A magyar irodalom története 4. (Budapest, 1978)
A NEMZETI-POLGÁROSULT IRODALOM KIBONTAKOZÁSA - A ROMANTIKA IRÁNYZATA - 27. Jókai Mór
gyei visszaélések ellen, de ezt az akkori Petőfi módjára még csak az egyéni bosszú segítségével látja végrehajthatónak. Szántszándékkal tör a meghökkentésre kalandos egzotikumával, amelyet egyenesen Sue-től kölcsönzött a maga kecskeméti történetébe. Ám a hatásvadászaton, az egész könyvön elömlő mesterkélt világfájdalmon túl, mutatkozik itt már egy-két olyan jellegzetes alak, helyzet, írói eszköz, amelyhez a későbbi években is vissza-visszanyúl a költő: az eszményi jellemű reformer nagybirtokos, a nagy természeti csapás (tűzvész) rajza, a humoros színezetű zsánerképek lazán összeillesztett sora, az érdekfeszítő, több ágat összefogó meseszövés. A Hétköznapok s a Szomorú napok (1848—56) telve van még írói utánérzésekkel. Az Izlandi Han, Bug Jargal, kivált A párizsi Notre-Dame avagy A bolygó zsidó egyes helyzeteinek meg alakjainak átvételét a kezdő filológus is könnyedén kimutathatja, de felfigyelhetünk akár a Jósikától kölcsönzött meseelemre is Dömsödi Góliáth János bukásának elbeszélésében. Az időszerű vonatkozások mellőzése, ami korai novelláira annyira jellemző, regényeire kevésbé nyomja rá bélyegét, írói „irányzatossága” igazában csupán a Szomorú napok lapjain kezdődik. Idegen befolyásra mutat a világgyűlölővé lett eszményi hős típusának (Bálnai Körmös István, Hétfalusy Imre) felvonultatása is, amelyet az ötvenes években már csak héroszai első fejlődési fokozatául tartogat. E művek hangulati skáláját sokszor erősen disszonánssá teszi a bosszúállás indulatainak erős hangsúlyozása. A kegyetlenkedés kiélvezése nemcsak a szereplők arcát, hanem jellemét is elékteleníti. Jókai mentsége csak az lehet, hogy költött, gyermekijesztő rémségei többnyire már a nevetségességgel határosak. Az érett költő a bosszút csupán alárendelt motívumként illeszti majd be a cselekménybe, s általában mértéket tart a groteszkben és a nyers borzalmasságban. Természetesen, az írói technika terén is bőven akad még tanulnivalója: első regénye kuszának érzett akcióját maga is jónak látja összefoglalni könyve derekán, máskor egy-egy figura beszélgetésében követ el szembeötlő hibát. . A fiatal Jókai azonban elsősorban nem regényíró, hanem novellista, és novelláinak két egymástól élesen elkülönülő stílusirányzatát egyelőre még szervezetlen keverékben egyesíti a Hétköznapok. Elbeszéléseinek egy részében (Nepean sziget, 1846; Marce Zare, 1846; Egyiptusi rózsa, 1848 stb.) alapjában véve hazafias fájdalmakra vagy társadalmi sebekre és bűnökre (gyarmatosítás, régi néplázadások leverése) akarja felhívni a figyelmet, de annyira tobzódik a túlzsúfolt, fülledt cselekményben, szélsőséges egyéni szenvedélyekben, sőt nemegyszer a babonás miszticizmusban, hogy effajta szándékaiból vajmi kevés valósul meg. E romantika, mely Petőfinek 1845—46-ban átmenet volt a népdalok ösztönös demokratizmusából a forradalmi, egyéni hangú lírába, számára is csak kiindulópont, és mint ilyen nem becsülhető le egészen, bár élményi frissesége, hitele jóval kisebb a kortársak hasonló stílusú termésénél (Czakó Zsigmond, Petőfi, Vajda Péter stb.). Legnagyobb vívmánya talán az a gondolatritmusokkal, halmozó felsorolásokkal zeneivé tett, szókincsével is különleges hangulati hatásokat szolgáló nyelv, mely tömörítve és lehiggadva majd későbbi patetikus írásainak alapja lesz, Írásainak másik csoportját (Sonkolyi Gergely, 1847; A serfőző, 1848; Keselyeő Péter, 1848) a zsánerképek közé sorolhatjuk, olyasfajta Petőfi-versekkel kapcsolhatjuk össze, mint az Ambrus gazda, Pál mester vagy A helység