Magyar Ifjúság, 1974. szeptember-december (18. évfolyam, 36-52. szám)
1974-10-18 / 42. szám
— nem is kevesen — minden követ megmozgatnak azért, hogy egy-egy ilyen helyre kerüljenek. Talán furcsa embernek is tartanak, mert „elástam” magam, én azonban biztos vagyok abban, hogy jól választottam. Itt önállóan dolgozhatok, többet tehetek, mint a klinikákon. Ennek köszönhetem, hogy most, öt év gyakorlata után már érett orvosnak tarthatom magam a gyógyításban és a betegek ellátásában. Idővel talán szakosodnom kellene. De az az igazság, hogy minden érdekelt és érdekel, ami összefügg a gyógyítással, az orvosi hivatással. A kellő gyakorlat megszerzése után pedig még mindig nem lesz késő a specializálódás. Mindez azonban nem mond ellent annak, hogy nagyon komolyan érdekel az elméleti munka, a kutatás. Vannak terveim, de korai lenne beszélni róluk. Egyszer talán majd ez lesz a koronája munkámnak. Járjuk a körzetét. A doktor elporzik előttünk a kis Riga-mopedjével, amelynek csomagtartóján épp hogy elfér a mindentudó orvosi táska, a minirendelő. A falu szélén pulikutya hasal a porban, közeledtünkre lustán mozdul egyet. Harang kondulása veri fel a délelőtt csendjét. Üresnek tűnik a falu. A léckerítések tövében itt-ott kakas és néhány tyúk kapirgál. A mészárszék ajtajában ácsorgó hentes nagyot köszön. Az orvos a kis motorról bólint, és mint a régi vándorló mesteremberek, máris odábbáll „hordozható” tudósával, szerszámaival. Karancsberényben lassít, majd lekanyarodik az útról a moped. A fodrásznál, a fűszeresnél most az az esemény, hogy itt a doktor. Döngölt, földes szobába lépünk. Kecskelábú tűzhely, rokkant ágy, kopott asztal és egy öreg néni jelenti a „házat”. Szoba, konyha, kamra egy helyiségben. A néne panaszkodik. A doktor pedig türelmesen hallgatja, bólingat. Előkerül a gyógyszeresdoboz. Valamikor szaloncukrot őrizhetett. Ráncos, aszalt, foltos kéz keresgél benne. — Ebből kellene még, doktor úr, híjján van má’ — rebegi a nénike. Nem tudja a gyógyszer nevét, de a kis dobozka színét megjegyezte. — Jó a mejtemre — fűzi hozzá, és aprón, öszszekuporodva nézi a fiatal orvost, lesi a szavát. Talán a dédanyja lehetne... Nagyot szippantunk a friss levegőn. Dr. Annau Károly rám néz, és némi tűnődés után megjegyzi: — A télen kezembe akart csúsztatni egy százast. Örökké szégyellném magam, ha valaha is elfogadnék akár egy fillért is tőlük ... A karancsberényi faluszélén az utolsó ház Kovácséké. Emeletes, takaros épület. Csupa ablak, zárt verandáján széles, kényelmes ágyban fekszik a beteg öregasszony. Régi ismerősök, Kovács néni megmozdul, megelevenedik az orvos láttán. — Hogy tetszik lenni? — kérdezi a doktor. — Nem jól... — Laza volt? — Nem. — Tessék sóhajtani... még... jól van. Rutin szavaknak, rutin vizsgálatnak tűnik az egész. Pedig nem az, mert az orvos már hozzászokott ahhoz, hogy ne csak arra figyeljen, amit kérdez ... Kovács néni az országútra lát az ágyból és még a szemben levő hegyek, lankák egy-egy darabkája is belefér az ablakkeretbe. Lassan már egy esztendeje nem tud mozdulni. Ez az ablak jelenti számára az életet, meg a doktor, aki hetenként hozza és itt hagyja, itt felejti nála a reményt. Óvatosan, szinte észrevétlenül, szerényen, mint egy ajándékot. Karancsberény és Karancsalja között fekszik Karancslapujtő. Itt egy éve helyettesíti a volt kollégát Annau doktor. De már nem sokáig. Fiatal orvos házaspár készül ide. A szomszédot is megkeresték, ő tájékoztatta őket a lehetőségekről, a helyi körülményekről. Végül igent mondtak. A tanács most hozatja rendbe leendő lakásukat. Annan doktor azt mondja, hogy neki is jólesett a környékbeli kollégák érdeklődése, gondoskodása. Annak idején azonnal befogadták, természetes hát, hogy most ő is hasonló módon közeledik a letelepedőkhöz. — Én itt akarok maradni. Végleg. Lassan úgy ismerem körzetem egészségügyi arcát, mint egy nagy családét. Még elég fiatal ahhoz, hogy a kényelmesebb városba iparkodjon. Mégis marad, jól érzi magát, örömét leli az önálló, felelősségteljes munkában. Pedig nem fenékig tejföl az élete. Lakásában is, rendelőjében is csak akkor van víz, ha eleget esik az eső. Telefonja nincs, lentről a faluból, a posta mellől telefonálhat sürgős esetben a mentőkért. Kocsiról nem is álmodozik. Luxus lenne — mondja. Hajdanában itt befogtak és kocsival jöttek az orvosért, úgy vitték a beteghez. Most talán ló is elvétve akad a környéken, ő pedig télen-nyáron beéri a mopeddel, és a gyógyításba vetett hitével. Varga László „Lassan úgy ismerem körzetem egészségügyi arcát, mint egy nagy családét!” A körzeti orvosnak otthon a rendelő, és munkahely az otthon Étvágy van... Ilyenkor tanév elején minden dolgozó szülő nagy gondja, hogyan oldja meg iskolás gyermekének napközi étkeztetését. Több országos hatáskörű szerv foglalkozik a gyermekélelmezés helyzetének további javításával. Köztük az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, amely tanulmányban dolgozta fel a gyermekélelmezés fejlesztéséhez szükséges tennivalókat. Tavaly mintegy 45 ezer gyermek részesült bölcsődei ellátásban, a bölcsődéskorú gyermekek 10—12 százalékának tudtak helyet biztosítani. Az óvodáskorú gyermekek 62—66 százalékának jut hely az intézményekben. Jelenleg a legkedvezőtlenebb az általános iskolások ellátottsága. Országosan a kisdiákok 21 százaléka, Budapesten 44 százaléka részesül napközi otthonos ellátásban. A jelenlegi körülmények szerint étkezést általában csak a napközis gyermekek kapnak. Szerte az országban csupán tízezer nem napközibe járó gyermek ebédelhet az iskolában. A fejlesztést sürgeti az a tény, hogy az első osztályosok beiratkozásakor a szülők 75— 80 százaléka igényelte a napközi otthonos ellátást. Ez öszszefügg az édesanyák nagyarányú foglalkoztatottságával, továbbá az új egész napos iskolatípus elterjedésével is. Valamivel jobb a helyzet a középiskolás diákok körében: mintegy 55 százalékuk részesül étkeztetésben. Az iskolai étkeztetést Budapesten a Gyermekélelmezési Vállalat, továbbá üzemi vendéglátó vállalatok végzik. Súlyos gond, hogy az iskolák jó részében nincs konyha és étterem. A közegészségügyijárványügyi szervek 1973. évi felmérése azt mutatta, hogy a meglevő bölcsődei, óvodai, iskolai konyhák túlterheltek, átlag 25—60 százalékkal több adagot főznek a megengedettnél. Ugyancsak hátrányos, hogy a gyermekek egy részének a felnőttek étkezését biztosító konyhákról szállítják az ételt. A kicsinyeknek emiatt nem tudják a koruknak megfelelő étrendet biztosítani. A bölcsődés és óvodáskorú gyermekellátás javítása érdekében tehát tovább kell fejleszteni a konyhai kapacitást. Szükséges, hogy a tejipar speciális tejtermékválaszték biztosításával, a konzervipar a darabos gyermekételkonzervek forgalomba hozatalával, gyümölcslevek, nektárok gyártásával bővítse a választékot. Indokolt továbbá, hogy a különböző élelmiszeripari ágazatok félkész- és készételek nagyobb választékával, gyorsan elkészíthető termékekkel segítsék a gyermekgondozási szabadságon levő édesanyákat. Ezzel lehetővé válna, hogy a nap nagy részét gyermekükkel tölthessék, és ne a konyhában ételkészítéssel. 15