Magyar Ifjúság, 1970. május-augusztus (14. évfolyam, 17-34. szám)
1970-08-21 / 33. szám
CSILLAG KERÜLT A VÁLL-LAPRA Csillag került a váll-lapra. Tiszti csillag. Az Országház előtti téren először láthatják ezekkel a váll-lapokkal a fiúkat az apák, menyasszonyok és testvérek. A Kossuth téri katonai ünnepség az alkotmány napjának új színt, a tisztavatásnak pedig nagyobb ünnepélyességet kölcsönöz. Csillag került a váll-lapra. Négy esztendő kemény munkája, tanulása, gyakorlása, vizsgadrukkja és vizsgaeredménye hozta meg a Kossuth Lajos Katonai Főiskola most végzett növendékeinek új csillagjait is. Életútjaik az ország különböző részeiből futottak itt össze, hogy most ismét szétváljanak. Kismándor Béla komlói bányász fia, Biró László szülei a böjti termelőszövetkezetben dolgoznak, Bánfi József édesapja motorszerelő, édesanyja a HÓDIKÖT-ben dolgozik Hódmezővásárhelyen. Sásik László a Somogy megyei Nágócsról jött, Morvai István Angyalföldről, Piószeghy János Nyíregyházáról ... Van köztük, aki már gyerekkorában eljegyezte magát a katonasággal, más — mint Bíró László — egy növendék toborzó beszédének hatására jelentkezett, vagy — mint Kismándor Béla — családi hagyományt követett (ő az ötödik tiszt a családban), s olyan is akad, aki sorkatonaként választotta a katonai, a tiszti pályát. Tisztnek lenni — nemes hivatás. E hivatás szeretete s tudata sugárzik minden szavukból. PIÓSZEGHY JÁNOS neve mellé tegyük mindjárt a rendfokozatot is: főhadnagy. Nyolcszoros kiváló, valamenynyi félév végén elnyerte ezt a címet. • Amikor jelentkeztem, csak arra gondoltam, jól kell szerepelnem, de erről álmodni sem mertem. Azután az első, a második, a harmadik félév végén is egymás mellé sorakoztak az ötösök ... Életútja nem egyenesen vezetett a Kossuth Főiskola padjaiba.. — Nyíregyházán, a Vasvári Pál Gimnáziumban érettségiztem, azután dolgozni mentem. Bevonultam katonának, s hamarosan feltaláltam magam a hadseregben. Az akkor bontakozó „kiváló” mozgalom is tetszett. Az első év végére „kiváló” lettem, s jutalomból — leszereltek. Irány: haza. Én idejöttem. Tehát öt éve „kiváló” katona egyházamban. Ritka teljesítmény! — Rengeteg tanulás, lemondás van mögötte. De megéri! Műszaki tiszt lettem, s felsőfokú „civil” műszaki végzettséget is szereztem. Régebbi és újabb vágyam — együtt teljesült. Valamikor műszaki pályára vágytam, sorkatonaként pedig a tisztire, s most együtt értem el mind a kettőt. Sőt, itt a hadseregben olyan műszaki ismereteket szerezhet az ember, amihez foghatót másutt aligha: gépek sokaságával kell megismerkedni, nem lehet senki egyetlen szakág beskatulyázott specialistája... — Társaimnak segíteni, velük konzultálni — ez is szép feladat. S nemcsak mint növendék szakaszparancsnok végeztem ilyen munkát, hanem KISZ-megbízatásból is. Jóleső érzés olyan munkát végezni, olyan hivatást teljesíteni, amit szeret az ember ... (Ősz hajú ezredes, a tanszék vezetője lépett mellém a beszélgetés végén: „Nem szeretem a nagy szavakat — kezdte —, de Piószeghy ízig-vérig katona, igazi parancsnoktípus, végtelenül szorgalmas, tapasztalt parancsnokként válaszol a kérdésekre, szereti fegyvernemét, segítőkész, olyan adottságokkal rendelkezik, amilyeneket ritkán lehet egy emberben megtalálni. Jól megérdemelt jutalomüdülése után a fiatal növendékek nevelésében kap majd feladatot”.) MORVAI ISTVÁN most már hadnagy — a páncélos tanszék kedvence volt. Hatszoros élenjáró (tehát hat félév végén nem kapott roszszabb jegyet az államvizsgatárgyakból a négyesnél, s átlaga is ennél magasabb volt), s rendkívül vidám ember, Angyalföldi. Édesapja a Láng Gépgyárban dolgozik. — Valamikor gyermekkorában katonásdit kezd játszani mindenki. Van, aki ezt később abbahagyja, elfelejti. Én nem tudtam és nem is akartam sem abbahagyni, sem elfelejteni. Már gyermekkoromban katona akartam lenni, s nem titkoltam ezt a középiskolában, az épületgépészeti technikumban sem. Sőt azt sem, hogy nem is akármilyen katona, hanem harckocsizó! Emiatt volt is aztán vitám a felvételikor. Mint épületgépész technikust mindenáron a műszakiakhoz akartak felvenni. Akkor azt mondtam: ha nem lehetek páncélos, visszalépek. (A tanszékvezető helyettese éppen e szavaknál pillant be a KISZ-klubba, s rábólint Morvai István szavaira. Annak idején ő volt a beszélgetőpartnere .. . Nem bánta meg, hogy hallgatott, a fiatalember szavára.) — Csodálatos dolog a harckocsi, ez az acélkolosszus. Vezetni, bánni vele hihetetlenül jó érzés, ezt csak az érezheti, tudhatja, aki már megpróbálta. A páncélos a maga harmincegynéhány vagy még több tonnájával — igazi hatalom. Aki benne ül, vezeti, irányítja, azt tisztelni kell... Gyerekkorom óta bámultam, s most birtokomba vehetem. Nem is adtam ki a kormányt a kezemből, amikor csak választani lehetett, ki mit csináljon a gyakorlaton ... Sőt, egy kicsit már sajnálom is, hogy tiszt lettem, mert így kevesebbet vezethetek ... A friss tiszti váll-lap mögött ott van még a növendék, sőt a régi angyalföldi srác ... — Persze maga a katonaélet is vonzott. Most négy év után elmondhatom: érdemes volt jelentkezni. Igaz, azóta megváltozott sok minden körülöttem, s elképzelésem is a hadseregről. Más dolog tizennyolc évesen — vagy még fiatalabban — nézni, hogy a katona mit csinál, s megint más — csinálni azt. Hogy miért sikerülhettek mindig olyan jól a vizsgát? — A vizsgához szerencse is kell, de azért nem árt tanulni sem, s főleg tudni, mit vár az ember magától, s mit várnak tőle. Ezek már a tisztté érett ember szavai. Azé a fiatal tiszté, aki tudja, milyen feladat vár rá a csapatnál. Csillag került a váll-lapra. Miközben a tér a fiatal tiszteket üdvözli, ünnepli — a tanárokról, a parancsnokokról sem feledkezhetünk meg. Beliczky László tisztről például, aki egy vasárnap reggel — hosszú éjszakai utazás után is — bement konzultálni az államvizsgára készülő növendékekkel. S a többiekről, köztük Babos Istvánról, Sverdeczky Andrásról, Agócs Gyuláról, Balatoni Józsefről, Mészár Lászlóról, akik mint főtanárok, tanárok, tanszékvezetők vagy osztályfőnökök, mind-mind kellemes emlékekkel gazdagították növendékeiket. Róluk, s a most épülő-szépülő főiskoláról (amikor elkészül, bármelyik polgári főiskolával vetekszik majd a felszerelése, berendezése), a hadsereg mind korszerűbb fegyverzetéről és technikájáról is szót kell ejteni az ünnepi pillanatokban. Ennek a fegyverzetnek, technikának lesznek mesteri kezelői s beosztottjaik nevelői a felsorakozott fiatal tisztek, akik időnként még oda-oda sandítanak vállukra. Csillag került a váll-lapra. Baktai György 70/334MAGYAR IFJÚSÁG »Kinek István király orrát, fülét levágatta, az megtanulta, mint kell tisztelni a Másét, és bélyeges lett élethossziglan, mert ama szokatlan és kegyetlen új törvény telt be rajta, mely tilalomfát állított a múltnak...« AZ IGAZI ISTVÁN KIRÁLY » E mlékszem még: a negyvenes évek elején elemi iskolai olvasókönyvünk egyik lapjáról galambősz, koronás férfiú mosolygott ránk. Nyílt, már-már angyalian naiv tekintetéből szinte sugárzott a jóság. Szent István — mutatta be őt a tömörségében fenséges képaláírás és a rajz valóban szentet ábrázolt. Elomló vonású, meleg szemű szentet__ Ez a szent szemrebbenés nélkül négyeltette fel Koppányt, végeztette ki Ajtonyt, nagybátyját, Gyulát pedig „csak” száműzte erdélyi székhelyéről. Orrát, fülét vágatta le annak, aki más — akármilyen csekély — javának eltulajdonítására vetemedett. Kegyetlen volt? Az igazi humánum nem azonos a sokáig hirdetett krisztusi béketűrő szelídséggel. A nagy társadalmi változások tudatos munkálói éppoly könyörtelenek, ha kell, mint amilyen emberségesek, ha lehet. A sokak érdekében könyörtelenek az egyesekkel. A milliók érdekében a százakkal, ezrekkel. Államalapító királyunk következetes kérlelhetetlensége is ebből fakadt. Nem lehetetlen, hogy a lázadó pogányvezér, Koppány felnégyeltetése közben neki is össze kellett préselnie a fogát! ! A pontos dátum Ismerkedjünk egy kicsit vele. Kereken ezer esztendeje született. Kereken? De minderről szóljon inkább Dr. Elekes Lajos egyetemi tanár, az ELTE középkori történeti tanszékének vezetője: — Már az is érdekes, hogy az idén beszélünk István születésének millenniumáról, ugyanis a 970-es év szinte az egyetlen, amely szóba sem jön a különböző forrásokban. Kézai krónikája a 967-es esztendőt jelöli meg István születési éveként, a