Magyar Ipar, 1911. január-július (32. évfolyam, 1-26. szám)
1911-04-23 / 17. szám
hogy a meglévőkből egyiket-másikat föl is oszlatja, felső ipariskolákat létesít, csakhogy én ezektől a felső ipariskoláktól nem sokat remélek, azért tehát ipari szakiskolákat kellene egész halmazával felállítani. Ne menjünk messzire, hiszen büszkeség tölthet el mindannyiunkat, ha látjuk, hogy a szegedi fém- és faipari szakiskola minő kiváló eredményt ért el, úgy a tanulók nevelése, mint a helyi iparfejlesztés és iparosképzés terén. A tanulók nagy száma dolgozott és dolgozik ez idő szerint is műhelyemben, akik mondhatom, kivétel nélkül kiváló szakemberekké, kiváló munkaerőkké és kiváló iparosokká nőtték ki magukat. Van közöttük nem egy, ki mint önálló mester igen szép eredménynyel dolgozik. A végzett tanulók nagy részét kevés műhelyi gyakorlati idő eltelte után mint előmunkásokat lehet alkalmazni, sőt a kolozsvári ipari szakiskolához is művezetőnek a szegedi ipariskolát végzett és műhelyemben 6 évig alkalmazva volt Sziráky György előmunkásomat vitték el. Nem törődöm én azzal, hogy mit mond a statisztika a felső ipariskolákról. A gyakorlat és az eddigi fényes eredmények igazolják, hogy csakis az ipari szakiskolák, vagy ehhez hasonló intézmények létesítése által lehetne iparosokat nevelni s ezzel egyidejűleg a magyar ipart fejleszteni és megteremteni. Jól tudom azt is, hogy az ipari szakiskolák tömeges létesítése lehetetlen és kivihetetlen, mert nincs meg erre a kellő anyagi fedezet, azért egy más megoldást kell keresni és találni. De tudja az ég, az ipari szakiskolák mindenkor csak mostoha gyermeki bánásmódban részesültek az állam részéről. A szegedi és általában az ipari szakiskolák felelnek meg a gyakorlati czélnak és mindezek daczára egy-egy szakosztályba nem vettek fel 20—25 tanulónál többet, holott felvehettek volna 40—50 tanulót is, épp úgy, mint felállították a felső ipariskolában a párhuzamos osztályokat. De mikor intelligens, művelt iparosokat akar az állam kiképezni, frakkos urakat, akik félve nyúlnak a kalapácshoz, nehogy félt essék a becsületen. Minek a szakiskola, mikor onnan csak dolgozni akaró és tudó segédek, valóságos mesteremberek kerülnek ki. Őszintén szólva, sokat foglalkoztam és igen sokat foglalkozom ezzel a témával, mert látom és érzem, hogy itt tenni kell valamit addig, míg egészen későn nincs. Miután az ipari szakiskolák tömeges létesítéséről nem beszélhetünk, mert ez az állam pénzügyeinek rendkívüli nagy megterhelésével járna, ipari szakműhelyek, vagy ipari tanműhelyek (de hiszen a czím mellékes) létesítését óhajtom és ajánlom olyképpen, hogy azok állami felügyelet alatt lennének, de az államnak úgyszólván semmi néven nevezendő megterhelését nem vonnák maguk után. Ezen ipari tanműhelyeket, legyen az fémipari, vagy faipari, egyelőre csak ezekről beszélek, olyan kizárólag vidéki központi ipari városokban kellene létesíteni, ahol megfelelő nagyobb fém- és faipari ipartelepek vannak. A telep tulajdonosával, ha annak személye és eddigi ipari rátermettsége minden tekintetben megfelelő, az államnak tárgyalásba kellene lépni és az illető teleptulajdonost felhívni, hogy hajlandó lenne-e telepén a saját költségén ipari tanműhelynek megfelelő helyiséget felépíteni, azt a kellő mennyiségű szerszámokkal, segédgépekkel stb. felszerelni. Ezen szakműhelybe, mint állami felügyelet alatt álló intézménybe azután jobb házakból való fiúkat, mint rendes tanonczokat az első évben egyelőre 15—20-at kellene felvenni és azokat az ipartestületnél 3—4 évre szerződtetni. Az állami felügyelet alatt álló jelleget pedig az adná meg, hogy a szerződtetett inasok tanítására az állam egy kiváló képzettségű művezetőt adna díjmentesen, akinek kizárólagos hivatása és kötelessége lenne a tanonczokat éppen úgy a mesterségre tanítani, mint az ipari szakiskolában. Munkával és az ezek elkészítéséhez szükséges anyaggal ugyancsak a telep tulajdonosa látná el a tanműhelyt, természetesen a tanonczok által készített munkák a telep tulajdonosának birtokába mennének át. De hogy világosabban beszéljek, mindjárt meg is teszem ajánlatomat : Telepemen, ha illetékes körök ajánlatomat elfogadják, hajlandó vagyok az állami felügyeleti jelleggel bíró ipari szakműhelyt felállítani, illetve építtetni, műhelyemtől teljesen elkülönítve, melyet a szükséges szerszámgépek-kel, hajtóerővel is felszerelek, úgy, hogy ezen műhely minden néven nevezendő épület és műlakatos munkák készítésére készen álljon, úgy mint a szakiskolák. Ezen szakműhelyben alkalmaznék, mindjárt az első évben 15—25 tanonczot a kikkel 3—4 évi tanidőre az ipartestületnél szeződést kötnénk. A tanonczok tanítására az állam bocsásson rendelkezésemre egy kiváló képzettségű művezetőt, a kinek kötelességévé tétetnék a tanonczoknak tanítása. A munkát és a munkához szükséges anyagot szintén én adom díjtalanul, illetve az általam elvállalt és az általános közszükségletben gyakorlati értékkel bíró megrendelt munkák egy részét kiadnám a rendelkezésemre bocsájtott művezetőnek, aki azt a reá bízott tanonczokkal az én anyagomból és utasításom szerint a fiúkkal elvégezteti. Az első év természetesen kis küzdelemmel fog járni, mert teljesen szakavatatlan elemekkel kell a művezetőnek dolgozni, de a második évben már könnyen megy a dolog. Minden évben természetesen újabb és újabb tanonczokat vehetünk fel. Állami felügyelet melletti intézményről van szó, meg vagyok győződve, hogy kiváló anyagot fogunk összegyűjthetni, a szülők kapva-kapnak az alkalmon és igyekezni fognak fiukat épp úgy elhelyezni, beadni, mint annak idején a szakiskoláknál tették. Ily értelemben lehetne azután Szegeden talán egy asztalos szakműhelyt és talán egy géplakatos szakműhelyt is berendezni és ha rendszerembe válnék, általánosítani lehetne az intézményt az ország nagyobb, kizárólag vidéki városaiban. Az államnak egy szakműhely 499