájhat efféle vízállásokat, egyben behalasításukról maga a folyó gondoskodik. Az Adonnyal szemközti Lórév község nevezetes horgászhelye volt a Jegyzőkopolya, – amíg volt. Megemlítem még az egykori fajszi kompjárat alatti kőzugany mögött árválkodó Pap-kobolyát, meg a Lányos-kabát, amelyek csukákat, kárászokat tartogatnak, a csendes vizeket kedvelőknek. Egy kubikgödör és egy kopolya metszeti rajzát a 4. a és b ábrán mutatom be. MENTETT OLDALI HOLTÁGAK A holtágak túlnyomó része a kanyargó folyók átvágásakor keletkezett, de számos efféle természetes módon jött létre (különösen a Tisza és a Körösök tekervényes kanyarulatai mentén). A holtágak íveltsége és partjaik formája árulkodik haltanyáikról. Átvágásuk, illetve leválasztódásuk előtt ugyanis kialakulásukra a víz áramlásának – már megismert – törvényszerűségei érvényesültek. Az 5. ábrán alap- és metszeti rajzban mutatom be mindezt: a hosszú kanyar, mély vízzel, szakadt parttal; bő rövid kanyar, csekély lejtéssel, sekélyebb vízzel. A mélyebb mederrészek akadói harcsák, süllők, pontyok tanyái. A belső, sekélyebb ív mentén rendszerint széles sávban tenyészik a nád, a sás és a káka, felburjánzik a hínár. Ha a vízi növényzet, különösen a nád sávja elég széles, a víz mélysége pedig eléri vagy meghaladja az 1 métert, jó pontyozó hely lehet, a hínáros meg csukatanya. A növényzettől mentes lapos parton – különösen tavasszal – rengeteg halivadék „sütkérezik”, nyomukban pedig a rájuk vadászó balinok. Különösen a Tisza, a Körösök és a Bodrog mentén alakult ki számos holtág és holtág-rendszer.