Magyar Ifjúság, 1971. május-augusztus (15. évfolyam, 19-35. szám)
1971-06-25 / 26. szám
71/26 MAGYAR IFJÚSÁG Az életet még sohasem írta csupa nagybetűvel, de az életet élő embert mindig nagynak tartotta. Törékeny alkata szakállal párosul. Neve: Csányi Vilmos. A Budapesti Orvostudományi Egyetem orvosi-vegytani intézetének munkatársa, egyetemi adjunktus, a biológiai tudományok doktora. Huszonkilenc éves korában védte meg kandidátusi disszertációját. Hazánk legfiatalabb kutató tudósa. Manó bácsi tüze — Hogyan lesz valakiből tudós? Töpreng, aztán elneveti magát. — Nem kaphatnék könnyebb kérdést? Zuglói munkáscsalád elsőszülött gyermeke. Apai ágon a nagyapa volt az első, aki szakmában is az újat választotta. Villanyszerelő lett, és fiát is erre tanította. Idős Csányi Vilmos egészen 1953-ig dolgozott a vezetékekkel. Akkor, ahogy mondani szokás, „kiemelték”. Egyik napról a másikra kinevezték az Országos Villamos-Távvezeték Vállalat osztályvezetőjének. Az apa a fiával együtt kezdett el tanulni, és betöltötte 46. életévét, amikor megszerezte a villamosmérnöki diplomát. — Apám mindig és mindent egész emberként tett. Nagyapától tanulta meg, hogy a munkában nem lehet kihagyni, hogy a drótok és vezetékek között mindent komolyan kell venni... Laci öcsém a szakmában is apát követte, villanyszerelő maradt. Intézeti szobájában beszélgetünk. A kutatás mellett évente 50 órát tanít az egyetemen és húszat a mérnöktovábbképzőn. Ma vizsgáznak nála a végzett mérnökök. Íróasztala közepén lista Tíz név mögött ötös, három mellett négyes számjegy áll. A magyarázat dicséretnek is beillik, de zártan tömör: „A frissen végzettek mindig többet tudnak, mint a régebbiek”. Kényes kérdéssel próbálkozom. — Kértek már nálad protekciót? Töprengés nélkül felel: — Nem. De nem is adnék senkinek, mert én sem kértem soha senkitől. — És ezt természetesnek tartod? — Igen. Persze tudom, hogy vannak emberek, akik egyszerűen élni sem tudnának nélküle. Hétköznapi dolognak tartják, hogy kapják és a maguk területén ők is adják. Éppen ezért semmit sem tudnak becsülni igazán. Huszonöt éves korában nevezték ki tanársegédnek. Vegyészként kezdett, biokémikus lett. A molekuláris biológia területén kutatott először, a fehérjeszintézis szabályozását tanulmányozta. Nem sokkal később már teljesen önállóan dolgozhatott, s olyan jelenségekre talált, amelyek részletes vizsgálata teljesen új irányt jelent az enzimek keletkezésének tanulmányozásában. Kísérleti eredményeit egy nagyobb amerikai csoport is reprodukálta. Még nem volt 30 éves, amikor kidolgozta egy enzimfajta ipari előállításának módszerét az eljárást még abban az évben alkalmazni kezdték. Sok minden összejött a kezdés utáni néhány évben. Csillagos sikerek, és gyötrelmes vajúdások a magánéletben és a kutatásokban egyaránt. Ez a csirke és 3999 társa tanított meg arra, hogy az egér is tud számolni Aztán egy napon egy öregember személyében munkaidő után ritka nagy élménnyel találkozott. — Neked tulajdonképpen nem is rólam kéne írnod, hanem Manó bácsiról. Manó bácsiról, aki egyetemi professzort, dékánt és rektort egyaránt megtanított valami hihetetlenül fontosra. — Ki ez a Manó bácsi, és mi az, amit tanulni lehetett tőle? — Manó bácsi egy matuzsálem. Olyan ember, akinek a korát senki nem tudja közülünk. Csak annyi biztos, hogy már a századfordulón is tanított és később a Tanácsköztársaság idején el akart kezdeni valami meghökkentően újat:kísérletet tenni az egyes tantárgyakat legjobban értő-ismerő diákokkal. Egyetemi padba ültetni őket a középiskola második, vagy harmadik osztályaiból ... Manó bácsi nálunk, nálam is kopogott. Minden szavából lángoló akarás áradt, és mi is bevezettük a kísérletet. Év elején általában kétszáz nagyon tehetséges középiskolást hívunk meg az egyetem kémiai tanszékének előadásaira. Tapasztalataink szerint közülük 30—40 diák elsőre érti és figyelemmel tudja kísérni a magas szintű előadásokat. Év végére általában két-hárman maradnak a harmincból. Ezeket a lányokat, fiúkat azután behozzuk az intézetbe. Eddig három sokat ígérő felfedezést köszönhetünk Manó bácsinak. Varga Imola biokémikust, Gervai Judit vegyészt, és Mészáros Károly végzős orvost. Én pedig Gervai Judit személyében külön még valamit: egy igazi élettársat... Manó bácsi, azaz: Ádám Manó nyugalmazott fővárosi iskolaigazgató ma már ágyhoz kötött, teljesen vak és erősen megromlott hallású öregember. De még így az ágyból is segít tenni, szervezni, irányítani. Ma már az egyetemek keresik fel és Manó bácsi, ha kicsit kiabálva is, de szívesen ad tanácsot. A számoló egér Három kép díszíti Csányi Vilmos szobája falát. Két saját készítésű csendélet és az első kísérletnél „főszereplő” egynapos kiscsirke fényképe. A negyedik ketetben Juhász Ferenc versének részletei „És éppen ezért, az Élet öröm. Mert minden létező létével örül a létnek. Azzal, hogy van, / hogy létezik, azzal, hogy van, hogy betölti sorsát, / csillag, állat, űr, kőzet, növény.” — Szereted a verseket? Mosolyog és végigsimít a haján. — Ezt nem mondanám. Szeretem Svejket, és Rejtő Jenő hőseinek szövegét. Áhítatot és tiszteletet érzek, ha Thomas Mannt olvasom, de igazán gondolkodni csak Juhász versein tudok. Sokan mondják, hogy Juhász világa kusza, bonyolult és összetett. Én egyszerűnek érzem. Mi mindent tud megírni néhány sorban?! Hallgasd csak. — És idézni kezd: „A Világegyetem az emberben ismer önmagára, / a Világegyetem az emberben látja először / önmagát, az emberben ismeri föl / léte anyagát, / és elvirágzó állapotát." A végén szinte kisfiúsan álmélkodva: — Mennyi bölcs dolgot kimond! Svejk, Thomas Mann, Rejtő és Juhász békésen megférnek egymás mellett. — Rejtőtől is tudnál idézni? Kapásból felel: — Közkedvelt mosolyával nyújtotta hölgye felé arcát a rassz és erre két akkora pofont kapott, hogy pepita színű lett a világ előtte ... — Ez miből volt? — Az ellopott futárból. Szivar és Rita Kamélia művésznő találkozásának nagyjelenete. — A csirkét miért becsülöd enynyire? — Mert ez a csirke és 3999 társa tanított meg arra, hogy az egér is számolni tud ... 1966-ban jelent meg első, Horváth Istvánnal közösen írt könyve, a Baktériumbiológia. A másik: a Sejtbiológia már teljesen önálló, hatalmas munka, ötven tudományos dolgozatot közölt eddig. A Gondolat Kiadó kérésére 50. íves.ikonquatuír -Mólók*»« láris biológia címmel. .•■*» • ■■“A modern tt»óáis*toátéam,.*tanításán kívül a népszerűsítésében is fontos szerepet tölt be. — Jelenleg mivel foglalkozol? — Memória-kutatással. Segítőim a csirkék és a halak. Én is, mint sokan mások, arra vagyok kíváncsi, hogy milyen biokémiai folyamatok és genetikai tényezők játszanak szerepet a tanulásban. — És mire jöttél rá? Viccnek hangzik a válasz, pedig nagyon komolyan mondja: — Arra, hogy még legalább húsz évig kutathatok. — Húsz évig? — hihetlenkedve nézem, de újra megismétli. — Bizony-bizony. Persze, azért máris léptünk előre. Tóth Jánost pár évvel ezelőtt még én tanítottam, de hamarosan ő tanít másokat. Ez a fiú igazán értékes munkát tett az asztalra. Itt az intézetben dolgozta ki a tanulás számítógépes szimulációját. Ezt akarjuk most „lefordítani” biokémiára. Ha ez sikerül, máról holnapra tervezni és ellenőrizni lehet a biológiai és biokémiai kísérleteket. Az akció a „számoló egér” fedőnevet kapta. Lehessen bukni ! Protokoll szöveggel fogalmazva jelentős feladatokat végzett és végez a tudományszervezésben. Három évig volt titkára a Magyar Biokémiai Társaság mikrobiológiai szekciójának, majd újabb három évig a Magyar Tudományos Akadémia biokémiai bizottságának. Jelenleg az akadémia tudományos minősítő bizottságának tagja. Részt vesz a középiskolás pedagógusok továbbképzésében és az oktatás helyzetének felülvizsgálatában. Marx György csoportjában dolgozik, az oktatási rendszer továbbfejlesztésének főbb kérdésein. Ezzel kapcsolatban még korainak tartja a nyilatkozást. De amit kimond, azon mégis érdemes töprengeni. — A jövőt csak azok a népek nyerhetik meg, akik jól és korszerűen tudnak kutatni, tanítani. Szinte gyújt a szenvedélye. — A mostani kormányrendelet sokat segít a pedagógusok anyagi helyzetén. Gyorsan hozzáteszem: még időben. Távol áll tőlem, hogy sértő legyek, de szerintem az utóbbi években egyre gyengébb emberanyag választotta a pedagógusi pályát. Ez nagyon komoly hiba! Az életet átgondolni képtelen emberek szinte már bebeszélték maguknak és másoknak, hogy nálunk tulajdonképpen senkit sem kell sajnálni, mert a másod-, harmad- és negyedállásokkal együtt mindenki megkeresi a magáét. Rossz ez az okoskodás. Véleményem szerint akkor járunk jó úton, ha minden ember a fő munkahelyén adja esze és tudása javát. S ha valóban ott adja, kapja is ott az anyagi maximumot. Középiskolás korában dohányzoit utoljára. Kávét csak vendéggel iszik. — Részt vettem egy bérpolitikai munkaértekezleten és nem tudtam bosszankodjam-e vagy nevessek. A hozzászólók jelentős részét nem az ötmillió kereső, hanem a százhúsz, vagy mennyi, belvárosi maszek és a kétszáz egynéhány lángossütő jövedelme érdekelte. Pedig hányan vannak ők a milliókhoz mérten?! És milyen pofon egyszerűen lehetne szabályozni a jövedelmüket! De rájuk valóban vigyáz a bürokrácia. Szigorúan megszabja, hogy mondjuk 210 lángossütő és 301 pecsenyesütő engedélyt lehet kiadni. Az emberek szeretik a lángost és a hurkát, tehát veszik. Ez az 511 ember mai értelemben véve, hamarosan gazdag lesz. De mi lenne, ha nem az engedélyek kiadásánál lennének szigorúak a hatóságok? Egyik napról a másikra megszűnne a gond! Ha kétszer annyi engedélyt adnának ki, már csak a felét, ha tízszer annyit, már csak a tizedét keresnék az úgynevezett maszekok. Szélesen mosolyog és széttörli a bajuszát. — Ugye, milyen egyszerű?! Egy hatodikos kisdiák is így számolna. Nem akarok udvariatlan lenni, de úgy érzem, rá kell kérdeznem. — Mi a véleményed a kutatások mai helyzetéről? Nyíltan visszanéz. — Hosszabb időt töltöttem a Szovjetunió és Csehszlovákia különböző intézeteiben. Nem sokkal később Ford-ösztöndíjjal kutattam a Harvard egyetem laboratóriumában. Ezekből az országokból vannak tapasztalataim. Így alakult ki az a véleményem, hogy népiesen szólva ideje lenne összébb húzni a nadrágszíjat, és bátorrá válni. — Mit értesz ezen? — Azt, hogy ne kutatgassunk, hanem kutassunk. Hogy biztosítsák a lehetőségeket, de szigorúan kérjék is számon az időt és az eredményt. Én azt tartom bajnak, hogy egyszer sem hallottam: xgy tudós megbukott, mert kiderült, hogy tehetségtelen. Én azt követelem, hogy lehessen megbukni! Ha én például semmit sem tudok letenni az asztalra, bukjam meg. Ha nem tudok, akkor ne kapjak 5200 forintos havi fizetést és kutatói állást. Ha a társadalom nem nyer az eszemből, akkor ne is adjon! — Nem vagy túl szigorú? — Aki nem szigorú, annak nincs önkontrollja. Kilépünk az intézetből, a csirkék, a piros fények és a fekete-fehér korongok világából. A Körút verébcsipogástól hangos fái alatt sétálunk. Körülöttünk mindenki siet. — Azt mondták rólad, hogy neves ember vagy, és csak híresebb lehetsz. Nem engedi befejezni a mondatot. Megáll a járdára fészkelt presszó előtt és csak ennyit felel: — Egyetlenegyszer voltam híres. Középiskolás koromban én voltam Budapest legnagyobb akvárium haltenyésztője. De megbuktam, mert jól eladni sohasem tudtam. A mögöttünk állók azt hiszik, hogy viccet meséltünk egymásnak. Németh Sándor mm *. I.