Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-10-10 / 41. szám
Székely Dezső: Vedd le a kezed Vedd le a kezed homlokomról, ne simogasd ezt a követ, mely harmincéves életemben háromszázat öregedett. Vedd le a szemed életemről, engedd rámesni a havat. Tudod te jól, tudjuk mi jól: hűtlenek az űzött vadak. Vegy el mindent az életemből! Miért remegsz? Olyan nehéz? Szomorúfűzek szívetáján visszhangzik ez a reszketés. Szabados Árpád: Műterem Marcsu a haját tupírozza a tükör előtt. Ceruzával alányúl, közben megszúrja a fejbőrét is, de oda se neki. Gondosan vasalt szoknyája a díványon hever. Marcsu elégedetten nézi. Remekmű —■ állapítja meg —, az egész délelőttömet elvacakoltam vele... Magára veszi, igazgatja, aztán végigsimogatja a derekát. Egyenesen áll, kifeszíti magát, nézi, milyen domborúan ugrik előre a blúza a melle fölött. Rúzst ken a szájára, nem sokat, hiszen ő még gyerek ... Ha anyu itthon lenne, megint balhézna a rúzs miatt. De szerencsére anyu elutazott az öreggel, nagy most a szerelem! Marcsu nem rajong anyuért, mert az erénycsőszt játssza, közben meg már negyedévvel apa halála után volt valakije. Az öreget — a Lajos bácsit — anyu úgy mutatta be akkor, hogy ő a család régi barátja. Kopogva szalad le a lépcsőn. Szépen süt a nap, Marcsu hunyorog, míg átrohan a térre. A fiúk a padnál várják. Borzas Pepi egyre Marcsuék háza felé tekinget. Marcsu észre veszi, mosolyog. Pepi bele van esve. Tegnap mind a hárman fent voltak nála, magnóztak, zálogosdit játszottak. Marcsu kiment Pepivel csillagot számlálni, sokáig csókolóztak, és Pepi irtó boldog volt... — Sziasztok — köszön Marcsu a srácoknak. Azok örömmel fogadják. Róth Sanyi üdvözlésül megpengeti a gitárt. Marcsu levágódik a padra, a srácok mellé. Úgy ül, keresztbe dobott lábakkal, hogy kivillanjon a combja. Róth Sanyi gitározik, s mindannyian úgy mozgatják a lábaikat, mintha ülve táncolnának. Bordás Feri énekel, Tom Jonest utánozza. Marcsu is velük dúdol, és közben fintorogva gondol arra, hogy anyuék nemsokára hazajönnek Tihanyból. „Mit csináltál, míg elvoltam? Semmit. Nem takarítottál... Nem. Nahát, szégyelle magad! Ilyen nagy lány, és ennyit sem lehet elvárni tőle...” Róth Sanyi egyszer csak feláll. — Jöttök moziba? Marcsu a fejét rázza. Bordás Feri fölpattan, tulajdonképpen azt akarták, hogy Pepi egyedül maradhasson a lánnyal. Hát jó, legyen, Marcsunak már nyolc. Úgyis olyat fog mondani rögtön, hogy a Pepi vécékefe-haja megvakarja tőle a felhőket. — Sziasztok — köszönnek Róthék, ők meg vissza. — Sziasztok! Marcsu a lábát lóbálja, s várja, hogy Pepi megszólaljon. De végül elunja a csendet, nyújtózik. — Na, megyek ... Pepi megijed, szemét a lányra mereszti. — Este lejössz? Most robban a bomba — gondolja Marcsu. — Este randim van. Szinte hallja is, hogy Pepinek gyorsabban ver a szíve. De már nem bírja tovább. Most már nem húzni akarja a KÖVES JÓZSEF, fiút, most már muszáj mesélnie. — Tegnap a Szép utcában megismerkedtem egy autóspalival. Majdnem elütött, képzeld, úgy megijedtem, hogy moccanni sem tudtam. Hazahozott, és ma este találkozunk. Irtó klassz, meggyszínű kocsija van... Pepi dühös, hogy mindezt végig kell hallgatnia. De nem mer szólni, mert akkor Marcsu esetleg elrohanna, és többé nem állna szóba vele. Annál pedig az is jobb, ha a közelében lehet, hátha egyszer... Marcsu meg folytatja: — Klassz hullámos haja van, és olyan ruhákban jár, mint egy Csekonics. — Marcsunak fogalma sincs ugyan, milyen ruhákban járhatott egy Csekonics, de ezt anyutól tanulta, és jól illett ide. Derűsen néz Pepire, látja, hogy egészen letört. Most valami vigasztalót kell mondani, hm, de mit? — Azért holnap lejövök — mondja, és arcon csókolja a fiút. — Szevasz! — Cső — köszön vissza Pepi, és ettől a kedves puszitól megvidámodik. Tüstént elhatározza, hogy bármi lesz, ő kitart Marcsu mellett. Marcsu meg lihegve indul a Körút felé. Autóspali egy cukrászdában várja, hat óra után. Most hát van ideje, minden üzlet előtt megáll. Egy illatszerboltban puha hajkefét lát, erről megint eszébe jut Lajos bácsi, aki órákig képes kefélgetni maradék ősz haját. Na hiszen, a Lajos bácsi! Ha hazajön, állást is szerez. Mert Marcsu jelenleg nem dolgozik, most fejezte be az ipari tanulóiskolát, végzett varrónő — álutóspali már bent ül a cukrászdában, rövidet iszik, de finoman, kortyolva — nem hajtja fel egyszerre az egészet, mint a srácok szokták, ha valahol BÚI, HUH eggej italra tesznek szert. Még kísérő is van a tálcán. Marcsu roppant izgatott, ilyen komoly fejjel még soha nem randizhatott, igazán különleges este. — Kezicsókolom — köszön Autóspali, és Marcsu úgy nyújtja csókra a kezét, mint anyu szokta Lajos bácsinak. Jön a pincér, udvariasan meghajol. — Cherryt innék — mondja Marcsu nyafogva, és, lopva Autóspalira néz, hogy nem találja-e megjátszósnak. De Autóspali mosolyog, kedvesen bólint, helyben hagyja a rendelést. — Kislány, örülök, hogy eljött — mondja csendesen, és két ujjal megsímogatja Marcsu tenyerét. — Milyen szép ma este! Marcsu elpirul, örül a bóknak, csak nem tud felelni rá. De már nincs is szükség válaszra, mert megjön a pincér az itallal. Amíg Autóspali beszél, Marcsu elszopogatja a likőrt, s akkor a férfi még egy pohárral rendel. Marcsut a második féldeci elzsongatja, kellemes köd ül köré. Autóspali megállás nélkül mesél, főleg a munkájáról, hogy mennyire szereti — motorszerelő —, és hogy milyen jól keres. Igaz, este is dolgozik, mindent elvállal munkaidő után. Aztán Marcsu szemét dicséri. A lánynak már melege van, egy kicsit pirul, de lehet, hogy csak a hőség okozza. Milyen csinos fiú, gondolja, nincs is több huszonhatnál, és már kocsija van! Aztán Autóspali fizet, maga elé engedi Marcsut. Kint Marcsu dühöng, mert a kocsi sehol, Autóspali gyalog jött. Még megbeszélik, hogy holnap újra találkoznak, aztán Autóspali kézcsókkal búcsúzik. Amint Marcsu egyedül marad a mellékutcában, táncolni szeretne, s rajongva mondogatja magában, hiszen szeretem, szeretem... Másnap nem megy le a térre, csak az ablakból les ki, ott áll-e Pepi. Persze, hogy ott áll, állandóan errefelé bámul. Aztán öltözik. Még csinosabb akar lenni, mint tegnap. Autóspali a sarkon várja, most kocsival van, Marcsu beül mellé. Autóspali egy szót sem szól, csak az utat figyeli. Nagyon óvatosan vezet. A Citadellába mennek. Marcsu rövidet iszik, Autóspali meggylét. — Sosem iszom, ha kocsival vagyok — mentegetőzik, s ettől Marcsu még jobban rajong, mert milyen komoly fiú! A muzsika a fülébe mászik, és Marcsu szeretné, ha soha nem lenne vége ennek az estének. Kissé szédül, lilás színekben látja a környezetet. Boldog, mert Autóspali kétszer megcsókolta a kezét, s olyan áhítattal nézett rá, hogy Marcsinak elakadt a szívverése: ez a fiú szerelmes belé! A felismerés és az ital gyöngédségre készteti. Óvatosan megcirógatja Autóspali borotvált arcát. Autóspali elmosolyodik, s olyan forrón néz Marcsura, hogy az már sok a jóból. Marcsu fél egy kicsit, hogy egyszer csak vége szakad az álomnak. Autóspali egy kanyarban megállítja a kocsit, átfogja Marcsu vállát, és magához húzza. — Te gyönyörűség! — és rekedt a hangja. Marcsu riadtan pislog, engedné is magát meg nem is, de az erős karok olyan keményen vonják magukhoz, hogy már nincs is akarata. Nem először csókolózik, de ez más, mint a többi, ez valami nagyon új, és félelmetesen különös . . . Otthon az ágyban sír, telekönnyezi a rózsaszínű párnát, és most örülne, ha nem volna egyedül. — Szeretem — vallja be Pepinek, amikor legközelebb találkoznak, és nem törődik azzal, hogy Pepi majd felrobban dühében. — Csak vigyázz — mondja a fiú, s ezen Marcsu megsértődik. Pepi alig idősebb nála, nincs tizenhét, ő csak ne figyelmeztetgesse! Taknyos kölyök, ő meg lényegében felnőtt nő, igazi férfiak is kezet csókolnak neki! Aznap este Autóspali a városban kocsikáztatja. Marcsu hallgat, figyeli Autóspali vonásait. Csuda helyes fej — gondolja —, és nagyon szerethet. Megsímogatja Autóspali arcát, s közben könny szökik a szemébe. Autóspali lassít, ránéz Marcsura, hálásan néz rá, és egy pillanatra megszorítja a combját, közvetlenül a térde fölött. Megvacsoráznak a Hűvösvölgyben. Cigány is játszik az asztal mellett. — Holnap vége az aranyéletnek — mondja szomorúan Marcsu. — Azt hiszem, holnap este jönnek vissza anyuék. Autóspali komoran néz rá. — Ha nem engednek el velem, megszöktetlek. — Úgysem mered — pironkodik Marcsu, de mosolyog. — Csak a szád jár. Autóspali viszont komoly marad, szinte megkeményedik az arca. — Nem akarom befejezni. Találkozni akarok veled, sokszor ... Marcsu a legszívesebben fölugrana, és úgy szorítaná magához Autóspalit, hogy megropogjanak a csontjai. — Találkozunk ... Szeretlek — súgja. Autóspali hálás, a lány kezét csókolgatja. Úgy mennek a kocsihoz, hogy közben egymás derekát szorítják. Marcsu meg fölnéz Autóspali szemébe, mintha hipnotizálva lenne. Autóspali egy sötét zugban leállítja a motort. Hátradől a puha ülésen, és magához húzza Marcsut. — Csöppség! — mondja nagyon kedvesen, és szájon csókolja. Marcsu fintorogna a megszólítás miatt, de ... Aztán a fiú a combját simogatja, Marcsu elhúzódna, de nincs hozzá ereje. Autóspali cigarettázik, röpköd a parázs a sötétben. Marcsu szeretne elszaladni, de valami itt tartja. — Olyan boldog vagyok — mondja Autóspali, és Marcsu sírva fekszik az ülébe. Anyu éjjel jön haza. Marcsu az ablakból lesi, hogy hosszú csókkal búcsúzik odakint Lajos bácsitól. Úgy tesz, mintha aludna, aztán kinyitja a szemét. Halkan köszön, és anyu csodálkozik, hogy lánya nem is örül neki. Napok múlva összevesznek Autóspalival, valami apróságon. Marcsu kibőgött szemmel megy haza, anyu faggatja, de ő nem válaszol. Marcsu ideges, mert már itt volna az ideje... Már öt napot késik, s akkor anyu is megneszel valamit — Van neked valakid? — kérdi döbbenten. — Ühüm — feleli hetykén Marcsu, s közben arra gondol, hogy anyu nem is érdemel rendes választ, mert hazudott. Anyu sírva fakad, hisztizik, erre Marcsu toporzékolva ordítja, hogy amíg ő oda volt, megismerkedett valakivel, na és akkor... ? — Viszonyotok van? — döbben meg anyu. Marcsu röhögni szeretne, olyan hülyének találja ezt a szót. Neki viszonya ...? — Szégyelld magad, te utolsó! — viszi fel anyu, és két kézzel belekap lánya hajába. — Ha szegény apád ezt tudná, megfordulna a sírjában! Marcsu ellökimagától az anyját. — Téged hamarabb észre vett volna — sziszegi. Ekkor lép be Lajos bácsi. Két doboz konyakmeggy a kezében, vigyor a száján. Látja, hogy anyu bőg. Riadtan rohan hozzá, és a vállára teszi kezét. — Mi történt, kedves? — A lányom egy utolsó... Marcsát megüti a szó, de csak egy pillanatra. Aztán felugrik, riszálva indul az előszoba felé, s vigyorogva mondja: — Ez van! Lajos bácsi döbbenten néz utána, lás nélkül.A Méhes László rajza Tasnádi Varga Éva: — És szólt a táskarádió.. Jegenyefa nézett az égre, örült, mert nem volt szenvedélye. És szólt a táskarádió, kis fémdobozka, harsogó zajjal. Sárga sörök, meredek asztal, fehér ruhámon arany cseppek, és bután mondtam, hogy szeretlek. — És szólt a táskarádió . .. Elvarázsolt kutyák ugattak, loboncos szőrük égnek állt, és elhittem egy óra hosszat, hogy elkerülöm a halált. És szólt a táskarádió... — Trili-trala, szép butaságok, és azóta, ha arra járok, borzongva gondolom, de jó, hogy akkor, ott e délutánon úgy szólt a táskarádió. "