Magyar Ifjúság, 1975. szeptember-december (19. évfolyam, 36-52. szám)
1975-11-07 / 45. szám
sán fáradozott, a zamárdi körzeti orvost, aki munkásőr-egyenruhában vezette a „tábori rendelőt”, s a munkásokat, tsz-tagokat — időseket és fiatalokat —, akik az útellenőrzésen, a zárócsoportban, a kutatóláncban tevékenykedtek. Ezt a gyakorlatot nem az újságírók, a vendégek tiszteletére, bemutatónak szervezték, ellenkezőleg, a tervnek megfelelő gyakorlatra hívták a vendégeket. S ilyen karhatalmi feladat a békeidőben is gyakorta akadhat. Sőt, könnyen „megtréfálhatott” volna bennünket az élet: néhány nappal előbb az egység munkásom fogták el a rendőrségtől megszökött két férfit... Ha ez nem sikerül, akkor talán most valódi karhatalmi operáción vizsgáznának, de nem vendégek előtt! Figyeltem a részvevőket, akik ugyancsak kemény próbát álltak ki éjszaka óta. Először az útellenőrzőket, amint a rendőrökkel közösen, szakszerűen ellenőrizték az áthaladó járműveket ... Aztán a blokkírozókat (területzárókat) mutatták meg, akik hajnalban foglalták el helyüket, zárták körül a zamárdi—szántódi terület egy részét, az úgynevezett Todolai-gödör környékét, ahol a feltételezés szerint a postarabló, robbantó fegyveresek tartózkodnak. Jó is volt, hogy megmutatták őket, hisz tökéletes álcázásuk szinte láthatatlanná tette valamemnyiüket. És megindult a kutatólánc, az egyirányú kutatásra. Mi is velük, csak éppen egy úton. Ám a magas, meredek kaptatón ugyancsak nehéznek bizonyult a golyóstoll, jegyzettömb... Nem messze tőlünk az erdőben úttalan utakon, egyre figyelve, teljes felszerelés sem kottyant meg Bognár Józsefnek és társainak. És egyszer csak éppen a kötéses elnök esti tréfálkozásaiból jól ismert hangja csattant: — Álljon fel! Dobja el a fegyvert! — Rábukkant a „diverzánsokra”. (Kiváló munkásőrök játsszák mindig a jelzők nem éppen dicsőséges, de annál nehezebb szerepét.) A szóra lövés volt a válasz, s pillanatok alatt géppisztolysorozatokat visszhangoztak a dombok, lőporfüst terjengett az erdő fölött. Aztán kettőt elfogtak, három elmenekült... ők később a csodásan álcázott zárólámpon „akadtak fenn”. Itt figyeltem a tartalék mozgását: jól fedezve magukat, az út menti árokba rohantak a zárócsoport segítésére. Leghátsó a sorban, de egy lépéssel sem lemaradva egy jó hatvanas, alacsony, ősz bajuszos munkásőr volt. Néztem ráncos arcát, figyeltem erőfeszítését, ahogy lépést tartott a többiekkel, s megint csak eszembe jutott: ez csak politikai állóképesség?! A DÍSZLÉPÉST a jól sikerült gyakorlat értékelése után ő is ott „verte” a többiekkel. Mi ppedig csak néztük az egész éjjel nem aludt, feszült figyelésben, futó kutatásban, „harcban” fáradt fiatal és idős munkásőröket, s megint csak az járt a fejemben: íme, ez a gyakorlat is bizonyította, hogy a kétfajta állóképesség miindannyiukban megvan, s hogy ez adja a munkások kékszürke ruhás fegyveres seregének igazi erejét. A „diverzánsokat" végül is elfogják, s rendőrségi gépkocsin szállítják el... A harcgyakorlat sikerrel zárult 15