Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-02-01 / 2. szám - Marek Antal: Karácsony a folyóiratokban
KARÁCSONY A FOLYÓIRATOKBAN Közvetlen közelről érdekel bennünket az a cikk, amely a Katolikus Szemle decemberi számában jelent meg a kitűnő Brisits Frigyes tollából: Az öreg Kazinczy és a fiatal Vörösmarty címen. Ebből a nemesreretűi tanulmányból megtudjuk, hogy Kazinczy amolyan Osváthja volt a múlt századelő irodalmának, sohasem fukarkodott elismerésben, ha igaz értékkel találkozott. Vörösmartyval való találkozásáról így ír: Ha én a Mathuzalom korában élnék is s ha oly király volnék is, mint Ábrahám, én eggy olly ifjat, mint a mi Vörösmarthynk, büszkélkedve neveznék társamnak s koldulnám tőle azt a kedvezést, hogy nézzen hasonlónak magához. Annál meghatóbb ez az elismerés, hiszen Vörösmarty csak későbben állott a szent öreg nyelvújító harcában Kazinczy mellé. A Vörösmarty szerkesztette Tud. Gyűjtemény is meghajolt emlékezete előtt, amikor így ír: Literaturánk őseinek végsője bezárta viszontagságokkal s érdemei sokaságával nevezetes pályáját 72 észt korában. Brisits tanulmányát ezekkel a felejthetetlen szavakkal végzi: Semmi sem fejezi ki ezt a küzdelmet a szimbólum mélységébe elfinomuló erővel jobban, mint életük legszebb éveit felnevelő otthonuk: alkonyatának aranyló párázatában mint egy magyar földre került Akropolis az öregedő Széphalom és a hajnali napsütésben üdén ébredő, friss Börzsönyi puszta. Amaz az élet és tudás fölényes távolságában önmaga fényében ragyog, emekbe pedig behajlik a mese, a monda, a történelem emlékhangja s az élet időszerű moraja. Azon csupa artisztikus nyugalom minden: a gondolat támadásától a szó megcsillanásáig s valami vértelen bágyadtság sápad szét rajtuk; itt a formátlanság, néha a darabosság nyersessége érzik, de az élet meleg érző hulláma jár át benne mindent. Az élet, az ember vágya itt jött meg, a szó itt készült úgy, mint a harangöntés: úgy, hogy, aki ráhajolt, kilencszáz évet hallott kizengeni belőle és az örök emberi sejtelmek érintették meg. De az is bizonyos, hogy Széphalmon mondták ki először, hogy az emberi szónak legvonzóbb szolgálata a szépség. Vörösmarty hexameterei nemcsak az erőnek és életnek, hanem a szépségnek és ünnepnek énekeit is hordozták magukon. Költészete bevonulás volt a magyar földekre az ébredő nemzeti géniusz elé. De a világító fáklya Kazinczy kezében lobogott. LITERATURA. Sokszor letárgyalt és soha el nem döntött kérdés az, vájjon szabad e a polgári erkölcs mértékét a művészekre is alkalmaznunk. Shelley a tragikus végű, önmagával meghasonlott romantikus költő érdekes levelei vetik fel újra ezt a problémát, amelyeket a londoni törvényszék irattárában találtak meg nemrég. Sayton Magda foglalkozik Shelley megoldhatatlan dilemmájával. Ugyanitt Kárpáti Aurél a cirkuszról ír. A színpad — írja többek között — nem bírja el az állatot, amelynek jelenléte megbontja az illúziót. A manézsben viszont egyedül az állat van otthon. Még emberalakban is csupán az állati lényeg dominál: a majom ügyessége, az uszkár tanulékonysága, a bivaly ereje, az angolna hajlékonysága, a paripa gyorsasága és az oroszlán merészsége. Zilahy Lajos, aki A tizenkettedik óra c. színdarabjával a jobb és baloldali politikai pártok puskatüzébe került, interjút ad, amelyben a darab pesszimista hangulatáról így ír: Az írói szemlélet forrása az élet. Nem lehet optimista az író, amikor ez a forrás nem ad tápot optimizmusának. NAPKELET: Mécs: Genesis c. verse elmélyedő, örökszép írása a szlovenszkói poétának. Ugyanebben a számban egyébként érdekes rovatot nyitott a Napkelet: A hónap szellemi élete címen. Kiemeljük: Irodalmunk szociális feladata (Illyés Gyula: A magyarság pusztulása c. Nyugatban megjelent cikkek kapcán), Új klassicizmus felé (Babits: Könyvről könyvre, ugyancsak a Nyugatban), Juhász Gyula, Oláh Gábor: Egy régi pör aktáiból (Ijjas: Az ószlári titok mögött. Magyar kultúra). MAGYAR KULTÚRA: Balla Borisz, a fiatal katolikus írónemzedék tehetséges tagja írt tanulmányt: Egy korszak végén címmel. „Végtelen szerencsétlenek vagyunk ma, s nem a krízis szüli ezt, de mi magunk szültük és