Magyar Ifjúság, 1987. január-április (31. évfolyam, 1-17. szám)
1987-01-02 / 1. szám
panoráma Bakancsosok Mozgalmi és pedagógiai tanácskozásokon éppen úgy, mint a mindennapi munkában, szinte legnagyobb kérdésként vetődik fel: miilyen módszerrel, módszerekkel lehet a fiatalság érdeklődését kielégíteni, életük kiteljesítését szolgálni? Mert szociológiai közhely, hogy a szülő nem ér rá, a túlterhelt pedagógus szabadidejében dolgozatfüzeteket, tesztlapokat, munkafüzeteket javít, és nevelési, szakszervezeti, kerületi, szakcsoporti értekezleteken ülésezik délutánokon át. Hogyan volna ideje a gyermekekkel külön is foglalkozni? Nevelni tehát. Maradna a tízperces szünet, amit például több helyütt, épp az oktatásügy demokratizálódására hivatkozva, a helyi önállóság fényes gyakorlataként, épp mostanság akarnak öt percre zsugorítani. Iménti kérdésünk mégse reménytelen. Legutóbb — jó példaként — a budapesti III. kerületi Zápor utcai általános iskola életébe pillanthattunk be. (A Bakancsosok című műsor Gyenes Károly, Kocsis Jenő és Béres Károly munkája.) Mi is a bakancsosok társasága? Országjárás, turisztika, evezés, sírészes kasszába teszik. A fiatalok testülete, a vezetőség dönt arról aztán, hogy a pénzből sífelszerelést vagy teniszütőket vásároljanak. S ahogy kitűnt a riportfilmből, a bakancsos tagságnak fokozatai vannak. A kisebbek, amolyan tappancsosok, heti egykét foglalkozáson ismerkednek a természettel, két-három kilométeres túrákon vesznek részt. Az igazi bakancsosok már — szárazon és vízen — komoly hegyi, erdei kirándulások részesei; a harmadik fokozat: az expedíciósoké, akik 25—30 kilométeres távokat bejárnak naponta, továbbá síelnek és barlangászattal is foglalkoznak; s akinek kedve tartja a lovagot. Az említett kedvtelések sok időt igényelnek. Nemcsak a délutánokon, hanem a hétvégeken is együtt tartanak a fiatalok, és nyárra is szerveznek közös programokat. Lehet ezt a vállalkozást úgy tekinteni, mint amely tartalmas együttléteket kínál azoknak a gyerekeknek, akiknek az életéből hiányzik az otthoniasság érzése. Pótlás tehát, merthogy a szülői gondoskodásban zavar mutatkozik. Hivatalosabban mondva: a hátrányos helyzetű gyermekeknek teremt méltó közösségi életet. De túl ezen, azt gondolom, hogy igazi és egészséges ereje éppen abban van e vállalkozásnak, hogy a gyermek formálódása kihat a családra is. "A szülők is változnk, gazdagodnak, mint ahogy a riportban is hallottuk. Mert ez az önként vállalt nemes, közösségi mozgalom az egymásra haszerepel a programjukban, s ----------- — minden más, amihez kedv mutásokban teljesedhet kitatkozik a gyerekek körében. Agombatermesztéshez például. A gyermekek, amint láttuk, a lépcsőfeljáró alatt termesztik a gombát, eladják, s a pénzt köz Szép példát mutatott ez a műsor. A példát úgy értjük: nem biztos, hogy ebben a formában, de kezdeményező, s közösségi gondolkodásra van szükség országszerte. S ehhez jó szellemű igazgatás kell, s olyan, az ügyért, a gyermekekért szívét-lelkét adó pedagógus, amilyen Horváth László. Aki a maga elgondolását a gyermekek között éppúgy üggyé tudta emelni,mint a tantestületben. Magunknak is jót kívánunk, ha gyermekeinknek mondjuk: minél több ilyen lankadatlan, talpalást is vállaló pedagógussal találkozzanak! A. L. Történelmi labirintusok Tiszteletlen dolognak tűnik a történelemmel, a történeti tényekkel való játék. Szorgos kutatók és szaktörténészek kiátkozó szavait veheti magára az, aki „homo ludens”-ként nem átall valamiféle történelmi kirakójátékkal kísérletezni, netán arra vetemedik, hogy egy valós esemény félresiklatásával a „mi lett volna, ha” régióiba kalandozik el. Pedig múltunk számos fehér foltja szinte kínálkozik az effajta megközelítési mód számára. A történész számára természetesen elsőrendű fontossággal a források bírnak, de a feltárt tények összetartó kovászaként mégis nélkülözhetetlen alternatívákat próbára tevő, cselekvési lehetőségekkel és emberi személyiségjegyekkel eljátszó alkotókedv. A Helikon Kiadó Labirintus sorozatának szerzőitől nem idegen a történelmi nyomozó játék. A hitelességet, pontos tényszerűséget szem előtt tartva, láncszemről láncszemre haladva derítik fel a hajdan volt idők egy-egy máig tisztázatlan, vitatott eseményét, rejtélyes, vagy korábban szándékosan hamisan ábrázolt figuráját. Nem egyszer pedig valódi történelmi bűnügyek szálait bogozzák — vállaltan népszerűsítő, olvasmányos formában. A sorozat egyik új darabja, Benda Kálmán Erdély végzetes asszonya c. munkája. A cím ellenére ne egy 16. századbeli „femme fatale” históriáját várjuk, hiszen Mária Krisztierna Habsburg főhercegnő nem szenvedélyes, érzéki ösztönlényként jelenik meg a kötet lapjain. A történelemcsinálás, a nagypolitika szintjén azonban a személyes, magánéleti kapcsolatok milyensége országok sorsának alakítója lehet. Miként Mária Krisztierna és Báthory Zsigmond szerencsétlen frigye, beteljesületlen násza — áttételeken keresztül ugyan — Erdély politikai összeomlásának lett egyik okozója. Az objektív törvényszerűségeken túl olykor a fátum, a véletlen is elemi erővel szól bele a történelembe, kiszámíthatatlan, emberen úrrá levő üzeneteivel. Szakály Ferenc Vesztőhely az út porában c. kötete a Mohács utáni Magyarországra kalauzolja el olvasóit. Ezúttal a korszak egy kevésbé ismert figurájának, Lodovico Grittinek kalandos, ám dicstelen véget ért életpályáját követi nyomon a történész. Amíg a fő színtéren Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd politikai birkózása zajlik a magyar Nagylemez előtt - nagylemez után Egy-egy ismert könnyűzenész könnyen elbújhat a kétmilliós nagyvárosban, ki tudja, mit csinál, amikor nem föllépésre sminkelik, vagy nem alkot éppen. Vidéken élni azonban, ugyanabban a körben mozogni, „civil” pályát folytatni, s közben jó értelemben sztárnak lenni: kétlelkűséget jelent. A Szélkiáltó együttes Keserédes című első albuma siker volt, a szokásos példányszám kétszerese fogyott el, szó van következő nagylemezükről, az együttes tagjai pedig élik „civil” életüket; vezetőjük, Lakner Tamás éneket tanít a pécsi egyetem tanárképző karának 2. számú gyakorló iskolájában. — Semmiiféle problémám nincs ebből a kétlelkűségből. Én is , a tanítványaim is nagyon jól külön tudjuk választani a gitáros-énekest és a tanár urat. Nem mondom, volt egy korszak, ami nagyon nehéz volt: miután végeztem a főiskolán, egyszer csak azoknak lettem az osztályzatot osztó, vezető tanára, akikkel nemrég együtt tanultam, akik koncertjeinken, akkor is ott ültek, a törzsközönségünk voltak. — Úgy gondolom, a törzsközönség most is a tanárképzősökből kerül ki. No meg a gyakorló iskola nebulóiból. — Az utóbbiaknál semmi gond. Ha jól dolgozom velük, s igyekszem jól dolgozni, épp úgy tisztelnek tanárként, mint gitáros előadóként. A tanárképzősökkel időnként gáz van, néhányan igyekeznek koncertjeinken az első sorban ülni, lelkesen vonaglani, időnként óra előtt megjelennek hónuk alatt a lemezzel, hogy dedikáljam. Az ilyen próbálkozásokat mindig elfojtom, igyekszem olyan hidegen nem tudomásul venni, amennyire ez emberileg lehetséges. — A következő kérdés, azt hiszem, meglehetősen akadémikus, hiszen megzenésített versekből, úgymond, sanzonokból, vidékiként, ma aligha tudnátok megélni. Szóval, ha választani lehetne a „profi sztárság” és a tanítás között, melyiket választanád? — A kérdés talán nem is annyira akadémikus. Úgy gondolom, most rögtön megélhetnénk a Szélkiáltóból. A Hanglemezgyárban van két újabb nagylemeztervünk: egy gyereklemez, illetve egy humoros, groteszk, nonszensz versekből (főleg Morgenstern) összeállított album terve. Több rádióműsorban szereplünk, három videoklipünk megy, rajzfilmhez írunk kísérőzenét. Olyan hazai együttes vagyunk, amely egyáltalán nem szervezi föllépéseit: több fölkérést kapunk, mint amennyinek eleget tudunk tenni. Szóval, nem volna akadálya, hogy csupán csak Szélkiáltások legyünk. A választásom, választásunk nem kényszer eredménye. Nekem a civil munkám épp oly fontos, mint a zenekar. — Miért? — Gyerekek előtt állni ugyanazt jelenti, mint a színpadon lenni: az ember percenként megméretik, és a siker hajszálon múlhat. Minden, ami nehéz, amiért sokat kell dolgozni, sikerélmény. Magam is szerettem kórusban énekelni, most pedig kórusokat vezetek. A gyakorló iskola énekkara vezetésemmel tavaly az Év Kórusa minősítést kapta.A pécsi Volán férfikara azért feladat számomra, mert a férfikarok Magyarországon manapság elég köztudomásúan csak közelítik ama bizonyos békát, tehát itt produkálni igazán szép dolog. Szőkébb műfajomhoz is közelítek ebben a munkában: most szervezünk egy húsz fős dzsesszkórust — kicsit Edwin Hawkins-os, King Singer’s-es hangzással —, velük és a Baranya Big Banddel közös koncerteket tervezünk, s a Pécsi Nyári Színház produkcióiban szereplünk. Szóval munka van elég, csak továbbra is legyen hozzá heti nyolc nap. Décsi Ágnes