Magyar Idők, 2017. május (3. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-27 / 122. szám
www.magyaridok.hu OLVASÓLÁMPA Kihalások titka Kultúrtörténeti utazások Balázs Gézával Honthy A virágzó (esetleg pöffeszkedő), majd valami mániákus halmozásba belepusztult, összeomlott társadalmakat kutatja, egykorvolt emberek ma már megfejthetetlen üzeneteit próbálja megérteni. Az egész a Costa Rica-i meghívásból indult, mert, ha már az ember arra jár, megnézi a szomszédos Guatemalában a maja piramisokat is. Balázs Géza nyelvészprofesszor, kulturális antropológus miután ezeket megnézte, úgy határozott: körbejárja a Földet, és megpróbálja megfejteni az elpusztult, eltűnt nagy kultúrák, népek titkait, megérteni az események üzenetét. „Feltűnt, hogy a nagy öszszeomlásokat minden valószínűség szerint mindenütt irracionális cselekvés előzte meg. Leginkább a halmozás, józan ésszel meg nem érthető építkezésekbe fogtak bele” - írja utazásait öszszefoglaló könyvének előszavában. Az úti beszámolók olvasóinak többsége fotelutazó. Kicsit irigykedve és nagyon kíváncsian veszi kezébe ezeket az írásokat, és csak kevesen vannak, akik próbálják meg is valósítani az álmukat. Az utazás sok szervezést, készülést és persze pénzt kíván, továbbá fáradságos és olykor nem is veszélytelen tevékenység. A vérbeli utazó azonban, aki ráérez az ízére, azt is tudja, hogy a legnehezebb az elhatározás, az, hogy kimozduljon a komfortzónájából, a többi már megoldódik. Még a pénzügy is. Ez utóbbiaknak, tehát azoknak, akik mégiscsak mozdulnak, Balázs Géza sok tévutat megspórol. Kiválóan, okosan, mondhatjuk, tanáros elkötelezettséggel vezeti az olvasót (jövendő utazót?) őserdőkben, szegény és gazdag, veszélyes és túlságosan komfortos tájakon. De ez csupán a Körbejárt Föld című könyv egyik olvasata. Talán fontosabb a másik, a kultúrtörténeti. Elég értelmes ambíció útnak indulni azzal a szándékkal, hogy megfejtsük a nagy kihalások titkát. Pontosabban azzal, hogy legalább közelebb kerüljünk a válaszhoz. A turisták az egyiptomi vagy maja piramisokat bámulják, Angkorban vagy Nepálban csatangolnak, de többségük csak arra gondol, milyen nagyszerű az ember. Mi mindenre képes! És nem jut eszükbe, milyen esendő. Virágzó kultúrák épültek, majd ma ismeretlen okból pusztultak el, olykor egyik napról a másikra. Jöttek ellenük jobbak, erősebbek, ambiciózusabbak, amelyekben több volt az életerő. És az akarat, az élet mindig legyőzi a passzivitást. Ne reménykedjünk, hogy ez csak az ókorban vagy a középkorban volt így, és hogy ez csak tőlünk nagyon távol történhet meg! Ez nem távolság kérdése, hanem, úgy tűnik, ez a történelem, a társadalom rendje. A Körbejárt Föld című szép képes album, mely jóval több útikalauznál, ezt a gondolatot ébresztgeti az olvasóban. Balázs Géza és úti segítőtársa, Takács Róbert a világ napsütötte sávját utazták körbe, Mexikótól, majd Marokkótól Tunézián, Egyiptomon, Jordánián, Irakon át Kambodzsáig és Vietnamig, majd visszafelé, a Csendes-óceán közepéig, Mikronéziába. Valódi talpas utazásaik voltak, igazi szagokkal, ízekkel, hangokkal, tanulással és tapasztalatokkal. Ezt a könyvet mindezekért is kézbe kell venni. Nagyon sok ország szerepel benne, egyikmásik épp csak egy kis kirándulás erejéig, de a lényeg, hogy egyetlen ember kalauzol bennünket, akit szívesen követünk. És akitől sokat tanulhatunk. (Balázs Géza-Takács Róbert: Körbejárt Föld. Kulturális utazások a napsütötte sávban. ASZ, MNYKNT, Inter, Budapest, 2017. 259 oldal. Ármegjelölés nélkül) Rituális fürdés és halottégetés a hinduk szent városában, Benáreszben Fotó: Balázs Géza Fehér kócsag Tömörkény István lappangó írásai Fehér Béla Legszívesebben arról írnék, hogy újra felfedeztük Tömörkény Istvánt (1866— 1917), de sajnos nem fedeztük fel. Hogy most újabb gyűjtemény jelent meg régi újságokból összegereblyézett írásaiból, az nagyon dicséretes, csakhogy nem felfedezés (a lappangó írásokat Urbán László gyűjtötte és szerkesztette). Manapság húszmilliós kérdés lehetne valamelyik kvízműsorban, hogy hol született, mikor élt, sőt mivel foglalkozott Tömörkény. (Cegléden született, de csak azért, mert az apja éppen az ottani indóház vendéglőjét bérelte.) Mondani sem kell, a kiadó nem a piaci siker reményében döntött úgy, hogy visszahoz a tetszhalálból egy kötetre való írást, hanem mert úgy gondolta, hogy a közkincs arra való, hogy részesüljünk belőle, csakhogy oly korban élünk, amikor a közkincs csak akkor kap nyilvánosságot, akkor hat, ha valami ügyes reklám napfényre csalogatja. Manapság a divat diktál, benne olvasási divat, az pedig nem kedvez a Tömörkényféle csodáknak. Kismester volt, sőt népies kismester - így könyvelték el a szocializmusban, mert nagy formátumú mű írására nem vállalkozott, tehetségét tárcákba, tárcanovellákba aprózta, vagyis megelégedett az irodalmi kisplasztikával. Lássuk be, sovány kifogás. A kortársai persze jól tudták, mit ér. Krúdy a Magyarország hasábjain búcsúztatta. „A korszak legnemesebb költője tér meg a szegedi temetőbe... Az Alföld felett álomként tűnik el a látóhatár felé egy fehér kócsagmadár. Ez volt Tömörkény lelke.” Móra Ferenc zseninek nevezte, istenek gazdagságával megáldott Krőzusnak. Jászai Mari pedig így írt róla: „Amint könyvében olvasgatok, le-leeresztem azt két kezem közt az ölembe, és felütöm a fejemet, mert eleven szellő csapja meg belőle az arcomat.” Mindnyájan tudták: az akkori Magyarországot írta meg, a Szeged környéki parasztság mindennapjait, olyan hitelesen, hogy némelyik tárcája etnográfiai pontosságú, de ez szinte mellékes a művek egyedülálló nyelvi gazdagsága mellett. Meglehet, nem tett mást, csak visszaadta a tanyasi nép, vásározók, lókereskedők, tiszai halászok, kubikosok, városi mesterek szóhasználatát, esze járását, szemléletét, mégis, nincs még egy magyar író, akinek így zengene a tolla hegyén édes anyanyelvünk. Magyar rapszódia, prózában. (Tömörkény István: Mihály furfangéroz - Kötetben meg nem jelent írások, Kortárs Könyvkiadó, Budapest, 2017. 338 oldal. Ára: 4000 forint) TÖMÖRKÉNY ISTVÁN Mihály furfangéroz KÖTETBEN MEG NEM JELENT [RÁSOK LUGAS 15 FOLYÓIRAT Brazil és magyar irodalom a Prae-ben Árnyékok Kulin Borbála A Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat idei negyedik száma kilencvenoldalnyi ízelítőt hoz a kortárs magyar és világirodalomból. Igazi különlegességét az az első negyven oldal adja, melyet az idén ötven éve elhunyt brazil író, Guimaraes Rosa emlékének - vagy mondhatjuk így is: bemutatásának - szentel (hiszen a kortárs világirodalom kevésbé bejárt területe a hazai folyóiratoknak). Guimaraes Rosa ötven évvel ezelőtti halála szinte regénybe illő: a Brazil Irodalmi Akadémián tartott székfoglaló beszéde után három nappal hunyt el. A kortárs világirodalom egyik legfontosabb szerzőjének tartják a brazil irodalmi nyelv megújítása és mélyfilozófiai, morális tartalommal bíró elbeszélései miatt, amelyek az ország északkeleti részén elterülő bozótos pusztaságban játszódnak. Ezekből a kisebb elbeszélésekből nőtte ki magát a Nagy bozótos pusztaság: ösvények című híres regénye, főhősével, a szegénylegény Riobaldóval, aki fausti egyezséget köt az ördöggel. Guimaraes Rosa számos nyelvet ismert, és a magyarral is barátkozott, ennek a kapcsolatnak az apropóján tartottak tavaly tudományos emlékülést az ELTE BTK Brazil Tudományos Központjában, melyhez műfordítói verseny is társult. A Prae lapszámának különlegességei ennek a műfordítói versenynek a pályaművei: ugyanannak a szövegrészletnek négy különböző fordítását olvasni érdekfeszítő olvasmány, aminek révén a fordítói munka hozzáadott értéke is láthatóvá válik (amelyről többnyire hajlamosak vagyunk elfeledkezni). A szerző munkásságát tárgyaló rövid tanulmány és egy hosszabb, antológiából átvett elbeszélés után a magyar kortárs irodalomba ugorhatunk fejest, és megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy a hazai prózaírómezőny itt láthatóvá váló szerzői között is vannak világszínvonalúak. Gondolok Szvoren Edina József Attila-díjas írónkra, aki 2015-ben az Európai Unió Irodalmi Díját is elnyerte Nincs, és ne is legyen című novelláskötetéért. A Prae lapszámában szereplő, A varródobozban nincs hely éjjeli állatoknak című novellája olyan elbeszélői hangot választ, amely a magyar olvasó számára meglehetősen szokatlan, leszbikus kapcsolatban élő, gyermeket nevelő nő beszél a szövegben. A szöveg ugyanakkor nem él semmiféle szenzációhajhászással, botránykereséssel, s fő tétje nem is a beszélő identitása körül forog (sőt valójában viszonylag későn „esik le a tantusz" az olvasó számára, hogy a beszélő maga is nőnemű). A novella igazi tétje a szeretetkapcsolat hirtelen belső megszakadásának regisztrálása, az a félelemmel felismert érzés, hogy valami elmúlt, önhibánkon és akaratunkon kívül megváltoznak az érzelmeink egy szeretett személy iránt. Kemény István Sanzon című versét idézi fel a téma („Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?”), igaz, itt a szerelem elveszítését a beszélő nem a saját változásában, hanem a szeretett lény átalakulásában veszi észre: barátnőjének eltűnik az árnyéka. „Néztem, mi a furcsa rajta, mi hiányzik a ruhájáról, de semmit nem találtam” - keresi sokáig a beszélő a változás okát. S mint ahogyan minden jó irodalom, amely ellenáll a skatulyázásnak (nőirodalom, kisebbségi irodalom, világirodalom stb.), a novella is egyetemes mondanivalóval zárul szerelemről, hűségről, félelmeinkről. A rövidprózáknál maradva: a fiatal Juhász Tibor két írása közül az Anyatörés című novella marad emlékezetes, a versrovat Terök Anna Napalm című versénél nyílik. „Pokol a szeptember. / A napfény a házak falára tapad” - kezdődik a vers, mely egyszerre visz minket egy látomásos város utcáira, és próbálja feldolgozni az apa halálát. „Unalmas, ahogy félek elengedni apámat” - beszéli a lírai hang egy „uram”-nak nevezett megszólítotthoz, s aligha eldönthető, hogy ez az úr az imákat hallgató Isten (akit tegezni „szoktunk”) vagy egy képzeletbeli útitárs. (Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat, 2017/4.) LUGAS - a Magyar Idők hétvégi melléklete Szerkesztő: Fehér Béla • társszerkesztő: Margittai Gábor, Szényi Gábor • tervezőszerkesztő: Tóth Tibor • olvasószerkesztő: Major Anita, Nacsai Katalin