Magyar Ifjúság, 1983. január-április (27. évfolyam, 1-17. szám)
1983-01-14 / 2. szám
8 * . Emberek, esetek, sorsok E három portré nem kíván szociográfiai minta lenni. Sok közük nincs egymáshoz - annál több közünk van, lehet hozzájuk nekünk, mindanynyiunknak, akik itt élünk mellettük, s talán nem mindig figyelünk rájuk eléggé, nem mindig vesszük őket észre. Aki minden volt már Több mint húsz éve került Fehérgyarmatra. Molnár Károly volt már tanár elvtárs, igazgató elvtárs, jelenleg tanár bácsi, Molnár elvtárs, nagyritkán Molnár úr, de leggyakrabban Karcsi vagy Károly — nem rejtőzködő típus, nem afféle „barlangi medve”. Szatmár, az ország leglegebb csücske. „Bölcs világ ez, legmagyarabb világa a világnak. Itt az emberek nem hazudnak akarattal, ha keserű a szájuk, köpnek, ha viszket a tenyerük, ütnek” — írta róla Ady, a Hét krajcárt köszöntve. Molnár Károly hamar megismerte a bájos, fatornyos templomú „tündérszigettől”, Tiszacsécsétől kezdve Turistvándin, a „jellemformáló kohó”-n keresztül a Tunyogmatolcsig terjedő vidéket. Elsajátította azt a kódrendszert, amely nélkülözhetetlen a sajátos szokások, erkölcsök és törvények finom útvesztőiben való tájékozódáshoz. Megismerte a falusi életet, azt a mély tavat, amelyben — ahogy Móricz írta Ez a jó aszszony című elbeszélésében — „koronként a tenger háborgása játszódik le”. Jól érzi itt magát, de ugyanolyan otthonosan mozog a zajos lüktetésben: életeleme a nyüzsgés, a csörömpölés, a színek, hangok vad zajlása is. Ismeri a Tiszahát hajdani két „szent ételének”, az aratási búzapépnek és a paprikáshalnak az ízét. Le tudja írni a búzapép elkészítésének valamennyi részletét, a szemek kiválogatásától a famozsárban, faütővel történő tisztításon keresztül egészen a tálalásig, de ha kell, előadást tart a Harz-hegységről, a lengyelországi híres sóbarlangról vagy a bulgáriai Napospartról. Szűkebb hazájában ott van a bölcsőnél és a kosporsónál, a névadókon és a társadalmi temetéseken, jellegzetes alakja feltűnik szinte valamennyi kulturális rendezvényen. Van, aki zseninek, van, aki csodabogárnak, van, aki közönséges kóklernek tartja. Sokakat megbotránkoztatott, hogy igazgatóként fapapucsban vagy mezítláb fogadta a vendégeket, hogy egy szál tornanadrágban és atlétatrikóban rótta a köröket iskolája udvarán. Vannak, akik nem tartják komoly embernek, mert nyakába akasztja a trombitát és játszik a fúvószenekarban, vagy mert lekvárral is szereti a szalámis zsömlét. Sokoldalú ember. Mestersége címerét csak azért nem rajzolhatjuk meg, mert egyetlen pajzsra aligha férne rá az úttörőnyakkendő, a síp, a fényképezőgép, a töltőtoll, a mikrofon, a trombita és a sátor. Ő a „nagy kombinátor” és a „nagy trombitátor”, a „gyarmati gyarmatosító”, a „világutazó és felfedező”, a „mindentudó tudósító”, ő a „televirtuóz”, az „örökös és meghatalmazott konferanszié”, az énekkar „hőstenorja” és a „kommunista pap”. Van, aki esküszik, hogy látta őt otthon házikabátban és papucsban, amint nyakában a trombitájával egy színes és két fekete-fehér tévén három különböző — egy magyar és két külföldi — adást nézett, újságot olvasott, magnót hallgatott, bal kezével írógépe billentyűit ütögette, jobb kezében tartott töltőtollával tudósítást írt, eközben Mozart-dalocskát énekelt. Főfoglalkozása történelem szakos tanár, de tanított már testnevelést, matematikát, fizikát, élővilágot, kémiát, rajzot, éneket, sőt, még latin nyelvet is. Utóbbit egy tanfolyam keretében, úgy, hogy ő is akkor kezdett először foglalkozni a nyelvvel. Arra azért vigyázott, hogylegalább egy leckével mindig előbbre járjon, mint a tanítványai. A tanfolyam vége felé már az ötödik deklinációt is tudta. Jelenlegi beosztása: a több alkalommal országosan is elismert Petőfi Sándor Úttörőcsapat vezetője. Ebben a minőségében a megyei információs szakbizottság vezetője és a megyei úttörőtörténeti bizottság tagja. • Ő volt az ipariskola első pártösszekötő tanára Fehérgyarmaton, ő volt az első pedagógus pártalapszervezet titkára és ő volt a szakmunkásképző első igazgatója. Utóbbinak nem volt elsőrangú, ezt maga is elismeri. Beosztottjai közül sokan haragudtak rá, vagy egyenesen a pokolba kívánták, mert „hajszolta őket, erőszakkal próbált néhány embert továbbtanulásra kényszeríteni”. Sokakat megbántott közülük, mert nem számolt érzékenységükkel. Túl sok támadási felületet hagyott magán, nem egy dologban „sáros” is volt. Vissza kellett lépnie, de ő ezt nem tartja „lebukásinak. Annak idején a „fényes szelek” nemzedékének a világot rozsdás sarkaiból kiforgatni akaró lelkesedését hozta magával Pestről, ahol a Benczúr utcában az elsők között végezte el a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemét. Tanárai között tisztelhette Marosán Györgyöt és Marx Györgyöt is. Fehérgyarmati ténykedése első időszakában az ipariskolában négy ízben országos díjat nyert énekkart, és 24 tagú néptáncoscsoportot működtetett. Előbbi a Szovjetunióba, utóbbi Lengyelországba is eljutott. „Rossz” igazgatói működése alatt a mostoha körülmények ellenére virágzó KISZ-munka folyt a 142-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Rendszeresek és színvonalasak voltak az iskolarádió adásai, tartalmasak a klubdélutánok, a közös mozielőadásokat filmankétok követték. . Most színes és gazdag az általairányított úttörőcsapat munkája. A csapatvezető, aki tenyésztett már a tizenévesekkel selyemhernyót a padláson, porzott feketeribizlit a kertben — jól érzi magát a gyerekek között. A nyarakat is legtöbbször velük tölti. Először húsz éve szervezett kirándulást Romániába, a Székelyföldre. Buszszal mentek, önellátásra rendezkedtek be, „gulyáságyúval”, nyersanyaggal és a szülői munkaközösség szakácsgarnitúrájával „felfegyverkezve”. A következő évben Bulgáriába, a Napospartra vitte legjobb tanítványait. A jugoszláviai út előtt három nappal operálták vakbélgyulladással. De azért nem maradt itthon. Lengyelországba is busszal mentek. Zakopanéban laktak, parasztházakban. A karl-marx-stadti úttörőkkel 1966, a balatoniakkal 1962 óta van kapcsolatuk. Üdültek az NDK-ban, nyaraltak Fonyódligeten és Zánkán, abban az időben, amikor az úttörőváros még sehol sem volt. 1976 óta a Potsdamtól nem messze levő Wederbe és környékére szokott menni családjával és 40—50 úttörővel. Ezen kívül az IBUSZ-nak és az Expressnek is szervez csoportokat. Járt már Bécsben és Törökországban. Az utazás mellett nagy szenvedélye az amatőr újságírás. 1.Korreszpodenciában” áll a Pajtás, az Úttörővezető, a Magyar Ifjúság, az Iránytű, a Szövetkezeti Hírlap, a Munkásőr, a Magyar Rendőr és a Szövetkezet című országos, a Kelet-Magyarország, a Szabolcs Szatmári Szövetkezetek, a Megyei Tangazdaság, az Esze Tamás Népe, a Dohányfermentáló és a Szabolcsi Ifjúság című megyei lapokkal. Még a Magyarok Világszövetsége Svédországban kiadott prospektusában is szerepelt egy — a nagyari petőfi fáról készített — fényképével. Imád mikrofonközelben lenni, szeret szerepelni. Ott van a május elsejei felvonulásokon mint kommentátor, ott van a Mikulásesteken, a névadókon és a társadalmi temetéseken. Nekrológjai gondosan megformáltak, szépek. Nagy szerepük van abban, hogy az egyházi temetések száma csökken a járásban, s egyre több embert temet a „kommunista pap”. * Molnár Károly tagja a fehérgyarmati sportegyesület elnökségének, a művelődési ház társadalmi vezetőségének. Pártszemináriumokat is vezet. Először a szakmunkásképzőben tevékenykedett, aztán a vasutasoknál, jelenleg pedig a postásoknál politikai oktató. Az MHSZ propaganda szakbizottságának vezetője, a TIT járási elnöke. Történelem-filozófiai jellegű előadásokat tart. Tíz éve a Hazafias Népfront városi-járási béke és barátság társadalmi bizottságának elnöke. „Minden volt már, csak akasztott ember nem” — mondják, akik nem szeretik. „Él-hal a pénzért. Minek ez a nagy hajtás? Futóbolond. Pénzimádó. Harácsoló.” Kétségtelen, hogy jó anyagi körülmények között él: központi fűtéses lakása, autója van. A negyedik. A hetedik színes tévét „nyűvi” a család. Apropó, család! Mikor van a családjával? — kérdezhetnénk. Este. Hétkor már otthon van és reggel fél nyolc előtt nem megy el hazulról. A különböző kulturális rendezvényekre is magával , viszi feleségét és két gyermekét. A tévében mindig megnézi a szociográfiai és a politikai műsorokat, különösen a Hét, a TV-Híradó és a Kockázat érdekli. Szívesen hallgat zenét. Valaha operaénekes szeretett volna lenni. Muzikális ambícióit a fúvószenekarban és a fehérgyarmati pedagógus énekkarban éli ki. Vajon mi lehetett volna belőle, ha nem aprózza el magát, ha egyetlen adottságát fejleszti? Magányos farkas, igazi barátok nélkül. Talán azért, mert nincsenek olyan szenvedélyei, amelyeket csapatban lehetne űzni. Nem iszik, nem vadászik, nem dohányzik, nem kártyázik. * „Nem káptalan az ember feje.” Az övé alighanem az. Komputer-fej. Tulajdonosát nem lehet uniformizálni. Egyedüli példány, „unikum”. Alighanem a páratlan jelenségek egyike egész Magyarországon. Még támadói is kénytelenek elismerni, hogy ahol megfordul, pezsegni kezd a levegő. Hallatlan a vitalitása. Nem ismer lehetetlent, megoldhatatlan feladatot. Nem tudja, mi alámpaláz, a mikrofonláz, az izomláz. Bámulatos a munkabírása. Hogy ezt értékelik, a kitüntetései — Árvízvédelemért emlékérem, Kiváló Úttörővezető, KISZ Érdemérem, Úttörővezetői Érdemérem, Szocialista Kultúráért, Népfrontmunkáért — is bizonyítják. Vajonvan-e ideje Molnár Károlynak, hogy megsimogassa néha az árokban nőtt gyékény bársonyos, barna buzogányfejét, hogy megpaskolja a fürtös diófák kenyérhéj sima kérgét? Ő azt mondja, boldog ember, mert hagyják dolgozni, és azt csinálhatja, amit szeret. A közösség bérmunkása: „prolihisztor”. A „szürkék hegedűse”. Sok húron játszik polifon zenét. Szilvási Csaba