Magyar Ipar, 1911. január-július (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-04-23 / 17. szám

hogy a meglévőkből egyiket-má­­sikat föl is oszlatja,­­ felső ipar­iskolákat létesít, csakhogy én ezektől a felső ipariskoláktól nem sokat remélek, azért tehát ipari szakiskolákat kellene egész hal­mazával felállítani. Ne menjünk messzire, hiszen büszkeség tölthet el mindannyiun­kat, ha látjuk, hogy a szegedi fém- és faipari szakiskola minő kiváló eredményt ért el, úgy a tanulók nevelése, mint a helyi iparfejlesztés és iparosképzés te­rén. A tanulók nagy száma dolgo­zott és dolgozik ez idő szerint is műhelyemben, a­kik mondhatom, kivétel nélkül kiváló szakembe­rekké, kiváló munkaerőkké és ki­váló iparosokká nőtték ki magu­kat. Van közöttük nem egy, ki mint önálló mester igen szép eredménynyel dolgozik. A vég­zett tanulók nagy részét kevés műhelyi gyakorlati idő eltelte után mint előmunkásokat lehet alkalmazni, sőt a kolozsvári ipari szakiskolához is művezetőnek a szegedi ipariskolát végzett és mű­helyemben 6 évig alkalmazva volt Sziráky György előmunkásomat vitték el. Nem törődöm én azzal, hogy mit mond a statisztika a felső ipariskolákról. A gyakorlat és az eddigi fényes eredmények igazolják, hogy csakis az ipari szakiskolák, vagy ehhez hasonló intézmények létesítése által lehetne iparosokat nevelni s ezzel egy­idejűleg a magyar ipart fejleszteni és megteremteni. Jól tudom azt is, hogy az ipari szakiskolák tömeges létesítése le­hetetlen és kivihetetlen, mert nincs meg erre a kellő anyagi fedezet, azért egy más megoldást kell ke­resni és találni. De tudja az ég, az ipari szak­iskolák mindenkor csak mostoha gyermeki bánásmódban részesül­tek az állam részéről. A szegedi és általában az ipari szakiskolák felelnek meg a gyakorlati czélnak és mindezek daczára egy-egy szak­osztályba nem vettek fel 20—25 tanulónál többet, holott felvehet­tek volna 40—50 tanulót is, épp úgy, mint felállították a felső ipar­iskolában a párhuzamos osztá­lyokat. De mikor intelligens, művelt iparosokat akar az állam kiképezni, frakkos urakat, a­kik félve nyúl­nak a kalapácshoz, nehogy félt essék a becsületen. Minek a szakiskola, mikor on­nan csak dolgozni akaró és tudó segédek, valóságos mesteremberek kerülnek ki. Őszintén szólva, sokat foglal­koztam és igen sokat foglalkozom ezzel a témával, mert látom és érzem, hogy itt tenni kell valamit addig, míg egészen későn nincs. Miután az ipari szakiskolák tö­meges létesítéséről nem beszélhe­tünk, mert ez az állam pénzügyei­nek rendkívüli nagy megterhelé­sével járna, ipari szakműhelyek, vagy ipari tanműhelyek (de hi­szen a czím mellékes) létesítését óhajtom és ajánlom olyképpen, hogy azok állami felügyelet alatt lennének, de az államnak úgy­szólván semmi néven nevezendő megterhelését nem vonnák maguk után. Ezen ipari tanműhelyeket, le­gyen az fémipari, vagy faipari, egyelőre csak ezekről beszélek, olyan kizárólag vidéki központi ipari városokban kellene létesíteni, a­hol megfelelő nagyobb fém- és faipari ipartelepek vannak. A telep tulajdonosával, ha an­nak személye és eddigi ipari rá­termettsége minden tekintetben megfelelő, az államnak tárgyalásba kellene lépni és az illető telep­tulajdonost felhívni, hogy hajlandó lenne-e telepén a saját költségén ipari tanműhelynek megfelelő helyiséget felépíteni, azt a kellő mennyiségű szerszámokkal, segéd­gépekkel stb. felszerelni. Ezen szakműhelybe, mint állami fel­ügyelet alatt álló intézménybe azután jobb házakból való fiúkat, mint rendes tanonczokat az első évben egyelőre 15—20-at kellene felvenni és azokat az ipartestület­nél 3—4 évre szerződtetni. Az állami felügyelet alatt álló jelleget pedig az adná meg, hogy a szerződtetett inasok tanítására az állam egy kiváló képzettségű művezetőt adna díjmentesen, a­ki­nek kizárólagos hivatása és köteles­sége lenne a tanonczokat éppen úgy a mesterségre tanítani, mint az ipari szakiskolában. Munkával és az ezek elkészíté­séhez szükséges anyaggal ugyan­csak a telep tulajdonosa látná el a tanműhelyt,­ természetesen a tanonczok által készített munkák a telep tulajdonosának birtokába mennének át. De hogy világosabban beszél­jek, mindjárt meg is teszem aján­latomat : Telepemen, ha illetékes körök ajánlatomat elfogadják, hajlandó vagyok az állami felügyeleti jel­leggel bíró ipari szakműhelyt fel­állítani, illetve építtetni, műhe­lyemtől teljesen elkülönítve, me­lyet a szükséges szerszámgépek-­­­kel, hajtóerővel is felszerelek, úgy,­­ hogy ezen műhely minden néven nevezendő épület és műlakatos munkák készítésére készen álljon, úgy mint a szakiskolák. Ezen szakműhelyben alkalmaznék, mind­járt az első évben 15—25 tanon­­czot a kikkel 3—4 évi tanidőre az ipartestületnél szeződést köt­nénk. A tanonczok tanítására az állam bocsásson rendelkezésem­re egy kiváló képzettségű művezetőt, a kinek kötelességévé tétetnék a tanonczoknak tanítása. A munkát és a munkához szük­séges anyagot szintén én adom díjtalanul, illetve az általam elvál­lalt és az általános közszükség­letben gyakorlati értékkel bíró megrendelt munkák egy részét kiadnám a rendelkezésemre bo­­csájtott művezetőnek, a­ki azt a reá bízott tanonczokkal az én anyagomból és utasításom szerint a fiúkkal elvégezteti. Az első év természetesen kis küzdelemmel fog járni, mert tel­jesen szakavatatlan elemekkel kell a művezetőnek dolgozni, de a második évben már könnyen megy a dolog. Minden évben természetesen újabb és újabb tanonczokat vehetünk fel. Állami felügyelet melletti intéz­ményről van szó, meg vagyok győződve, hogy kiváló anyagot fogunk összegyűjthetni, a szülők kapva-kapnak az alkalmon és igyekezni fognak fiukat épp úgy elhelyezni, beadni, mint annak idején a szakiskoláknál tették. Ily értelemben lehetne azután Szegeden talán egy asztalos szak­műhelyt és talán egy géplakatos szakműhelyt is berendezni és ha rendszerem­be válnék, általánosí­tani lehetne az intézményt az or­szág nagyobb, kizárólag vidéki városaiban. Az államnak egy szakműhely 499

Next