Magyar Ifjúság, 1975. január-április (19. évfolyam, 1-17. szám)

1975-04-25 / 17. szám

— Valami önálló munkát. Értelmes mun­kát. Eddig kétszer volt gyakorlaton: a főisko­lásoknak nyaranta kötelező. Kávét meg cuk­rot vásárolt, levelet és üzenetet hordott — ebből állt a hónap. Persze, azok jelentékte­len helyek voltak. Az intézetben másként kell lenni. Olyan feladat kellene, aminél fel le­het használni a tanultakat. Ami alkotó fan­táziát igényel és látható eredménye van. Bódi a válaszra enyhén elmosolyodik. Já­nos ezt nem láthatja, mert már mögötte lép­del az iroda felé. Mire felveszik az adatokat, beszállingólnak néhányan. Az ajtók nyitva maradnak — tik­kasztó a meleg —, be lehet látni a szobákba. Mindenütt főzik a kávét, lapozgatják az új­ságokat. Zümmögni kezdenek a ventillátorok, kis női pletykák osztódnak — megindul a nap. János a könyvszekrény zsúfolt polcait mustrálja — olvassa ezeket valaki? —, Bódi töpreng. — Sebők mellett lesz a legjobb­ — szólal meg végre Hódi —ő most egy érdekes mun­kán dolgozik. Abban talán segíthet. Beszélni fogok vele. Addig ismerkedjék meg a jelen­levőkkel. Nekem is dolgom van. János, feláll, végigjárja a szobákat (szeren­csére három van mindössze), és sorra bemu­tatkozik. Nagyon sutának érzi az egészet. Mi­midprofol: elmotyogja érthetetlen nevét, am­­u­tán arasznyit fölemelkedik székéről. Közö­nyös arcok, nyirkos kezek. Feltűnően sok gazdátlan íróasztal, a társaság negyede nincs bent. Persze, július. Kiküldetés, kiszállás, te­repszemle, házon kívül vasas most ment ki, még nem jött be, holnap tessék megpróbálni — ismerjük. Megvolt az olaó adag kávés, ki­pakolnak az íróasztalra, minél nagyobb a rendetlenség, annál komolyabb a munka lát­szata. Kirakat, nem túl ötletes dekorációval. Nehezen tejült az idő. Le® egy üres asztal­hoz­ a tízórait majszolja. Fesztelenül cseveg­nek körülötte. Hozzá senki nem szól. Lemegy a büfébe egy pohár szódára. Mik­e visszaér, várja az üzenet, hogy menjen be Bódihoz. Kopogni akar, de a zárt bársony­­ajtón körömnyi alkalmas rész sincs. Micsoda hülyeség ez a bársonyajtó. Mint valami puha bura jól szigetelt nyílása. Vagy a kopogás hülyeség? Benyit. „Kérlek, ezt a lehető legrövidebb időn bel® meg fogjuk csinálni. Szólok Ge­rendásnak, a kedvemért ő is hajlandó lesz közbelépni. A múltkoriban neki is jól jött a mi segítségünk.” Egy szemüveges, magas férfi beszél Bódihoz. János áll az ajtóban, rá sem hederítenek. Mikor a szemüveges befe­jezi mondókáját, odamegy hozzá. — Sebők. Mellém kerültél gyakorlatra. Gyors kézfogás. Ennek is nedves a keze. Most látni: a háta kissé görnyedt, járása amolyan medvejárás, enyhén szétterpesztett léptekkel. — Beszéljük meg a tennivalókat. Gyere, igyunk egy kávét. 32 KULTURÁLIS MELLÉKLET

Next