Magyar Ifjúság, 1970. szeptember-december (14. évfolyam, 35-51. szám)
1970-11-27 / 47. szám
Rómeó és Júlia Nem akarok szabályos kritikát írni Zeffirelli Rómeó és Júlia filmjéről. Az alkotónak is joga van úgy értelmezni a drámát, ahogyan benne él. Különösen Shakespeare-t, akinek minden korhoz, sőt személyesen mindenkihez van üzenete. Zeffirelli számára mindenesetre volt. Manapság, amikor világszerte a legszélsőségesebben értelmezik a klasszikusokat, szinte meglepő, hogy Zeffirelli mennyire az eredeti drámát vitte filmre. Sőt, alighanem most először szól a Rómeó és Júlia pontosan arról a tizenvalahány éves fiúról és tizennégy éves lányról, akiket Shakespeare megírt. (A drámából csak Júlia életkora derül ki pontosan; alakítója, Olivia Hussey egy évvel „öregebb” nála: tizenöt éves. A Rómeót játszó Leonard Whiting tizenhét.) Teenagerek a felnőttek világával szemben — erről szól Zeffirelli filmje. S ennyiben nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy a rendező a Rómeó és Júliából írt West Side Storyt vetítette vissza Shakespeare-re. Nem anynyira társadalmi, mint inkább nemzedéki drámát látunk: gyerekeket, akik értetlen csodálkozással merednek szüleik idegen világára , és szülőket, akik annyi fáradságot sem vesznek, hogy megpróbálják megérteni gyerekeiket. Valószínűleg csak filmen lehetett megvalósítani ezt a rendezői elképzelést. És fordítva is igaz: filmen csak így lehetett megvalósítani mindezt. A film természeténél fogva több naturális valóságelemet bír el, mint a színpad: itt helye van Capuleték kertjében a szinte őserdőszerű bozótoknak, a környezet reneszánsz pompájának, a tobzódó színeknek és szenvedélyeknek. Romantikus költői film Zeffirelli Rómeó és Júliája. Képzőművészeti igényességgel megkomponált tablói tulajdonképpen lágyabb, puhább, finomabb stílust képviselnek annál, mint amilyet az utóbbi időben megszoktunk a Shakespeare-színpadon. De valószínűleg közel járunk az igazsághoz, ha mindezt úgy értékeljük, mint Zeffirelli hitvallását a mindenkori Shakespeare korabeli és mai — fiatalság mellett. Lehet vitatkozni ezzel a felfogással, de azzal aligha, hogy Zeffirelli egyetlen sorral, egyetlen beállítással nem cáfolja Shakespeare-t. Mindazt, amit látunk, csak a legelragadtatottabb jelzőkkel illethetjük. S talán még egyetlenegyszer sem éreztük eddig ilyen nyilvánvalóan, hogy ez van a Rómeó és Júliában: az első szerelem élménye, amely olyan gyakran a világgal való első összeütközés „élménye” is. Zeffirelli filmjének varázsától ezért nem tudunk szabadulni: bizonyára mindannyian átéltük már ugyanezt. Koltai Tamás Két fiatal riporter A rádiókritika nem merülhet ki egyes műsorok elemzésében. Időről időre szívesen adunk hírt olyan fiatal riporterekről, színészekről is, akik nemcsak pénzkereseti forrásnak tekintik a rádiót. Hangja még nem felismerhetően jellegzetes. Eddig is plasztikusan kifejező műsorokat készített, de eddig nem készített átütő hatású műsorokat. Valahogy minidig egy kicsit a nagyvárosi ember szemével csodálkozott rá kedvenc és rokonszenves témáira: a hajdúsági cigánytelepre vagy az árvíz következményeivel küszködő szabolcsi iskolára. Mivel magyarázható ez a furcsa kettősség? Talán azzal, hogy Tomkai Judit látta ugyan az embereket — budapestisége gyakran izgalmassá is tette ezt a látásmódot —, de nem tudott feloldódni, és nem tudta igazán feloldani hallgatóit sem. A múlt héten megtört a jég. A tévémentes nap késő esti rádiózói — milyen sok kitűnő műsort lehet hallani tíz óra után! — egy tehetséges riporter kiteljesedésének lehettek fültanúi. Igaz, Kállai Ferenc szokatlanul érzékeny riportalanynak bizonyult, erre azonban csak utólag jöttem rá. Nem a szokásos szereposztás érvényesült. A riporter nem kérdezett, és a riportalany nem válaszolt, hanem két gondolkodó, alkotó ember beszélgetett. Mintha Tomkai Judit hangja is egyszeriben összetéveszthetetlenül jellegzetessé formálódott volna ... Szabó Gyula hangját — s arcát is — milliók ismerik. Férfiasan kellemes orgánuma és kifinomult értelmezőkészsége okán a rádiósok is elhalmozták feladatokkal. Nagy a kísértés, hogy félmunkát végezzen, mégsem teszi. Már csak azért sem, mert befutott, méltán értékelt színész, aki nem engedheti meg magának, hogy saját színvonala alatt dolgozzon. Hosszú ideig csak igényességéről győződtem meg. Ha regényt olvasott fel folytatásokban, nap nap után vártam, hogy felszólítson: érdemes az író világával közelebbről is megismerkedni! Ha verset mondott vagy hangjátékban szerepelt, magától értetődőnek tartottam, hogy nem lélektelenségével rí ki a többi színész közül. S most íme, a vasárnap délelőtt sugárzott, egyébként is sikerült Dózsa-emlékműsorban arról is meggyőzött, hogy nagyon szereti a rádiót. Igaz, kezdetben még csak megszokott beleérzőképességét csillogtatta, az összeállítás közepe táján azonban — amikor Székely János romániai magyar költő olvasásra is érdemes látomását mondta el — már nem Szabó Gyulát, a színészt hallottam, aki kulturáltan jelenít meg egy ötszáz év előtti történelmi személyiséget, hanem a haldokló parasztvezért, aki még a tüzes trónon is mások bűneit veszi magára. Zöldi László Kossuth Lajos Korosztályunknak Kossuth Lajosról alkotott véleménye korántsem egységes. Nem sikerült még háttérbe szorítani teljesen a világosi fegyverletétel után keletkezett, s azóta mély gyökereket vert, Kossuthot egyértelműen bíráló elfogult értékeléseket. Innen néha a zavar, az értetlenség a tizenévesek körében, a fél füllel hallott mendemondákból kiinduló kézlegyintő ítéletek sokasága a felnőttebb korosztályok egyes tagjainál. Holott történettudósaink legjobbjai sokat tettek a múlt esztendőkben a valódi — mindennemű torzítástól, avagy sematizmustól mentes — Kossuth-kép kialakításáért. Ezzel szemben a szépirodalmi, illetve népszerűsítő feldolgozásoknak legtöbb esetben nem sikerült közelebb hozni Kossuth alakját az olvasókhoz. Nagy mulasztást pótol ezért Fekete Sándor „Kossuth Lajos” című kitűnő munkája. Életrajz-regény ez, s nem regényes életrajz. A szerző — legjelesebb esszéistáink egyike — több mint két évtizeddel ezelőtt tett tanúbizonyságot először a könyvében tárgyalt korszak kiváló ismeretéről. (Milyen kár, hogy nem jelent meg új kiadásban a márciusi fiatalokról szóló munkája). Azóta pedig Petőfi Sándorról, majd Széchenyi Istvánról láttak napvilágot írásai. Az író ezúttal látszólag csupán közismert emlékirattöredékeket idéz, korabeli leveleket publikál, kortársak naplórészleteire hivatkozik. Ám ha figyelemmel olvassuk végig könyvét , rögtön szembetűnik, mennyire szigorúan, elfogulatlanul csoportosította a tényeket, melyekből egyszer csak izgalmas, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt szánt Kossuth-életrajz kerekedik ki. A cselekmény jelentős része — a könyvnek több mint kétharmada — a reformkor, az 1848—49-es forradalom, és a szabadságharc időszakára esik, de foglalkozik az 1848—49-et követő évekkel is. A szerző nemegyszer utal hőse komoly tévedéseire, gyengéire, ugyanakkor méltó piedesztálra állítja a nemzetünk önállóságáért és hazánk társadalmi alakulásáért harcoló erők vezéralakját. Ami a legfontosabb: szerzőnknek sikerült elhitetnie velünk, hogy a könyv legelső oldalain osztrák vizsgálati fogságban raboskodó Kossuth gondolatvilága szerves egységben áll utolsó naplótöredékeivel. Íme Kossuth szavai, melyek egyúttal összefoglalják életrajzírójának mondanivalóját: ......Az óramutató nem szabályozza az idő folyását, de jelzi, azért nevem óramutató, jelzi az időt, mely jönni fog, melynek jönni kell, ha a magyar nemzet számára még tartottak fel jövőt a végzetek, és annak a jövendőnek neve: szabad haza Magyarország szabad polgárainak, annak a jövendőnek neve: állami függetlenség.” Kun Miklós Feltűnően csendes most a Hungária. Legnagyobb ritkaság, ha fellépnek Pesten. Az Ifjúsági Parkban is csak egy fellépésük volt. — Igaz a hír? — kérdeztük az együttestől. — Attól függ, melyik. — Az, hogy abbahagytáka fellépéseket. — Igaz — válaszolták. Majd, némi tanakodás után, hozzátettek egyet s mást. Egymás szavába vágva: — Persze csak anynyiban, amennyiben nyilvános fellépésekről van szó. És Budapestről. És természetesen ... — Hogyan? — Természetesen ... Csak átmeneti időről van szó. Reméljük, egyszer csak megoldódnak a problémák. — Milyen problémák? — Olyan klubot keresünk, amely elég sok szempontnak megfelel. Egyelőre nincs. Azt nem akarjuk, mint tavaly, hogy olyanba kezdjünk, amiről előre lehet látni, nem megy. Nem ülünk ölbe tett kézzel. — Hogy haladnak a dolgok? — Foglalkoztat ugyan bennünket a klubkérdés, elég sokat, de azért nem áll le a munka. Éppen ezekben a napokban jelenik meg kislemezünk, a nagylemez óta, egyszerre kettő is. Az egyiken az együttes irányadó stílusa, sajátos rock and roll variáció, a rolli lesz hallható („Eredeti ,rubin”, „Ítéletnap”). A másikon a melodikusabb, nagyzenekari hangszereléssel ellátott zene szólal meg („Csinbumm-cirkusz”, „Ha hív a fény”). — Lesz második nagylemez? — Írjuk, hangszereljük. Ezt is most csináljuk. Bemutatkozik majd rajta két új szerző is, mindketten együttesünk tagjai: Csomós Péter és Barta Tamás. Tizennégy új szám tanúskodik majd arról, merre tart a Hungária. Közben ugyanis változott a zenénk. Hogy pozitív vagy negatív irányban-e, ez ízlés dolga. Ami tény, az a változás. A többi már a megítélés dolga. Persze, nem egészen. Nem a megítélés a legdöntőbb. Hanem az, amit megítélünk. Zenében is. Simon Gy. Ferenc A HUNGÁRIÁBAN VALAMI KÉSZÜL Eddig különösen az Egyetemi Színpad közönsége ismerte nevét és szerette műsorát, mostanában pedig országszerte járnak már előadóestjeire. Jelenleg egy ORI-műsorban a Peger Sándor közös est szereplőjeként járja az országot. — Azt mondják, humora keveseknek, az intellektuálisabb érdeklődésűeknek szól. Milyen sikert remél most a szélesebb nyilvánosságtól? — Nem ez lesz az első bemutatkozásom a vegyesebb összetételű közönség előtt, úgyhogy már tapasztalatból is beszélhetek■ Több éve lépek fel az ifjúsági klubokban, KISZ-rendezvényeken, a vidéki egyetemek meghívásaira ugyanúgy, mint kis falvak vendégeként. Körülbelül öt-hat órás műsorom van, ebből mindig olyan válogatásban adok elő, amilyen jellegű a közönség. Azt már az első pillanatokban Sándor Györggyel észreveszi az ember, mire reagálnak jobban, mire kevésbé, és ehhez kell alakítani a műsort. — Különösen a fiatalok szeretik a humorát. — Azért szól ez a műsor főleg a fiataloknak, (bár a fiatalságot nem az évek száma szerint értem), mert ez az a közönség, amelyik előítélet nélkül tud nevetni. Ami másoknak megfellebbezhetetlennek tűnik, azt a fiatalok, ha kell, ki tudják nevetni. Azt hiszem, humorérzékben is lehet mérni a generációs különbséget. Kisebbik fiammal együtt, aki még teenager a javából, gyakran együtt dolgozom, ő az első közönségem, sokszor segít eldönteni, ez vagy az a poén ül-e vagy sem. Sokszor mondja: ezt a felnőttek nem is fogják megérteni.” — Hogyan találta meg a kifejezésnek ezt a különös formáját, hogyan lett „abszurd” humorista? — Valahogyan belőlem fakadt a mai fiatalok ismeretében. Ez olyan munkamegosztásféle is. Helyettük is, amíg ők dolgoznak vagy tanulnak, humorizálok. Az ő humorukat fejezem ki tulajdonképpen. A lényeg az, hogy fiatal tudjak maradni, és megérezzem azt, ami a levegőben van, ami foglalkoztatja a többi fiatalt. Legutóbbi műsoromnak a címe ez volt: „Bokszkesztyű és rózsa". Végezetül: egy-két részlet az új műsorból. „Vettem egy írógépet. Beletettem egy indigót. Most két írógépem van.” A másik: „Egy amerikai orvosprofesszor bevette saját készítésű fiatalító szerét, amitől húsz évet visszafiatalodott. És így most halt meg abban a húsz év előtti betegségben, amit azóta gyógyítani tudott." A harmadik: „Embriókriticizmus: nekem fogamzásgátlásaim vannak.” —Székely— Egy fiatal orvos pályakezdése. NDK-film DECEMBER 3-I FILMBEMUTATÓK: A lányok, sírjatok Zenés magyar film a METRO, a KEX, a TOLCSVAY és a SYRIUS együttes közreműködésével. Vidám emberek és állatok Főszereplők: Jarka Schallerová, Zala Márk fh., Balázsovits Lajos. Rendező: MÉSZÁROS MÁRTA 14 éven felülieknek ! Színes mesefilmsorozat 70/4712MAGYAR IFJÚSÁG