Magyar Ifjúság, 1989. január-május (33. évfolyam, 1-21. szám)
1989-03-10 / 10. szám
Segítség Lapunk nem csak alapítványtevő közösség, hanem szeretettel ad helyt minden olyan áldozatkész kezdeményezésnek, amely alapítvánnyal vagy anélkül — mások iránti szolidaritásból segíteni kíván. Ilyen tartalmat hordoz az alábbi levél, amelyet egy kecskeméti festőművész intézett volt iskolájához. Petőfi Sándor Általános Iskola Kecskemét, Budai u. 7. Szepes Lajos igazgató „Tisztelt Igazgató Úr! Volt tanítványaim családi tragédiája arra az elhatározásra késztetett, hogy lehetőségeimhez képest, valamilyen szervezeti formában, a hozzájuk hasonló magukra maradt vagy rossz családi körülmények között élők megsegítésében részt vállaltak. Az önök segítségével szeretnék az iskolájuk számára egy alapítványt létrehozni. Erre a célra ötszázezer forint értékű festményeimet ajánlom fel, amely az alapítvány induló vagyonát képezné. Ennek a megvalósítását úgy képzelem el, hogy az iskolájukban a felajánlott festményekből kiállítást rendeznének értékesítési szándékkal a szülők és vállalatok részére. A kiállítási anyagot 1989. április 25-ig eljuttatom lezsűrizve, bekeretezve. Az alapítvány célja elsősorban az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű és tehetséges diákok rendszeres támogatása. (Ez a támogatás nem föltétlenül csak az általános iskola befejezéséig terjedhetne, ha szerény mértékben is, de a középiskolai vagy az egyetemi évek végéig is szólhatna.) Az alapítvány összegét kamatozó letétben kellene elhelyezni, lehetőleg a legmagasabb hozadékra. Mai viszonyok között, a kiállítás értékesítésének sikerétől függően, legalább évi 100 000,0 Ft felosztható hozadékkal lehetne számolni. Kérem igazgató urat, szíveskedjék szándékomat a nevelőtestülettel ismertetni és megvitatni! Ezt követően pedig engem tájékoztatni, hogy az alapítványt ebben a formában elfogadják-e, és megvalósíthatónak tartják-e iskolájukban. Kecskemét, 1989. február 16. Szívélyes üdvözlettel Csáky Lajos” bizottság, KISZ-bizottság és úttörőelnökség közösen használ, illetve a különböző érdeklődő társadalmi és érdekvédelmi szervezetek rendelkezésére bocsát. Nem szeretném a fürdővízzel a gyereket is kiönteni, ezért kijelentem, hogy a jegyzetnek a megye technikai elmaradottságára vonatkozó megállapításaival egyetértek. Azon már lehet vitatkozni, hogy a közös összefogással felépített Technika Házára szükség van-e vagy sem. És ha Molnár Pálnak ez utóbbit illetően határozott véleménye van, és az nem a „pártfórumok” gúnyolásában nyilvánul meg, tisztelni is tudnám érte, így viszont nagyon kilóg a lóláb, és nem lehet kétséges, hogy a Technika Háza ürügyén mire irányul és miben állít fel csúcsot a „Csúcs”. Dr. Járai János, az MSZMP Borsod Megyei Bizottsága szóvivője Csúcs-beállítás Molnár Pál Csúcs című jegyzetéhez (Magyar Ifjúság 1989. január 6-i száma). Apró kis ferdítés az, hogy Molnár Pál áthelyezi a Felszabadítók útjáról a Magyar—Szovjet Barátságtérre a miskolci Technika Házát. Igaz, a távolság így is, úgy is valóban kb. 200 m. De lehet, hogy enélkül nehezebblett volna az ezen a téren álló, és a járókelők által egyszerűen szürke háznak titulált, ám a jegyzetben már „pompázatosának előléptetett pártszékházzal és a párttal összekapcsolni. Ha a jegyzet írója egyáltalán kíváncsi rá, módja lett volna a saját szemével meggyőződni arról (amire bármikor készséggel adunk lehetőséget), hogy a pártszékházban a „hatalmas előadótermek” száma összesen ketted) db. Egy 120 fős és egy 479 fős konferenciaterem, melyeket a megyei és városi párt Válasz Tiszafüredrőől Február 3-i számunkban közöltük Merényi Miklós Bolygórendszer című írását. Egy városi KISZ-titkári értekezlet kapcsán írt arról, hogy micsoda ellentmondás feszül a KISZ-apparátusok rutinja és a szervezettel szemben támasztható mai követelmények között. Erre válaszolt hosszabb levélben Szabó Zoltán tiszafüredi KISZ-titkár. Részlet a levélből: „A városi KISZ-bizottságok a KISZ-murtka jelenleg utolsóvégvárai«. Olyan végvárak, amelyek (többnyire kis létszámú) apparátussal vállalták és vállalják apárbeszédet« az ott élő fiataloikkal. S ezt a párbeszédet sokszor mások helyett (az ifjúsági szövetség országos és megyei szintje helyett) és akkor is folytatják, ha legtöbbször csak ígérni tudják a dolgok, a folyamatok jobbra fordulását — mert ehhez a változtatáshoz nincs meg a garancia, mert érdemi döntésekbe (a lakóterületen, munkahelyen) csak áttételesen van beleszólásunk. Az pedig kész szerencse, ha a testületeik olyanértő emberekből állnak, akik segítik ezt a munkát, érzik saját felelősségüket. Nem tudod... hogy milyen dolog egy 40 kilométerre levő vonzáskörzeti településen értelmes, de többnyire 8 általánost végzett KISZ-tagokkal úgy beszélgetni, hogy a szemükbe nézve kell elmagyaráznod, hogy milyen előnyei vannak (lehetnek) a többpártrendszernek... ha már éppen ott vagy, gondolják — joggal —, hogy te biztosan tudod. ... Azok azelőre gyártott hierarchiák, amikről te is írsz, idáig csak gátolták a mozgalmon belüli újító kezdeményezéseket. Természetesen, hiszen ez volt az érdekük. Saját létezésük, fontosságuk elismerése függött ettől. Ne hidd azt, hogy nem volt számtalan kezdeményezés városi és alsóbb szinten arra, hogy rugalmasabbá (emberközelibbé) tegyük a testületek működését. A merev udvariassági, eljárási formulák feloldásától a mondvacsinált, kéthetente kért információs jelentések megszüntetéséig sok mindent kezdeményeztünk. ... No és ki kérte ezeket az információs jelentéseket? És ki nem engedte a sablonos formáktól való eltérést (mert van szervezeti szabályzat, arégió)? — Hát akkor? A hatásköri lista, meg az ülésterv, akcióprogram fentrőlvezényelt« kitaláció. A munka zömét eddig nem azokban a szobákban végezték, ahonnan maximum a Dunáig látni. Te meg azt írod, hogykijáró emberekre« nem lesz szükség. Márpedig ez a mozgalom halálra lesz ítélve, ha nem lesznek (nem maradnak) ilyen emberek ...” Szűnik - nem szűnik Mint közismert, január—februárban jó néhányan lelték örömüket abban a magyar mozgalmi- és sajtóéletben, hogy lapunk megszüntetésével, helyzetének bizonytalanságáról szóló tételeikkel kapcsolatban masszívan hirdessék álláspontjukat. Az is közismert, hogy a tények rácáfoltak a vágyakra. Ezt tükrözi többek között a színes Magyar Ifjúság folytatásáról, a majdani átalakításáról hozott döntések. Talán megbocsátják olvasóink, ha az alábbiakban közlünk néhány olyan levélrészletet, amelyet Önök írtak, és amelyekben — ügyeink és létünk mellett kiáltván — biztatást adtak a szerkesztőségnek a jövőre nézve is. * * * Tisztelt Szerkesztőség! Már a Delta lap megszüntetésénél igazságtalannak tartottam az eljárást, mert pont egy olyan lapot szüntettek meg, mely a technikai gondolkodásba hozott mindig újat. A jelen nagy problémája, hogy nem tud megújulni technikai rendszerünk, leragad egy 1960-as szintre. A Magyar Ifjúság számomra a társadalmi kezdeményezést jelenti, azt a törekvést, hogy emberi értékeinket igenis felszínre lehet hozni. A szerkesztőség alapítványai széles társadalmi gondokra világítottak rá. Remélem, nem tartanak tolakodónak, amikor egy-két tanácsot adok, hogy hogyan lehetne átállni a mai követelmények közötti talponállásra. Talán a KISZ-szétkiházzal kezdeném. Egy nagy lakótelep kellős közepén szerintem kihasználatlanul 411 az intézmény, mint társadalmi, mozgalmi intézmény. Az építmény adottságait a fiatalság és a középkorosztály igényei szerint jobban ki lehetne használni. Az egyházaik nagy előnye, hogy hetente találkoznak a hívőkkel, és képesek attitűdjüket a maguk által megformált értékrend szerint formálni. Megítélésem szerint kár lenne egy fillér értékű ingatlantól is megszabadulni, a meglévő ingatlanokat a szövetség érdekébe kellene jobban állítani. A lap rendelkezik olyan népszerűséggel, hogy heti ötletajánlat címen rovatot indíthatna és a mozgalom érdekeit szívükön viselők, megfelelő ötletdíj fejében javaslatokat tehetnének a mozgalom anyagi bázisának megforgatására. A díj pl. ilyen lenne, hogy valamelyik KISZ-üdülőbe kapna egyegy hét ingyenes üdülést. Az újságban megjelent ötletek így közkézen alakulnának, és észrevétlenül megindíthatnának érzelmi azonosulási folyamatokat is. A Gyermekvédelmi Alapot arra fordítanám, hogy megfelelő Csúcs-beállítás