Magyar Ifjúság, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-03 / 48. szám
Tisztelt kongresszusi Kedves elvtársak! A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és az Úttörő Szövetség csaknem kétmilliós tagsága nevében forró szeretettel köszöntöm pártunk IX. kongresszusát, a magyar kommunisták legfelsőbb fórumát. A kongresszust megelőző taggyűléseken és pártértekezleteken ifjúságunk képviselői büszkén jelentették a pártnak, hogy jó munkával, jó tanulással, nagy sikerű politikai akciókkal, sok kisebb és nagyobb tettel készültek a kongreszszusra. Amikor most emlékeztetek a fiatalok munkasikereire, a kispajtások nemes cselekedeteire, az ifjúkommunisták politikai akcióinak eredményeire, kérem, gondoljanak arra, hogy azokban kifejezésre jut ifjúságunk párt iránti szeretete, lelkesedése, hűsége és tenniakarása. Ezek a tettek azt is jelzik, hogy a párt a jövőben is bizton számíthat szocialista hazánk ifjúságára. Tisztelt kongresszus! A KISZ Központi Bizottsága megtárgyalta a párt Központi Bizottságának kongresszusi irányelveit, és azokkal teljes egészében egyetért. Helyesli a kongresszusi irányelvek reális szemléletét, egyetért az elmúlt négy esztendő gazdasági, társadalmi, politikai fejlődésének alapvetően pozitív értékelésével és a szocializmus teljes felépítésének érdekében kijelölt további feladatokkal. A szervezeti szabályzat tervezete felelősségteljes megbízatással bővíti az ifjúsági szövetség alapszervezeteinek jogkörét, amikor javasolja, hogy: „Ha a pártba KISZ-tagot vesznek fel, egyik ajánló a KISZ-alapszervezet taggyűlése lehet”. Központi bizottságunk a KISZ iránt megnyilvánuló bizalom újabb nagyszerű jelének tekinti ezt a javaslatot, és minden erejével azon lesz, hogy ez a megtisztelő kötelesség még jobban növelje a KISZ-szervezetek felelősségét és aktivitását az ifjúkommunisták párttaggá nevelésében. A kongresszus elé terjesztetthatározat-tervezetben, a szervezeti szabályzat tervezetében, valamint a beszámolóban megfogalmazott program megfelel az ifjúság alapvető érdekeinek is, ezért a beterjesztett dokumentumokat a KISZ Központi Bizottsága nevében jóváhagyásra javaslom. Kedves elvtársak! Szocialista rendszerünk eredményeit számos adattal bizonyíthatjuk: a népgazdaság nagyszerű fejlődésének mutatóival éppúgy, mint a nép kulturális felemelkedését tükröző tényekkel. Amikor elért sikereinket számba vesszük, arra az izgalmas kérdésre is választ kell adnunk, hogyan formálta pártunk és rendszerünk a jövőt az emberek gondolkodásában és erkölcsében, hogyan készítjük fel a fiatalokat arra, hogy apáik küzdelmét folytatva győzelemre vigyék a szocializmus ügyét. A beszámolóban Kádár elvtárs foglalkozott az ifjúságról folytatott vitákkal, kifejtette a párt Központi Bizottságának ezzel kapcsolatos véleményét. Remélem, nem értik félre az elvtársak buzgóságomat, ha sietek kifejezni teljes egyetértésünket Kádár elvtárs megállapításaival. Az ifjúságról folytatott vitákhoz mindössze annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy köszönetet mondunk a pártnak, az idősebb nemzedék forradalmárainak, az áldozatot vállaló szüleiknek és pedagógusoknak, akik egész életükkel, hitükkel, fáradságos munkájukkal és harcukkal lehetővé tették, hogy olyan ifjúságunk legyen, mint amilyen: műveltebb, és igényesebb, magabiztosabb és nagyra törőbb minden korábbi Ucor ifjú nemzedékénél." A fiatalok eszmei, politikai, erkölcsi fejlődésének elismerése természetesen nem jelentheti az ifjúság jelenlegi állapotának idealizálását. Mint életünk minden területén, az ifjúság gondolkodását, magatartását jellemző pozitívumok is sok gonddal és fogyatékossággal együtt léteznek. Mindez jól ismert a kongresszus résztvevői előtt. Most inkább arra a kérdésre kell válaszolnunk — elsősorban nekünk, KISZ-vezetőknek —, hogy mi ként lehet és kell gyarapítanunk azokat az értékeket, amelyekkel ifjúságunk már rendelkezik, miként faraghatjuk tovább a hibákat; hogyan szüntethetjük meg a nem kívánatos jelenségeket. További teendőink meghatározásakor abból a lenini megállapításból kell kiindulnunk, mely szerint: minden kor ifjúsága „ ... szükségszerűen másképpen kénytelen a szocializmushoz közeledni, nem azon az úton, nem abban a formában, nem olyan viszonyok között, mint apái”. Ha összehasonlítjuk a két világháború között felnőtt és a ma felnövekvő nemzedékek társadalmi helyzetét, azonnal szembetűnik, hogy mennyire igaz Lenin megállapítása a mi korunkban, a mi viszonyaink között is. A felszabadulás előtti ifjú nemzedék a kapitalizmus társadalmi valóságába született, amely alapvetően meghatározta életkörülményeit. Számára a szocializmus a jövő ideálja volt, mint eszme létezett és hatott. A ma ifjú nemzedékének viszont a szocialista termelési és tulajdonviszonyok jelentik a társadalmi valóságot, amelybe beleszületett, amely társadalmi élményeit adja, amely gondolatvilágát formálja, míg a kapitalizmus egyre inkább elvont fogalommá válik számára. Mindehhez az is hozzátartozik, hogy társadalmunk, az átmenet időszakában fejlődik, a szocializmus új hajtásai mellett sok még a régi, és számos olyan ellentmondás létezik, amely feloldásra vár. Ez az a valóság, ez az a lét, amely — ha nem is automatikus, de mégiscsak döntő hatással van ifjúságunk fejlődésére. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a lét ifjúságunk nagy többségét a szocializmus, a párt, a munkásosztály mellé állítja. Mert azt a fontos kérdést, hogy egy fiatalember mennyire vallja magáénak a társadalmi rendszert, amelybe beleszületett — és amelyet saját élmények hiányában nem tud korábbi időszakokkal öszszehasonlítani —, ma is az dönti el, hogy mennyire találja meg egyéni boldogulását a jelen társadalmában, milyen életkörülményei és elérhető életcéljai lehetnek az életben. Az ifjúság fejlődését meghatározó tényezők között ,a személyes élmények mellett nagy jelentőségűek azok a hatások is, amelyeket a család, a szülői ház, a közoktatás és más állami, társadalmi, kulturális tényezők — köztük az úttörőmozgalom és a KISZ — gyakorolnak a fiatalokra. Egy rövid felszólalás keretében nincs lehetőség arra, hogy külön-külön értékeljük ezeket a hatásokat. Csupán azt szeretném hangsúlyozni: ahhoz, hogy ifjúságunk nevelését még inkább szocialista valóságunkhoz igazítsuk, az eddigieknél jobb összhangra van szükség a különböző nevelési tényezők között. A valósághoz jobban igazodó nevelőmunka tekintetében a közoktatás területén két jelentős változást is hozott az elmúlt négy esztendő. Az első a származás szerinti kategorizálás eltörlése az egyetemi és főiskolai felvételeknél. Ez az intézkedés helyes volt, mert az osztályviszonyokban, társadalmi valóságunkban végbement változásokkal állt volna ellentétben a régebben jogos megkülönböztetés fenntartása. A származás szerinti kategorizálás fenntartása különösen az ifjúság soraiban váltott volna ki értetlenséget. Ugyanakkor, amikor a megkülönböztetés eltörlésének szükségességét ismételten bizonyítjuk, a KISZ Központi Bizottsága hangsúlyozza azt a véleményét, hogy a jövőben nagyobb gondot kell fordítani a középiskoláikban a fizikai dolgozók gyermekeinek a segítésére, az egyetemi felvételeknél pedig a felkészültség mellett jobban figyelembe kell venni a többi követelményt, különösen az erkölcsipolitikai magatartást is. A másik fontos intézkedés, amely helyzetünk reális megítélését tükrözi, azt célozza, hogy közoktatásunkat jobban összhangba hozzuk a népgazdaság szükségleteivel, hogy minél több, az iparhoz és a mezőgazdasághoz jól értő szakmunkást, technikust, mérnököt képezzünk ki. Ez elsőrendű követelménye népgazdaságunknak, és teljes mértékben megfelel az ifjúság érdekeinek is. A jövőben mindenütt, minden vonatkozásban még jobban figyelembe kell vennünk a valóság, a szocialista célok és az ifjúság érdekeinek, sajátosságainak összhangját. Itt van például az a divatos kérdés, hogy könnyű-e, vagy nehéz a mai fiatalok helyzete. Sokan azt mondják, hogy könnyű. De vajon ez a vélemény fedi-e a valóságot? Félreértések elkerülése végett rögtön szeretném kijelenteni, hogy bizonyos értelemben ez az állítás feltétlenül igaz, gondolok itt a rendszerünk nyújtotta széles lehetőségekre, a szociális biztonságra. Ugyanakkor azonban azt is hangsúlyoznunk kell, hogy az életre felkészülni, a munkáséletet elkezdeni ma sem könnyű feladat, ez nálunk is, most is nagy egyéni és társadalmi felelősséget, erőfeszítéseket igényel. Sőt, véleményünk szerint a felnövekvő generáció nehézsége mindenekelőtt éppen abban van, hogy sok tekintetben nagyobb, bonyolultabb, igényesebb feladatok megoldására kell felkészülnie, mint korábban. A tudományos, technikai, kulturális forradalom magasabb színvonalán kapcsolódik be az életbe és feladata éppen az, hogy felkészültségével, munkájával még gyorsabbá és teljesebbé tegye ezt a fejlődést. ötéves tervünk célkitűzései, a gazdasági mechanizmus reformja a fiatalok életprogramjának is szerves alkotórésze. A mi kötelességünk, hogy ezeket a társadalmi célokat minél közvetlenebbül az ifjúság saját céljaivá tegyük. Ez társadalmi érdek, mert így hasznosíthatjuk legjobban az újért lelkesedő fiatalok alkotó energiáit. Ugyanakkor, ha az ifjúság programjának, tevékenységének középpontjába állítja a nagy, közös feladatok megoldását, az új társadalmi, technikai, tudományos gondolatok és programok megvalósítását, társadalmi érdekeket szolgálva megtalálja egyéni boldogulását is. Ahhoz, hogy ezt a célt eredményesen megvalósítsuk, ahhoz, hogy nevelőmunkánk méginkább a valósághoz igazodjék, érdemes szemügyre venni az ifjúság egy részének magatartásában mutatkozó nem kívánatos tüneteket is. Ilyen például a közömbösség a társadalmi kérdések iránt, a túlzott kritikai hajlam, a cinizmus, az álobjektivitás. Ezek okait kutatva, gyakran hallani olyan választ, hogy a káros jelenségek azért ütik fel a fejüket, mert az ifjúság nem értékeli eléggé, hogy honnan indultunk, milyen nagy utat tettünk meg. Azt is mondják, hogy e tekintetben gyenge a a mi nevelőmunkánk. Ami ebből a bírálatból bennünket, KISZ-vezetőket érint, azt elfogadjuk. De szerintünk bármilyen fontos, mégsem vezethet kellő eredményre, ha csak a múlt ismertetésére fordítjuk erőnket. Természetesen nem hanyagolhatjuk el annak ismertetését, hogy honnan indultunk, de ezzel együtt nagyobb energiát kell fordítanunk arra, hogy a mát és a holnapot tegyük érthetőbbé az ifjúság számára. Szerintünk ez most ifjúsági szövetségünk nevelőmunkájának legfontosabb feladata, s e feladat végrehajtása közben mutatkoznak meg leginkább gyengeségeink is, amikor a fiatalember az élet ellentmondásaival találkozik, amikor összeveti a valóság tényeit a szocializmusról az iskolában kialakított képpel és kérdez tőlünk. Válaszaink pedig gyakran végletesek. Egyesek elbagatelizálják az élet érdes oldalait, a mai állapotokat a megvalósult eszményként idealizálják, mások viszont a fogyatékosságokra úgy adják meg a magyarázatot, mintha a hibák kizárólag az átmeneti korból fakadnának. Ezek a válaszok megintcsak nincsenek összhangban sem a valósággal, sem nevelési céljainkkal. Amikor az ifjúság választ keres fejlődésünk különböző kérdéseire, amikor kritikus magatartást tanúsít egyik vagy másik gazdasági, társadalmi jelenséggel szemben, fel kell ismernünk, hogy ez az ő társadalmi aktivitásának első megnyilvánulása. Ezt az érdeklődést, kezdődő aktivitást fojtja el az, aki a problémákat elbagatellizálja, de az is, aki felnagyítja azokat, vagy minden hibát a társadalmi fejlődés szükségszerű következményeként állít be. Igaz, hogy az ifjúság kritikai állásfoglalása csaknem mindig magában hordozza az egyoldalúságot. A tapasztalatok hiányából fakad, hogy kevés konstruktív javaslata van, és életkorából eredően türelmetlen. De észrevételei, bírálatai többnyire mégis reálisak, valóságos fogyatékosságokat ostoroznak. Zömében olyan hibákat tesznek szóvá, amelyek a párttaggyűléseken, sőt itt a pártkongresszuson is szóba kerülnek. Ezért ezt a kritikai készséget nem szabad visszaszorítani, hanem fejleszteni kell. Okos szóval és türelemmel le kell faragni a túlzásokat, de azt az energiát, ami a kritikák mögött feszül, fel kell használni a ténylegesen meglevő ellentmondások, fogyatékosságok leküzdésére. Ezért hangsúlyozzuk a KISZ Központi Bizottságának júliusi állásfoglalásában, hogy ......kérjük az illetékes párt-, állami és társadalmi szerveket, igényeljék jobban az ifjúság véleményét és aktivitását, növeljék az ifjúsági szervezet politikai bátorságát, és kezdeményező készségét...” Csakis a gyakorlati harcban, az építőmunkában való részvétel fokozásával érhetjük el, hogy az ifjúság tömegei nap mint nap érezzék: számítanak rájuk, szerepük van társadalmunk értékeinek fejlesztésében. Csak harcban és munka közben lehet megszüntetni az ifjúságnál szükségszerűen jelentkező egyoldalúságot. Csakis a harc, az építőmunka ösztönöz bátor cselekvésre, formál új, szocialista erkölcsöt, erősíti ifjúságunk ragaszkodását, hűségét szocialista hazánkhoz. Ez a felismerés szülte ez évi jelszavainkatSi Amikor szólásra ösztönözzük tagjainkat, azt akarjuk elérni, hogy bátran vegyenek részt a társadalmi, gazdasági és más kérdésekről kialakult vitákban, hogy jobban érezzék a közös gondokat, törjék a fejüket azok megoldásán, és vegyék észre, hogy az ő szavuk is számít abban, miként alakul a helyi közösség, vagy szélesebben, egész hazánk sorsa. Bátrabb véleménynyilvánításra ösztönözzük a fiatalokat azokban a kérdésekben is, amelyek elsősorban sajátos gondjaival, érdekeivel kapcsolatosak. A „Tervezzünk és cselekedjünk együtt!” jelszóval pedig arra buzdítjuk tagságunkat, hogy tevékenyen vegyenek részt a közösség előtt álló feladatok megoldásában. E helyről is kérjük a pártszervezeteket, hogy segítsék ebben fiatalságunkat. Állítsanak elő világos, lelkesítő célokat, bízzák meg olyan feladatokkal, amelyek végrehajtása során erejüket újból és újból lemérhetik! Ifjúságunk tudatának fejlődésére nagy hatást gyakorolnak a nemzetközi események is. Arra kell törekednünk, hogy ifjúságunk minél jobban felismerje felelősségét és szerepét a nemzetközi osztályharc alakulásában is, hogy minél inkább tudatos résztvevője legyen a haladásért folyó küzdelemnek. Az elmúlt hónapokban a „Vádoljuk az imperializmust!” politikai akcióban a magyar fiatalok szerte az országban kifejezték harcos szolidaritásukat a hősiesen küzdő vietnami néppel. A forró tiltakozó gyűlések ezrei, a békemenetek és őrtüzek, a vietnami őrségek és műszakok egy nagy érzés, egy nemes akarat százfajta megnyilatkozásai voltak. A magyar fiatalok hitet tettek amellett, hogy barátainkkal, testvéreinkkel vagyunk és leszünk a jövőben is örömben, bánatban, munkában, harcban egyaránt. Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! Az ifjúság nevelésével, a KISZ tevékenységével összefüggő gondok és tennivalók sorából ezt a néhány mozzanatot emeltem ki, mert úgy véljük, ezek a legfontosabbak. Befejezésül, engedjék meg, hogy elmondjam: a fiatalok nagy várakozással figyelik pártunk IX. kongresszusának munkáját. Úgy érezzük, hogy a kongresszus állásfoglalásai, útmutatásai gazdag programot adnak az egész magyar ifjúság, a KISZ számára is. Ifjúsági szövetségünk mindent elkövet majd, hogy a kongreszszus határozatainak szellemében nevelje, a határozatok végrehajtására mozgósítsa az ifjú nemzedéket. I párt a jövőben is bizton számíthat szocialista hazánk ifjúságára Méhes Lajos felszólalása az MSZMP kongresszusán A ! Nem mindennapos műsort láthatott a tv-néző az elmúlt estéken. A kommunisták legmagasabb fórumának tanácskozását közvetítették a kamerák. De miért nem érezzük a műsor szót illetlennek a párt kilencedik kongresszusával kapcsolatban? Mert azok a beszédek a jó műsor legfőbb jellemzőjével rendelkeztek, érdekeltek bennünket. És ha eddig úgy mondtuk, hogy a pártkongresszust a közvélemény figyelme kíséri, most, szobánkban, színünk előtt, valóban emberközelben adtak jelt a kommunisták küldöttei az eseményekről, gondokról, a jó ügy folytatásának módozatairól. Mindez nagyon is szimbolikus. Ám az emberközelség főleg nem fizikai értelemben értendő. Talán nem is mondta senki a kongresszuson, hogy a párt politikáját az emberközpontúság jellemzi. De minden elhangzott mondat ezt bizonyította. Erről még az elbeszélés rapszodikus volta is meggyőz. Az elmúlt öt évben az ipari termelés 47 százalékkal emelkedett , az egy munkásra jutó villamosenergia-felhasználás 21 százalékkal növekedett. Mert hiszen az ipari számvetésben ez a lényeg, hogy javult a munka technikai felszereltsége, az ember erejét egyre nagyobb mértékben kíméli a villamosenergia. Hogy a beruházásokon keresztül izmosodó ipar háromnegyed részben a vidék emberét juttatta keresethez. És, nemcsak hogy egyszerűen 27 százalékkal termelt többet a szocialista mezőgazdaság 1965-ben 1961-hez viszonyítva, hanem úgy is, hogy ez idő alatt a földeken dolgozó traktorok száma megkétszereződött. Kanyarodjunk vissza a tv-nézőhöz, aki problémáinak tükröződését kívánja el a kongresszus mondataitól, érte vallott felelősséget és annak ígéretét, hogy érdemes... Bárhol ütnénk fel a kongresszus jegyzőkönyvét, Kádár elvtárs beszédének lapjait — ez az összetett igény kielégítést nyert. Erről talán bővebben. A szónoki emelvény nagy bejelentésekre csábít. Mondhatná valaki, hogy a párt IX. kongresszusa nem bővelkedett „szenzációs” bejelentésekben. Jó is, hogy így van. Jó, hogy a kommunisták lelkiismerete ismételten reászavazott az előző kongresszuson kidolgozott politikai vonalvezetésre és jó, hogy az időt értékelve már a kongresszusig határozattá érlelődött minden, amit a részletekben 1962-höz képest korszerűsíteni, fejleszteni kellett. Így nem váratott magára a kongresszusi bejelentésig a gazdasági mechanizmus reformja, a közéletünk fejlődését bizonyító képviselőválasztási rendszer demokratikusabbá tétele, s mindazok az intézkedések, melyeket 1964 decemberében hozott a Központi Bizottság a gazdasági vezetés megjavítására, az erőforrások jobb feltárására. Ennyit a „szenzációkról”. A hétköznapi bejelentések pedig arra a bizonyos,érdemesre” mutattak. Az emberközpontúságra. Mire gondolunk? Hogy 1970 végéig általánossá válik a heti 44 órás munkaidő, és újabb 30—70 ezer dolgozónak csökken heti 36—42 órára. Hogy a kisgyermeket nevelő dolgozó családanyák két és fél évig segélyt élvezve otthon maradhatnak, hogy a gyermekgondozási segélyben a tsz-ekben dolgozó nők is részesülnek. Hogy a tsz-tagok nyugdíj- családi pótlék- és táppénzellátása 1970-ig eléri majd a bérből élők szociális ellátottságának színvonalát. És, még arra a kongresszusi határozatra is gondolhatunk, amely a tervezettnél több lakás felépítését szorgalmazza, és amelynek teljesítését új, friss eszközök és módok garantálják. A párt életszínvonal-politikájának arról az új vonásáról van itt szó, amely ott segít többet, ahol nagyobb a szükség, amely a közteherviselést teszi általánosabbá, az elosztást igazságosabbá az egyes rétegek helyzetétől és a végzett munkától függően. Ám nemcsak kenyérrel él az ember — fordítanánk meg a régi aforizmát. Mit kapott a kongresszustól a közélet tisztaságát, a tudat erősödését óhajtó? Mindenekelőtt a párt részéről azt az igényt, hogy a tömegek aktívabban vegyenek részt az ellenőrzés munkájában, hogy a demokratizmus fejlesztésében váljék tömegessé a felelősségérzet, hogy erősödjék a harc a bürokratizmus, a „kijárás”, a hatalommal való visszaélés ellen. Senki ne tévessze össze az anyagi érdekeltséget az anyagi önzéssel, a haszonélvezéssel. Olyan közvélemény kialakítását szorgalmazza a párt, amely a visszásságok, igazságtalanságok megszüntetését nemcsak a vezetéstől várja. Ez olyan biztatás, melyhez, ha megteremtődnek a legjobb szervezeti feltételek és keretek, valóban aktív közéleti szerepre ösztönözheti az emberek többségét A tudat fejlesztése nem elsősorban a torzulások elleni harc. Ezzel a gondolattal kerültek a fiatalok kissé „vastagabban” a kongresszusi eszmecsere vonzásába. Mit kapott a fiatal a kongresszustól? Mindenekelőtt önmaga élethű jellemzését. Betű szerint Kádár elvtárs beszédéből: „A fiatalok többsége elítéli a kapitalizmust, az embernek ember által való kizsákmányolását, a gyarmati rendszert, ennek megfelelően szolidaritást és megbecsülést érez az új szocialista társadalomért és a népek szabadságáért küzdők iránt. Az ifjúság, ha erről nem is nyilatkozik óránként, értékeli a felnőtt nemzedékek harcát, amely elsöpörte a régi világot és megnyitotta az egész nép és ezen belül az ifjúság előtt a szabad szocialista fejlődés útját. A fiatalok túlnyomó többsége becsületesen tanul, dolgozik, teljesíti a haza iránti köteleseit... Ifjúságunkra különösen hatnak társadalmi életünk még meglevő hiányosságai és ezekből kellő élettapasztalat hiányában nem mindig helyes következtetéseket vonnak le. A fiatalság szocialista nevelése pártunk, elsőrendű politikai feladata, dolgoznunk kell azért, hogy a fiatalok céljukat az emberhez egyedül méltó, tartalmas életben, a szocialista haza építésében és szolgálatában leljék meg.’’ Teljesen hihető, hogy a párt értékelése pontot tesz a régi „ifjúság-viták” végére, melyek helyett a fiatalok valós problémáik, tényleges hibáik leküzdéséhez kapnak az eddiginél több segítséget idősebb társaiktól, a felnőttektől. Mit kapott az ifjúság a kongresszustól önmaga értékelésén túl? A biztató perspektívát, amelyet a szocializmus alapjainak további erősödése jelent, a teljes szocializmus történelmi közeliségét, ennek érdekében a kísérletezőbb, alkotóbb légkört, fantáziát, tehetséget, még inkább próbára tevő munka ígéretét és elvárását. A kongresszus nagyobb gondoskodást ígér az ifjúságról, biztosabb elhelyezkedést garantáló iskolarendszer megszervezését sürgeti. Nincs rá szükség, hogy a fiatalság „kihámozza” eljövendő feladatait a tanácskozás krónikájából. A párt, ha az ifjúságot mozgósítja, egyben friss erejű tömegeket mozgósít. A feladat nyilvánvaló: minden erővel a harmadik ötéves terv sikeréért, a gazdasági mechanizmus hatékonyságáért, a szocialista tudat erősödéséért az ifjúság sajátos „harcmodorában”, a KISZ-szervezetek eszközeivel. Mit mondott a kongresszus a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek? Az ismét betű szerint idézett bekezdés tartalma biztatás és gondolatébresztő is egyben: „A Központi Bizottság megkülönböztetett figyelmet fordít a párt ifjúsági szervezetére, a mintegy 750 ezer tagot számláló Kommunista Ifjúsági Szövetségre és a csaknem 1 millió 200 ezer tagú úttörő-mozgalomra. Munkájuk jelentőségét meghatározza, hogy azt a nemzedéket nevelik, amely az idősebbek nyomába lép. A KISZ tömegszervezeti jellegének erősítése mellett — energikusabban dolgozzon az ifjúság eszmei-politikai nevelésén, forradalmi megedzésén, kommunista jellemvonásainak fejlesztésén. Hatékonyabbá válik munkája, ha törekvéseit összhangba hozza az ifjúság életkori és rétegsajátosságaival. A KISZ befolyásának, eszmei-politikai tevékenységének fejlesztése nem nélkülözheti az ifjúság érdekeinek fokozottabb védelmét." Komornik Ferenc A kommunisták legmagasabb fórumán Kádár János előterjeszti a Központi Bizottság beszámolóját A két párt megbonthatatlan barátságát jelképezte L. I. Brezsnyev és Kádár János kézfogása. A szovjet pártküldöttség csütörtökön magyar—szovjet barátsági nagygyűlésen vett részt a Beloiannisz-gyárban