Magyar Ifjúság, 1976. május-augusztus (20. évfolyam, 19-35. szám)
1976-05-07 / 19. szám
L apunk középső oldalain közzétettük a KISZ IX. kongresszusának jelszavát, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy akit érdekel, már a tanácskozás előtt megtudja, mi lesz a lényeg, s ha a KISZ-szervezetek netán kiteszik a faliújságra, elértük a célunkat. Mert mi másra, ha nem erre való az újságplakát, aminek immár több éves hagyománya van a Magyar Ifjúságban. A jelmondat lehet, hogy kissé hoszszú, lehet, hogy egyesek szemében , túl nagy szavakból áll, de az kétségbevonhatatlan, hogy alanya, állítmánya és minden jelzője igaz. Egyik sem nélkülözhető, egyik sem cserélhető fel. Nem tudom, elgondolkodtak-e azon, milyen lesz Magyarország az ezredfordulón. Valószínű, hogy első hallásra mindenkinek más jut, az eszébe. Kinek-kinek az, amire leginkább vágyik, vagy amitől legjobban tart. Béke és háború. Jólét és környezetszennyező, közlekedést akadályozó autótömeg. Automatikusan termelő gépsorok és több szabad idő. Növekvő lehetőségek a képességek szabad kifejlesztésére és a nagy kérdés, hogy mihez kezdjünk velük. Jogosan remélhetjük, hogy legjobb kívánságaink teljesülnek, hiszen a IV. ötéves terv eredményei és az V. ötéves terv céljai egyaránt arra mutatnak, hogy minden nehézségünk ellenére, lépésről lépésre haladunk előre. Igaz, hogy várni kell még, olykor nem is keveset a lakásra meg a kocsira, főként a Trabantra. Azt sem tagadhatjuk, hogy nem száműztük még teljesen szótárunkból a „Sajnos kérem kifogyott” bosszantó fintorát, de egyre gyakrabban halljuk jó értelemben is, hogy „Lehet pár dekával több?”. Kétségtelen, hogy vannak még korszerűtlen, rosszul sikerült termékeink. Itt van például korunk nagy divatja: a farmer. Azt hiszem vitathatatlan, hogy a magyar farmer tartósabb, de a Lee vagy a Levi’s szabása még mindig jobb, ezért értékének többszörösén cserél gazdát, még enyészetnek indult szánalmas állapotában is. A divat persze nem létszükséglet, de hozzátartozik ahhoz, hogy az emberek, főként a fiatalok jól érezzék magukat. S ha ezek a gondok, és mások, néha bosszantóak is, azt nehéz lenne tagadni, hogy nálunk az emberek, s köztük a fiatalok derűlátóan ítélik meg a jövőt. Egy-egy őszinte pillanatukban még a legelégedetlenebbek is elismerik, hogy a nincs, a kevés, vagy a drága — nagyon is viszonylagos dolog: gyakran csak a — saját munkánkkal teremtett — lehetőségeink előtt járó igényekhez képest igaz. Mégis teljesen érthető, hogy nálunk, ahol 15 év alatt minden harmadik család új lakáshoz jutott, s az utóbbi években felerészben fiatalok, ahol öt év alatt 28 százalékkal nőtt a fogyasztás; jelentősen emelkedtek a kezdőbérek és az átlagjövedelmek; ahol a tévé, a rádió és a háztartási gépek aránya megközelíti a fejlett országok középszínvonalát; ahol egy év alatt az állampolgárok három és fél milliószor utaztak külföldre, ott az igények gyorsan nőnek, néha kissé gyorsabban is, mint a lehetőségek. Terveink és munkánk reális talaján eljutottunk oda, hogy az emberiség nagy részét még ma is gyötrő kérdés, amiből élni mellett, minket már egyre inkább a hogyan élni is foglalkoztat. És a választ nem halogathatjuk. Nem mondhatjuk, hogy „ejh, ráérünk arra még”, lássuk előbb azt a gazdagságot, aztán majd eldöntjük, mihez kezdjünk vele. Petőfi dicstelen hőse, Pató Pál úr megtehette, mert helyette a béresek dolgoztak, bár a költő szerint azok is vele együtt henyéltek. Lehet, hogy egyesek nálunk is henyélnek, de hogy helyettünk nem dolgozik senki, az biztos. Nekünk magunknak kell létrehoznunk mindazt, ami lehetővé teszi, hogy jobban éljünk, hogy mindenki tehetsége legjavát nyújthassa a közösségnek, amely szükségleteinek egyre jobb kielégítésével viszonozza munkáját, törekvését. Ez a fejlett szocialista társadalom célja. Ebből következik, hogy legfontosabb feladatunk a gazdaság, a társadalom és benne önmagunk szocialista vonásainak erősítése, mert ettől lesz fejlett a szocializmus. Ettől várhatjuk, hogy a gyarapodó javak és a nagyobb lehetőségek értelmes rendben az embert szolgálják és ne létét veszélyeztessék. S hogy mindez nem vágyálom, arra meggyőző bizonyíték a párt programnyilatkozata, amely a XI. kongreszszuson tudományos előrelátással vázolta fel a fejlett szocialista társadalom építésének reális céljait és feladatait. Ebből kell kiindulnia a KISZ IX. kongresszusának is. Mert ha továbbgondoljuk a dolgot, az is hamar kiderül, hogy az ezredfordulón Magyarország felnőtt lakosságának háromnegyed részét a mai fiatalok alkotják majd, és azok, akik most születnek az V. ötéves terv idején, illetve egészen pontosan 1982-ig. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a fejlett szocialista társadalom jórészt olyan lesz, amilyenné ezek a nemzedékek formálják. Ez az ifjúság forradalmi feladata és történelmi felelőssége. Ezért igaz a jelszó. Egyre inkább az ifjúságon a sor, hogy szocialista viszonyaink fejlesztésében kamatoztassa azt a szeretetet, tudást és bizalmat, amit elődeitől, szüleitől, a társadalomtól kap. Meglehet, hogy hirtelen jött mérgükben egyesek gyakran kétségbevonják a fiatalság jó szándékát és alkalmasságát, főként, ha ilyen nagy szavakat hallanak. Esetenként nem is indokolatlanul. Hiszen az élet ma sem fáklyásmenet, a gyerek ma is rakoncátlan. Egy tizenévesnek, ha nincsenek is megélhetési gondjai, ma is meg kell szenvednie azért, hogy megkeresse a maga helyét gyorsan változó világunkban, hogy kiélje szabadságvágyát, jobbra törekvését, hogy elismertesse magát. Számtalan buktatót kell átugrani ahhoz, hogy a fiatalember rátaláljon a helyes útra. Eközben sokan megbotlanak, elesnek vagy kacskaringós kitérőkre tévednek még akkor is, ha figyelmeztető, óvó kezek nyúlnak feléjük, amiben megkapaszkodhatnának. Az ifjúság életmódjában, tudásában és divatjában sok minden változott, természetének ez a sajátossága azonban megmaradt: most is mindenről maga akar meggyőződni. Kevés fiatal ember van, aki nem követett el olyan hibát, amiért a felnőttek joggal neheztelhettek. Ebből azonban nem vonható le az a következtetés, hogy a türelmes, segítő jó szándék és az olykor gyötrelmesen megszerzett tapasztalat végül is nem vezet eredményre. A legtöbb fiatal ember esetében éppen az ellenkező következtetésre juthatunk. Az egész ifjúság vonatkozásában pedig mindenképpen, hiszen létével együtt tudatát is szocialista valóságunk határozza meg, a mi átalakuló világunk neveli, így erényeiben is, hibáiban is magára ismerhet a társadalom. . De ha képletesen szólva, a társadalom belenéz a fiatalság tükrébe, nem kell szégyenkeznie. Következő oldalainkon hosszan sorjáznak az adatok és tények arról, hogy az elmúlt négy és fél évben az ifjúság is, a KISZ is megállta a helyét, derekasan kivette a részét a munkából, a tanulásból, a közéletből. Méltó volt a társadalom gondoskodására és méltó a bizalmára is. Legutóbbi döntő bizonyítéka ennek az április 24-én és 25-én tartott kongresszusi kommunista műszakok átütő sikere, és az a sokatmondó tény, hogy a KISZ-tagságnak több mint a negyede mondott véleményt — szóban vagy írásban — a központi bizottság kongresszusi leveléről. A KISZ-tagok elismerésre méltó aktivitással készültek IX. kongreszszusukra. Dolgoztak, értékeltek, terveztek és választottak. 907 képviselőjük zsebében most ott lapul a küldöttigazolvány. Valamennyien jól ismerik a fiatalság életét, örömeit és gondjait, jól tudják, mire képesek a KISZ-szervezetek. Mindannyian részt vettek ,a kongresszust megelőző vitákban, az alapszervezeti vezetőségválasztó taggyűléseken, a járási, városi és megyei küldöttgyűléseken. Megismerkedtek társaik véleményével és kívánságaival, s a küldöttigazolvánnyal együtt megkapták a bizalmukat is. Nekik kell eldönteniük, mi a jó mozgalmunkban, mit kell másképpen, jobban, eredményesebben csinálni ahhoz, hogy a magyar ifjúság teljesítse forradalmi feladatát a fejlett szocialista társadalom építésében. Ez a küldöttek joga és felelőssége. SZABÓ JÁNOS 3